Arany János

 

 

Telefon:

E-mail:

Lakcím:

Születési hely, idő:

 

06 (20) 450-6608

j.arany@gmail.com

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 17.

Budapest, 1955. március 28.

 

VÉGZETTSÉG

 

1969–1973   Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma

 

1974–1979   Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

                     Középiskolai énektanár- és karvezetőképző szak

 

SZAKMAI TAPASZTALAT

 

1977–1989   Veres Pálné Gimnázium, Budapest - énektanár, karvezető

 

Az első két évben négy, illetve hat osztályban, 1979-től a gimnáziumnak mind a húsz osztályában éneket tanítottam, továbbá vezettem az iskola 130 fős nagykórusát és 50 fős kamarakórusát.
Néhány év gyakorlat után, 1983-tól mind gyakrabban kértek meg, hogy az énekórákon és a kóruspróbákon fogadjunk szakmai továbbképzésre érkező külföldi vendégeket. A két énekkar rendre arany-oklevelet és „Év Kórusa” címet szerzett az Éneklő Ifjúság versenyein, a kamarakórus emellett számos rádió- és tv-felvételen és kilenc külföldi hangversenyúton (SF, DK, D, B, A) vett részt.

 

1983-1990    Országos Pedagógiai Intézet – művészetoktatási kabinet, tudományos főmunkatárs

Az ének-zene szaktárgy gondozásával megbízott munkatársként foglalkoztam továbbképzések szervezésével, a minisztériumhoz kerülő szakmai anyagok lektorálásával és a szaktárgy módszertani lapjánsk szerkesztésével.

 

1989-1990    Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest – igazgatóhelyettes, zenetanár
Miután részt vettem az 1988-ban indult iskola terveinek kidolgozásában, egy évig módom volt személyesen részt venni a működtetésében is.

 

1990–1993   Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest – énektanár, karvezető 

Azonnal jelentkeztem az iskolaindítás lehetőségéhez jutó református egyház felhívására, s az indulás pillanatától az új iskolában dolgoztam. A növekvő létszámú iskolában az első pillanatban megalakult a kórus és egy kamarazenekar is. Három év alatt az új énekkar is eljutott az arany oklevélig és az Év Kórusa címig, két külföldi utat tett (NL, CH) és készített egy önálló cd-felvételt.

 

1993-1995    Széchenyi István Gimnázium, Sopron - énektanár, karvezető

Családi okokból két évig Sopronban tanítottam, s vezettem a gimnázium énekkarát. Ez idő alatt alapítottam egy felnőtt vegyeskart is, mely a mai napig működik.

 

1995-2005    Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola, Budapest – igazgató, énektanár, karvezető 

Az 1995-ös igazgatóváltáskor fölkértek, hogy pályázzam meg az állást, s két cikluson át vállaltam az iskolavezetői feladatok elvégzését. A gimnázium ez idő alatt bővült általános iskolával.

 

2005-            Nyíregyházi Főiskola, adjunktus

Megpályáztam és elnyertem a főiskolán Gebri József távozásával megüresedett zenetörténet-tanári állást. A zenetörténet mellett szükség szerint egyéb szakmai tárgyak (zeneirodalom, hangszerismeret, karvezetés, kargyakorlat) tanítását is végzem.

 

1974-            Iskolai kórusaim mellett  több amatőr énekkar irányításában vettem részt.
1974-1980    Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola férfikara; másodkarnagy,
1986-1993    Ganz-Mávag Acélhang Férfikara; vezető karnagy;
1986-1993    Libertas Kamarakórus; alapító és vezető karnagy;
1993-1997    Soproni Református Egyházközség vegyeskara; vezető karnagy;
1994-            Fidelissima Vegyeskar; alapító és vezető karnagy,
2001-            Psalterium Hungaricum kórus; alapító és vezető karnagy;
Kórusaimmal (elsősorban a soproni Fidelissima Vegyeskarral) a hazai fellépések mellett számos külföldi koncertutat is tettem (A, CH, D, DK, F, I, PL, RO, SCG, SK, USA), s Psalterium Hungaricum kórussal pedig két kategóriában is aranyérmet szereztünk a Bréma városában tartott III. Kórusolimpián.

1981-            Meghívásoknak eleget téve több alkalommal tartottam módszertani és zenetörténeti előadásokat Japánban (1981, 1982, 1983, 1987, 1998, 1999, 2000)  és Finnországban (1988) 

 

NYELVTUDÁS

                     Angol – középfokú nyelvvizsga (2004)

 

TECHNIKAI/EGYÉB KÉSZSÉGEK

                     felhasználói szintű számítógépes ismeret (MS Office programok, Internet)
B kategóriás jogosítvány (2004) 

 

SZEMÉLYES KÉSZSÉGEK
jó kommunikációs készség
jó szervezőkészség
humorérzék
munkabírás