A földrajzi felfedezések gazdasági következményei a
XVI-XVII. században (17. tétel)
Az ún. „hosszú XVI. század” (az 1450-es évektől az 1630-as, 1650-es évekig tartott) inflációs időszak. Európa országaira a következő árviszonyok jellemzőek:
- az élelmiszerek ára jelentősen megnő (a gabona, a hús és a só árának emelkedése 500-900% között volt)
- az iparcikkek ára és az ipari nyersanyagok ára mérsékelten emelkedik (pl.: a gyapjú ára 150-250%-kal)
- a reálbérek zuhannak, ami korszakunkban fokozott elszegényedéshez, a banditizmus felerősödéshez vezetett. Angliában például a Tudor uralkodók alatt a lakosság legalább fele a létminimum alatt élt, így a koronának a törvényes rend fenntartása érdekében szegénytörvényeket kellett kiadnia, szegényadót szednie és szegénygondozással foglalkoznia (dologházakat, kórházakat, menhelyeket, lelencházakat alapítottak). De, a Mediterráneum országaiban, így Spanyolországban és Itáliában a céhes iparban magasak maradtak a munkabérek. Így a magas termelési költségek miatt a spanyol és itáliai áruk nem lesznek versenyképesek az angol és holland termékekkel szemben, ahol alacsony a bérmunkások fizetése.
Az árforradalom okai:
a.) A „hosszú XVI. században” Európa népessége megduplázódott. /pl. Angliában 2,5 millió főről kb. 4,5 millió főre emelkedett, Franciaországban 11 millióról kb. 21 millió főre). A korszakkal foglalkozó történészek véleménye szerint a Mediterráneum országaiban túlnépesedés következett be. A mezőgazdaság termelékenységnek növekedése nem állt arányban a kereslet gyors növekedésével, így tehát az élelmiszerárak erőteljes emelkedése következett be.
b.) A nemesfém beáramlása a felfedezett és gyarmatosított területekről, amiből Európában pénzt vertek, így megnőtt a forgalomban levő pénz mennyisége, ami mögött nem állt fizetőképes kereslet. Megnőtt a pénz forgási sebessége és az átváltási arány is (az un. Ráció) is felborult. Az ezüst mennyisége sokkal nagyobb volt, mint az Európába beáramló arany mennyisége. Az arany felértékelődött az ezüsthöz képest. A gazdaságtörténészek öt fémkorszakot különböztetnek meg a XV-XVIII. sz. között.
A Lisszabonba (Casa da India) érkező arany mennyiségét ebben az időszakban kb. 700/800 kg-ra teszik éves viszonylatban.
c) Az árforradalomhoz az uralkodók devalvációs politikája is hozzájárult. Elsősorban az elhúzódó itáliai háborúk a felelősek azért, hogy az uralkodók a zsoldosseregek finanszírozása érdekében minden eszközzel a kincstári bevételek növelésére törekedtek. A pénzleértékelés és a bankházaktól, bankároktól felvett kölcsönök minden jelentős európai uralkodó politikáját jellemezték. Pl.: Angliában VIII. Henrik uralkodása alatt 1544-től folyamatos volt a pénzleértékelés 1551-ig, de I. Ferenc és II. Fülöp is ugyanezt a politikát folytatta. A háborúk, a bürokrácia költségeinek fedezésére a devalváció mellett a hivatalok kiárusításának és államkölcsönök felvételének eszközéhez nyúltak. V. Károlynak az állami bevételei kb. 200-300 ezer ezüstdukátot tettek ki évente, viszont kiadása legalább 1 millió ezüstdukátot volt éves szinten. Az uralkodó a Fuggerektől, a Welserektől és az antwerpeni bankároktól kölcsönöket vett fel. Lemondásakor (1556-ban) a bankházaknak magas összeggel tartozott, az államadósság kb. 39 millió ezüstdukát volt, ebből a Fuggereknek és Welsereknek 8 millióval tartozott. A Fuggereknek elzálogosította a lovagrendek birtokaiból származó adóbevételeket, Almadéna higanybányáit, a magyarországi rézbányászatot, így Besztercebányát.
Az újkorban az uralkodók államcsődöket jelentettek be (II. Henrik 1557-ben, II. Fülöp 1557-ben, 1575-ben és 1596-ban, de utódai, III. Fülöp és IV. Fülöp szintén fizetésképtelenséget jelentett be 1607-ben, 1627-ben és 1647-ben).
Az eredeti (=kezdeti) tőkefelhalmozás
A vizsgált időszakban, a kereskedelemben, a kereskedőréteg kezén hatalmas vagyon halmozódik fel, ami akkor válik tőkévé, ha ezt beruházzák, befektetik. Tehát a vagyonnal rendelkező személy ellenőrzi a termelési eszközöket, megvásárolja a munkaerőt (ami bérmunka vagy az ültetvények ingyen rabszolgamunkája) és technikai beruházásokra, újításokra is törekszik a termelékenység növelése érdekében. Alacsony termelési költségek mellett a haszonképzés, a profitképzés kerül előtérbe.
A vagyonképzés forrásai:
1. A transzatlanti kereskedelem
→ a gyarmati áruk európai eladásából származó árrés (a legnagyobb a fűszerek esetében). A Molukkákon egy mázsa szegfűszeg ára két ezüstdukát, Londonban ezt 213 dukátért adják el.
→ az ültetvényes gazdálkodásból származó haszon (nagyon alacsony termelési költségek, tehát a munkaerő árának megtakarítása és olcsó ipari nyersanyagok beszerzése)
→ rabszolgakereskedelem (ebben a hollandoknak, a marranóknak és az angoloknak lesz meghatározó szerepük. Nagy-Britannia az 1713/1714-től, a spanyol örökösödési háborút lezáró Utrechti békétől a spanyol gyarmatbirodalom rabszolgakerekedelmét is kezében tartja, de Bristol és Liverpool kikötője saját észak-amerikai gyarmatainak dohány, gyapot, rizsültetvényeire is szállítja a fekete rabszolgákat.
2. Bányászat (főleg a nemesfém, továbbá higany, só, rézérc, ón és ólom), a pénzverés, a pénzváltás. Két itáliai város (Genova és Firenze) gazdagságának forrása a XVI. században már áttevődött az Atlanti-óceánra, de nem a közszükségleti cikkek áruforgalmából, hanem pénzügyletekből származott. Genova a spanyol ezüst aranyra való átváltását, tehát a legjövedelmezőbb pénzügyletet 1557-1627. között teljesen uralta. Észak-Itáliában, Piacenzában (1579-től) évente négy alkalommal a teljes diszkréciót betartva összegyűlt hatvan üzletember, megszabták a váltás árfolyamát. A pénzváltó kereskedők bemutatták a kifizetendő és behajtandó váltókat és rendezték a kifizetéseket a cégek ügynökeivel. Tehát ezzel kezdődik a forgatható értékpapírok kora.
De IV. Fülöp 1627-ben bejelentett államcsődje után, a marranókkal kötötte meg az üzletet Spanyolország, akik a holland bankárokkal álltak üzleti kapcsolatban.
3. A „hosszú XVI. században” alacsonyak a földárak, ezért megfigyelhetjük a földvásárlásba való nagyarányú befektetéseket. Figyelembe kell venni, hogy a Mediterráneum térségének országain kívül olcsó a bérmunka, a gabona, hús, gyapjú ára viszont magas. Bővült a értékesítési piac, persze főleg az olcsó közszükségleti cikkek piaca (textiláruk). Mind a tengerentúli piac, mind a közép-európai országok felvevő piaca szerepet játszott ebben. A magyar és lengyel nemes érdekelt lesz abban, hogy bővítse majorságait, bekapcsolódjon a regionális kereskedelembe, tehát eladja a gabonáját, az élőállatot, a sózott sertés-; és marhahúst.
A Habsburg, majd a spanyol birodalom részét képező Németalföldön a legjelentősebb a tőkeképződés. Antwerpen a fűszer és cukorkereskedelem és a pénzverés központja. A németalföldi szabadságharc (1566-1609) alatt azonban a zsoldosok fosztogatásai (1576. november 4.), majd 1585-ben spanyol megszállása és a függetlenségüket kivívó északi tartományok (= Hollandia) Spanyolországgal aláírt fegyverszünetének megkötése teljesen tönkreteszi gazdaságát. A felemelkedő Amszterdamnak nem áll érdekében, hogy erős versenytársa legyen Spanyol-Németalföld Antwerpenje, ezért az 1609-ben aláírt fegyverszünetbe belefoglalják a Schelde folyó torkolatának lezárását, ami lehetetlenné teszi Antwerpen számára a világkereskedelem lebonyolítását. Amszterdam kereskedőtársaságai révén (VOC, WIC) létrehozza Délkelet-Ázsiában „Holland-Kelet-India” gyarmatbirodalmát, de nemcsak a fűszer, a pamuttextíliák, a selyemáruk, a porcelán értékesítését szerzi meg, hanem a balti gabona, fa, tonhal, sózott hering értékesítése is a kezébe kerül. Az 1630-as és 1680-as évek közötti időszak a holland gazdaság aranykorának tekinthető, amit csak az angol versenytárs előretörése tud megroppantani.
A Verlag-rendszer az alapja a kialakuló manufaktúra iparnak, amikor a bérmunkásokat egy üzemben összpontosítják és dolgoztatják.
Érdekes, hogy az ipar szerkezeti átalakulása a textilipar mellett a fémfeldolgozásban következik be. Itt ugyan magas a tőkeigény, de céhes korlátok nincsenek. Erre jó példa a holland, a svéd és a délnémet fegyvergyártás és vasipar.
Míg a centrum országai (főleg Hollandia és Anglia) tőkés mezőgazdaságot és ipart teremtenek, tengeri és gyarmati nagyhatalommá válnak, a XVI. sz. végétől megkezdődik a Mediterráneum országainak gazdasági hanyatlása, e térség félperifériává válik, tehát a világgazdaság központi területeinek nyersanyagellátójává és ipari termékeinek piacává. Ezzel áll összefüggésben, hogy a Levante kereskedelem a XVII. sz. I. felében /nem hamarabb!!/ visszaszorul és a transzatlanti kereskedelem határozza meg a világkereskedelmet.
Milyen okai vannak ennek a folyamatnak?
1. Spanyolországban és Itáliában konzerválódik a céhrendszer, magasak a bérek, a termelési költségek és árak, így pl. a spanyol posztó, az itáliai városok selyem és posztószövetei a holland és angol olcsó textilárukkal szemben nem bírják a versenyt. A hollandok és az angolok már a XVI. sz. II. felében megjelennek termékeikkel a Mediterráneumban. Itália ipari struktúrája 1600-1670. között teljesen összeomlott.
2. Spanyolországban már I. Károly uralkodása alatt is, de különösen II. Fülöp idején Kasztília mértéktelenül túl volt adóztatva, különösen magas volt az áruforgalomra kivetett adó (= alcabala, 10 %-os). 1561-ben ebből az adóból 1 200 000 dukát bevétele volt az államnak, 1574-ben 3 700 000. Az adókulcsot közben 10 %-ról 14%-ra emelték. Portugáliában 20%-os adókulcsot vezettek be. A halászatra 50%-os adókulcsot vetettek ki. Ez az adóztatás az ipart hátrányos helyzetbe hozta, a kereskedelmi forgalom csökkenéséhez vezetett és a megélhetés költségeit is megemelte. A beérkező (Sevilla Kereskedőházába) hatalmas mennyiségű nemesfém döntő része a háborúra, tehát a zsoldosok kifizetésére, a flottaépítésre és újjáépítésére, hajózási felszerelések vásárlására ment el és az államkölcsönök fejében a kincstári bevételek jelentős részét II. Fülöp elzálogosította a bankároknak (így adókat, bányákat, vámokat stb.). II. Fülöp uralkodása alatt az adósságállomány megnégyszereződött, kb. 100 000 000 ezüstdukát volt, míg a bevétel éves szinten uralkodása alatt kb. 10 000 000 ezüstdukát. Spanyolország súlyos helyzetbe került uralkodása végén, mivel az andalúz területeken a grandok a gabonatermesztésről áttértek a szőlőtermesztésre és olajfa ültetésére, a bort és az olivaolajat az Újvilágban értékesítették. II. Fülöp rákényszerült arra, hogy a kalózok által állandóan fenyegetett szicíliai búza mellett balti gabonát importáljon magas áron.
3. Spanyolországban és Itáliában is a XVI. század végétől megkezdődik a népesség rohamos csökkenése. Ehhez Spanyolországban hozzájárultak a pestisjárványok (1596-1600) és éhínségek (1590-1594), mintegy 500 000 halottal. Itáliában 1630-ban és 1637-ben voltak a legnagyobb pestisjárványok, amelyekben a városi lakosság 1/3-a meghalt. Spanyolország helyzete még a moriszkók kiűzése (1609-1614) miatt is rosszabbodott.
4. Itália esetében az 1494-1559. között zajló háborút is meg kell említeni, a fő hadszíntér a mezőgazdaságilag és iparilag legfejlettebb terület, Lombardia volt.
5. A háborúnak, az ipar válságának és a hollandok és angolok délkelet-ázsiai gyarmatosításának következtében összeomlott a Levante-kereskedelem. A tőke „elhagyta” Itáliát, tehát drasztikus és hosszútávú tőkekivonási folyamat kezdődött el. Persze ebben az is szerepet játszott, hogy a spanyol pénzek 1627. után nem a genovai bankárok és kereskedők kezén mentek át, a nagy hitelügyleteket, a spanyol aranyat és ezüstöt már a keresztény hitre tért zsidók, a marranók forgatták.
6. Spanyolország gazdasága számára Észak-Németalföld (1609-től Hollandia) elveszítése és az Atlanti-óceánon a tengeri nagyhatalmi helyzetének megroppanása (Anglia győzelme a Nagy Armada fölött 1588-ban) a visszafordíthatatlan hanyatlással járt.