a koraújkori egyetemes történelem tantárgyainak segédanyagai, tematikái és térképei

 

Tematika (TR 1204)

„Egyetemes történelem 1640–1789”

2007/2008. tanév II. félév

 

A tantárgy célja: Az előző történelmi periódus (1450-es évek – 1640) közgazdasági és politikai folyamatainak ismeretére építve a hallgatónak tanulmányoznia kell és meg kell értenie az abszolút monarchiák felbomlásának okait, a kora polgári forradalmak strukturális sajátosságait és a felvilágosult abszolutizmus szerepét a régiók kapcsolatában. Az európai hatalmi-politikai státusért folytatott háborúk és a gyarmatok megszerzéséért, illetve megtartásáért folyó küzdelmek kapcsolatának tanulmányozása kiemelt szerepet tölt be az adott időszak történelmi folyamatainak feldolgozásában.

Mindez földrajzi-topográfiai ismeretekkel és a fogalmak világos használatával kapcsolódjon össze.

 

Számonkérés módja: A tantárgy gyakorlati jeggyel és kollokviummal zárul.

 

A gyakorlati jegy megszerzésének módja: A félév során 2 zárthelyi dolgozatot írnak a hallgatók, ezek átlaga képezi a gyakorlati jegyet, de ha bármelyik zárthelyi dolgozat elégtelenre sikerül, a hallgató érdemjegye elégtelen. A szorgalmi időszakban 1 alkalommal van javítási lehetőség írásban.

A dolgozatok időpontjai és anyaguk:

1. zárthelyi dolgozat: 2008. március 31. 8 óra CA 114.

2. zárthelyi dolgozat: 2008. április 30.

3. javító dolgozat: 2008. május 7.

 

Az 1. dolgozat anyaga:

I.   Szemináriumok anyagából (1-5-ig)

II. A kiadott tananyagrészekből

– Felvilágosult abszolutizmus anyaga.

– Az Amerikai Függetlenségi Háború előzményeinek és történetének anyaga és

– A Függetlenségi Nyilatkozat, az alkotmány és a Bill of Rights elemzését tartalmazó anyag,

 

 

A 2. dolgozat anyaga:

I.   Szemináriumok anyagából (6-10-ig)

II. A kiadott tananyagból:

 

A kollokviummal kapcsolatos követelmények:

1. Fogalmakból „beugró” van a vizsgára, ennek sikeres teljesítése esetén a hallgató vizsgára bocsátható! (szóban, a kollokvium időpontjában)

2. A kollokvium tananyaga

a) Az előadások és szemináriumok összes tananyaga

b) a zárthelyi dolgozatokban szereplő kiadott tananyagok.

 

 

Előadások témái:

1-2. A franciaországi vallásháború (1562-1598) és IV. Henrik bel- és külpolitikája

3-4. Az abszolutizmus kiépítésének eredményei XIII. Lajos uralkodása alatt

5-6. A bürokratikus abszolutizmus XIV. Lajos uralkodása alatt (1643-1661, 1661-1715)

7-8. Az ancien regime válsága XV. és XVI. Lajos (gazdaságpolitika, társadalompolitika és külpolitika)

9-10. I. Jakab és I. Károly abszolutisztikus kormányzati politikája, a puritanizmus szerepe az angol polgári forradalomban.

 

Szemináriumok anyaga:

1-2. A németalföldi szabadságharc (1566-1609)

3. A 30 éves háború és a westfáliai békék

4-5. A Tudor-kor Angliájának gazdasága, társadalmi struktúrája, politikai és kormányzati rendszere

6-7. VII. és VIII. Henrik bel- és külpolitikája

8. VI. Edward és Tudor Mária uralkodása

9-10. I. Erzsébet királynő belpolitikája és külpolitikája

Kötelező irodalom:

1. Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom. Európa Kiadó, Bp., 2000.

2. Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény (Szerk.: Poór János). Osiris, Bp., 2000.

3. Pierre Chaunu: A klasszikus Európa. Osiris, Bp., 2001.

4. Pierre Chaunu: Felvilágosodás. Osiris, Bp., 1998.

5. Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Bp., 1992. 3-135. p.

6. J. Ardach – C. Jones: A francia világ atlasza. Helikon Kiadó, 1999. 28-62. p.

7. F. Furet: A francia forradalom története (1770-1815). 11-18. p.

8. Szántó György Tibor: Oliver Cromwell, Maecenas, Bp. 2005.

9. Antonia Frazer: VIII. Henrik hat felesége, Eu. K. Bp. 1997.

10. Antonia Frazer: Mária, a skótok királynője, Eu. K. Bp. 1997.

Ajánlott irodalom:

Robin Maxwell művei:

a)      Boleyn Anna titkos naplója, Tericum K. 2001.

b)      A szűz, előjáték a trónhoz, Tericum K. 2005.

c)      A fattyú, I. Erzsébet angol királynő törvénytelen fiának története, Tericum K. 2003.

Robert Merle művei Franciaország történetéről a vallásháborútól Mazarin haláláig.

–        Jó városunk, Párizs

–        Íme, a király

–        Szenvedélyes szeretet

–        A pirkadat

–        Libben a szoknya

–        A gyermekkirály

–        Az élet rózsái

–        Liliom és bíbor

–        Veszedelem és dicsőség

–        Ármány és cselszövés

–        Pallos és szerelem

 

 

VI. Edward és Tudor Mária uralkodása

(1547-1553. júl. 6.)    (1553. júl. 20.-1558. nov. 17)

 

VIII. Henrik trónöröklési törvénye (1544) és végrendelete – értelmében fia követte őt a trónon, aki 1547-ben 10 esztendős volt. Kiskorúsága miatt, édesanyja (Jane Seymour) testvére Edward Seymour lett Anglia régense, Lord protectora.

(1547-1549, 1551-ben halálra ítélik.

A Lord protector politikája népszerűtlen volt, mind a Titkos Tanács és a gentry elitréteg, amelyik a grófságokat irányította, szembekerült vele. Ennek okai a következők:

 

1. VI. Edward felhatalmazását felhasználva rendeletekkel kormányzott, a Titkos Tanács jóváhagyása nélkül proklamációkat bocsátott ki.

1548-ban kibocsátott proklamáció: a bekerített földek jogszerűségének felülvizsgálatát rendelte el, ebből a célból bizottságot állított fel. Ez a proklamáció mind a gentryket, mind a yeoman réteget felháborította.

1549-ben Norfolk grófságában Robert Kett vezetésével egy 16 ezer főt számláló felkelés robbant ki. Tömegbázisát elsősorban idénymunkások, földjüket vesztett copyholderek alkották. A felkelés kirobbanásához a kétéhínség (1549-1551) és pestisjárvány, a textilipar pangása, a munkanélküliség és a magas élelmiszerárak is hozzájárultak. A Lord protector képtelen volt a rend helyreállítására, John Dudley (Warwick grófja, a Titkos Tanács tagja) a gentryk támogatásával veri le a felkelést, E. Seymourt elfogatták, bebörtönözték és VI. Edwardot meggyőzték arról, hogy meg kell őt fosztani Lord protectori tisztségétől. Anglia Lord protectora 1549-1553. között John Dudley lesz.

 

2. Hatalmi ambícióit bizonyítja, hogy E. Seymour 1549-ben megölette testvérét, Thomas Seymourt, aki VIII. henrik halála után feleségül vette a király 6. feleségét, Catherine Parrt, aki 1548-ban a szülés során meghalt. Ekkor Seymour igen agresszív módon urdvarolni kezdett a fiatal Erzsébetnek, akit feleségül szeretett volna venni. Ez a szándéka viszont veszélyes lett volna a Lord protector hatalmára (egyébként Erzsébet szerelmes is lett a jó kiállású férfiba)

 

3. Külpolitikája, és az ezzel összefüggő pénzügyi politikájának kudarca:

 

A skótellenesség élvez elsődlegességet külpolitikájában, kettős célja van a régensnek:

 

à Franciaországgal megállapodást akart kötni arról, hogy Skóciának Franciaország nem nyújt további katonai támogatást és kivonja csapatait Skóciából.

( II. Henrik feltételeit elfogadhatatlannak tartja, így ezek a tárgyalások sikertelenek lesznek. Franciaország Calaist követeli cserében és a VIII. Henrik által elfoglalt Boulogne visszaadását).

Éppen ellenkező dolog történik, II. Henrik francia csapatokat vezényel 1547-ben Leith erődjébe.

àA másik fontos célja, hogy elfogadtassa a skót parlamenttel a Greenwich-i szerződést (1543)

VIII. Henrik uralkodása alatti II. angol-skót háborújában (1542) V. Jakab skót király (felesége Guise Mária) seregeire a Solway Moss-nál lezajló ütközetben súlyos vereséget mér, az 1542. nov. 24-én kibontakozó ütközetben mintegy 1200 fő skót főnemes, angol fogságba esett és három héttel a csata után V. Jakab idegösszeroppanást kapott és meghalt. Egyetlen gyermeke, Stuart Mária ekkor 1 hetes csecsemő volt.

VIII. Henrik nem véletlenül döntött úgy, hogy 1542-ben indítja meg a hadjáratot, mivel ekkor halt meg testvére, Tudor Margit, V. Jakab anyja. Elérkezettnek látta a pillanatot a perszonálunió megvalósítására.

Egyrészt angolbarát régenst nevezett ki a csecsemő Stuart Mária mellé, John Hamilton klánvezér személyében (1542-1554).

Másrészt a fogságba eső skót főnemesek szabadon bocsátását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy fogadják el a Greenwich-ben megkötött megállapodást, miszerint Stuart Máriát és fiát Edwardot összeházasítják, Stuart Máriát Angliában, az udvarban fogják felnevelni.

Azonban az 1543-ban Edinburgh-ban ülésező skót parlament a megállapodást nem ratifikálta.

A skótokat Edward Seymour 1544-es bravúros hadjárata sem hatotta meg (a 18 napig tartó hadjáratban a flotta elfoglalta Edinburgh városát, megtámadta Leith és St. Andrews erődjeit) és 1545-ben pedig 16 ezer katonával szisztematikusan pusztította a skót határvidéket. De VIII. Henriket a franciaellenes hadműveletek kötötték le.

Ilyen előzmények után indította meg hadjáratát a már az 1544-45-ös hadjáratot is irányító E. Seymour 1547-ben, bár a Pinkie-nél lezajló csatában győznek a skótok felett és a csata után az angol-skót határnál a régens erődöket állított fel (500 ezer fontba kerültek) a várt eredmény nem csupán elmarad, hanem a helyzet még súlyosodni is fog. Guise Mária a fokozott angol fenyegetés hatására 1548-ban megállapodást köt II. Henrikkel:

-          A dauphine ( a leendő II. Ferenc) és Stuart Mária tervezett házasságáról és arról, hogy Stuart Máriát a francia udvarba vitték és ott nevelték fel / dinasztikus)

-          A skót erődökbe (Edinburgh, Leith, St. Andrews) 6 ezer francia katona érkezik (katonai)

 

Ez a megállapodás Anglia perszonáluniós elképzelésének teljes kudarcához vezetett.

Az erődök építésének költségei és tartós devalvációs politika (1544-1551) az államcsőd szélére juttatta Angliát.

 

John Dudley, mint Lord protector (1549-53)

 

  1. A protestáns Titkos Tanáccsal együtt kormányoz (W. Cecil a tanács elnöke)
  2. W. Paulet-et nevezi ki főkincstárnoknak, aki pénzügyi stabilizációt hajt végre, további devalvációt nem folytat

3. Óvadék ellenében II. Henriknek visszaadják Boulogne-t (400 ezer écut fizet Franciaország az 1551-ben Angers-ben aláírt megállapodás értelmében) és szóba kerül Valois Erzsébet és VI. Edward házasságkötése

4.  az angol-skót határmenti erődöket megszüntetik.

 

Vallás-, és egyházpolitika VI. Edward uralkodása alatt. Mindkét Lord protector protestáns

John Dudley zwingliánus nézeteket vallott. A protestáns anglikán államegyház létrehozását biztosító intézkedések, törvények:

 

1. Eltörlik a Hatcikkelyes törvényt (1547), amit VIII. Henrik adott ki 1539-ben, hiszen az lefektette a katolikus anglikán államegyház hitelveit és szertartásait.

VIII. Henrik 1536-1540 között a kolostorokat szekularizálta, majd 1540 után ingatlanjaikat kiárusította. Most a parlament döntött a magánkápolnák megszüntetéséről, vagyonuk elkobzásáról, ( több mint 4000 magánkápolnát szüntettek meg). Ezek fontos oktató és szegénygondozással kapcsolatos feladatot is elláttak.

 

2. A szentek, szentképek tiszteletét megszüntetik (1548) és Thomas Cranmer bevezeti a „Kölni liturgiát” ( a prédikáció a Bibliából való felolvasásra és értelmezésre épül). Ezzel megkezdődik az evangélikus (Luther hitelveire épülő) átalakítása az anglikán államegyháznak.

 

3. Eltörlik a cölibátust és T. Cranmer kiadja az általa írt I. Imádságos könyvet, ami a liturgia alapja lesz (1549).

Oltár helyett áldozóasztalt állítanak fel, elvetik a purgatóriumot és az úrvacsora során (=”The Lord’s Supper”) pékségi kenyeret használnak, amit a térdeplő hívő kezébe helyeznek.

T. Cranmer 1552-ben kiadja a II. Imádságos könyvet, amelyben zwinglikánus hatás érezhető, hiszen az úrvacsorát már szimbólumként, nem valóságos jelenlétként értelmezi, 1552-ben még a halottakért mondott misét és az utolsó kenetet is eltörlik. 

 

4. A folyamatot a „Negyvenkét cikkely” kibocsátása zárja le, ami a protestáns anglikán állam- egyház hitelveit szabályozza (1553)

A reformok kidolgozásában és végrehajtásában 2 személynek volt meghatározó szerepe:

a., T. Cranmer, Canterbury érseke

b., John Latimer, Winchester püspöke, a királyi család lelkésze

 

VI. Edward uralkodása alatt az angol nyelvű Bibliának mintegy 60 különböző kiadása jelent meg, ennek forrását Miles Coverdale 1535-ben elkészített teljes fordítása, s az ez alapján készített Matthew-Biblia (1537) és az ún. Nagy Biblia (1539) képezte.

 

A trónöröklés kérdése: A beteg Edwardot a protestáns Titkos Tanács, félvén Tudor Mária katolicizmusától rávette, hogy másítsa meg apja 1544-es trónöröklési törvényét, de oly módon, hogy legyen összhangban az 1546. dec. 30-án elkészített végrendeletével.

A végrendelet tartalma:

 

1. Tartalmazza gyermekei sorrendjét a trónon (1544-es törvény megerősítése: Edward, Tudor Mária, Erzsébet)

A lányainak trónképességét ahhoz köti, hogy a VI. Edward uralkodása alatt felállított 16 fős régenstanács beleegyezésével házasodhatnak meg.

2. A Stuartoknak mind az angol (Lady Margaret Lennox és fia, Henry Stewart, azaz Lord Darnley) ágát, mind a skót ágát kizárja a trónöröklésből.

3. Ha gyermekei váratlanul meghalnak és nincs gyermekük, az angol trónt VIII. Henrik lánytestvérének, Máriának a gyermekei vagy unokái örököljék (ez az ún. Suffolk-ág) Máriának az unokája volt a zwinglikus Lady Jane Grey, akit ügyes politikai húzással J. Dudley összeházasított fiával 1553-ban és VI. Edward őt nevezte meg trónörökösének, leszögezve, hogy az angol trónt csak angol, csak protestáns örökölheti.

J. Dudley VI. Edward halálát 3 napig titokban tartotta és 1553. júl. 10-én Jane Greyt királynővé emelték. Azonban a Titkos Tanács és a jogászok részéről hatlamas felzúdulás követte az eseményt, 1553. júl. 20-án a Titkos Tanács az 1544-es törvény értelmében Tudor Máriát nyilvánította Anglia királynőjének, aki J. Dudley által vezetett felkelést leverte, őt és Jane Greyt is kivégeztette.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudor Mária uralkodása

 

(1553-1558, 37 éves volt, amikor Anglia királynője lett)

 

A királynő célja apja, VIII. Henrik katolikus anglikán államegyházának visszaállítása. VI. Edward alatt hozott minden egyházi, valláspolitikai intézkedést eltöröltek. ( A Negyvenkét cikkelyt hatályon kívül helyezték, visszaállították a cölibátust, stb.) Éppen a cölibátus visszaállítása miatt mintegy 2000 lelkész nem tette le az esküt a királynőre, ami Angliában óriási paphiányt idézett elő. T. Mária és az új Canterbury érsek, Reginald Pole bíboros, pápai legátus úgy vélték, hogy a vezető egyházi személyek halálra ítélésével, (akikkel, mint eretnekekkel inkvizíciós eljárással, tehát máglyahalállal végeznek) a „nyájat” vissza lehet terelni a katolicizmushoz. A királynő súlyos politikai hibát követett el azzal, hogy 300 személyt halálra ítélt, mintegy 800 lelkész emigrált. 1555-ben T. Cranmer, J. Latimer, J. Ridley, J. Rogers püspököket máglyán megégette. A hívők őket mártírokként tisztelték. A királynő nem vette tudomásul, hogy Kent, Essex, Suffolk grófságokban (London, Bristol, Norwich, Coventry városaiban) mély gyökeret vert a protestantizmus. Az oxfordi egyetemen (Christ Church, Magdelen College jogászai, tanárai körében) és a Cambridge-i King’s College-ben is.

Az pedig komoly politikai baklövés volt, hogy az 1553. dec.-ben összehívott parlamenttel meg akarta szavaztatni a kolostorok visszaállítását és a birtokok visszaadását a kolostoroknak, a parlament egyöntetűen leszavazta a javaslatot.

 

A pápafőség visszaállítására irányuló törekvését pedig még az anglikán püspöki kar jelentős része sem helyeselte. A királynő népszerűtlenségéhez hozzájárult a spanyol orientáció és a leendő  II. Fülöppel való házasságkötése. Ezt még Mária lordkancellárja, Stephen Gardiner, Winchester püspöke sem támogatta. A parlament a házasságot feltételekhez kötötte: (1554)

  1. A parlament megerősítette az 1544-es trónöröklési törvényt. Tehát Mária halála után II. Fülöp nem rendelkezik jogcímmel az angol trónra. II. Fülöp nem kapta meg az angol királyi címet sem és a parlament elutasította megkoronázását.

 

  1. Ha a házasságból trónörökös születik, ő örökli és nem Fülöp az angol koronát és mellette a burgund örökséget (gondolják meg, ez Németalföldet jelentette volna!). A spanyol trón örököse ekkor Fülöp első házasságából született fia, Don Carlos.

 

3. T. Mária a Titkos Tanács és a parlament beleegyezése nélkül Fülöp oldalán a kontinentális háborúban nem vehet részt.

 

Mivel a királynő és Fülöp a feltételeket elfogadták, 1554. július 25-én megtörtént a házasságkötés, gyermektelen lesz a házasság.

 

Az uralkodónő fentebb vázolt politikája az elitréteg körében (mágnások, gentryk) ellenállást váltott ki és felkelés kirobbanásához vezetett.

A felkelés vezetőjéről, Sir Thomas Wyatt-ről, a Wyatt-féle felkelés nevet kapta (1554. jan.-ban kezdődött)

 

A felkelők célja az volt, hogy fegyveresen elfoglalják Londont, Tudor Máriát megfosztják hatalmától és Erzsébetet helyezik a trónra. De Tudor Mária a testőrségre és a londoni milíciára(„fehérkabátosok”) támaszkodva ezt megakadályozta, a felkelés vezetőit elfogták és halálra ítélték. (S. Thomas Wyatt melletti Suffolk hercegét, Sir James Croftot, aki Hereford és a Walesi határvidék békebírója volt)

 

A királynő Erzsébetet megvádolta a felkelésben való részvétellel, 1554. III. – V. között fogva tartotta a Towerben. Nem sikerült bizonyítékot szerezni bűnösségére, a felkelés vezetői a kínzások ellenére sem vallottak terhelőt Erzsébetre nézve és a Titkos Tanács megosztott volt. Stephen Gardnier és R. Pole egyenesen halálra ítélését javasolta, viszont W. Cecil, W. Paget és a VI. Edward tanácsában is résztvevő személyek még trónfosztásába sem egyeztek bele. Hagsúlyozták, hogy VIII. Henriknek esküt tettek az 1544-es trónöröklési törvény betartására és rámutattak arra, hogy ha Tudor Mária testvérét trónfosztottnak nyilvánítja, azt a trónöröklési törvényt hatálytalanítja, amelyik az ő trónöröklését is biztosítja. Így Tudor Mária Erzsébetet szabadon bocsátotta, de még 1 évig házi őrizetben tartotta Woodstockban és 1555. áprilisában mehetett csak az apja által neki adott Hatfield-i kastályába.

 

Tudor Mária külpolitikája:

 

II. Fülöp 1557-ben személyesen érkezett Angliába, hogy megnyerje a Titkos Tanácsot, hogy Anglia nyújtson katonai támogatást a Franciaország ellen indítandó hadműveletéhez. A Titkos Tanács csak úgy egyezett bele, hogy II. Fülöp pénzügyi támogatást ajánlott fel (10 ezer ezüstdukát), azonban Máriának is kényszerkölcsönt kellett kivetni (109 ezer font) és adót (168 ezer font)

Anglia nehézségeit fokozta, hogy 1555-1558 között súlyos éhinség, járvány volt az országban. A Pembroke grófja vezette angol csapatok a St. Quentin-i csata után Calais-ba vonultak vissza, II. Fülöp fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett II. Henrikkel.

Franciaország ezt a helyzetet használta fel arra, hogy Francoise de Guise vezetésével elfoglalja az angoloktól Calaist (1558)

I.Mária halála miatt (1558. nov 17.) I.Erzsébet és II. Henrik kötötte meg az előzetes békeszerződést (1559. III.), ami kedvező volt Anglia számára:

1.         Calais 8 évig Franciaországé marad, majd meghatározott óvadék ellenében visszakerül Angliához.

2.         A francia katonákat kivonják Skóciából, és az angol-skót határon a franciák által felépített erődöt (Eyemonth) lerombolják.

 

Azonban az események váratlan fordulatot vettek azzal, hogy II. Henrik meghalt, és II. Ferenc és Stuart Mária házassága révén a Guisek politikai-katonai hatlama megerősödött. Ezt bizonyítja, hogy Stuart Mária nem ismerte el Erzsébetet legitim királynőnek, bejelentette trónigényét az angol trónra és tüntetően az angol királyi címet is használta a Franciaország királynője cím mellett. Skóciában a lowlandi protestáns klánok főnemesei fellázadtak a katolikus Guise Mária ellen, aki 1554-től mint régens irányította Skóciát és II. Ferenc 2000 francia zsoldost vezérelt Skóciába és Guise Máriának a katonai helyzettől függően további 8-10 ezer katonát ígért.

 

I.Erzsébet személyi titkára és legfőbb tanácsadója, W. Cecil javaslatára a beavatkozás mellett döntött, a protestáns főuraknak pénzügyi és katonai támogatást nyújtott.

1.         Az angol flotta, Sir W. Wynter parancsnoksága alatt blokád alá vette a Forth folyó (ill. öböl) torkolatában lévő erődöt, ahol francia katonák voltak (1560.jan.)

2.         Lord Grey 8000 katonával körülzárta Leith erődjét, de az erőd elleni rohamok kudarcba fulladtak (1560. máj.)

 

Azonban, a hadműveletek közepette két olyan haláleset következett be, ami megváltoztatta a helyzetet, ui. 1560-ban Guise Mária és II. Ferenc is meghalt, Skócia törvényes örököse a még Franciaországban tartózkodó özvegy királyné Stuart Mária.

 

W. Cecil ebben a helyzetben a lowlandi protestáns klánok vezetőjével Stuart Mária féltestvérével James Stuart-tal (Moray grófja) 1560. júl. 6-án aláírta az edinburgh-i szerződést.

1.Mind az angol, mind a francia csapatokat kivonják Skóciából.

2.Stuart Mária elismeri I. Erzsébetet Anglia törvényes királynőjének és lemond az angol trónra vonatkozó jogigényéről.

 

Azonban, Stuart Mária a féltestvére által elfogadott feltételeket semmisnek nyilvánította, ami Erzsébet és Mária közötti tartós konfliktushoz vezetett.

 

Ténylegesen I. Erzsébet egy, bár tartós sikert mondhatott magáénak Skóciában, támogatásával a lowlandi protestáns főurak a skót parlamentben törvényerőre emelték a presbiteriánus államvallást Skóciában. (1560. aug. 11.)

 

I. Erzsébet uralkodása

(1558-1603)

 

W. Cecil tanácsára a királynő első feladatának a Titkos Tanács átalakítását tekintette. Tudor Mária 43 fős Titkos Tanácsa helyett egy szűkkörű, képzett, művelt és protestáns személyekből álló testületet hozott létre, ami 13 fős volt. Ennek a világi testületnek csak egyetlen egyházi személy volt a tagja: Canterbury érsekei.

 

1.Matthew Parker (1559-1575-ig)

2.Edmund Grindal (1576-1583-ig)

3.John Whitgift (1583-1604-ig)

 

A Titkos Tanácsban fontos szerepet töltött be Nicolas Bacon, lordkancellár és főpecsétőr, W. Cecil az uralkodónő személyi titkára (1598-ig), mellette 1573-tól Sir Francis Walsingham is személyi titkár lett (1590-ig), aki a titkos szolgálat vezetője is volt és az ő feladata volt a királynő védelmének biztosítása. I. Erzsébet első és nagy jelentőségű politikai győzelme a protestáns anglikán államegyház létrehozása és elfogadtatása a parlamenttel. Ez az ún. Uniformity Bill= Egységesítő Törvény (1559)

 

A királynő 1559. I. 25-én összehívta a parlamentet és a Nicolas Bacon által a királynő nevében beterjesztett törvényjavaslatot a Közösségek háza elfogadta, azonban a Lordok háza leszavazta.

I.Erzsébet erre elnapolta a parlament ülését 1559. ápr. 3-ig, hitvitát rendelt el, amit a Westminster Abbay-ban tartottak, a Titkos Tanács mint döntőbíró vett részt rajta . A hitvitán 4 katolikus püspök és 4 protestáns hittudós lelkész vett részt. A Titkos Tanács elrendelte, hogy a vita anyanyelven és nem latinul történjen és minden egyes személy  külön-külön fejezze ki álláspontját, mivel a feltételeket elutasította Winchester püspöke és Lincoln segédpüspöke, a királynő (mint az anglikán államegyház feje) az említett engedetlen személyeket a Towerbe záratta. A püspöki kar megfélemlítése olyan jól sikerült, hogy az IV. 3-án összehívott parlamenten (bár csak 3 szavazattöbbséggel) elfogadták a Uniformity Bill-t. A Lordok Háza 2 feltételt szabott, amibe a királynő beleegyezett:

 1.: A főurakat a királynő nem kötelezi az eskü letételére.

 2.: A királynő nem az államegyház feje címet, hanem a kormányzója címet viseli (ez jogkörén semmit sem változtatott)

 

 

Az /Egységesítő Törvény/ tartalma:

1.         Protestáns anglikán államegyház létrejötte, aminek szertartásrendjét a törvény részeként elfogadott III. Imádságos Könyv szabályozza.

2.         A törvény részét képezte az 1534-ben a parlament által elfogadott Szupremácia törvény megerősítése (tehát a Felségárulási törvényt is megerősítették) a következő módosításokkal:

a., A királynő az anglikán államegyház kormányzója és az államegyház jellegét (tanrendszerét, kultusz-, szertartásrendjét) érintő kérdésekben a parlamenttel együtt alkot törvényt.

b., A Felségárulási törvényre vonatkozóan 6 vizitációs bizottságot állítottak fel, ami előtt esküt kellett tenni a protestáns anglikán államegyház kormányzójára. Az eskü alól (mint említettem) mentesültek a peerek, a főnemesek, viszont minden egyházi személynek, minden királyi tisztviselőnek, a parlament tagjainak, képviselőinek le kellett tennie. Ez mintegy 8000 személyt érintett 1559-1560-ban, összesen 300 pap tagadta meg az eskü letételét. Viszont apjával szemben, a királynő elsőfokon az esküt megtagadó személyeket tisztségüktől fosztotta meg. Viszont azokat a katolikus papokat, akik a királynő elleni katolikus összeesküvésekben, felkelésekben vettek részt, együttműködtek a spanyol jezsuitákkal és a francia Katolikus Ligával egyrészt börtönbüntetésre, száműzetésre és halálra ítélte.

Uralkodása alatt 377 főt börtönöztek be (katolikus papot) és 202 főt ítéltek halálra. Voltak, akik már a törvény elfogadása után emigráltak, így pl. Oxford és Cambridge egyetemének katolikus teológiaprofesszorai. A menekült professzorok vezetésével Dél-Németalföldön, Douai városában (1568) és Rómában (1578) katolikus kollégiumot alapítottak.

 

A protestáns anglikán államegyház jellege:

 

egy különleges, katolikus – evangélikus – zwingliánus sajátosságokat ötvöző egyház jött létre. Ez arra is visszavezethető, hogy a királynő a vallás külsőségeit, amit a Biblia nem tartalmaz /szentképek kérdése a templomokban, szentek tisztelete, az egyházi ünnepek, a papok viselete, az egyházszervezet kérdése/ a belső vallásosság szempontjából indifferens, közömbös dolognak tekintette és úgy ítélte meg, hogy ő mint az anglikán államegyház kormányzója dönthet a fenti kérdésekben. Uralkodása alatt határozottan megakadályozta a képrombolást.

 

à Bevették az anyanyelvű igehirdetést, az anyanyelvű Bibliát

 

à Az üdvözülés kérdésében a hit mellett a jócselekedetek fontosságáét fogadták el. A predesztinációt határozottan elutasították.

 

à A katolikus ünnepségek jelentős része megmaradt, pl. a szentek tiszteletének egy része is (Mária-kultusz)

 

à egyházszervezet: megmarad a püspöki rendszer

 

à A szentségek közül az úrvacsora értelmezése és gyakorlata igen érdekes, ui. a III. Imádságos könyv szövege lehetővé teszi mindkét értelmezést (valóságos jelentés és a jelképes értelmezés) és a gyakorlatban a hívő térdepelve veszi magához a kovásztalan kenyeret.

 

à viselet kérdése: a papok az úrvacsora során miseinget (=cope) viselnek, máskor viszont karinget és fehér vászonból készült püspöki talárt. A protestáns anglikán államegyház teljes tanrendszerét és kultuszrendszerét az 1563-ban Oxfordban és Canterburyban tartott konvokációkon fogadták el, ez az ún. „Harminckilenc cikkelyes törvény.”

 

Ennek a „hibrid” egyháznak az erzsébeti Angliában sok kritikusa és ellenzője volt. Az 1570-es évektől alakult ki Angliában a kontinentális kálvinizmus sajátos változata a puritanizmus.

A predestináció elvét elfogadó, a tétlenséget (parazita életmódot) és a tudatlanságot nagy bűnnek tekintő, a dolgos és takarékos életvitelt megbecsülő, szigorú erkölcsi elveket valló puritánok nem fogadták el az angol protestáns államegyház pápista vonásait és követelték:

à az egyházszervezet átalakítását, a püspöki rendszer helyett presbitériumok felállítását

à a református imakönyv bevezetését

à A 3 szentséget elfogadó, katolikus külsőségeket mellőző egyház létrehozását.

 

A puritanizmus elveinek kidolgozásában teológiaprofesszoroknak volt meghatározó szerepe: T. Cartwright a Cambridge-i egyetem tanára,, J. Field és T. Wilcox, az oxfordi egyetem tanárai.

T. Cartwright az egyházfő feladatának a hit építését, Krisztus tanításának terjesztését tekintette, ezért Bibliaolvasó csoportokat hozott létre, a hitközösségekben fontos szerepet tulajdonított a közös böjtnek és imának. Ezzel áll összefüggésben a vasárnap szentsége a puritán közösségekben.

 

1572-ben J. Field és T. Wilcox megjelentették az első „Figyelmeztető a parlamentnek” című írásukat, kiáltványukat, amiben követelték, hogy az anglikán államegyházban vezessék be a genfi modell alapján létrehozott konzisztóriumokat (amiben lelkészek és világi presbiterek vannak) és az Imádságos Könyvet református szellemben alakítsák át.

Bár őket a királynő egy évre bebörtönöztette, még ugyanebben az évben T. Cartwright is megjelentette a 2. figyelmeztetőt.

A teológiaprofesszorok politikai-vallási fellépéséhez köthetjük a puritanizmus mérsékelt irányzatának kialakulását, aminek a „presbiteriánusok” nevet adták.

 

Az 1580-as években főleg Londonban, Cambridgeben, Oxfordban hoztak létre konzisztóriumokat és hitközösségeket. Ezek a hitelvek egyre inkább terjedtek az értelmiségiek, így különösen a gentry jogászértelmiség körében.

 

I. Erzsébet királynő csak 1587. után lép fel keményebben a presbiteriánusok ellen, amikor is politikailag  is veszélyesnek tartja az irányzatot, mivel a parlamentben 5 alsóházi gentry jogász (pl. Peter Wentworth, Cope Anthony) az Egységesítő Törvény felülvizsgálatát és kálvinista hitelvek szerinti módosítását követelik.

A királynő 1588-1589-ben:

à bevezeti a cenzúrát, nyomdáikat elkobozzák

à a puritán vezetőket letartóztatják (pl. T. Cartwrightot a Towerbe zárják, majd száműzik Angliából)

A királynő döntésében az is szerepet játszott, hogy az 1580-as években kialakult a puritanizmus radikálisabb irányzata, az un. independens irányzat (vagy szeparatisták), ők nem fogadták el az államegyházat, az államtól és egymástól is független presbitériumok felállítást követelték, szabad lelkészválasztást, a hitélet szabadságát minden állami szabályozás és beavatkozás nélkül.

1581-ben Norwickban (Robert Harrison lelkész vezetésével), 1587-ben Londonban hoztak létre hitközösséget. De a londoni közösség tagjai (miután 1593-ban a lelkészt, J. Greenwoodot a korona halálra ítélte) Amszterdamba emigráltak.

Az 1602-ben Gainsborough-ban J. Robinson által vezetett közösség az üldözések miatt 1609-ben Leidenbe emigrált, majd 1620-ban a Mayflower fedélzetén az Újvilágba mentek és megalapították Plymouth-t (az ún. zarándokatyák)

 

A puritánokra vonatkozóan 1593-ban parlamenti törvény született:

à azok a puritánok, akik nem vesznek részt az anglikán egyház istentiszteletein, elsőfokon pénzbírságra, majd börtönbüntetésre ítélik. A hitközösségek vezetőit, lelkészeit, ha szóban vagy tevékenységükkel megsértik az Egységesítő Törvényt, száműzik, viszont a száműzött személyek a királynő engedélye nélkül nem térhetnek haza. Aki ezt megszegi halálbüntetésben részesül.   

  

 

A katolicizmus helyzete és a korona politikája a katolikusokkal kapcsolatban

 

A katolicizmus veszélyessége I. Erzsébet uralkodása alatt elsősorban politikai okokra vezethető vissza, hiszen I. Erzsébet uralkodásának végén az angol történészek szerint a népességnek kb. 2 %-a volt katolikus hitű.

Viszont belpolitikai szempontból komoly problémát jelentettek az észak-angliai katolikus főurak által szervezett és vezetett korona elleni felkelések és összeesküvések. Ezek összekapcsolódtak azzal a politikai céllal, hogy a királynőt vagy megöljék, vagy megfosszák trónjától (az utóbbi azután vált meghatározóvá, hogy a pápa, V. Pius 1570-ben az eretnek Erzsébetet kiközösítette) és az 1568-tólAngliában bebörtönzött, a klánfőurak által trónjától megfosztott skót királynő, a katolikus Stuart Mária ( Erzsébet unokatestvére) trónra segítése volt a célja mind a katolikus főuraknak, mind a spanyoloknak és a katolikus Guiseknek is.

Anglia nemzetbiztonságát is fenyegette II. Fülöp politikája, aki nem csupán ezeket az összeesküvéseket, felkeléseket támogatta, mind pénzügyileg, mind katonailag, hanem a katolikus írek, az ír klánok főurainak lázadását is.

 Tehát ez a tényező is hozzájárult a spanyol-angol kapcsolatok romlásához, ahhoz, hogy az ellenségeskedés nyílt katonai konfliktusba torkollott.

 

A katolikus főurak legjelentősebb felkelései, összeesküvések a királynő ellen:

 

1.,

1569-ben Észak-Anglia legjelentősebb katolikus főura, Norfolk hercege nemesi felkelést szervezett a királynő ellen, a herceg azt tervezte, hogy feleségül veszi Stuart Máriát, így Erzsébet helyett Mária trónra juttatása saját hatalmának biztosítását is jelentette volna. Ez azonban teljes kudarcot vallott.

 

2.,

1571-ben a spanyol király támogatásával Roberto Ridolfi ( itáliai bankár) merényletet akart elkövetni a királynő ellen, ami katolikus nemesi felkelés kirobbantásával fonódott volna össze és II. Fülöp Alba hercegét inváziós hadműveletre hatalmazta fel. Nem csupán a bankárt végzik ki, hanem Norfolk hercegét is 1572-ben, mivel az 1569-es felkelésben való részvételekor amnesztiát kapott, de bűnrészes volt az 1571-es királynő elleni összeesküvésben is.

 

 

3.

A katolikus veszélyt fokozta, hogy 1580-ban titokban jezsuiták érkeztek az országba, akik arra bíztatták a „ titkos katolikusokat”, hogy ne látogassák az anglikán államegyház istentiszteleteit. Ennek következménye, hogy a királynő, a parlament alsó házának teljes támogatásával 1581-ben törvényt bocsátott ki:

 

-          A „titkos pápistákat”, ha nem látogatják az anglikán istentiszteletet, első fokon pénzbírságra ítélik ( 20 font / hét)

-          A „visszaeső bűnösöket” börtönbüntetésre és halálra ítélik.

 

(1586-1592 között 28 fő világi személyt, mint megrögzött katolikust ítéltek halálra)

 

1585-ben a jezsuitákat halálbüntetés terhe mellett kitiltották Angliából.

 

4.

Ebben az utóbbi rendeletben az is szerepet játszott, hogy a Francis Throckmorton által vezetett katolikus főúri felkelésben (1583) a jezsuiták is szerepet játszottak és Throckmorton vallomása szerint Henri de Guise és II. Fülöp összehangolt inváziós hadműveletet tervezett Sussex grófságban

 

5.

Az 1586-os Babington vezette főúri összeesküvésbe Francis Walsingham beépítette az angol kémeket, hogy bizonyítékokat találjanak Stuart Mária részvételére az Erzsébet elleni összeesküvésekben. Stuart Mária kompromitáló levelei így a királynő kezére kerülnek, aki (igen hosszas vívódás) után a Mária ellen lefolytatott per és kivégzése mellett döntött ( 1587. II. 8.-án fejezték le Stuart Máriát)

 

Anglia és Írország viszonya romlásában és az ellenségeskedés nyílt felkelésig elvezető folyamatában a királynő következő intézkedései játszottak szerepet:

 

1. Mivel 1560-ban az ír parlament (Dublinban ülésezik) megszavazza az Egységesítő törvényt, Írországban is protestáns anglikán államegyház lesz, aminek élén a protestáns Erzsébet állt.  A katolikus írek többsége ezt elfogadhatatlannak tartotta.

2.  Az uralkodónő fokozatosan bevezette Írországban az angol grófsági rendszert (1570-85), ami a klánok által irányított tartományi rendszer felszámolására irányult. Az ír főurak igazságszolgáltatási – közigazgatási jogait a grófságok élére kinevezett angol békebírák gyakorolták

3. Kolonizációs politika

-           Ulster és Munster tartományokba protestáns angol telepesek érkeztek (kb. 4000 fő), ami a klánok birtokállományát érintette és számos ír bérlőparasztot földönfutóvá tett. A telepítések különösen a Munsterben lezajló felkelés (1579-1583) után gyorsultak fel, mivel I. Erzsébet mintegy 1500 előkelő ír nemest kivégeztetett és birtokaikat elkobozta.

 

Felkelések Írországban I Erzsébet uralkodása alatt:

 

1. 1579-1583 között Munster és Leinster területére kiterjedő felkelés robbant ki Anglia ellen.

     1579- ben James Fitzmaurice Fitzerald Munster tartomány klánfőura a spanyolok katonai támogatásával a Dingle-félszigeten felépíti Smerwick erődjét és az egész tartományra kiterjedő felkelést robbant ki, ugyan őt 1579  augusztusában megölik, de testvére ( Desmond grófja áll a felkelés élére.

A királynő Lord Grey vezetésével katonákat vezényel a tartományba, aki Limericknél megveri a klánok csapatait, a Fitzgerald klán birtokait az angolok feldúlják és elfoglalják az erődítményeket.

1580-ban  azonban a Burke klán vezetésével Leinsterben robban ki egy újabb lázadás , ami azért lesz veszélyes, mert II. Fülöp további spanyol katonákat vezényel Smerwickbe.

L. Grey először a Burke klán csapataira mér vereséget, majd Smerwicket körülzárja és elfoglalja, csak a tisztek kaptak szabad elvonulást. A kegyetlen megtorlást fentebb már említettem.

 

2. 1595-1603 között zajlott le a legnagyobb szabású ír felkelés, ami Ulster tartományból indult ki (közvetlen oka a grófsági rendszer bevezetése volt). O`Neille vezetésével. Csatlakozott hozzá az O`Donnell klán is, így a felkelés átterjedt Connacht és Munster területére is.

Az angol csapatok 1598-ban Yellow Fordnál, 1599-ben Curlew Mountaints-nél vereséget szenvedtek és az ír csapatok megakadályozták az angol flotta partraszállását Lough Foyle-nál.

Mivel Lord Essex a királynő beleegyezése nélkül titkos fegyverszünetet kötött O`Neillel és elhagyta Írországot, I. Erzsébet 1600-ban Lord Mountjoyt vezényelte Írországba a Németalföldről hazarendelt, jól képzett veterán katonákkal. A győzelem a következő okokra vezethető vissza:

 

a.: Ulster tartomány szisztematikus pusztítása (felégeti a falvakat, felgyújtja a termést), a megfélemlítés módszerét alkalmazza.

 

b.: Elterelő hadműveleteket indít Newry irányában, ami lehetővé teszi az angolok partraszállását Lough Foyle-nál

 

c.: Ulsterben erődöket épít

 

O`Neille III Fülöptől kért katonai segítséget, aki 1601. szeptember 22-én Kinsale kikötőjébe 1700 fő spanyol katonát vezényelt. Az angol flotta a kikötőt blokád alá vette és L. Montjoy 7500 katonával az erőd felmentésére induló ír hadsereget (O` Donell és O` Neille 6000 katonáját) megverte (1601. december 24).

 

A Spanyol parancsnok Kinsale-ben 1602. I. 2-án megadta magát. Az angol parancsnok a spanyoloknak szabad elvonulást engedélyezett.

 

I. Erzsébet halála miatt az ír felkelést lezáró Mellifont-i egyezményt (1603) már I. Jakab írja alá, aki a felkelő klánvezéreket amnesztiában részesítette.

 

 

Angol-skót kapcsolatok alakulása I. Erzsébet uralkodása alatt, Skócia külpolitikája

 

Stuart Mária 1565-ben feleségül ment Henry Stewarthoz ( Stuartok angol ága, Mária unokatestvére). Ebben Erzsébet királynőnek is szerepe volt, mert ő küldte skóciába a vonzó Henryt akibe Mária szerelmes lett. 1566-ban született fiuk Jakab. Azonban kapcsolatuk hamar megromlott.. A féltékeny, részeges és a felségjogok megszerzésére törekvő Lord Darnleyt a skót főurak megölik (felrobbantják házát, őt magát meggyilkolják1567-ben). A merényletet a katolikus Bothwell grófja szervezte, aki Mária kezére pályázott, Skóciába érkezése óta. Mária helytelenül tette, hogy hozzáment feleségül férje gyilkosához. Bár ma is vitatott, hogy Stuart Mária tudott-e a merénylet tervéről.

Akit érdekelnek ennek részletei, izgalmas leírást olvashat az eseményekről Antonia Frazer: „Mária, a skótok királynője” című könyvében.

 

Az említett események belháború kirobbanásához vezettek, a Mária és Bothwell ellen lázadó lowlandi protestáns klánok vezetője Mária féltestvére, James Stuart volt. 1567-ben a Carberry Hill-nél lezajló ütközetben Bothwell serege csatát veszített (1567 június 15) ő maga először Norvégiába menekült, életét dán börtönben fejezte beoly módon, hogy elméje is elborult.

A Lochleven-i kastélyban fogva tartott Máriát fia javára lemondásra kényszerítették a trónról, a lemondó nyilatkozatban James Stuartot nevezte meg a 13 hónapos Jakab mellett, mint régenst, aki a Titkos Tanáccsal együtt kormányzott. Máriát 10 hónapig fogságban tartották és 1567. dec.-ben hivatalosan és nyilvánosan megvádolták, hogy Bothwell cinkostársa volt férje meggyilkolásában. De nem engedélyezték számára, hogy parlamenti bíróság előtt tisztázhassa magát  a vádak alól. Lochleven várából megszöktették és 3 nap 3 éjjel lóháton menekült üldözői elől, unokatestvérétől I. Erzsébettől kért menedéket Angliában.

(A megpróbáltatások miatt a Bothwelltől fogant ikreivel elvetélt.)

I.Erzsébet 1568-ban Westminsterben konferenciát tartott a skót királynő bűnösségének kérdésében. Angliába érkezése után Máriát őrizetbe vette, és megígérte neki, hogy visszahelyezi skót trónjára, ha ártatlansága bebizonyosodik és ha hajlandó az Edinburgh-i szerződést elfogadni. James Stuartnak az volt a célja, hogy megakadályozza Mária hazatérését, ezért egy aranyozott ezüstládikát hozott magával a tárgyalásra, benne a „terhelő bizonyítékokkal”, Mária állítólagos magánleveleivel. Az egész eljárás igen különös volt, mert I. Erzsébet 1568. jan. 11-én úgy rekesztette be a konferenciát, hogy sem Mária, sem a küldöttek nem láthatták a bizonyítékul szolgáló (nyilván hamisítványok) Kazettás Leveleket. A döntőbíróság kinyilatkoztatta, hogy egyik peres félre sem bizonyult rá semmi. Moray grófja a leveleket hazavitte Skóciába és Mária fogságban maradt Angliában. Mária minden jelentős katolikus felkelésben részes volt, 1569-től, ami Erzsébet ellen irányult. 1587. II. 8-án halálra ítélték.

 

I. Jakab (1603-1625) és fia, I. Károly (1625-1649) uralkodása

 

I. Erzsébet halálakor (Tudor-dinasztia kihalásakor) VI. Jakab, Skócia uralkodója lett Anglia királya, ami a két ország közötti perszonálúnió kialakulásához vezetett. I. Jakab angol király egy olyan országból érkezett a közjogra alapozott monarchikus Angliába, amit

 

- klánháborúk jellemeztek

- a királyi hatalom gyenge volt

- a törvényes jogrend hiányában nem volt belső stabilitás az országban.

 

A csecsemő VI. Jakab uralkodása 1567-ben James Stuart régensségével kezdődött. Azonban, Highland katolikus klánjai és Lowland protestáns klánjai között rögtön háború robbant ki. I. Erzsébet 1572-ben angol csapatokat küldött Edingburghba és J. Suartot megbuktatták és az angol királynő egy angolbarát régenst nevezett ki, James Douglas (1572-1579) személyében. De, 1579-ben Jakab unokatestvére, Esmé Stuart Franciaországból Skóciába érkezett és a fiatal Jakab kegyeibe férkőzött, aki kinevezte régensnek. Esmé Stuart célja az volt, hogy a presbiteriánus vallást eltörölje Skóciában és Jakabot egy Valois hercegnővel házasítsa össze. A lowlandi protestáns főurak elfogták Jakabot, akinek Esmé Stuartot meg kellett fosztania hatalmától (aki 1582-ben elmenekült Skóciából).

1582-től Skóciát kegyencek irányították, Arran grófja (1582-1585) és Robert Carr (1585-1616-ig). 1616-ban gyilkossággal vádolták meg és így meg kellett fosztani hatalmától. Skóciában nagyon erős volt a presbiteriánus államegyház=Kirk révén az egyház hatalma, ugyan 1587-ben a korona kisajátította a katolikus egyház teljes ingatlan és ingóvagyonát, VI. Jakab az „Aranycikkelyekben” (1592) engedélyezte, hogy a Kirk évente zsinatot tartson és a korona beavatkozásától függetlenül a presbitériumok lelkészeket válasszanak. Már I. Jakab uralkodása alatt megkezdődött a monarchia tekintélyvesztése, amikor a király személyisége (bárdolatlan viselkedés, iszákosság, a férfinem iránt tanúsított vonzalom) is hozzájárult, továbbá a korrupt, erkölcstelen királyi udvar, a király költekező, pazarló, a koronabirtokokat elsősorban skót híveinek eladományozó életvitele, ami eladósodáshoz vezetett. Különösen ki kell emelnünk azt, hogy Angliában is kegyencekkel kormányzott.

 1614-ben kezdett a szerencsecsillaga emelkedni Buckingham hercegének (főkamarás és főpohárnok és istállómester és a király „kedvese”), 1617-től mind az angol, mind a skót Titkos Tanácsnak tagja, 1609-től a flotta admirálisa. Jelentős klientúrája volt, kezében tartotta a monopóliumok kiárusítását, így személye a korrupció megtestesítője. 1623-ban Károly herceggel (I. Jakab felesége Dániai Anna hercegnő, IV. Keresztély dán király lánya, fiatalabbik fiuk az 1600-ban született Károly, az idősebbik, Henrik 1612-ben meghalt) Spanyolországba látogattak, hogy IV. Fülöp lányát Károly feleségül kérje. Buckingham és Károly botrányosan viselkedtek (álszakállt öltöttek, párbajt provokáltak az udvarban stb.), IV. Fülöp kitiltotta őket Spanyolországból. I. Károly ezért hatalomra kerülésekor hadat üzent Spanyolországnak és a tehetségtelen kegyencet nevezte ki a flotta admirálisának, ami a Cadiznál 1625-ben elszenvedett súlyos vereséghez vezetett. A Franciaországgal kötött titkos házassági szerződés, amelyben az I. Károly és XIII. Lajos húga, Henriette Marie közötti házasság feltételeként a hugenották elleni háborúhoz nyújtott angol katonai segítségnyújtás és az angol katolikusoknak nyújtott szabad vallásgyakorlat szerepel, a parlament felháborodásához vezetett. Előadáson említettem, hogy az angolok Buckingham vezetésével La Rochelle-nél 1627-ben és 1628-ban csúfos kudarcot vallottak. A parlamentben 1627-ben Sir John Eliot, gentry jogász bizalmatlansági indítványt terjesztett be Buckingham ellen, követelte megjelenését a parlament előtt és felelősségrevonását. I. Károly nagyon helytelen módon kitartott a kegyenc mellett és 1627. júniusában feloszlatta a parlamentet.

Azonban, 1628-ban a puritán John Felton leszúrta Buckinghamet. I. Károly legnagyobb hibája, hogy rendkívül zárkózott (amihez dadogása is hozzájárult), gőgös, a politikai kompromisszumot elutasító, az angol parlamentáris kormányzati hagyományokat sutba dobó uralkodó volt.

 

I. Jakab és I. Károly kormányzati politikája

 

     I. Jakab az 1603-ban mondott parlamenti nyitóbeszédében a királyi hatalom isteni eredetét hangsúlyozta, miszerint az uralkodó jogában áll, hogy törvényt alkot, módosít, sőt eltöröl, tehát a közjogi intézmények és a közjogra épülő törvények (Magna Charta) ezt a hatalmat nem korlátozhatják. I. Jakabnak az a törekvése, hogy a parlament jogkörébe tartozó hatásköröket királyi előjoggá nyilvánítsa, hatalmas felháborodást váltott ki. Az abszolutisztikus kormányzati rendszer bevezetésének szándéka és gyakorlata /I. Jakab 1614-1621. között nem hívta össze a parlamentet, fia I. Károly 1627-ben, 1628-ban és 1629-ben néhány hónapos ülésezés után önkényesen feloszlatta, majd 1629-1640. között parlament nélkül kormányzott/ a királyokat szembeállította a parlamenttel, az alsóház gentry jogászaival. Edward Coke, a King’s Bench főbírája élesen támadta I. Jakab politikáját, aki 1616-ban leváltotta állásából ezt a tehetséges közjogászt.

 

Az uralkodók gazdaságpolitikája, pénzügyi politika, az adóztatás rendszere

 

A XVII. sz. I. fele Angliában is inflációs időszak, nőttek az élelmiszerárak, csökkentek a reálbérek, csupán az erdős és nagy legelőterületeket magában foglaló régiókban nem volt nagy az elszegényedés, mivel itt a parasztok számára egyrészt a Verlagrendszerben dolgoztató posztóipar és Newcastle környékén a bányászat biztosított kiegészítő jövedelmet. A korszakban nagy  pestisjárványok és éhinségek voltak /1603-ban, 1625-ben, pestisjárványok, 1622-23-ban; 1629-31-ben érintette pestis és éhinségek). Három jelentős krízis a posztóipart /1614-16, 1621-23, 1640-42/, amiben három tényező játszott szerepet: a holland konkurencia, a harmincéves háború és a korona helytelen állami beavatkozása a gazdaság folyamataiba, ami a piaci viszonyok szabályozása  a kereskedő és iparosréteg érdekeit sértette. A külkereskedelmi forgalom volumene nőtt, a kereskedő társaságok, prosperáltak a gyarmatokkal folytatott áruforgalom is bővült és az uralkodók társaságok alapításaival támogatták az észak-amerikai kolonizációt. A korona kereskedő és iparosréteget érintő kedvezőtlen intézkedései:

 

1. A spanyol-angol békeszerződésben (Londoni egyezmény, 1604) I. Jakab ígéretet tett arra, hogy Anglia a spanyol gyarmatbirodalom területén nem kalózkodik és illegális rabszolgakereskedelmet sem folytat.

 

2. Cockayne-ügy (1614-1617)

1614-ben I. Jakab tanácsadója javaslatára rendeletet adott ki, aminek értelmében Angliából kizárólag kész posztószövetet lehet exportálni és a Londoni Vándorkereskedők Társaságát megfosztotta monopoljogától.

A rendeletnek súlyos következménye lett: Hollandia nem vásárolta meg a kész posztószövetet, ami Angliában a posztóipar hanyatlásához, munkanélküliséghez vezetett. A korona a krízis hatására 1617-ben visszavonta a rendeletet.

 

3.  A monopóliumok mértéktelen kiárusítása, az ipart és a kereskedelmet egyaránt érintő politika az árak növekedéséhez, a piaci verseny visszaszorulásához és minőségromláshoz vezetett és korrupcióval kapcsolódott össze /Buckhingham tartotta kezében a monopoljog értékesítését/.

1624-ben a parlament törvényt hozott arra vonatkozóan, hogy a korona nem élhet a monopóliumok értékesítésének jogával.

 

4. I. Jakab a Csillagkamarában elfogadtatta 1606-ban azt a törvényt, ami királyi előjoggá (=praerogativává) nyilvánította a vámok, illetékek és az adók kivetését.

 

Jakab uralkodása alatt a koronabirtokokból származó bevételek csökkentek (mintegy 25%-kal), a király birtokadományozásai és eladásai miatt (kb. 775 ezer font értékben adott el I. Jakab koronabirtokokat, így királyi erdőket). A kincstári bevételeken belül ezt a visszaesést a vámbevételek növekedése sem tudta kompenzálni. Viszont az uralkodó közjogot mellőző politikája miatt az 1610-ben összehívott parlamenttől kezdve (különösen a Közösségek Házának gentry és nagypolgári képviselőinek politikája miatt) az uralkodó által kért adókat vagy részben, vagy egyáltalán nem szavazta meg a parlament.

 

Azonban a parlamenten kívüli pénzügyi eszközök alkalmazása az elitréteget szembeállította a koronával:

 

Þ    vámok, illetékek önkényes kivetítése,

Þ    a nemesi címek pénzen történő kiárusítása (1611-től),

Þ    monopóliumok mértéktelen kiárusítása,

Þ    a hivatalok pénzen való megvásárolhatósága,

Þ    kényszerkölcsönök kivetése a gazdag gentrykre és polgárokra,

Þ    államkölcsönök felvétele, ami a korona fokozatos eladósodását eredményezte.

 

Ennek ellenére, I. Jakab uralkodása alatt nem alakult ki pénzügyi krízis, mivel az uralkodó aktív kontinentális külpolitikát nem folytatott. A harmincéves háborúba nem avatkozott be sem Spanyolország oldalán, sem Pfalzi Frigyes oldalán. Az utóbbit nem csupán a Közösségek Házának puritán képviselői követelték, hanem az is indokolttá tette volna, hogy lányát, (Elizabeth-et) 1613-ban összeházasította a pfalzi választófejedelemmel, Frigyessel. Anglia kontinentális háborúban parlamenti adómegajánlás nélkül nem tudott volna hosszabb távon részt venni. Egyetlen alkalommal került sor arra, hogy a parlament hadiadót szavazott meg (de csak egy évre), a Spanyolországgal kötendő dinasztikus szerződés kudarca után, tehát az 1624-ben ülésező parlamentben, amikor Károly herceg a Spanyolország elleni háború mellett döntött.

 

I. Károly pénzügyi politikája és következményei

 

I. Károly a spanyolellenes háborúhoz és az 1627-1629. között La Rochellenél folytatott hadműveletekhez a polgárok közjogra alapozott személyes és tulajdonjogát megsértve szerzett pénzt. Ez a királynak az elitréteggel, így a vállalkozó gentry és polgári rétegekkel és a parlamenttel való konfliktusához vezetett.

 

1. 1626-ban I. Károly kényszerkölcsönt vetett ki, ami egyenértékű volt a grófságok által fizetett évi adó ötszörösével), az ezt megtagadó gentryket és a City bankárait bebörtönöztette és azt sem engedélyezte számukra, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezzenek.

 

2. Az 1624-es parlament döntése ellenében monopóliumokat árusított ki és nemesi címeket, hivatalokat.

 

Az 1627-ben összehívott, de már ezen év júniusában feloszlatott parlament nem szavazta meg a király által kért adókat és kikötői vámokat. A király válaszként alsóházi képviselőket, így Sir John Eliot gentry jogászt bebörtönöztette.

1627-ben két intézkedést hozott I. Károly, egyrészt a déli és nyugati grófságokban kényszersorozást rendelt el és kötelezte a lakosságot, hogy a katonákat elszállásolja és élelmezze. Másrészt újabb kényszerkölcsönöket vetett ki és ennek 70%-át be is tudta hajtani; mert a grófságokban a békebírákat, akik megtagadták az engedelmességet, felfüggesztette és statáriális igazgatást vezetett be, tehát katonai parancsnokokat nevezett ki.

Ezek után nem lehet rajta csodálkozni, hogy az 1628. elején összehívott és a király által júniusban szétkergetett parlament egyáltalán nem szavazott meg semmilyen adót a királynak. A parlament elfogadta két alsóházi jogász által megfogalmazott „Jogok kérvényét” (John Hampden és Sir John Eliot), ami az angol politikai liberalizmus fontos dokumentuma.

 

Tartalma a következő:

 

- megerősíti az angol polgárok tulajdonjogának sérthetetlenségét,

- személyes jogait, aminek forrása a Magna Charta (az ítélkezés igazságszolgáltatás területén és kimondja a lelkiismereti szabadság elvét),

- a parlament bírói-törvényszéki jogát és az 1297. óta gyakorolt adó-, vám és illetékmegajánlási jogát megerősíti. Azonban a parlament jogkörébe tartozónak ítél olyan hatásköröket is, amivel az angol közjog alapján a parlament eddig nem rendelkezett: a korona tisztviselők ellenőrzése, a külpolitika és a  dinasztikus politika esetében is a királyt kötelezi, hogy a parlamenttel együtt hozzon döntéseket.

 

A király a Jogok kérvényét elutasította, ami az 1629-ben összehívott parlament ülésén engedetlenségbe torkollott. A király ugyanis hiába utasította a Speakert, hogy rekessze be a parlament ülését, az alsóházi képviselők ezt megakadályozták és elfogadták a „Háromszakaszos határozatot”.

 

1. Közellenségnek minősül az az angol polgár, aki a parlament által jóvá nem hagyott adót, vámot, illetéket megfizeti,

2. Közellenségnek minősül, aki támogatja a katolicizmust.

A király válasza erre kilenc parlamenti képviselő bebörtönzése (Sir John Eliot 1632-ben a Towerben hal meg) és a személyes uralomra való áttérés (1629-1640) volt.

 

A személyes uralom alatti pénzügyi politika

 

A király kincstári bevételei nőttek (1629-ben 600 ezer font; az 1630-as években kb. 900 ezer font/ év). Az önkényesen kivetett vámokból, illetékekből és monopóliumokból származott a fenti összeg mintegy fele. A király bevezette a lovagi illetéket (ezt mindazon földtulajdonosoknak fizetni kellett, akiknek ingatlanból származó évi jövedelme 40 font fölött volt és lovagi címet viseltek). Ez a rendelet mintegy 9000 embert érintett /gentryket, peereket, sőt yeoman réteghez tartozókat is/. Ebből I. Károlynak évi 170 ezer font bevétele származott.

1635-ben a hajópénzt (amit eddig a kikötővárosok vagy pénzben, vagy hajóban róttak le) általányadóvá tette és összegét ötszörösére emelte és a sheriffek feladatává tette a hajópénz behajtását. A koronának 1635-1640. között kb. 800 ezer - 1 millió font összeget sikerült beszednie a hajópénzből. Azonban 1637-ben J. Hampden megtagadta a fizetését és a King’s Benchez fordult jogorvoslatért, mint jogász pert kezdeményezett azzal kapcsolatban, hogy a hajópénz kivetése mennyiben egyeztethető össze a közjoggal. A király a pert a Csillagkamara elé utalta, ugyan J. Hampden a pert elveszítette 1638-ban. De figyelemre méltó, hogy a 12 bíróból 5 bíró J. Hampden mellett állt ki. A pernek a polgárok körében komoly hatása volt, mert 1639-1640-ben tömegesen tagadták meg a hajópénz fizetését. (Így a korona a tervezett 196 ezer fontból mindössze 70 ezer fontot tudott beszedni).

Nagy felháborodást váltott ki, hogy I. Károly vissza akarta venni az apja által eladott királyi erdőket és súlyos bírságokat vetett ki az ezt megtagadókra, továbbá a Csillagkamara kemény büntetéseket rótt azokra a gentrykre, akik a király bekerítést tiltó rendeletét nem tartották be.

I. Károly bevételei a polgárok engedetlensége miatt éppen akkor csökkentek, amikor kirobbant az angol-skót háború (1638) és a City bankárai is megvonták tőle a bizalmat, nem nyújtottak további kölcsönöket a királynak. A korona adóssága mintegy két millió fontra emelkedett.

 

I. Jakab és I. Károly egyház-; és valláspolitikája

 

I. Jakab ugyan puritán neveltetésben részesült, viszont Angliában az erzsébeti protestáns anglikán államegyház változatlan fenntartása volt a célja, a püspöki rendszerrel egyetemben.

1603-ban átnyújtották I. Jakabnak anglikán papok és puritán lelkészek az ún. „Ezer pap kérvényé”-t, amiben az anglikán államegyházon belül rituális, a szertartásrendet érintő módosításokat követeltek. I. Jakab 1604-ben egy teológiai tanácskozást hívott össze Hampton Courtban, itt a király határozottan elutasította az egyházszervezeti reformot, tehát a presbitériumok felállítását, de beleegyezett egy új, javított Biblia kiadásába, amit kiváló hittudósok, lelkészek készítettek el 1616-ban megjelent a „Jakab-féle Biblia” és Imakönyv, a tudós társaság vezetője a cambridgei egyetem teológiaprofesszora volt, aki lefordította az Ószövetséget angol nyelvre /Lancelot Andrewes/.

1604-ben a király egyházi előírásokat adott ki a liturgia egyöntetűségének biztosítása céljából, de az Úrvacsorát formailag nem rögzítették (lehetett ülve, térdelve, tenyérbe, szájba, magához venni a hívőnek az ostyát) és ezt a puritánok is elfogadták.

I. Jakab toleráns uralkodó volt, elutasította a szélsőségeket és a vallásüldözést helytelenítette. „Sem az igaz vallás, sem a hamis hit nem lett jobb az üldözések által.” - mondta I. Jakab igen bölcsen.

A katolikusokkal kapcsolatban is az erzsébeti politika fenntartására törekedett. 1605. november 5-én volt az ún. „puskaporos összeesküvés”, amikor a jezsuita képzésben részesülő Guy Fawkes a parlamentet a királlyal együtt fel akarta robbantani. Ez Angliában katolikusellenes hisztériához vezetett: a katolikus hittérítőket száműzték az országból, 19 katolikus papot I. Jakab uralkodása alatt halára ítéltek, mert kémkedtek is, hivatalt katolikusok nem tölthettek be (jogászok egyáltalán nem lehettek) és a katolikusok Londonban nem települhettek le. Így tehát a vallás-, és egyházpolitika területén is I. Károly az, aki a puritán közvéleményt, a parlamentet, sőt az anglikán püspöki kar egy részét is szembeállította a koronával.

 

I. Károly egyház-, és valláspolitikája

 

1. Jelentősen felerősödött a katolikus befolyás uralkodása alatt (felesége, a katolikus Henriette Marie nagy befolyással bírt a királyra és az udvarba spanyol jezsuiták érkeztek).

 

2. I. Károly uralkodása alatt W. Laud (1633-tól Canterbury érsek) célul tűzte ki a VIII. Henrik alatt kialakult anglikán államegyházhoz való visszatérést, a predesztináció teljes elvetését vallotta, a külsőségeknek az erzsébeti egyházzal szemben kiemelt jelentőséget tulajdonított.

 

I. Károly az 1626-os konvokáción a laudistákat támogatta, a Titkos Tanácsban is laudista püspököket helyezett, mint koronatisztviselőket (így London püspökét 1636-ban főkincstárnoknak nevezte ki).

Laud érseki működése alatt bevezették a cenzúrát és a puritán lelkészeket és a hívőket is üldözték, ennek következtében, mintegy 20 ezer puritán emigrált Észak-Amerikába.

 

Angol-ír viszony I. Jakab és I. Károly uralkodása alatt

 

I. Jakab írta alá az ír klánvezérekkel a felkelést lezáró Mellifont-i egyezményt 1603-ban, mind O’Neillet, és O’Donnellt is amnesztiában részesítette.

 

I. Jakab 1603. utáni politikájának jellemzői:

 

Þ    Ulster tartományban erődöket emeltek, ahová angol katonákat helyeztek el.

Þ    O’Neille és 90 ulsteri nemes 1607-ben Franciaországba emigrált („Earlök szökése”) I. Jakab a távozó nemesek birtokait elkobozta és alacsony összegért 1000-2000 hektár nagyságú földeket adott el protestáns angoloknak és skótoknak. I. Jakabnak egyetlen feltétele volt, hogy a telepesek várakat, erődöket, illetve védősáncokat emeljenek. London önkormányzata (mivel a City bankárainak a birtokeladások lebonyolításában döntő szerepe volt) a királytól a Foyle és a Bann folyók közötti  hatalmas területet kapta meg. Derry városát lerombolták és felépítették Londonderryt.

 

I. Károly 1625-ben a Pale területén élő régi, katolikus angoloktól a Spanyolország elleni háborúhoz pénzügyi támogatást kért, amit a régi angolok kiváltságaik és ingatlanjaik garantálása fejében biztosítottak is. Azonban I. Károly az 1628-ban kibocsátott „Kegyek” nevet viselő okiratot 1630-ban visszavonta. T. Wentworth, aki 1633-tól Írország kormányzója (1640-től Stattford grófja) 1634-ben kiadott egy olyan tartalmú rendeletet, ami szerint Connachtban a katolikus angolok kezén levő földek 1/3-át elkobozták, de a protestáns angol és skót „új angoloktól” is földet vettek el. A rendelet azt a célt szolgálta, hogy az ír katolikus papságnak visszaadják elkobzott birtokai egy részét, azzal a feltétellel, ha átveszik a laudista anglikán liturgiát.

I. Károly Írországban is üldözte a puritánokat, a presbitériumokat, megszüntették és a skót telepeseket 1/10 fizetésre kötelezték.

A régi angolokat nem csupán vagyonukban, magántulajdonukban érte sérelem, hanem  politikailag is, mivel I. Károly elutasította a dublini parlament azon kérését, hogy az 1494-es Poynings-féle törvényeket a király törölje el.

1641. októberében Ulsterben robbant ki a katolikus írek által vezetett felkelés, ami súlyos erőszakhoz vezetett (a becslések szerint, mintegy 10-12 ezer protestáns angol és skót telepest gyilkoltak meg). 1641-42. telén Phelim O’Neille vezetésével megostromolták Droghedát és csatlakoztak a katolikus írekhez a katolikus „régi angolok” is.

A Skóciából és Angliából érkező, mintegy 20 ezer katona 1642. tavaszára a felkelőkre vereséget mért, azonban I. Károly semmilyen engedményre nem volt hajlandó, holott a „régi angolok” békét kötöttek volna jogorvoslat esetén. A katolikus írek a száműzetésből hazatért nemesek vezetésével azonban sem az angol parlamenttel, sem I. Károllyal semmilyen megegyezésre nem voltak hajlandók.

Az angol polgári forradalom (1640-1689)

 

Megjegyzések:

Az angol polgári forradalom kitörésének közvetlen kiváltó okai I. Károly skót politikája által előidézett külpol. – katonai válságban keresendők, ami az angol állam stabilitását veszélyeztette. 1625-ben kiadott rendeletével kezdődött az a skót politikája, aminek célja az eddigi perszonálunió reálunióvá való átalakítása (angol mintára akarta átalakítani Skócia kormányzati – közigazgatási- egyházszervezeti rendszerét oly módon, hogy a skót klán-vezérek hatalmát megtörje)

I. Károly rendeletei, intézkedései:

  1. Hatálytalanító rendelet (1625) = Revocation Act

1540-ig visszamenőleg felülvizsgálta a klánok kezébe került koronabirtokokat és egyházi birtokokat. Cél: ezek visszavétele, azonban Skóciában 1560-tól presbiteriánus (református) államegyház van, az egyházi birtokok világi kézbe kerültek.

  1. A skót Titkos Tanács összetételét megváltoztatta, a skót főurakat lemondatta és helyükre angolokat (főleg anglikán püspököket) helyezett.
  2. Skóciában is bevezette a Csillagkamarát, ami a skót nemesek fölött ítélkező királyi bíróság volt. I. Károly a klánvezérek ítélkezési- igazságszolgáltatási jogának visszaszorítására törekedett.
  3. Az egykamarás skót parlament (székhelye: Edinburgh) jogkörét a jóváhagyási jogra korlátozta.

Ui.: I. Károly saját híveiből egy Törvényelőkészítő Bizottságot hozott létre, s e testület által beterjesztett törvényeket hagyta jóvá a parlament.

  1. 1637-ben Skóciában is bevezette az anglikán államegyházat, a liturgia alapjává az 1559-es III. Imádságos Könyvet tette (ami azonban számos katolikus vonást hordoz magán). A rendelet értelmében visszaállítják a püspöki rendszert és Angliához hasonlóan a puritánok üldözötté váltak.

Ennek következményeképpen a skót nemesek létrehozták a „Nemzeti Megegyezés” szervezetét, ami (National Covenant) 1638-ban hadat üzen I. Károlynak, így kirobban az angol-skót háború. A skótok elfoglalják Newcastle-t, megszállják Észak-Angliában Northumberland grófságát. Mivel I. Károly a londoni kereskedőktől, bankároktól nem kap kölcsönt, csak a parlamentnek hajlandók kölcsönt folyósítani, kénytelen összehívni a parlamentet. A bankárok állásfoglalása tükrözi azt a bizalmi válságot, a monarchia tekintélyvesztését, amit a korona intoleráns valláspolitikájával (a katolizmus megerősítésével, a puritánok üldözésével) és az angol közjoggal ellenkező kormányzati politikájával ért el:

            A korona felségjogait a parlament jogkörébe tartozó területekre is kiterjesztette és megsértette az alattvalók tulajdonjogát és személyes jogait. A parlament belegyezése nélkül adókat, vámokat, illetékeket vetett ki, kényszerkölcsönt vezetett be, kiárusította a nemesi címeket és hivatalokat. I. Károly 1629 óta nem hívta össze a parlamentet, áttért a rendeleti úton való kormányzásra.

 

Az angol polgári forradalom I. szakasza, az un. jogi szakasz (1640. IV.13-1642. I.10.) ami a rövid parlament működésével kezdődik. I. Károly a parlamentet 1640. IV.13-án azért hívta össze, hogy megszavaztassa a skótellenes háborúhoz a hajópénzt és a rendkívüli hadiadót. A gentry jogászok (John Pym 2 órás beszédet mondott) a korona hatalmának alkotmányos korlátozásához, a parlamentáris kormányzati rendszerhez való visszatéréshez kötötték az adómegszavazást. Azonban I. Károly semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó, így eredménytelenül feloszlatta a parlamentet és a vezető alsóházi jogászokat letartóztatta.

Azonban 2 ok miatt 1640. nov. 3-án újra összehívta a parlamentet. (= hosszú parlament, amit

1653. ápr. 20-án oszlatnak fel véglegesen, és a köztes időszakban nem tartanak választást)

  1. 1640. X. 24-én a Lordok Házának tagjai Yorkban tanácskozást tartottak és leszögezték, hogy I. Károlytól megvonják bizalmukat, ha nem hívja össze a parlamentet.
  2. A skótok a királlyal nem írnak alá fegyverszünetet, csak a parlamenttel!

 

A parlament által elfogadott törvények, rendelkezések:

A parlament Strattford grófját 1641. márc.-ban perbe fogta és közérdekből, törvény útján ítélte halálra (Bill of Attainder). London város lakossága, a Westminster palota előtt tüntetve kényszerítette ki, hogy a király aláírja kivégzését. (1641. V. 12.)

Mivel I. Károly 1641. szept-ben sikertelen kísérletet tesz a skót Nemzeti Megegyezés vezetőinek letartóztatására –– az angol parlament válaszként a képviselők védelme érdekében felállítja a londoni milíciát, főparancsnoka Lord Essex.

·         1641. nov.-ben kirobbant a felkelés Írországban, Ulsterben kezdődött azzal, hogy a katolikus írek mészárolták az ide telepített protestáns angolokat (10-12 ezer embert öltek meg). Súlyosbította a helyzetet, hogy a katolikus régi angolok (akik Pale területén éltek) szintén szembekerültek a monarchiával és csatlakoztak az ír katolikusokhoz és megostromolták Droghedát. Válaszként az angol parlament elfogadta a J. Pym által megfogalmazott „Nagy Tiltakozás” című dokumentumot (Grand Remonstrance).

A parlament jogkörébe tartozónak tekintik a koronatisztviselők kinevezését és mivel a királyt alkalmatlannak ítélik a hadsereg irányítására, a hadsereg fölötti jogkört, így a tisztek kinevezésének jogát is saját hatáskörébe veszi a törvényhozó testület.

A király válaszként katonai eszközhöz folyamodott, Yorkból érkező hadseregével körülzáratja Londont és 1642. I.4-én sikertelen kísérletet tesz 5 alsóházi képviselő letartóztatására. (így pl. John Pym, John Hampden, Warwick grófja). A parlament azonban a Citybe tette át székhelyét a Westminsterből és a milícia védelmezte. Ez az oka annak, hogy a presbiteriánus többségű parlament radikalizálódik és úgy ítélik meg, hogy  a király ellenében a parlament jogait csak fegyverrel védelmezhetik meg és azt remélik, hogy az uralkodó a parlament katonai sikerei hatására hajlandó lesz politikai kompromisszumra. I. Károly 1642. I. 10-én Yorkba megy, majd Nottengham-ba.

A parlament a polgárháború kirobbanásáig fontos törvényeket fogad el: Mivel a presbiteriánus többségű parlament a püspöki rendszer felszámolására törekedett, első lépésként 1642. II. 5-én elfogadta a Kizárási törvényt (Exclusion Act), ami a püspököket eltávolította a Lordok Házából.

A Lordok Háza és a Közösségek Háza 1642. nyarán tárgyalta meg és végül elfogadta a 19 pontos javaslatát, amit I. Károlynak szánt a politikai kompromisszum céljából. A jogászok kidolgozták a parlament szuverenitásának elméletét, ezek az alkotmányos reformok egy parlamentáris monarchia alapjait teremtették volna meg.

·         A Titkos Tanács tagjai és a bírák a parlamentnek tegyenek esküt.

·         A Lordok házából távolítsák el a katolikus főurakat és azokat, akik a nemesi cím megvásárlása révén kerültek be.

·         Minden katonai erő a parlament ellenőrzés alá kerüljön.

A külpolitikában Anglia lépjen szövetségre a katolikusellenes hatalmakkal, így Hollandiával.

 

A polgárháború szakasza (1642. aug. 22-én üzen hadat I. Károly a parlamentnek – 1648. aug. 17-19-én lezajló Preston-i csatáig tart)

A polgárháború döntő szakaszában (1642-46) mintegy 600-700 csata zajlott le a royalisták és a parlament között, legalább 80 ezer ember vesztette életét, az angol férfilakosságból mintegy 150 ezer ember katonáskodott a polgárháború alatt. A gazdaságban, kereskedelemben infláció, pangás kísérte a háborút.

 

A polgárháború szembenálló felei és a katonai erőviszonyok a polgárháború kirobbanásakor

a.       Royalisták (= gavallérok)

·         anglikán püspökök

·         a címzetes arisztokrácia, a főrendiek egy része

·         a monarchia megszűnésétől és a pol. káosztól rettegő gentryk

Pl. Edward Hyde, aki 1646-ban a trónörökössel, a leendő II. Károllyal elmenekül Angliából és II. Károly lordkancellárja 1660-1667. között, Lord Falkland, és Newcastle grófja, továbbá Hertford grófja.

 

A király által ellenőrzött területek:

 

A király walesi zsoldosokat fogad fel, kiváló lovassága van, a főnemesek katonai tapasztalattal rendelkező főparancsnokok: Rupert herceg, I. Károly unokatestvére (I. Károly testvérének és férjének, Pfalzi Frigyesnek a fia).

 

b.)A parlament, a mögötte álló társ. csoportok (= kerekfejűek)

·         Főrendiek is csatlakoztak (pl. a milícia főparancsnokai: Lord Essex és Lord Manchester (1646-ig), a flotta főparancsnoka Warwick grófja, aki puritán volt.

·         A vállalkozó gentry réteg

·         A városok nagypolgársága és a kispolgári réteg

·         Yeomen réteg, ők alkották a „vasbordájú hadsereg” sorkatonai állományát

A parlament ellenőrzése alatt tartott területek: az ország gazdaságilag legfejlettebb déli és keleti grófságai, London. Mivel a flotta a kezükben volt, a kikötővárosokat ellenőrzés alatt tartották, megakadályozták, hogy I. Károly oldalán külhatalmak avatkozzanak a háborúba (pl. a dán király, IV. Keresztély, akinek lánya I. Károly édesanyja volt, továbbá Franciaország, mivel Károly felesége, Henriette Marie XIII. Lajos testvére). De, a flotta minden partraszállási kísérletet meggátolt. Kedvező a parlament számára az is, hogy éppen folyik a 30 éves háború, ami leköti az európai hatalmakat.

 

A polgárháború kirobbanásakor a parlament még csupán milíciával rendelkezik, reguláris hadserege nincs.

Katonai események: 1645-ig egyik fél sem tud döntő katonai győzelmet aratni, az erőviszonyok kiegyenlítettek lesznek.

  1. 1642. X. 23-án a Wales felől támadó Rupert Edgehillnél győz.
  2. 1642.nov.-ben a londoni milícia Brentfordnál visszaveri a royalistákat, a király a hadsereget Yorkba rendeli vissza.

A parlament 1642. késő őszi ülésszakán toborzást rendel el és 22 ezer fős hadsereg felállítása mellett dönt, a katonák magas zsoldot kapnak. A hadsereg mintegy felét a lovasság alkotja (10 lovasezredet és 1 dragonyos ezredet állítanak fel), mellette gyalogság és tüzérség. A lovasság főparancsnoka Oliver Cromwell lesz, őt bízták meg a keleti grófságban folyó toborzással.

 

Keleti Szövetség Hadereje (= v. Ironside azaz vasbordájúak, ill. New Model Army= új Mintájú Hadsereg)

A hadseregben yeomen, iparosok, kereskedők alkották a többséget, akik puritánok voltak. A hasereget kitünő fegyelem jellemezte, szigorúan tilos volt a tolvajlás, rablás, a polgári lakosság fosztogatása, tehát puritán, kálvinista erkölcsi elveket érvényesítettek.

 

Oliver Cromwell (1599-1658)

A családnak elsősorban a VIII. Henrik alatt vásárolt kolostori birtokok képezték vagyonát, mint yeoman gazdálkodott Cromwell is, bár kevés földje volt, mivel heten voltak testvérek. Jövedelme inkább lótenyésztésből és két Cambridge-i College birtokigazgatásából származott. Puritán volt, vallási és politikai nézetei alapján az independens irányzathoz tartozott. 1640-ben Cambridge város képviselőjeként választották meg a hosszú parlament alsó házába. Felesége egy gazdag londoni bőrkereskedő lánya volt.

 

A Keleti Szövetség hadseregének főparancsnokai és katonai hadműveletei 1643-ban:

Főparancsnokok: Lord Essex (így a milícia új parancsnoka Philipp Skippon lesz); helyettese Thomas Fairfax, a lovasság főparancsnoka O. Cromwell.

Hadműveletek: A royalisták 3 irányból indították meg a hadműveleteket, céljuk az volt, hogy egyesítsék haderejüket (miután felmorzsolták a parlament megosztott hadseregét), és elfoglalják Londont.

a.       Észak felől Newcastle grófja vezetésével:

·         T. Fairfax feladta Hull erődítményét, de Cromwell lovasságával egyesülve

·         Winsby-nél 1643. okt-ben megverték a royalistákat, majd visszavették Hull erődítményét is.

·         Egész Lincoln grófság területét elfoglalták a royalistáktól.

b.      Wales irányából Rupert vezetésével:

c.       Cornwall és Devonshire irányából Lord Falkland vezetésével,akit a londoni milícia (P. Skippon) Newburynél megver

 

A royalisták haditerve összeomlott.

A parlament az 1643. évi őszi ülésszakán a következő döntéseket hozza:

 

A skótok pedig katonai segítséget ajánlanak fel, 15 ezer katonát (főleg lovasság) David Leslie parancsnokságával. Az angol parlament utasítására 1643. dec.-ben Westminsterben a puritán lelkészek részvételével kidolgozzák az angol presbitáriánus államegyház hitvallását és szertartásrendjét.

 

Az 1644-es év katonai hadműveletei

Lord Essexet és Lord Manchestert katonai hibáik miatt lemondatták és az új főparancsnok T. Fairfax lett.

 

Az 1645-ös év katonai hadműveletei:

A polgárháborúnak ez a döntő katonai éve, amikor a parlament fölénybe kerül.

A presbiteriánus parlament célja, hogy I. Károllyal folytatott tárgyalások eredményeképpen egy parlamentáris monarchiát hozzanak létre. A polgárháború lezárását tükrözte a parlament 2 fontos intézkedése is.

Az independens tisztikar, így O. Cromwell érdeke az volt, hogy megakadályozza a hadsereg feloszlatását, de a lázadást megfékezze. A hadsereg tisztikara a parlamenttel politikai megállapodásra törekedett.

London külvárosában (Putney) az independens tisztek és a leveller sorkatonaság által ezredenként választott 2 hadsegéd (=agitátor) részvételével elfogadták 1647. X. 28-án azt a javaslatot, amit a parlamentnek kívántak beterjeszteni. A levellerek követeléseinek alapját a J. Lilburne (gentry származású kereskedő) által készített alkotmánytervezet adta (Nép szerződése 1647)

Tartalma a következő:

  1. Népfelség elvének megfogalmazása

·         2 évenként rendszeres választások

·         Általános, tikos választójog (21. életév, magántulajdonnal való rendelkezés, büntetlen előélet)

·         Lordok Házának eltörlése, hiszen ez személyes meghívás alapján működik.

  1. Vallás és egyház kérdése
  1. Hadsereg kérdése

 

I. Károlyt 1647. nov. 11-én megszöktették, Wight szigetéig jutott el, azonban a skót royalista főurakkal megállapodást kötött, James Hamilton Highland legnagyobb klánvezére felajánlja katonai támogatását a királynak.

Ez az esemény az independens tisztikar álláspontját megváltoztatja, O. Cromwell már nem akar az áruló királlyal megegyezni, aki 1648. tavaszán újra kirobbantotta a polgárháborút. 1648. I. 3-án beterjeszti O. Cromwell a hadsereg követeléseit a parlamentben, amiben szerepel a királlyal folytatott tárgyalások felfüggesztése és a parlamenti választások kiírása. A parlament elfogadja a követeléseket tekintettel arra, hogy az újabb polgárháború miatt szüksége van a hadseregre, másrészt O. Cromwell megfenyegeti a parlamentet, hogy visszautasítás esetén a hadsereg bevonul Londonba és szétkergeti a parlamentet.

 

Az 1648-as év katonai hadműveletei és pol. eseményei.

·         T. Fairfax Kent és Essex grófságokban kirobbanó royalista lázadásokat leveri (1648. ápr.)

·         O. Cromwell Walesben veri le a lázadásokat

·         1648. aug. 17-19 Prestonnál I. Károly serege, a J. Hamilton által vezetett skót haderő katonai vereséget szenved. A király a hadsereg foglya lett.

 

Mivel a presbiteriánusok újra tárgyalnak a királlyal, és 1648. XI. 18-án Newportban megállapodást kötnek, de az independens tisztek Ireton vezetésével benyújtották a parlamentnek a „Tiltakozás” c. dokumentumot, ami követelte a monarchia felszámolását és a király felelősségre vonását, a királlyal folytatott tárgyalások felfüggesztését.

A hadsereg 1648. dec. 6-án (Pride ezredes csapataival), bevonult Londonba, átvette a hatalmat. (independens hatalomátvétel, puccs). Létrejön a csonka parlament, mivel eltávolítják a presbiteriánusokat a parlamentből, eltörlik a Felsőházat, így 100 independens képviselőből áll mindösszesen a csonkaparlament.

 

A polgári köztársaság szakasza (1649-1660)

A csonka parlament intézkedései és politikája (bel-; és külpol.)

·         Kisajátítják a koronabirtokokat és a káptalani birtokokat

·         I. Károlyt nemzetárulás vádjával 1649. I. 30-án halálra ítélték, összesen 113 fő írta alá a halálos ítéletet (parlamenti és parlamenten kívüli személyek).

·         Eltörlik a monarchia államformáját és kikiáltják a polgári köztársaságot. (1649.V. 19) , I. Károly utódait is megfosztják hatalmától, legitim hatalom a parlament. Döntöttek a jelenlegi parlament feloszlatásának szükségességéről és új törvényhozó testület választásáról cenzusos választójog alapján.

·         Eltörlik a Titkos Tanácsot, felállítják a 41 fős Államtanácsot, aminek elnöke O. Cromwell (ebből 12 fő „királygyilkos”, 5 főnemes).

Mivel a leveller vezetők azonnali választásokat követeltek, ált. titkos választójog alapján, és teljes vallásszabadságot az Államtanács a radikális szárny megtörésére törekedett. 1649. márciusában a leveller vezetőket bebörtönözték (J. Lilburnet, akit 1652-ben száműznek, J. Wildmant, R. Overtont). Ennek hatására a hadseregben lázadás robbant ki (Burfordban). Cromwell a lázadó ezredeket az ír és a skót frontra vezényli.

 

Az angol-ír és angol-skót viszony kérdése

1.      Ír hadjárat (1649. aug.-szept.) a lázadó íreket O. Cromwell leveri, elfoglalja Droghedát és Wexfordot, kirabolja és lakóit kiírtja.

A csonka parlament 1652-ben elfogadta az Ír Szervezeti Törvényt:

2.      Skót hadjárat (1650-51)

Mivel II. Károly (I. Károly fia) 1650-ben Skóciába érkezett és felesküdött a Covenantra, O. Cromwell preventív hadjáratot indított Skócia ellen.

 

A vereség következményei: politikai unió Skóciával (1652)

 

I. angol-holland kereskedelmi háború (1652-1654)

1653-ban az angol flotta 2 nagy győzelmet aratott a hollandok fölött (Beachy Head-nél 1653. febr.-ban és a Texel-szigeteknél, ahol a hollandok híres admirálisa, Tromp is meghalt). Előzménye a 1650-51-es hajózási törvények.

Hajózási törvények:

·         angol exportot csak angol-ír-skót hajókon lehet lebonyolítani.

·         Az import ugyanez, ill. az adott árút előállító ország kereskedelmi flottája (cél: a hollandok közvetítő kereskedelmével felszámolása)

1654. Westminsteri egyezmény:

a.       A WIC-től megszerzi Anglia a Brazíliába irányuló rabszolgakereskedelmet.

b.      Angol-holland protestáns, a katolikus kontinentális hatalmak elleni pol.-katonai szövetség (spanyol és franciaellenes)

c.       A holland kormány ígéretet tesz arra, hogy az Orániai dinasztia nem tölti be a kormányzói hatalmat (II. Vilmos 1650-ben halt meg, az ő felesége I. Károly lánya volt, fiúk a leendő III. Vilmos angol király, akinek tehát I. Károly a nagyapja).

A parlament indokolatlannak tekintette a katonai kormányzás fenntartását és a súlyos hadiadókat és nem volt hajlandó önmaga feloszlatását kimondani. Bár a parlament az 1650. szept.-ben hozott törvény értelmében engedélyezte a szabad vallásgyakorlatot, de a szélsőséges szektákat helytelenítette és fellépett ellene (pl. metodisták, kvékerek).

O. Cromwell 1653. ápr. 20-án feloszlatta a csonka parlamentet és választásokat írt ki az Államtanács az általános, titkos választójog alapján. Sem a hadsereg tisztikarában, sem az Államtanácsban nem alakult ki egyértelmű koncepció a köztársaság pol. konszolidációjának módjára vonatkozóan. Három eltérő pol. elképzelés alakult ki.

1.      John Lambert, a hadsereg egyik főparancsnoka a hadsereg ellenőrzése alatt álló végrehajtó hatalom, egy 12 fős tanács létrehozását javasolta, tehát katonai diktatúra bevezetését.

2.      Thomas Harrison, John Rogers az un. 5. monarchisták (=quintomonarchisták), akik idealista elképzeléseket vallottak, miszerint Jézus királyságát kell a köztársasági Angliában megvalósítani. Independens egyházközösségek által delegált, istenfélő, puritán képviselőkből álló 70 fős testület irányítsa Angliát.

3.      O. Cromwell, minkét elképzelést szélsőségesnek tekintette, ami nem vezet politikai konszolidációhoz.

Célja az volt, hogy a grófságok elitrétegét, a gentryt megnyerje a köztársaság pol. támaszaként. Államegyház helyett(a vallási tolerancia elvét betartva) independens, puritán egyházközösségek, választott lelkészeikkel irányítsák a polgárok hitéletét. A szélsőséges szektákat az erkölcsi rend és a pol. stabilitás szempontjából is veszélyesnek ítélte. Mivel az ő álláspontja győzött, olyan parlamentet hívtak össze, amelybe nem csupán Angliából, hanem Walesből (6 fő) Írországból (5 fő), Skóciából (5 fő) is delegáltak képviselőket. Tehát a Szentek parlamentjét csak ideiglenesnek tekintette, amit egy választott parlamentnek kell felváltania.

 

Szentek v. vékonypénzűek parlamentje

(1653. júl. 3- 1653.dec.) (144 fő)

A parlament összetétele és intézkedései.

Rövid működése alatt több mint 30 törvényt fogadott el.

A parlamentet puccsszerűen megbuktatták a konzervatív katonatisztek irányításával (J. Lambert), mivel a Hollandia ellen folytatott háború alatt biztosítani kellett a hadsereg költségvetését. A parlament feloszlatását az is szükségessé tette, hogy a vallási kérdésekben kiéleződő viták miatt működés képtelen volt a testület.

Protektorátus (1653. dec. 16- 1658)

Az Államtanács O. Cromwellt felruházta Anglia, Wales, Írország és Skócia lordprotectori tisztével és elfogadta a protektorátus alkotmányát, ami 1657-ig volt érvényben.

a.       A Lordpotector joga a 15 fős Államtanács kinevezése életfogytiglan (csak 4 katonatiszt volt benne, a többi civil ember). Katonatisztek: Lambert, Fleetwood, Skippon, Desborough.

b.      A hadsereg főparancsnokaként kinevezi a katonatiszteket.

c.       Parlamenti választások kiírása a Hároméves Törvény (volt róla szó) figyelembe vételével, de a parlamenti ülések között O. Cromwell és az Államtanács rendeleteket adhat ki, amit a parlament utólag szentesít, ez vonatkozik az adókivetés területére is.

1654-ben lezajló parlamenti választások, cenzusos választások voltak (cenzus mértéke évi 200 font jövedelem) és megnövelték a grófságok mandátumait (a képviselők kétharmadát a grófságok választották). Ennek következtében nagyszámú gentry, főleg presbiteriánus politikai és vallási nézeteket valló képviselő került be a parlamentbe. Már a parlament megnyitásakor (1654. szept. 3.) nyilvánvalóvá vált a parlament és az Államtanács közötti ellentétek kiéleződése, mivel azokat, akik a protektorátus alkotmányára nem voltak hajlandók esküt tenni (mintegy 100 képviselő) törvényellenesen lemondatták. A végrehajtó hatalom jogkörében és a vallásszabadság kérdéseiben voltak az alapvető nézeteltérések. Ezt alátámasztják a parlament által elfogadott törvények.

·         A szélsőséges szektákat betiltották

·          A hadsereg ellenőrzési jogát és a tisztek kinevezési jogát a parlament jogkörébe tartozó jogosítványnak tekintették.

·         Hadiadó eltörlése, ennek első lépéseként a hadsereg költségvetését évi 50 ezer fontról 30 ezer fontra csökkentették.

·         A közjoggal ellentétesnek tekintették, hogy a tisztek dolgozzák ki az alkotmány, hiszen ez a parlament joga volt.

Az Államtanács és a hadsereg tisztikara, tekintettel az 1655-ben kirobbanó angol-spanyol háborúra, a parlament feloszlatása mellett döntött (1655. I. 22)

 

Az 1655-ös évben nyílt katonai diktatúra volt

A hadsereg hatalmára épülő rendszert már az independensek többsége sem támogatta. A rendszer népszerűtlenségéhez az is hozzájárult, hogy O. Cromwell a hadsereget kívánta felhasználni a morális reformok, a puritán erkölcsiség fenntartására. Bezárták a kocsmákat, bordélyházakat, kemény kálvini elveket érvényesítettek. O. Cromwell látva a rendszer népszerűtlenségét 1656-ban visszatért a parlamentáris kormányzáshoz. Az 1656-ban (szept.) összeülő parlamentben már a gentryk voltak többségben, akik 1657-ben eltörölték a hadsereg által kidolgozott alkotmányt és elfogadták az „Alázatos kérvény és tanács” nevet viselő alkotmányt.

 

Az új alkotmány tartalma:

1.      A parlament jogköre az adókivetés, az Államtanács tagjainak kinevezése és a végrehajtó hatalom ellenőrzése.

2.      Visszaállítják a kétkamarás parlamentet, és mivel Cromwellt megerősítik lordprotectori jogkörében, felruházzák a Felsőház tagjainak kinevezési jogával.

3.      A szélsőséges szektákat betiltják és a katolikus vallás gyakorlását sem engedélyezik, követelik a presbiteriánus államegyház visszaállítását.

4.      Cromwellnek felajánlják a koronát, amit ő az 1657. V. 8-án mondott parlamenti beszédében visszautasít.

 

Az alkotmány tartalmából kiderül, hogy a parlament célja egy alkotmányos, parlamentáris monarchia megteremtése. Mivel a Lordprotector a felsőházba katonatiszteket, independenseket nevez ki, a parlament fokozatosan döntésképtelenné válik. O. Cromwell 1658. II. 24-én feloszlatja és ő maga 1658. szept. 3-án meghal.

 

Az angol-spanyol háború (1655-1660)

1.      A háború egy súlyos vereséggel kezdődik az angolok számára, Santo Domingónál 1655-ben az angol flottát megveri a spanyol flotta és nagyon sokan meghalnak a kirobbanó pestisjárványban is.

2.      1656-ban Cadiznál megverték  a spanyol flottát.

3.      1657-ben J. Blake admirális Santa Cruznál elfogja a spanyol ezüstflottát.

4.      1658-ban a szövetséges angol-francia katonai erők Gravelines mellett az un. Dűnék csatájában megverik a spanyolokat és elfoglalják Dunkirket. (Franciaország 1662-ben megvásárolja Angliától)

Az angolok megkapták Jamaica, Szt. Ilona szigeteit, megszerzik Új-Skóciát és jogot nyernek a spanyol gyarmatbirodalom területén folyó rabszolgakereskedelem lebonyolítására. (Liverpool és Bristol kikötőin keresztül).

1658-1660. közötti belpolitikai helyzet

Ugyan O. Cromwell fiát Richard Cromwellt jelölte ki Lordprotectornak, a hadsereg jobboldali tisztjei( J. Lambert) nem fogadták el őt, mert a parlamentáris kormányzás híve volt. J. Lambert ebben a helyzetben katonai diktatúrát akart bevezetni. Viszont a vidéki és városi elitréteg a hadsereget meg akarta fosztani pol. hatalmától, nemcsak a katonai diktatúra veszélye miatt. Ugyanis a hadseregen belül a leveller befolyás is egyre jelentősebb lett a fiatal tisztek körében, akik egy újabb csonka parlament összehívását kívánták. Ez az elitréteg számára a társadalmi, politikai és vallási anarchia veszélyét jelentette.

De: A. J. Lambert által létrehozott, tisztekből álló Biztonsági Bizottságot sem a haditengerészet, sem a Skóciába és Írországba vezényelt haderő parancsnoki kara nem támogatja.

G. Monck, a skót hadsereg főparancsnoka 1660. I. 1-én átlépi a Tweed folyót, bevonul Londonba. Az országban kaotikus a helyzet, újabb polgárháború veszélye fenyeget (gazd, krízis, éhséglázadások, irreguláris csoportok szerveződtek a grófságokban, ezek raboltak, fosztogattak). A hadsereg teljesen meghasonlott, az 1659-1660. tavaszáig összeülő 2 parlamentben teljes volt a politikai káosz.

Monck választásokat írt ki és 1660. IV. 25-én összeült a presbiteriánus többségű, főleg gentrykből álló parlament, ami döntött a hadsereg feloszlatásáról (a katonák anyagi végkielégítést kaptak, mintegy 1 millió font értékben)és elfogadták II. Károly visszatérésének, a monarchia visszaállításának feltételeit. Ennek alapját II. Károly Brédában kiadott deklarációja adta.

A király és a parlament közötti megállapodás tartalma:

 

II. Károly (1660-1685) 1660. V. 29-én hazaérkezett, anglikán főnemesekből álló tanácsot állított fel, lordkancellárja Edward Hyde, Clarendon grófja lett.

A protektorátus bukásában nem a royalisták játszottak szerepet, hanem a republikánusok, a hadsereg jobboldali tisztjei és a szélsőséges puritánok. A politikai megosztottság káoszhoz vezetett. A törvényesség, a belső rend visszaállításának szándéka, a gentry és a nagypolgárság gazdasági-politikai érdekei a monarchia visszaállításához vezettek.

 

Fogalmak

 

1.      Presbitáriánusok: a puritanizmus egyik irányzata, mint vallási irányzat I. Erzsébet királynő uralkodása alatt alakult ki és az angol polgári forradalom alatt politikai irányzatként is fontos szerepet játszik. A fennálló anglikán államegyház kálvini elvekre épülő megreformálását követeli, így a püspöki rendszer helyett presbitériumok felállítását, a liturgia és külsőségek megváltoztatását az (1559-es III. Imádságos Könyv reformját, a katolikus ünnepek megszüntetését).

Társadalmi bázisát az egyetemi értelmiség (Oxford és Cambridge teológiaprofesszorai), a vállalkozó gentry réteg és jogász értelmiség és a nagypolgári (kereskedő, bankárréteg) társ. csoport adja.

I. Károly és I. Jakab uralkodása alatt szembekerülnek a koronával, az uralkodók abszolutisztikus kormányzati politikája, és intoleráns valláspolitikája miatt és céljuk egy alkotmányos, parlamentáris monarchia létrehozása.

2.      Independensek: a puritanizmus másik irányzata, ők nem fogadják el egy államegyház létét, hanem céljuk az államtól független egyháztanácsok felállítása, akik maguk választják és jövedelmezik lelkészeiket. Az angol polgári forradalomban politikai irányzat, tömegbázisát a yeoman réteg és a városi középpolgári réteg alkotja. A vallási tolerancia hívei. Politikai céljaik a forradalom alatt a királyba vetett bizalom megrendülése és kompromisszumképességének hiánya miatt egy olyan polgári köztársaság megteremtésére irányul, aminek törvényhozó testülete (a parlament) cenzusos választójogi rendszerre épül.

3.      Levellerek (=egyenlősitők), polgári jogegyenlőséget követelnek, az angol kisparaszti, kispolgári réteg képezi bázisát. A forradalom hadseregében a sorkatonai állomány döntő részét ők alkotják, választott agitátoraik révén a polgárháború alatt megnő politikai szerepük. Vallási céljaik azonosak az independensekével, politikai célkitűzéseiket J. Lilburn „Nép szerződése” című alkotmánytervezete foglalja össze (elemzését az angol polgári forradalom anyagban találják meg!)

4.      Diggerek (=ásók) az angol polgári forradalom legradikálisabb irányzata, földjüket vesztett copyholderek, bérmunkások alkotják tömegbázisát! Kisajátított földjeiket akarták visszaszerezni, vagyonegyenlősítő elképzeléseik voltak! Vezetőjük: Ch. Winstanley. 1649-1650-ben O. Crowell hadserege felszámolta ezt a mozgalmat, a vezetőket kivégezték.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A restauráció

(1660-1688)

 

Az adott időszakban két Stuart uralkodó uralkodott, II. Károly (1660-1685) és öccse, II. Jakab (1685-1688).

 

II. Károly uralkodása alatti politikai struktúra, adóztatási rendszer

1.      A kétkamarás parlament felső házába visszatérnek a peerek (világi főurak) és az anglikán püspökök (csupán kb. 1/8-a a Lordok házának). Az anglikán püspöki kar komoly politikai befolyással nem rendelkezik.

A Közösségek házában a gentryk befolyása lesz a meghatározó, a grófságokban a békebírói tisztség révén újra megerősítik a pozíciójukat. Az alsóháznak pap nem lehet tagja, bár a Közösségek Háza gyakorolja a plébánosok javadalmazásának jogát, és az anglikán egyház is adóköteles. Az adóztatás kérdésében az alsóház döntéseit a Lordok háza nem vétózhatja meg. 1663-tól a jövedelemarányos földadó a domináns, ami parlament által megszavazott adó, 1667-ben a parlament Számvizsgáló bizottságot állít fel, ami ellenőrzi az adók felhasználását. A parlament ellenőrzése alatt áll a milícia is, amit a Tudor-korban kialakult rendszernek megfelelően állítanak vissza.

A sajtót is a parlament ellenőrzi. Az uralkodó jogában áll a parlament összehívása, feloszlatása, a törvényszentesítés joga, de 1664-ben a parlament megerősíti a Hároméves törvényt, ami előírja, hogy 3 évenként legalább 1 alkalommal össze kell hívni a parlamentet, amikor is legalább 50 napig ülésezik, tehát ezalatt nem oszlatható fel. Az uralkodó nevezi ki a koronatisztviselőket, akik a parlamentnek felelősek.

2.      Az igazságszolgáltatás területén közjogi bíróságok működnek, nem állítja vissza II. Károly a Csillagkamarát és az egyházi Magas Tanácsot. A lordkancellár is közjogász.

3.      II. károlynak a parlament csak a koronabirtokok egy részét adta vissza, amit egyébként az 1670-es években ki is árusított a király (1 millió 300 ezer font értékben). A parlament a király udvartartásának költségeinek fedezésére 1 millió 200 ezer font évjáradékot szavazott meg, amit háztartásonként fizetett adóból fedeztek.

4.      Egyház-, és valláspolitika

II. károly 1661. V. 8-án összehívta a parlamentet, ez az un. „lovagi parlament”. Clarendon grófja, lordkancellár terjesztette be a parlamentbe azokat a törvényeket, amik a protestáns anglikán államegyház visszaállításához vezettek. A szektákat betiltották, üldözték, mintegy 15 ezer kvékert bebörtönöztek, sokan emigráltak Észak-Amerikába (W. Penn által 1681-ben megalapított Pennsylvania gyarmatra)

 

A 1661-1665. közötti törvények = (Clarendon Code)

  1. Önkormányzati Törvény 1661

(Corporation Act), a grófságok békebíráinak, sheriffjeinek és városi önkormányzatok tisztviselőinek, minden koronatisztviselőnek fel kellett esküdnie az anglikán államegyházra. 1689-ben a Bill of Rights ezt megerősíti.

  1. Egyeségesítő Törvény (1662) (Act of Uniformity)

A papságnak, tanítóknak, tanároknak, egyetemi magisztereknek kellett letenni az esküt (mintegy 2000 puritán lelkész tagadta meg az esküt, őket egyházi tisztségüktől megfosztották)

  1. Istentiszteleti Törvény (1664)

A liturgia alapja az 1559-es III. Imádságos Könyv lesz.

  1. Öt mérföld Törvénye (1665)

Five Mile Act, 8 km 45 méter. Az esküt megtagadó lelkészeknek a községet, települést is el kellett hagyniuk, a megadott távolságon túl kellett letelepedniük.

 

II. Károly külpolitikája

  1. II. angol –holland háború (1665-67)

Közvetlen kiváltó okai: 1663-ban az angol parlament megerősítette és kiegészítette a hajózási törvényeket, tételesen felsorolta azokat az árukat, amit csak angol hajók hozhatnak be. 1664-ben II. Károly öccsének, Jakabnak ajándékozta a Hudson folyó torkolatvidékén lévő területeket, habár Új-Amsterdam és környéke holland kézen volt (lásd amerikai anyag!). A háborúban az angol flotta mind hajókban, mind emberanyagban nagy veszteségeket szenvedett. A Ruyter admirális által irányított holland flotta felhajózott a Medway folyón (1667-ben) egészen London külvárosáig, az itt horgonyzó angol flottát felgyújtották, a vezérhajót az apály ellenére bravúrosan elvontatták. A háború alatt Angliát súlyos csapások érték: 1665-ben pestisjárvány volt, csak Londonban legalább 100 ezer ember halt meg és 1666-ban Londonban hatalmas tűzvész volt, a város szinte teljesen leégett. Az anyagi kár óriási volt, a kereskedőtársaságok áruraktárai is a tűz martalékává váltak. Anglia 1667-ben aláírta a brédai békeszerződést, amiben hollandokat érintő tilalmi árulistát eltörölte.

 

           III. Angol-holland háború (1672-1674)

Diplomáciai előzménye: II. Károly a parlament tudta és belegyezése nélkül titkos megállapodást írt alá XIV. Lajossal. Dinasztikus kapcsolatok voltak a két ország között, hiszen II. Károly lánya (Henriette) XIV. Lajos öccsének, az orleansi hercegnek volt a felesége.

Doveri paktum (1670) hollandellenes katonai szövetség volt:

·         Megállapodtak Hollandia leendő feloszlatásáról.

·         Mivel a szövetséget a parlament nem fogja támogatni, XIV. Lajos pénzügyi támogatást ajánlott fel II. Károlynak (150 ezer font/év + a háború alatt 225 ezer font/év)

·         XIV. Lajos feltétele az volt, hogy II. károly biztosítsa Angliában a katolikusok szabad vallásgyakorlatát. II. Károly a megállapodás szellemében a parlament jóváhagyása nélkül 1672. III. 15-én kiadta a Türelmi rendeletet. Válaszként a parlament 1673-ban egyetlen ellenszavazat nélkül megsemmisítette azt és elfogadta a Test Act-et (Próbatörvény). Ez a rendelet, mivel eskü letételéhez kötötte az állami hivatalok betöltését, a katolikusokat kizárta a hivatalviselésből. Sem a tisztikarban, sem az értelmiségi pályákon nem helyezkedhettek el katolikusok.

 

A törvény következményei: a katolikus koronatisztviselőket menesztették, így T. Clifford kincstárnokot és II. Károly öccsének, Jakabnak is le kellett mondania a flotta admirálisi rangjáról. Jakab 1668-ban titkon katolizált és 1673-ban felségül vette a katolikus Modenai Máriát, amit a parlament helytelenített.

 

III. Angol –holland háborúban az angol –francia flotta a legnagyobb katonai vereséget 1673. aug. 21-én a Texel-szigeteknél lezajló tengeri ütközetben szenvedte el, ahol Ruyter admirális győzött. Hollandia helytartója 1672-től Orániai Vilmos (a leendő III. Vilmos angol király). Anglia számára a háborúban kedvezőtlen volt az is, hogy 1672-ben államcsődöt jelentett be a korona, ugyan az új főkincstárnok Sir Thomas Osborne (1672-1679) helyreállította a korona fizetőképességét, II. károly 1674-ben különbékét kötött Hollandiával. A Westminsteri egyezményben a gyarmatokon tudott csak Anglia  sikert elkönyvelni (Új-Amszterdam az angoloké lett)

De: egy fontos dinasztikus házassági szerződés van az egyezményben, Jakab első felesége Edward Hyde (aki 1660-1667. között II. károly lordkancellárja) lánya volt, ebből a házasságból két lány született, Mária és Anna. Az egyezmény értelmében Hollandia helytartója, Orániai Vilmos feleségül veszi a protestáns neveltetésben részesülő Máriát (a házasságkötés 1667-ben volt).

 

II. Károly trónörökléssel kapcsolatos politikája

II. Károly 1662-ben felségül vette IV. János portugál király lányát, Braganzai Katalint. Hozományként Anglia 330 ezer fontot, Tanger kikötőjét és Bombayt kapta meg. A házasságból nem született fiúgyermek, így Károly öccsét, Jakabot kívánta trónörökösévé tenni! A lovagi parlament utolsó ülésszakán (1679) hatalmas vita bontakozott ki a trónöröklésről. Az alsóház teljesen elutasította Jakab jelölését, miszerint a Test Act a trónképességre is vonatkozik, Jakab katolikus, így tehát nem lehet király. 2 javaslatot terjesztettek be II. Károlynak.

1.      Orániai Vilmos és felesége, Mária, mint társuralkodók legyenek a trónörökösök vagy

2.      II. Károly legidősebb törvénytelen fia, a protestáns James Scott (Montmouth hercege) legyen a trónörökös.

II. Károly ezt nem fogadta el és a parlamentet feloszlatta.

Ezen a parlamenti ülésszakaszon elfogadtak egy fontos törvényt, amit 1689-ben is megerősítettek: Habeas Corpus Act-et (1679) „legyen a tied ez a test” kezdetű törvény a bírósági eljárást szabályozza. Ennek értelmében a perbe fogott személy óvadék ellenében szabadlábon védekezhet és a törvény kötelezi a bíróságokat, hogy a vádat megadott időn belül ismertessék és folytassák le a pereljárást.

 

Az 1679-1681. között folyó un. kizárási vitának fontos szerepe volt 2 politikai csoportulás kialakulásában: toryk és whigek. A konzervatív vidéki gentry és földbirtokos réteget magába foglaló, a korona iránt loyális, anglikán toryk sem a katolikusoknak, sem az anglikán államegyházat el nem fogadó puritánoknak (=nonkonformisták) nem kívántak szabad vallásgyakorlatot biztosítani. A vállalkozó gentry és polgári rétegeket, a City bankárjait, jogászokat magában foglaló whig pol. csoportosulás reformszellemű, katolikusellenes volt, de ( mivel közöttük is sok volt a puritán) a nonkonformistáknak szabad vallásgyakorlatot követeltek.

II. Károly 1681-ben a konzervatív, royalista Oxfordba hívja össze a parlamentet, de az alsóházban a whigek többségben vannak (vezetőjük Anthony Ashey Cooper, aki 1660-1672. között a király kiváló pénzügyi tanácsadója, de a trónöröklés miatt szembekerül a királlyal, 1681-ben felségárulás vádjával halálra ítélik, de Hollandiába szökik). II. Károly tehát nem tudja elfogadtatni Jakab trónöröklését és feloszlatja a parlamentet, amit haláláig, 1685-ig nem hív össze.

 

1681-85 között II. Károly minden vezető pozícióba a torykat helyezi, a whigeket eltávolítják a hadseregből, a békebírói tisztségből. Számos város, így London önkormányzatát felfüggesztették, és a városi tanács tagjait, a polgármestert csak a király jóváhagyásával nevezhették ki. Törvénytelen fiát, J. Scottot II. Károly 1682-ben bebörtönöztette, majd száműzte (Hollandiába ment). A whig pol. csoportosulás 2 kiemelkedő gentry jogászát halálra ítélik (E. Fitzharis, Stephen College). 1683-ban independens tisztek vezetésével (Richard Rumbold ezredes vezetésével) összeesküvést szerveztek a király és öccse ellen,(„rozsházi összeesküvés”) amit lelepleztek, s mivel a whigek is támogatták, a király ezt felhasználta a whigek elleni bírósági eljárások lefolytatására (két whig vezetőt halálra ítéltek felségárulás vádjával).

 

II. Jakab uralkodása (1685-1688)

J. Scott 1685-ben megpróbált hatalomátvételt végrehajtani, 6000 katonával partra szállt Lyme Regisnél és Sedgmoornál ütközött meg II. Jakab hadseregével (1685. júl. 6-án), a király serege győzött, a herceget halálra ítélték.

II. Jakab általános tisztogatást hajt végre, a királyi tanácsból eltávolítja a torykat is (így E. Hyde 2 protestáns fiát is lemondatja, akik főpecsétőri és főkincstárnoki tisztséget töltöttek be), a hadseregben és flottában is csak katolikusok tölthetnek be tiszti rangot, 20ezer fős állandó hadsereget állít fel (a főparancsnok Lord Churchill) és Írországban egy 3000 fős katolikus hadsereget hoz létre. Oxford és Cambridge egyetemi vezetéséből is elbocsátják a nem katolikus professzorokat.

Törvényellenesen, önhatalmúlag eltörli a Test Act-et, a Habeas Corpus Act-et, a Corporation Act-et, amik akadályt jelentettek volna katolikus politikája számára (1686-87). 1687-ben felállítja a Magas Tanácsot (a nem katolikusok üldözése) engedélyezi a jezsuiták működését, tanácsadói között is számos jezsuita pap van.

1687-ben kibocsátja az I. Türelmi rendeletét, ami engedélyezi a kakolikusok szabad vallásgyakorlatát.

1688-ban a kibocsátott II. Türelmi rendelete már a katolicizmust államvallássá nyilvánítja és kötelezi az anglikán püspököket, hogy ezt hirdessék ki a szószékről. Az ezt elutasító 6 anglikán püspököt, London püspökét és W. Sancroftot, Canterbury-i érsekét bebörtönözteti, de a királyi bíróság nem halandó elítélni őket és a londoni tömeg is tüntetett a püspökök mellett. Ennek a politikának az lett a következménye, hogy a whigek és toryk, az anglikánok és a nonkonformisták összefogtak a király ellen és küldöttség ment Hollandiába Orániai Vilmoshoz, felajánlván neki az angol trónt. A félelmet fokozta, hogy 1688. I. 10-én II. Jakabnak fia született (Jakab Edward). Orániai Vilmos 13 ezer fős sereggel 1688. nov. 5-én Torbay-nál partraszállt. Jakab Salisburynél elbocsátotta seregét, ő maga Franciaországba menekült (1701-ben hal meg). II. Jakab flottájának admirálisa (Lord Dartmouth) és a szárazföldi erők főparancsnoka (Lord Churchill) átállt Vilmoshoz. Orániai Vilmos vér nélkül vette át a hatalmat (=”Dicsőséges forradalom”), III. Vilmos néven lesz az uralkodó (1689-1702)

Az 1689. I. 2-án összeülő parlament jogászai úgy ítélték meg, hogy mivel Jakab megsértette az alattvalók alkotmányos jogait, önkényesen megsemmisítette a parlamenti törvényeket és elmenekült az országból, önmaga mondott le a trónjáról. A parlament Orániai Vilmost Anglia uralkodójának fogadta el felségével, Máriával, mint társuralkodóval, ami a Stuart ház protestáns nőága trónörökösödési jogának elismerését jelentette.

Az angol-ír és az angol-skót viszony kérdése (1660-1688)

 

Írország lakosságát a XVII. sz. II. felében kb. 2 millió főre becsülik, a lakosság 3/4-e katolikus volt, viszont az I. Erzsébet és I. Jakab, I. Károly, majd az 1652-es Ír Szervezeti Törvény birokelkobzásai révén csak a földek 1/3-val rendelkeztek.

II. Károly hatalomra kerülését követően történt bizonyos birtokrendezés, bár ez alapvetően nem változtatott a birtokviszonyokon. Az O. Cromwell által letelepített protestáns birtokosok (közülük sok volt a katona) földjeinek kb. 1/3-át elkobozták és II. Károly kegyelmet gyakorolván, mintegy 500 katolikus írnek megbocsátott, akik így földjeik egy részét is visszakapták. Írországgal szemben protekcionista rendelkezéseket hoztak, megtiltották a szarvasmarha exportját (Anglia vásárolta fel és eladta a kontinensen) és a gyapjúkivitelt csak Angliába engedélyezték.

 

II. Jakab katolikus alkirályt (kormányzót) nevezett ki Íro. élére (Richard Talbot), a közigazgatási és igazságszolgáltatási apparátusba katolikus íreket helyezett, de mivel rövid ideig uralkodott, birtokátrendezésre nem került sor. Hatalma fenntartására Íro.-ban 3000fős, katolikusokból álló hadsereget állított fel.

 

Skóciában a 1669-es törvény értelmében bevezetik a Szupremácia törvényt, II. Károly a skót államegyház feje lesz, a skót egyházat az angol protestáns anglikán államegyház alá rendelik. II. Károly 1660-ban Skócia kormányzójává egy kiváló skót jogászt nevezett ki, aki arisztokrata származású volt. A rendkívüli műveltséggel rendelkező John Maitland (latinul, görögül, és héberül is tudott) kormányzósága alatt (1679-ig) az anglikán püspöki rendszer bevezetését vitte keresztül.

Ez a politika nagy ellenkezést váltott ki a lowlandi, protestáns skót nemesség körében.

II. Jakab uralkodása alatt viszont a katolicizmus megerősítése volt a cél, a király 1685-ben katolikus főurakból álló tanácsot nevezett ki Skóciában, Edinburgba katolikus helyőrséget helyezett. Lowland presbiteriánus főurai tiltakoztak az 1688-as Türelmi rendelet ellen, ami Skóciában is katolikus Anglikán államegyházat vezetett be. (Nem szabad elfelejteni, hogy Skóciában 1560-tól presbiteriánus államegyház volt és kongregációnak nem csupán a vallási élet, hanem a politika irányításában, az ország kormányzásában is fontos szerepe volt)

 


 

 

 

 

 

 

Az Amerikai Függetlenségi Háború okai (a gyarmatok kialakulása, az anyaország és a gyarmatok gazdasági és politikai viszonya 1775-ig, a háború kitöréséig)

 

Észak-Amerika területének gyarmatosításában a következő nagyhatalmak vettek részt:

  1. Franciaország
  2. Spanyolország
  3. Hollandia
  4. Svédország
  5. Anglia

 

Franciaország gyarmati területének földrajzi elhelyezkedése és kialakulásának folyamata:

·         Szt. Lőrinc folyó mentén alapított telepek és erődök

(1608. Quebec, 1642- Montreal) Quebec volt a hódprém kereskedelmének központja

·         Nagy -Tavak környéke

(Niagara erőd felépítése)

·         Ohió folyón át a Mississippi völgyében való terjeszkedés

(Lousiana gyarmat alapítása 1684-ben, erődök építése: pl. Toulouse 1717; Chartres 1720; New Orleans 1718)

·         A franciák birtokolták Új-Skóciát (Port Royal kikötője) és New -Foundland-et

 

Nagy-Britannia az 1713-as Utrechti békeszerződésben megszerezte:

 

Az Atlanti-partmenti területeken terjeszkedtek a hollandok, a svédek és az angolok (közben kövesd a térképeken!)

 

  1. Hollandia

A hollandok a Hudson folyó mentén hoztak létre kolóniákat. A WIC (Holland Nyugat-Indiai Társaság) alapította Nassau erődjét (Albany mellett) 1614-ben és 1624-ben Új-Amszterdamot ( a leendő New-York), ami kereskedelmi és pénzügyi központ. Az ide letelepült hollandok mezőgazdasággal és prémkereskedelemmel foglalkoztak, ellenőrizték a Hudson folyót és a Nagy- tavakhoz vezető déli utakat. A hódprém jelentős részét az irokéz indiánoktól vásárolták fel. Komoly kereskedelmi háború alakult ki a hollandok és a franciák között a prémkereskedelem miatt, a franciák az irokézekkel szemben álló huron indiánokkal álltak kereskedelmi kapcsolatban. Azonban, az igazi ellenfelei a hollandoknak az angolok lesznek, akik kisajátítják ezeket a területeket.

            II. Károly angol király (1660-1688) öccsének, Jakabnak (York hercege) adományozza 1664-ben a Delaware folyó és Connecticut közötti területet, ami az egyik oka volt a II. angol-holland háború (1665-1667) kirobbanásának. Az angoloknak ekkor még nem sikerült tartósan megszerezni Új-Amszterdamot, hanem a III. angol-holland háborút (1672-1674) lezáró Westminsteri egyezményben került Angliához (1674 – New York)

 

  1. Svédország

Krisztina királynő uralkodása alatt kezdődött meg a svéd kolonizáció a Delaware folyó völgyében (1638), ahol felépítették a Krisztina erődöt. A svéd kolóniákat először a WIC szerezte meg 1655-ben, majd az említett II. angol-holland háború következtében megszerezték az angolok. Anglia a Delaware és a Hudson folyók közötti területet New Yersey néven szervezi gyarmattá, ahol sok puritán (kálvinista) települt le.

A Delaware folyó mentén található svéd kolóniák egy része vásárlás útján kerül az angolok kezére  – William Penn II. Károlytól kapott gyarmatalapítási jogot, mivel a király nem tudta visszafizetni a családtól felvett kölcsönt. Ő, az általa mealapított Pennsylvania (1681) területéhez csatolja a svéd kolóniák területét.

Anglia által megalapított gyarmatok

Az angolok 13 db gyarmatát 1607-1732. között hozták létre. A legelső Virginia területén Jamestown (1607), és a legutolsó, egyben a legdélibb gyarmat, a II. György király által megalapított Georgia (1732).

Földrajzi fekvésük, gazdasági-kereskedelmi tevékenységük alapján 3 csoportra osztjuk az angol gyarmatokat:

             I.      Északi gyarmatok (ezeket nevezzük Új Angliának = New England)

Massachusetts, Connecticut, Rhode Island, New Hampshire

          II.      Középső gyarmatok

Pennsylvania, Delaware, New York, New Yersey

       III.      Déli gyarmatok

Maryland, Virginia, Észak-Carolina, Dél-Carolina, Georgia

 

Gyarmatalapítások: Déli gyarmatok

  1. Virginia

I. Jakab (1603-1625) a Virginia társaságnak adott alapítólevele alapján engedélyezte ezen a területen kolóniák alapítását. Ennek az az oka, hogy I. Erzsébet uralkodása alatt Sir Walter Raleigh 1584, 1585, 1587-ben expedíciókat vezetett az Atlanti-partmenti területekre és az általa felfedezett partszakaszt, Erzsébetről (a „szűz” királynőről) elnevezték Virginiának. 1585-ben 180 telepes érkezett ide Robert Grenville vezetésével, de amikor Raleigh 1590-ben újabb expedíciót vezetett ide, már senkit sem talált életben. Az angolok tehát ennek emlékére újra itt próbáltak kolóniát alapítani.

Csupán 105 telepes érkezett 1607-ben, bár számuk 500 főre gyarapodott, az 1609-1610-es években az éhínség és az indiánok támadásai miatt 60 ember maradt életben. I. Jakab ekkor 300 új telepessel egy főnemest, mint kormányzót küldött ide és ez mentette meg a kolónia sorsát. (Lord De La Warr)

A kolóniára érkező telepeseket 3 csoportra oszthatjuk:

a.             Azok a személyek, akik ki tudták fizetni a hajóút költségeit, 50 acre (kb. 20 hektár) földet ingyen kaptak = Headright rendszer. Ez a farmergazdálkodás alapja.

b.            Fehér szerződéses rabszolgaság

Azok, akik nem tudták kifizetni a hajóút költségeit és egy ottani tulajdonos vagy kereskedő fizette ezt ki), a partokra érkezvén ezt az összeget le kellett dolgozniuk (3-5 év alatt). Ezzel elsősorban a déli és a középső gyarmatokon találkozunk.

c.             Deportálásra ítélt börtönviseltek, főleg adósok, akiket 7 évi kényszermunkára ítéltek. Észak- és Dél-Carolinában voltak legtöbben.

 

Virginiában 1613-ban kezdték meg a dohány termesztését, az un. ültetvényes gazdálkodás 1619-től válik jellemzővé, amikor Afrikából behurcolt rabszolgákat is dolgoztatnak az ültetvényeken. A déli gyarmatokon a dohány mellett gyapotot, rizst, indigót termesztenek.

 

A dohánytermesztő társaság és az indiánok közötti viszony addig jónak mondható, amig a társaságot irányító farmer, John Rolfe él, akinek a felesége az indián törzsfőnök lánya, Pocahontas. Azonban, ezután polgárháború robban ki, az indiánok a telepesek mintegy 1/3-át lemészárolják. Ennek az lesz a következménye, hogy I. Jakab maga nevez ide ki kormányzót és 1624-ben Virginiát koronagyarmattá nyilvánítja.

 

Maryland gyarmata

I. Károly 1632-ben Baltimore 2. lordjának ad alapítólevelet. Mivel egy főnemes kapott a királytól jogot a kolonizációra, birtokadományozásra, a gazdálkodás és az adott gyarmat közigazgatásának irányítására –––– az ilyen típusú gyarmatot tulajdonosi gyarmatnak nevezzük.

Jellemzői:

 

1691-1715. között koronagyarmattá nyilvánítják, de a Hannoveri-ház első uralkodója, I. György visszaadja a családnak.

 

  1. Észak- Carolina; Dél-Carolina  1663

II. Károly (1660-1685) 8 angol nemest ruház fel gyarmatalapítási joggal. 1670-ben megalapítják Charles Town-t. Mivel vallási toleranciát hirdettek a telepesek toborzása céljából, sok puritán vallású települt le itt. (tehát farmergazdálkodás is lesz !!), de a munkaerő többsége a börtönviselt adósokból és rabszolgákból származik. Nem maradtak tulajdonosi gyarmatok, 1719-ben Dél -Carolina és 1729-ben Észak -Carolina lett koronagyarmat.

 

  1. Georgia (1732)

Eredendően koronagyarmat (II.György). Megalapítását a franciáknak a Mississippi torkolatvidékénél megkezdődő terjeszkedése ösztönözte 1718-ban történt New Orleans városának és erődjének francia megalapítása. Egyik legjelentősebb városát 1733-ban alapították: Savannah

 

 

II. Középső gyarmatok

(Itt már csak Pennsylvániáról szólok, mert a többit az előzőekben leírtam)

1681-ben W. Penn II. Károlytól jogot kapott arra, hogy Maryland és New York közötti területen kolóniákat hozzon létre és a király felruházta a kormányzói jogkörrel. W. Penn 1682-ben megalapította Philadelphiát.

A gyarmatot 1692-ben Delawarral együtt koronagyarmattá nyilvánítják. Teljes vallási tolerancia, érvényesül, angol kvékerek, skótok, walesiek, írek telepednek le, továbbá nagyszámú német anabaptista érkezik.

 

A középső gyarmatok gazdasága:

Ipara: posztóipar, bőripar és vasipar.

Philadelphia: fontos szerepet játszik a transzatlanti kereskedelemben, az Európába irányuló szőrmeexport központja, jelentős a hajóipara.

 

III. Északi gyarmatok = New England

1.      Plymouth kolónia, Massachusetts 1620-ban independensek alapították, akik Leidenből érkeztek a Mayflower nevű hajón, John Robinson lelkészük vezetésével (101fő). Jó kapcsolatot alakítottak ki az itt élő indiánokkal, akiktől megtanulták a kukorica termesztését, halászattal és szőrmekereskedelemmel foglalkoztak. Eredetileg tehát önkormányzati gyarmat, azonban 1691-ben elveszíti önállóságát és III. Vilmos angol király úgy dönt, hogy a kolóniát beolvasztják Massachusetts gyarmatba.

A Plymouthtól északra fekvő területeket I. Károly engedélyével 1629-ben kezdte a Massachusetts -öböl Társaság betelepíteni.

A Társaság 1630-ban egy 17 hajóval érkező, több mint 1000 főt számláló telepest hajózott át Bostoni -öbölbe és megalapította Bostont.

Az itt letelepülő puritán közösségek kijelölték a közösség tagjainak házhelyeit, kimérték a földeket és fokozatosan egymás mellett hozták létre településeiket. Városaikban a képviseleti rendszer érvényesült, nem csupán lelkészekeiket, hanem a városok tisztviselőit is választották. 1640-ben létrehozták (az anyaország politikai rendszere alapján) 2 kamarás parlamentjüket, ahová az állam (Massachusetts) mintegy 20 ezer lakosa választotta meg képviselőit.

Mivel a puritánok a legnagyobb emberi bűnnek a dologtalanságot és a tudatlanságot, műveletlenséget tekintették, letelepülésüket követően kiépítették iskolarendszerüket. Már 1636-ban egyetemet alapítottak, a Harvard egyetemet, nevét egy angol lelkészről kapta (John Harvard), aki a kollégiumra hagyta hatalmas könyvtárát és birtokainak felét. Ekkoriban még az egyetem fő feladata a lelkészképzés volt.

 

  1. Rhode Island

Mivel Roger Williams szélsőséges puritán nézeteket vallott, a hitközösség a gyarmat (Massachusetts) elhagyására szólította fel a híveivel együtt.

1636-ban megalapította Providence települést, 1644-ben az angol parlament hivatalos alapítólevelet is biztosított a közösség számára.

Ez a gyarmat önkormányzati gyarmat, teljes vallásszabadság érvényesül.

 

3.      Connecticut, ez is önkormányzati gyarmat! 1636-ban Thomas Hooker tiszteletes híveivel együtt a Connecticut folyó völgyében települt le, megalapították Hartfordot.

 

  1. A legészakibb gyarmat New Hampshire, amit II. Károly 1679-ben alapított, tehát ez eredendően koronagyarmat.

 

Az anyaország és a gyarmatok gazdasági kapcsolata.

A gyarmatokon gyorsan haladt előre a kolonizáció, a természetes népszaporulatot is beszámítva az 1760-as években már kb. 1 millió 850 ezer lakosa volt az angol gyarmatoknak, ebből azonban mintegy 400 ezer rabszolga volt!!

Nagy-Britannia merkantilista, protekcionista gazdaságpolitikai elveket érvényesített gyarmataival szemben.

            Mivel a gyarmatokat nyersanyagforrásnak és piacnak tekintette az anyaország, a gyarmatok csak az anyaországgal kereskedhettek, még a gyarmatok közötti kereskedelmet is igyekeztek megtiltani. Ennek az egyik következménye lett, hogy pl. az északi gyarmatok kereskedői csempészettel foglalkoztak. A szesziparhoz szükséges nádcukorszirupot a spanyol kézen lévő Karib –tenger szigeteiről, a Kis- Antillákról hozták be olcsóbban, mintha az anyaországon keresztül vásárolták volna meg a cukrot. Ezzel függ össze az anyaország által kibocsátott Melasztörvény (1733), ami csak az anyaországból engedélyezi a cukorszirup vásárlását és fellép a csempészet ellen.

Megtiltják a gyarmatoknak, hogy pénzt verjenek illetve papírpénzt nyomjanak. (1751-Pénztörvény). Így a gyarmatok értéktelen spanyol rézpénzt használtak, bár ezt is illegálisan.

Az anyaország megtiltja a számára versenyt jelentő iparágak kialakulását (hajóipar, hajófelszerelési anyagok gyártása, vasipar, posztóipar).

Az anyaország és a gyarmatok politikai kapcsolata

Anglia 1696-ig a Titkos Tanács egyik bizottságán keresztül irányította a gyarmatokat, ekkor III. Vilmos (1689-1702) létrehozta a 18 főből álló „Kereskedelmi és Gyarmatok Tanácsa” elnevezésű hivatalt.

Azonban a gyarmatokon nem volt egy olyan testület, ami egységesen irányította volna a gyarmatokat, az anyaország tanácsa a minden egyes gyarmatot külön –külön kormányzó személyekkel tartotta a kapcsolatot. A kormányzóknak volt egy 12 fős tanácsa, ami egyben a parlament felső háza volt és legfelsőbb fellebbviteli bíróságként is működött.

Parlamentek: A XVIII. századra, Pennsylvánia és Delaware kivételével minden gyarmaton kétkamarás törvényhozó testület jött létre. Cenzusos választójog volt. A parlamentek adókivetési, katonai-védelmi kérdésekben döntöttek és meghatározták a kormányzó fizetését.

De: két tényező erőteljesen csorbította a testület jogát

  1. A kormányzó vétójoggal bírt.
  2. Az anyaország parlamentje és kormánya a törvényhozó testület beleegyezése nélkül is adókat, vámokat, illetékeket vethetett ki a gyarmatokra.

Ezt a gyarmatok lakosai törvénytelennek tekintik, mivel magukat angol polgároknak, királyuk alattvalóinak tekintik, így rájuk is érvényes az 1689-ben az angol parlament által elfogadott „Bill of Rights” (jogok törvénye) ami leszögezte, hogy csak a parlament beleegyezésével lehet adókat, vámokat, illetékeket kivetni. Az önkényes adókivetést törvénytelennek nyilvánította.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Amerikai Függetlenségi Háború (1775–1783)

 

 

Az anyaország és a gyarmatok ellentétének kiéleződése 1763 után következett be. Ennek két lényeges oka van.

 

I. Nagy-Britannia a 7 éves háborút (1756–1763), annak gyarmati hadszínterén lezajló hadműveleteket a Párizsi békeszerződés értelmében úgy zárja le, hogy Észak-Amerika legnagyobb gyarmattartó hatalma lett.

 

a)      Franciaországtól megszerezte Quebec és Montreal környéki területeket (a későbbi Kanada).

b)      Angol kézre került az Allegheny-hegység és a Mississippi folyó közötti francia terület (= balparti Lousiana)

A Mississippin túli, attól nyugatra fekvő Luisiánát a franciák titokban átadták 1762-ben a spanyol Bourbonoknak.

c)      Spanyolországtól megszerezték az angolok Floridát és a Földközi-tenger térségében Menorca szigetét.

 

Az angol kormány alapvető törekvése a megszerzett területek fokozott katonai védelme, hiszen eddig csak a határmenti erődökben voltak angol katonák és a gyarmatok védelmét a kolóniák milíciái látták el.

Ráadásul 1763–64-ben Pontiac törzsfőnök vezetésével az Ohio-folyó környékén élő indián törzsek fellázadtak. A felkelés miatt az angol kormány úgy döntött, hogy a Nagy-tavak déli része és az Ohio közötti terület az indiánok tulajdona legyen.

 

A fenti események két döntéshez vezettek az angol kormányzatban:

–        fokozni kell a katonai erőt a gyarmatokon, 1765-ben 7500 angol katonát vezényeltek a gyarmatokra, elsősorban New England területére (tehát az északi gyarmatokra), ezeket a városokba helyezték el, s ellátásuk a városi önkormányzatok kötelessége volt. Ez nagy tiltakozást váltott ki, New York állam ezt el is utasítja.

–        Másrészt, III. György (1760–1820) 1763-ban Proklamációt bocsátott ki, tartalma a következő:

a)      Megtiltották a telepeseknek, hogy az indián territóriumnak ítélt területen, az Allegheny-hegységtől nyugatra terjeszkedjenek, földet vásároljanak. Az angol kolonizációt Florida és Quebec tartomány felé engedélyezték.

 

II. Nagy-Britannia adósságállománya a 7 éves háború alatt kb. 2,5-szeresére nőtt (1763-ban 135 millió font, a háború előtt viszont 48 millió font). 

Az angol parlament és kormány a gyarmatokra kivetett adók, vámok, illetékek révén akarta csökkenteni adósságát.

 

Ennek a politikának a következménye az un. Grenville-törvények kibocsátása (George Grenville 1763–65 között angol miniszterelnök és pénzügyminiszter).

 

Cukortörvény (1764): megszigorítja az anyaország és a gyarmatok közötti kereskedelmet, tiltja, hogy a gyarmatok más országgal kereskedjenek. Így a gyarmatosok csak Angliától vehetnek cukorszirupot magas vámilleték ellenében. Ez az északi gyarmatok szesziparát érintette, akik a francia kézen lévő Kis-Antillákról csempészték a melaszt.

A törvény tételesen felsorolja azon áruk körét, amit csak az anyaországba lehetett szállítani (dohány, kávé, kakaó, nyersbőr, prém stb.).

 

Bélyegtörvény (1765. nov. 1.)

– jogi és kereskedelmi ügyletek

– nyomdai kiadványok

– játékkártya stb., postai küldemények esetén illetéket kellett fizetni, kizárólag az angol tisztviselők által árusított papírlapot lehetett használni.

Azokat, akik megsértik a törvényt, az altengernagyi bíróságok esküdtszéki eljárás nélkül elítélhetik.

 

A kolóniák lakói ezt olyan egyenesadónak tekintették, amit beleegyezésük nélkül vetettek ki rájuk („Nincs adózás képviselet nélkül” – lesz a jelszavuk).

 

Beszállásolási törvény (1765): a már említett 7500 angol katona elhelyezése és ellátási kötelezettsége.

 

A gyarmatosok tiltakozása az angol kormány és parlament politikája ellen:

 

1.      Illegális szervezeteket, klubokat hoznak létre, a hazafiak (pl. Bostonban, Philadelphiában). Az egyik legjelentősebb a „Szabadság fiai” elnevezésű szervezet, aminek alapítói John Adams és Samuel Adams.

 

John Adams: a Massachussetts gyarmat küldötte a Kontinentális Kongresszuson, az USA alelnöke (1789–97) és elnöke (1797–1801).

Samuel Adams: a bostoni „teadélután” szervezője, 1794–97 között ő lesz Massachussetts állam kormányzója.

 

Az említett szervezetek tagjai felléptek a koronatisztviselők ellen, lemondásra kényszerítették őket, elkobozták az okmánypapírokat a tisztviselőktől stb.

 

2.      Gyarmatközi kongresszust hívtak össze = „Bélyegtörvény-kongresszus” (1765. X. 7. – X. 25.), amin 9 gyarmat 27 küldötte vett részt. – A Grenville-törvényeket törvénytelennek nyilvánították, hangsúlyozták, hogy mivel ők is angol polgárok, rájuk is vonatkozik az 1689. II. 23-án életbe lépett Bill of Rights. Az említett Jogok törvénye a törvényhozó testület hatáskörébe utalja az adómegajánlást. Ennek következtében – mivel a gyarmatok az angol parlamentben képviselettel nem rendelkeznek – az adóztatás területén az angol korona és parlament nem kompetens, erre csak az egyes gyarmatok törvényhozó testületének van joga.

 

Válaszként az angol kormány jogtalan lépéseire a kongresszus behozatalellenes bojkottot hirdetett meg, amiben Boston, New York, Philadelphia kereskedői és hajótulajdonosai vettek részt.

 

A kongresszus döntései komoly következményekkel jártak Angliában:

– megbukott a Grenville-kormány, Rochingham lett az új miniszterlenök

– visszavonták a bélyegtörvényt (1766. V. 1.)

– módosították a cukortörvényt.

 

Az angol kereskedők által szállított cukornak a vámja azonos lett a Karib-tengeri cukor vámjával.

 

De: az angol parlament elfogadta a Nyilatkozattörvényt, ennek értelmében az angol parlament a gyarmatokra vonatkozóan bármilyen kérdésben kötelező érvényű törvényeket alkothat.

 

Charles Towshend 1767-től miniszterelnök és pénzügyminiszter, elfogadtatja a parlamenttel a vámtörvényeket a gyarmatokra vonatkozóan.

 

–        Kikötői illetéket, azaz behozatali vámot rendelnek el a következő árukra (tea, papír, üvegáru, festék, ólom stb…)

 

–        Bostonban Vámügyi Igazgatóságot állítanak fel, amelynek feladata a csempészet elleni kemény fellépés.

 

–        A gyarmati igazgatás és igazságszolgáltatás költségeit (amit eddig a törvényhozó testületek szavaztak meg) az illetékekből befolyó összegből kívánja az angol kormány fedezni.

 

–        Mivel New York gyarmat megtagadta a beszállásolási törvény végrehajtását, törvényhozó testületét felfüggesztik.

 

1768-ban Massachusetts képviselőháza kezdeményezte (személyesen Adams) az importellenes mozgalmat, amihez 1769-ben New Hampshire kivételével minden gyarmat csatlakozott. Az angol költségvetés vesztesége 1 év alatt kb. 1 millió font volt a mozgalom hatására.

III. György 1770-ben Lord North személyében új miniszterelnököt nevezett ki (1782 márciusáig ő volt a miniszterelnök).

1770. IV. 12-én a király jóváhagyásával, a Towshend-vámtörvényt visszavonják, de meghagyják a teára vonatkozó vámot. Ennek az az oka, hogy az Angol Kelet-Indiai Társaság 1772 végére már a csőd szélére került. Ugyanis a Kínával folytatott kereskedelemben, (innen vásárolták a teát) csak nemesfémmel tudott fizetni és az óriási adóhátralékok és a magas osztalékok miatt pénzügyileg összeomlott.

Mivel a társaságnak Angliában raktáron kb. 18 millió font értékű teája volt, az angol kormány úgy döntött, hogy engedélyezi a Társaságnak, hogy közvetlenül Amerikába vigye a teát. Leszállították a tea árát is, így 1 font tea csupán 10 schillingbe került (olcsóbb lett, mint a gyarmatosok Hollandiából csempészett teája).

 

De: ez nem csökkentette a feszültséget, a bostoni radikálisok Samuel Adams vezetésével először Bostonban, majd Massachusetts mintegy 80 városában, községében a politikai ellenállást szervező levelező bizottságokat hoztak létre, majd 1773 tavaszától gyarmatközi levelező bizottságok alakultak. Virginiában ennek tagja volt: T. Jefferson, Richard Henry Lee, Patrick Henry.

 

A gyarmatosok haragját mutatta, hogy 1772 júniusában a vámőrség szolgálatában álló, a csempészet elleni feladatokat ellátó kétárbócos hajót („Gaspee”-t) mikor az Rhode Islandnél zátonyra futott, Providence település kereskedői éjjel felgyújtották.

Ugyan III. György ezt felségárulásnak minősítette – mivel a Gaspee hadihajó volt – és vizsgálatot rendelt el, de ez eredménytelen volt.

 

Bostoni teadélután (1773. dec. 16.)

A „Szabadság fiai” S. Adams vezetésével a Bostonba érkező 3 hajónyi tearakományt (342 bála, kb. 10 ezer font értékben) a tengerbe dobálták. Csatlakozott New York, Philadelphia, Charleston kikötője is, vagy nem engedték kikötni az angol hajókat vagy elkobozták az árukat.

A teadélután következményei:

Lord North kormánya és az angol parlament elfogadják az un. Türhetetlen törvényeket (1774)

 

1.      Bostont az angol flotta zár alá veszi, ami az okozott kár megtérítéséig fennáll (1774. III. 31.)

2.      Massachusetts kormányzatát felfüggesztik, Thomas Gage tábornokot Bostonba vezénylik 3 ezreddel és őt nevezik ki kormányzónak. A kormányzó melletti tanács tagjait és a legfelső bíróság tagjait a király nevezi ki (1774. V. 20.)

3.      Beszállásolási törvény (1774. jun. 2.)

A Bostonba vezényelt 3 ezred katonáit a lakosok saját házában szállásolják el.

 

Az angol kormány, hogy megakadályozza a Szt. Lőrinc folyó mentén élő francia lakosok csatlakozását a lázadáshoz, kiadja az un. Quebec-törvényt (1774. jún. 22.). Ez a törvény lényegében az egész volt Új-Franciaország mintegy 80 ezer francia telepesére vonatkozik:

–        biztosítják számukra a katólikus vallás szabad gyakorlatát,

–        Angol büntetőjogi rendszert, de a

–        francia polgárjogot állítják fel.

 

A függetlenségi háború közvetlen előzménye volt a Philadelphiában tartott I. Kontinentális Kongresszus (1774. szept. 5. – X. 26.)

Georgia kivételéve minden gyarmat képviselteti magát, a résztvevő 55 fő elfogadja a „Nyilatkozat és határozatok” c. dokumentumot.

 

–        A Türhetetlen törvényeket alkotmányellenesnek minősítették és követelték az 1763 óta kibocsátott rendeletek eltörlését.

–        Teljes körű bojkottot rendeltek el (import + export).

–        Milíciák felállítását határozták el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Amerikai Függetlenségi Háború (1775–1783)

 

 

Két szakaszra osztjuk a háborút, az I. szakasza 1777. X. 19-éig, az angolok Saratogánál bekövetkező kapitulációjáig tart, a II. szakasza 1781. X. 17–19-ig, amikor Cornwallis tábornok Yorktown-nál véglegesen kapitulál. Ezután már a háború tárgyalásos lezárása következik.

            – 1782. nov. 30-án előzetes angol-amerikai fegyverszünetet kötnek

       – 1783. szept. 3-én aláírják a versailles-i békerendszert (3 békeszerződést írnak alá, az angol-amerikait, az angol-spanyolt és az angol-franciát)

 

I. szakasz:

T. Gage tábornok célja a következő volt:

1.      Mivel Concordba a hazafiak illegálisan tartományi kongresszust hívtak össze, amin felszólították a kolónia lakóit, hogy tagadják meg az adót, 700 fős különítményével a bostoni milíciának a Concord folyó mentén elhelyezett fegyverraktárait akarta elfoglalni.

2.      A kongresszus vezetőit (akik Lexingtonban tartózkodtak) letartóztatni. Így S. Adamst és J. Hancockot.

 

De: a Boston-Lexington-Concord útvonalon haladó, T. Gage és Smith ezredes által vezetett mintegy 1800 angol katonát számláló haderő a fenti célkitűzéseket nem tudta elérni, ui. a bostoni milícia több alkalommal megtámadta és komoly veszteségeket okozott az angoloknak (1775. Iv. 18–19.) 73 angol katona meghalt, 174 fő megsebesült.

 

III. György lázadónak nyilvánította a gyarmatokat és a katonai megoldás, a háború mellett döntött.

Válaszképpen New Englandban létrehozták az egyesített milíciát (13 700 fő, főparancsnoka Artemas Ward) és 1775. V. 10-én megkezdték a kanadai hadjáratot.

 

–        Ticonderoga erődjének bevételével kezdődött, ahol jelentős fegyverkészlete volt az angoloknak.

–        R. Montgomery tábornok elfoglalta 1775. augusztusában Szt. John erődjét és Montreált.

–        De: a Quebec elleni hadjáratban súlyos vereséget szenvedtek (1775. dec. 31.), amit mivel Montgomery meghalt, Arnold Benedict (a későbbi áruló) vezette. Mivel Montreált is fel kellett adniuk, csak Tironderoga maradt a hazafiak kezén.

 

Anglia teljes katonai készenlétet rendelt el. Bostonba vezényelt 3 vezérőrnagyot (William Howe, Henry Clinton, John Burgoyne) 6000 katonával (1775. V. 25.).

 

Kanadában egy 3000 főnyi könnyűlovasság felállításáról döntött, és további 20 ezer katona felkészítése kezdődött meg.

Az angol kormány a gyarmatokkal a kereskedelmi kapcsolatokat teljesen felfüggesztette (1775. dec. 22.)

 

Az angolok háborús készülődésére válaszként a gyarmatosok 1775. V. 10-én összehívták a II.

 

 

 

 

Kontinentális Kongresszust.

 

1.      Kontinentális Hadsereg és Kontinentális Flotta felállítása (15-50 év közötti férfiak sorozása).

Főparancsokká George Washingtont nevezték ki (aki az USA első elnöke lesz 1789–97), segédtisztje, helyettese Horatio Gates tábornok.

2.      Döntöttek papírpénz kibocsátásáról, kölcsönök felvételéről (hollandoktól) és európai fegyverek vásárlásáról (spanyoloktól és hollandoktól).

3.      Postaügyi Hivatalt állítottak fel (vezetője B. Franklin).

 

 

Katonai hadműveletek

 

A háború I. szakasza (1775–1777)

A katonai hadműveletek első szakaszában Boston birtoklásáért folyt a küzdelem. Mind az angolok, mind a milícia a magaslatok, a dombok elfoglalására törekedett, s a magaslatoknál építették ki állásaikat.

Mivel a milícia Bunker Hill és Breed’s Hill magaslatainál építette ki állásait, W. Howe tábornok 1775. VI. 18–19-én ezek elfoglalására törekedett. Bunker Hillt elfoglalták, de súlyos veszteségeket szenvedtek az angolok (25%-os veszteség, 19 tiszt halt meg).

A Boston birtoklásáért folyó hadműveletekben a katonai fordulat 1776. III. 4–5-én következett be, amikor a hazafiak Henry Knox vezetésével a Ticonderoga erődjéből hozott tüzérségi ágyúkkal elfoglalták a stratégiai jelentőségű Dorchester-i magaslatokat, ahonnan a kikötőt is kiválóan lehetett lövetni.

Ennek következtében W. Howe 1775. III. 17-én Boston kiürítése mellett döntött, az angol katonákat Halifax-ba vezényelték.

Az angol hadvezetés – mivel az anyaország kb. 3000 mérföldre volt – csak úgy folytathatta a hadműveleteket, ha egy jó fekvésű kikötőt elfoglal, ahonnan New England gyarmati jól támadhatók. A céljuk New York elfoglalása volt.

–        W. Howe tábornok 1776. júl. 2-án megkezdte a partszállást New York kikötőjénél, a Staten Islanden (32 ezer katonával, amiből 9000 fő kiválóan kiképzett hesseni zsoldos volt).

–        Lord Richard Howe admirális a flottával támogatta a hadműveleteket (70 hadihajó, 370 szállítóhajú, 13 ezer fő tengerész).

G. Washington 1776 tavaszán még csak a New Englandből érkező zászlóaljakkal (9200 fő) és milíciával rendelkezett (5000 fő). Azonban, a Kontinentális Kongresszus az angolok óriási hadserege miatt, New York védelme érdekében 88 ezred felállítása mellett döntött (1776. szept. 16.) (1 ezred 738 katonából állt).

A Kongresszus a következő alapelveket állította fel:

–        minden tagállam lakosságszáma és anyagi erőforrásai alapján felállítja a meghatározott kontingenseket

–        16–50 év közötti, legalább 158 cm magas férfiakat toboroznak, akik 20 dollár jutalmat kapnak, ha belépnek a hadseregbe és 3 éves szolgálati idő után földet is kapnak.

G. Washington 1776. dec-ben – tekintettel a veszélyes katonai helyzetre – felhatalmazást kapott még egy 2000 főnyi tüzérség és 3000 főnyi könnyűlovasság felállítására.

G. Washington Charles Lee tábornokot bízta meg New York védelmével, azonban a hatalmas túlerő miatt – a kapituláció elkerülése céljából – 1776. X. 23-án egész Manhattant kiürítette és délnek fordult, Trenton irányában elérte a Delaware folyót.

W. Howe Cornwallis tábornokot utasította az üldözésükre, de miután Washington átkelt a folyó pennsylvániai oldalára, az angol hadsereg téli szállásra vonult vissza New Yorkba és csupán őrállomásokat hagytak hátra, ahová hesseni zsoldosokat helyeztek el.

G. Washington a trentoni helyőrséget felszámolta és 900 hesseni zsoldost foglyul is ejtettek (1776. dec. 26.).

Cornwallis ugyan Trenton visszavételére indult, de Washington az angol hadsereg háta mögé került és elfoglalta Princetont (1772. I. 2–3.).

W. Howe Cornwallist visszarendelte New Yorkba.

 

Az 1776-os év katonai mérlege:

Angol kézen volt New York, a Hudson-völgye, New Yersey keleti része és Henry Clinton 1776. dec.-ben elfoglalta Newport (Rhode Islandben van) kikötőjét.

De: az amerikaikat nem sikerült kapitulációra kényszeríteni és New England gyarmatait a Kontinentális Hadsereg és a milícia tartotta ellenőrzése alatt.

 

1777 a katonai fordulat éve

Ebben az évben azt tapasztalhatjuk, hogy az anyaországból a gyarmatügyi miniszter nem koordinálja megfelelően a hadműveleteket, a tábornokokat nem tájékoztatja a tervezett hadműveletekről, ehhez még hozzájárul a tábornokok (W. Howe és J. Burgoyne) közötti személyes rivalizálás is. Mindez akadályozza az összehangolt hadműveleteket, ami a kiválóan kiképzett angol hadsereg katasztrofális vereségét eredményezi.

 

Hadműveletek

J. Burgoyne tábornok Kanada felől kívánt támadást indítani. (Ticonderoga – Hudson-völgye – Albany elfoglalása)

W. Howe egy Philadelphia elleni katonai akciót kívánt végrehajtani. Csak 1777 aug-ban kapta meg Angliából az utasítást, hogy minél gyorsabban fejezze be a hadműveleteket, mivel Burgoyne-t kell támogatnia.

De: Howe tábornok útvonalát nem ismertették vele és később sem kapott tájékoztatást arról, hogy a tábornok hol tartózkodik, milyen katonai helyzetben van.

J. Burgoyne tábornok hadjárata

1777. jún. 15-én indult el 6000 főnyi sorkatonával, 650 fő milicistával, 500 fő indiánnal és 1200 asszonnyal és gyermekkel (a tábornok és a tisztek feleségei és gyermekei is ott voltak).

J. Burgoyne először elfoglalta Ticonderoga erődjét, majd a Hudson-völgye felé indult, de nem a folyón hajóztak lefelé, hanem az erdős-dombos, mocsaras telepen, gyalogmenetben tették meg az utat.

Egyrészt eltévedtek, továbbá a szakadékokon, a milícia által farönkökkel eltorlaszolt ösvényeken való előrehaladás komoly veszteségeket okozott:

–        rengeteg ló elpusztult

–        mivel utánpótlást nem kaptak (azt sem tudták, hogy hol vannak), élelmiszerhiány következett be

–        a hesseni különítmény katonái elestek, mivel Burgoyne Benningtonba küldte őket, hogy élelmiszert szerezzenek, de az ott állomásozó milícia (2600 fő) súlyos vereséget mért rájuk.

 

J. Burgoyne serege a mocsaras terepről Saratoga környékén verekedte ki magát, ahol Horatio Gates tábornok 11 ezer főnyi kontinentális seregével kellett megütköznie. 1777. X. 19-én az angol tábornok kapitulált.

 

W. Howe tábornok eközben sikeres hadműveletek során elfoglalta Philadelphiát (1777. szept. 26.).

 

G. Washington úgy döntött, hogy téli szállásra vonul vissza Valley Forge-ba (1777. dec. 11.).

 

A Kontinentális Hadsereg katasztrófális helyzetben volt, az éhezés, a járványok, a megfelelő ruházat, takaró hiánya miatt 10 ezer emberből 2000 fő életét vesztette. A Kontinentális Hadsereg szociális összetétele, harci értéke: A közhiedelemmel ellentétben a hadsereg mintegy 90%-a a társadalom legszegényebb rétegeiből került ki, olyannyira, hogy jó 60%-uknak földje sem volt, tehát nem a farmerek alkották a bázisát.

Ezt a fegyelmezetlen, megfelelő felszerelés, muníció nélküli sereget kellett kiképezni. Ebben G. Washington mellett, az 1778 februárjában Valley Forge-ba érkező von Steuben porosz kapitánynak voltak érdemei, aki európai mintájú kiképzést nyújtott a seregnek. A korszak nagy katonai zsenije, II. Frigyes porosz király maga küldte a kiváló porosz tisztet Amerikába.

 

Ami a milíciát illeti, bár bizonytalan volt a harci értéke, de számos pozitívummal is bírt, (létszáma 1777-ben kb. 43 ezer fő volt).

A franciák és indiánok elleni harc során katonai tapasztalatokra tettek szert, jól tudtak bánni a muskétákkal, volt egy sajátos tűzfegyverük = rifle (huzagolt csövű vadászfegyver), amivel háromszor olyan távolságra lehetett találatbiztosan lőni, mint az angol muskétákkal.

Szemben az angolokkal, akik a hagyományos, zárt egységekre tagolódó vonalharcászatot alkalmazták, gyakorta alkalmazták az indián harcmodort (váratlan rajtaütések, gerillataktika). Ez az ellenség felmorzsolására kiválóan alkalmas volt.

 

Az 1777-es év katonai hadműveleteinek következményei:

1.      A II. Kontinentális Kongresszus Philadelphia elfoglalása következtében Yorkba helyezte át székhelyét, ahol elfogadták a Konföderációs Cikkelyeket (1777. nov. 15.), amit a tagállamoknak küldtek tovább megvitatásra, hiszen csak a tagállamok teljes egyetértésével léphetett életbe. Ez a dokumentum egy védelmi jellegű, a tagállamok nagyfokú önállóságát fenntartó konföderáció létrehozása mellett döntött (tartalmát lásd a kiadott anyagban). Ratifikációja Maryland egyetértésének megszerzésével csupán 1781. III. 1-én lépett hatályba.

2.      Diplomáciai következményei

A II. Kontinentális Kongresszus már 1775-ben életre hívta a Titkos Levelezési Bizottságot, vezetője B. Franklin volt, tagja volt Arthur Lee, Silas Deane, John Jay – ő lesz az USA első főbírója, a Legfelsőbb Bíróság első elnöke (1789–1795).

1775–1776-ban fegyverüzletet írtak alá Párizsban, Franciaországtól és Spanyolországtól segélyt szereztek, és a hollandoktól mintegy 1,8 millió dolláros kölcsönt.

 

Franciaországgal 1778. II. 6-án barátsági és kereskedelmi, továbbá katonai egyezményt írtak alá. Ennek tartalma a következő:

1.      Franciaország elismeri az Amerikai Egyesült Államokat, mint szuverén államot.

2.      Az egymással folytatott kereskedelemben a legnagyobb kedvezmény elvét érvényesítik.

3.      Franciaország az USA-t a teljes függetlensége kivívásáig mind pénzügyileg, mind katonailag támogatja (flotta és szárazföldi haderő).

4.      Felhatalmazza Franciaország a fiatal államot, hogy háború során megszerezze Kanadát, a Bermuda-szigeteket, tehát a francia korona ezen területekre vonatkozó jogigényéről lemond.

5.      Cserébe az USA támogatja a francia gyarmati igényeket a Karib-tenger térségében található, angol kézen levő szigetekre (főleg a Kis-Antillákról van szó).

 

Nagy-Britannia külpolitikai elszigeteltsége szempontjából döntő fontosságú tény, hogy francia-spanyol titkos egyezmény jött létre (aranjuezi konvenció, 1779. IV. 12.). Az angolellenes egyezményben nincs utalás az USA függetlenségére, mivel a spanyolok nem akartak az amerikaiakkal formális egyezményt kötni, saját amerikai területeiket féltették egy megerősödő, új államtól.

Spanyolország céljai: Gibraltár visszaszerzése, Florida és Menorca visszavétele. Nagyon fontos, hogy az egyezményben Franciaország kötelezte magát, hogy addig nem köt békeszerződést Nagy-Britanniával, amíg Gibraltár nem kerül vissza Spanyolországhoz.

1780-ban belépett a háborúba Hollandia is, aki már 1782-ben elismerte az USA függetlenségét.

II. Katalin orosz cárnő kezdeményezésére 1780-ban létrejött a Fegyveres Semlegesség Ligája. Az angolellenes szövetségnek tagja volt: Svédország, Dánia, Norvégia, Poroszország és Portugália.

Ennek nagyon fontos katonai következményei vannak:

–        Nagy-Britanniának meg kell osztani katonai erejét.

–        Elveszítette flottafölényét az Atlanti-óceán térségében, mivel a francia-spanyol-holland flotta együttesen 146 sorhajóval bírt, szemben az angol flotta teljes hadereje 94 sorhajó volt

–        Ez azzal a következménnyel járt, hogy Saratoga után hiába ismerte fel az angol hadvezetés, hogy az amerikai kikötők blokádja elengedhetetlen feltétele a győzelemnek, a spanyol és francia flotta támadása miatt ezt már nem tudta végrehajtani.

 

A háború II. szakasza (1778–1781)

Az amerikai-francia egyezmény katonai következményeképpen, New York visszafoglalására terveztek közös hadműveletet 1778-ban. Miután az angol hadvezetésnek tudomására jutott, hogy a francia flotta 1778 áprilisában Comte d’Estaing admirális vezetésével elindult Toulonból, minden angol katonai erőt New York védelmére összpontosítottak (ez azt jelentette, hogy az új főparancsnok, H. Clinton kiürítette Philadelphiát és ezeket az angol erőket is New Yorkba vonta vissza (1778. VI. 18.).)

De: a közös francia-kontinentális hadművelet nem sikerült egy megdöbbentő tény miatt, ui. a francia flotta mélymerülésű hajói nem tudtak New York homokpadjainál kikötni. Comte d’ Estaing ebben a helyzetben Newport elfoglalására indult, de ezt pedig egy két napig tomboló vihar gátolta meg. Az admirális ezek után elhagyta az amerikai partokat és a Kis-Antillákra indult (1778. nov. 4.).

Az angol hadvezetés 1778. év II. felében úgy döntött, hogy a hadműveleteket áthelyezi a déli államokba, és Georgia irányából őrli fel az amerikai erőket. Az angolok az ültetvényesekre számítottak, tehát a loyalisták katonai-politikai támogatásával akarták kierőszakolni a győzelmet.

Tehát koncepciójuk azon a felismerésen alapult, hogy Anglia nem bír olyan hatalmas szárazföldi haderővel, hogy az elfoglalt területeket meg is tudja tartani. Így ez csak a loyalisták támogatásával lehetséges. De: túlbecsülték a loyalisták számát és katonai erejét is. Egyébként meg kell jegyeznem, hogy Nagy-Britannia ilyen hatalmas expedíciós haderőt partraszállással egyetemben legközelebb csak 1942-ben (afrikai hadműveletek) fog bevezetni.

 

Hadműveletek a déli államok területén

1.      Az angolok elfoglalják Savannaht (1778. dec. 30.) és Fort Augustát (1779. I. 29.).

2.      Charleston elfoglalása, a város amerikai helyőrségének parancsnoka, egyben az összes déli kontinentális haderő parancsnoka, Benjamin Lincoln kapitulál, 6000 amerikai katona fogságba esett (1780. V. 12.).

3.      Cornwallis tábornokot 29 ezer katonával Clinton támogatására vezénylik és ennek következtében Georgia után a Camdennél elszenvedett amerikai vereség hatására (az új főparancsnok H. Gates 1780. augusztus 16-án kapott ki) Dél-Carolina is angol kézre került.

G. Washington ekkor Nathanael Greent nevezte ki a Delaware és Georgia közötti Kontinentális Hadsereg főparancsokává.

Ő, új katonai taktikához folyamadott, három oszlopra osztotta fel a haderejét és úgy döntött, hogy Cornwallis jobb- és balszárnyát semmisíti meg először, külön-külön.

1781. I. 17-én Cowpensnél Dan Morgan megsemmisítette Cornwallis könnyűlovasságát, amit Tarleton vezetett.

Greene viszont kerülte Comwallis főerejével való ütközetet és átkelt a Dan Riveren Virginiába. Kihasználta, hogy Cornwallis utánpótlási problémái miatt Wilmingtonba vonult vissza, váratlanul visszatért Dél-Carolinába és megkezdte az angol helyőrségek és a loyalista haderők felszámolását. Az angol hadvezetés kudarcot szenvedett, hiszen Savannah és Charleston kivételével mindent elveszítettek.

H. Clinton utasítására Cornwallis seregével Petersburgba vonult vissza és a York folyó torkolatánál (Yorktownál) bázist kellett kiépítenie az angol flotta számára az angol utánpótlás fogadására. Mivel G. Washington és 5000 főnyi francia szárazföldi haderő (Newportból érkezett) Rochambeau vezetésével New York közelében egyesült, az angolok meg voltak győződve, hogy francia-amerikai erők New York elfoglalását tervezik. Így a New Yorkban állomásozó angol haderőt nem merték elvezényelni délre.

Azonban az angol hadvezetés részéről ez nagy balfogás volt, mivel a közös amerikai-francia hadműveletet Yorktown ellen tervezték.

 

–        A francia flotta De Grasse admirális vezetésével 1781. aug. 30-án Yorktown alá érkezett, vereséget mért az angol flottára szept. 5-én és lezárta a tenger felől a kikötőt.

–        G. Washington 11 ezer katonával és a franciák 7800 katonával (La Fayette és Rochambeau) 1781. szept. 28-án a szárazföld felől körülzárták Yorktownt.

1781. X. 17–19.: 8000 angol katona kapitulált, a háború gyakorlatilag ezzel véget is ért.

 

Az angol miniszterelnök, Lord North lemondott (1782. III. 20-án) és Rockingham aláírta az előzetes fegyverszünetet (1782. nov. 30.), az angolok kiürítették az utolsó erősségét is, ami még a kezükben volt Amerikában, Charlestont.

 

A háborút lezáró Versailles-i békeszerződések (1783. szept. 3.)

1.      Angol-amerikai szerződés

a.       Nagy-Britannia elismerte a 13 angol gyarmat függetlenségét, a szuverén USA létrejöttét.

b.      Megállapították a határait az új államnak:

– északon a Nagy-tavak

– Nyugaton a Mississippi-folyó

            – Délen a 31o  szélességi kör, mivel Spanyolország visszakapta Floridát.

c.        USA tonhalhalászati jogot kapott New-Foundland halászati vizein.

d.      Szabad hajózás és kereskedelem joga a Mississippin.

e.       USA kötelezettséget vállalt, hogy kárpótolja a loyalistákat.

f.       Nagy-Britannia jogot nyert arra, hogy az amerikai állampolgároktól (farmerektől) behajtsa a magánadósságokat.

Az USA küldöttségének tagjai a béketárgyalásokon

–        Samuel Adams

–        Thomas Jefferson

–        John Jay

–        Benjamin Franklin, aki a tárgyalóküldöttség vezetője volt.

 

Spanyolország nem kapta meg Gibraltárt, de Floridát és Menorcát igen.

Franciaország a Kis-Antillák szigetcsoporton három szigetet kapott az angoloktól.

 

 


A felvilágosult abszolutizmus

Közép- és Kelet-Európában

 

(Poroszország, Ausztria, Toscana, Oroszország “felvilágosult despotizmusa”)

 

A felvilágosult abszolutizmus Európa peremterületein (különös tekintettel Közép-; és Kelet-Európában) kialakuló kormányzati rendszer, amelynek kulcsidőszaka a XVIII. sz. II. felére helyezhető. Az államrezon érdekeit szem előtt tartó, az államot szolgáló uralkodó felvilágosult eszményét valló királyok (II. Frigyes, Mária Terézia, II. József, Lipót herceg, I. Péter, II. Katalin) alapvető törekvése a modernizáció, a felülről végrehajtott reformok révén a Nyugat-Európa térség országaihoz való felzárkózás. Az állam a gazdaságpolitikai-katonai-közigazgatási intézkedések mellett jogi és oktatási reformokkal és vallási toleranciával segíti elő a felzárkózást. A “gondoskodó állam” polgári jellegű feladatokat vállal fel. A reformok szükségességét a térség országaira nehezedő “katonai nyomás”, “katonai kihívás” is életre hívta.

            Az agresszív Franciaország, a baltikumi nagyhatalom, Svédország nyomása Oroszországra és Poroszországra, továbbá az Ausztriára nehezedő francia és porosz katonai kihívás említhető meg ezzel kapcsolatban.

            Bevezetik a toborzást, sőt sorozást:

® Poroszországban I. Frigyes Vilmos (1713-1740)

    1733-as rendelete értelmében egy kb. 83 ezer főnyi állandó hadsereget Þ 2,5 millió fő lakosból, költségvetési szinten 7 millió tallér állami bevételből 5 milliót fordítottak a hadseregre.

II. Frigyes (1740-1786) uralkodása alatt 200 ezer fős hadsereg, a népesség 5,4 millió fő, a bevételek 23 millió tallér, amelynek 80 %-a a katonai kiadásokra fordított összeg.

® Ausztria: Mária Terézia 1771-ben adja ki sorozásra vonatkozó rendeletét, amely az örökös tartományokra vonatkozott.

® Oroszország: I. Péter az északi háború katonai hadműveletei miatt 1699-1725 között 53 alkalommal rendel el általános vagy részleges sorozást (284 ezer újonc). Az adózó udvaroknak kell a cár által meghatározott számú katonát kiállítani, akiknek életfogytiglanra szól a szolgálata.

A hadsereg létszáma:

® regurális ezredek Þ kb. 130 ezer fő

                 helyőrség Þ kb.   70 ezer fő

inregurális (főleg kozákok) Þ kb. 100 ezer fő

 

Balti flotta: 800 gálya, 48 sorhajó, kb. 28 ezer matróz.

 

Költségvetés:  kb. 10 millió rubel állami bevétel ebből 6 millió rubel a katonai kiadás.

 

Poroszország és Ausztria felvilágosult abszolutizmusának gazdaságpolitikája

A gazdaságpolitikában és a felzárkóztatásban Nagy-Britannia és Hollandia a mintakép. Két gazdaságpolitikai koncepció egyidejűleg van jelen az államrezon reformpolitikájában:

 

I.    Merkantilizmus

Az importot csökkentő, exportorientált, a nyugati iparcikkekre kemény vámtételeket kialakító, a nemzeti (hazai) ipart támogató ipar-; és kereskedelempolitika.

 

 

II. Fiziokratizmus

A mezőgazdaság feudális szerkezetét lebontó, a szabadparaszti réteg kialakulását elősegítő, a telekrendszert védelmező, a szolgáltatásokat szabályozó parasztvédelem.

 

1.   Kereskedelem és vámpolitika

 

Poroszországban olyan védővámrendszert építettek ki, hogy II. Frigyes 1760-as rendelkezése értelmében mintegy 490 fajta késztermékre terjedt ki a behozatali tilalom és alacsony vámtételeket szabtak ki a brandenburgi posztó és a sziléziai vászon exportjára.

 

Ausztriában az 1754-es vámrendeletet kell kiemelni, amely az örökös tartományok közötti vámhatárokat megszüntette, de Magyarország és a tartományok között felállította. Szilézia elveszítése következtében a cseh textilipar számára biztosítani kellett az olcsó nyersanyagot, a konkurrencia letörésével a biztos felvevőpiacot. Ez a rendelet Magyarországon hozzájárult a céhes iparszerkezet konzerválódásához, azonban a mezőgazdasági termények és alapanyagok számára stabil piacot is jelentett.

 

2.   Iparfejlesztést ösztönző politika

    Az importot korlátozó politika szükségessé tette az ipartámogató politikát.

    Ennek eszközei:

 

    Þ hazai termékeket exportáló társaságok alapítása

        Poroszo-ban: 1767: Berlini Fakereskedő Társaság

                              1770: Elbai és oderai gabonakereskedők Társasága

 

Þ bankrendszer, hitelélet alapjainak megteremtése

 

  1765: Porosz Bank megalapítása mintegy 400 ezer tallér állami alaptőkével, egyes tartományokban hitelintézetek felállítása = Landschaften.

                                                           junkereknek nyújtott hitelek

 

Þ céhkötöttségek felszámolása!

    Ausztriában főleg az exportorientált ágazatokban szüntette meg az állam (textilipar, selyemipar, üveg-, bőr, fémipar)

 

Þ manufaktúrák alapítása ill. ezek támogatása

    Ausztriában és Cseho.-ban az 1750-1790-es évek köré esik az első jelentős manufaktúrakorszak.

DE: Ausztriában nem az állami manufaktúralapítás a jellemző, hanem az állam nyersanyagot (olcsón) és kölcsönöket nyújt polgári nagy- ; és kisvállalkozóknak.

Poroszország: központosított, állami alapítású manufaktúrák Þ

            1744: gyapjúfonoda Berlinban

            1763: posztómanufaktúra Boroszlóban

selyem és porcelánmanufaktúrák támogatása, alapítása

A hadiipar szükségletei miatt a bányászat, kohászat is fejlődésnek indult.

 

pl. vasgyárak, rézművek, fúrómalmok állami alapítása, Szilézia és Porosz-Vesztfália bányászatának állami tőkefinanszírozása.

 

Þ Ezzel a politikával szoros kapcsolatban áll, hogy a Habsburgok és a Hohenzollernek is szívesen nyúltak külföldi iparosok, kereskedők betelepítésének politikájához.

 

pl.: cseh szövőmesterek, angol vállalkozók, szakmunkások betelepítése II. Frigyes alatt + hugenották!

/ipari kémkedés ® 1780-as évektől a gőzgép alkalmazása/

Mind Ausztria, mind Poroszo. a betelepülőknek:

 

n vallásszabadságot

n adómentességet ill. kedvezményt

n céhkötöttségek alóli mentességet ígért.

 

A fent említett tényezők elválaszthatatlanok pl. a tolerancia rendeletektől (1781 Þ

II. József, 1740 - II. Frigyes)

II. József rendelete a zsidók emancipációjáról.

 

3.   Infrastruktúra fejlődését szolgáló intézkedések

 

Þ  csatornaépítkezések, mocsárlecsapolások Brandenburgban és Poroszo.-ban

pl. Odera - Elba csatorna

     Odera -  Visztula  (1771 után)

 

Ausztria:  Þ Trieszt kikötőjének fejlesztése (évente mintegy 300 hajó fordult meg itt)                                                                                 

               Þ folyószabályozások (Tisza), útépítések

   Þ 1776-ban M.o.-hoz csatolják Fiume kikötőjét

 

4.   Kiemelt szerepet tölt be az agrárpolitika:

n agrártechnika fejlődésének elősegítése

n parasztvédelem, az adóalany védelme:

 

            Ennek fő összetevői:

 

            A kisparaszti gazdaságok védelmét és gyarapítását szolgálták a majorságok elleni gazd. lépések.

II. Frigyes / 1749-es Pomerániára

     / 1764-es  Sziléziára

     / 1772-es  Nyugat-Poroszországra kiterjedő rendelete, amely kimondta a korona; és fu-i birtokokra vonatkozóan (bár az utóbbi esetben ajánlás szintjén) a paraszti és zsellértelkek, az adóköteles szántók és rétek kisajátításának tilalmát.

 

Mária Terézia először 1750-1751-ben adott ki ilyen jellegű pátenseket, majd Cseho.-ban a 7 éves háború pusztításai miatt bekövetkező pusztásodást kihasználva a fu-ak a paraszttelkeket nagymértékben kisajátították. Mária Terézia az 1769-70-es rendeletével megtiltotta ezt a folyamatot és elrendelte a kisajátított földek visszaadását a kisparasztoknak.

 

 

 

 

 

b.   a telepítési politika

 

pl. II. Frigyes szászo.-i,  Pfalzi, mecklenburgi, sziléziai telepítési politikája, amely a fu-i és koronabirtokokon kialakuló pusztatelkek betelepítésére szolgált, a kisparasztokat mint személyükben szabad, telküket örökíthető, alacsony földbérleti díjat fizető személyeket telepítették le. II. Frigyes az állami birtokokon 1740-1756. között több mint 50 ezer parasztcsaládot telepített le. Emellett nagy mocsárelcsapolások is folytak, Frigyes így mintegy 900 falut hozott létre, több mint 300 ezer lakossal.

 

c.   A paraszti jogviszony szabályozása és a szolgáltatások szabályozása. Ezen a területen Ausztria folytatott sikeres politikát.

    II. Frigyes a telkével örökjogon bíró, szabadon költözködő kisparasztság megteremtését a koronabirtokokon tudta csak keresztülvinni, amely a megművelt területek 1/4-re terjedt ki.®

 

De: Ált. érvényű rendelkezést, amely a szolgáltatások szabályozására vonatkozott volna, sőt a jobbágyi állapot teljes megszüntetésére, nem találunk II. Frigyes politikájában.

 

1. Poroszo.-ban a koronabirtokok jobbágyainak felszabadítására vonatkozó rendelkezések (1799-1805)

2.   A magánfu-I jobbágyok felszabadítására vonatkozó rendelet (1807. X. 9.)

 

Ellenben Ausztriában:

 

1.   Mária Terézia úrbérrendelete 1767. I. 23. M.o.-ra vonatkozóan.

Adóalapot képező telekállomány meghatározása (szántó-rét-belső telek alapján + a föld minősége) Ezt a telekállományt a fu. nem csökkenthette. Ez képezte az állami, fu-i adók meghatározásának bázisát.

1775-ben Franz Anton Von Raab a kereskedelmi kollégium tanácsosa kidolgozta azt a koncepcióját, amelyet Terézia támogatását megnyerve 1776-tól Cseho.-ban és Morvao.-ban a kamarai és jezsuita birtokokon meg is valósított:

 

n a jobbágy örökbérlővé tétele, aki szabadon rendelkezik telke fölött

n a majorságok felosztása kisparaszti gazdaságokra

n a fu-ak kártalanítása

 

            forrása: bérleti díjak + a robotmegváltás összege

 

Lényegében II. József ezt a koncepciót fejlesztette tovább és megpróbálta minden tartományra kiterjeszteni.

 

            Þ 1783. II. 10-i rendelete a robotmegváltás kötelezettségét minden örökös tartományban az állami, volt jezsuita, királyi városi, egyházi birtokra kiterjesztette Magánfu-aknak csupán ajánlották betartását!

 

Jobbágyrendelete (1785. VIII. 22.)

 

    Þ szabadon költözködő, telkét örökjogon bíró paraszti réteg megteremtése, az örökös jobbágyság eltörlése.

 

Þ 1789. II. 10-I pátens /fiziokratizmus hatása/

 

n egységes adórendszer kialakítása, amely lényegében olyan földadó lett volna, amelyet nemes és paraszt egyaránt fizetett volna: A paraszt az államnak és fu-nak kizárólag pénzben rótta volna le kötelezettségeit

 

államnak: évi jövedelmének 12,22 %

fu-nak: 17,25 %

így viszont ő rendelkezett volna jövedelmének fennmaradó mintegy 70 %-val

 

Felvilágosult abszolutizmus bürokratikus apparátusának megteremtése:

 

A Kelet-; és Közép-Európa államainak egyik nagy problémája a polgárság gyengesége, s ezt az is súlyosbította, hogy az államrezon a központosítás érdekében korlátozni kívánta a rendi testületeket. A polgári hivatalnokok hiányában viszont mégiscsak igyekezett a nemességet az államapparátus szolgálatába állítani. A porosz uralkodók a hadseregbe és a katonai fegyelemmel megszervezett közigazgatásba is bevonták a porosz nemességet I. Péter 1714-es rendelete értelmében mind a votcsina, mind a pomesztye örökletessé vált. Minden orosz nemes szolgáló nemes lett, 14 osztályba sorolták őket (szárazföldi, tengerészeti hadügyek, államhivatali teendők). Az a nemes, aki valamelyik területen szolgálatba lépett, pénz-, és birtokadományban részesült. III. Péter 1762-ben eltörölte a nemesek kötelező állami szolgálatát.

Ausztria a központi kormányszervek szakszerű apparátusának megteremtése érdekében egyrészt nagyszámú idegent alkalmazott. A holland Gerhard van Swieten az, aki újjászervezte a Bécsi Egyetemet, a tanügyi reformokat kidolgozta, a középfokú szakiskolai rendszert megteremtette; a morvaországi Kaunitz Vencel kancellár, akinek a nevéhez fűződik az 1761-ben létrehozott Államtanács megteremtése és ő volt a külpolitika irányítója; a sziléziai származású F. Wilhelm Haugwitz gróf, aki jelentős közigazgatási-pénzügyi reformokat hajt végre. Így pl. 1749-ben az örökös tartományokban bevezeti a nemesség megadóztatását (az adott katonai helyzetben az államrezon 10 évre előre kérte a nemesség kontrabútióját). Ezt természetesen a magyar rendek megtagadták.

Közigazgatási reformja: (1749) Az Osztrák és cseh tartományok kancelláriájának összevonásával létrehozzák a Direktóriumot (amelynek hatásköre kiterjed a közigazgatás, a pénzügy és igazságszolgáltatás területére). Ebből következően az udvari kamara csak a magyar pénzügyekkel foglalkozott. II. József az 1761-ben létrehozott Államtanács hatáskörét Magyarországra is kiterjesztette és az erdélyi kancelláriát és a horvát báni hivatalt beolvasztotta a magyar kancelláriába.

A porosz bürokratikus apparátusra vonatkozóan a Perry Anderson könyvből a “Poroszo.” rész, amely kötelező irodalom!!

 

Az orosz “felvilágosult despotizmus”

/I. Péter (1689-1725) és II. Katalin (1762-96)/

 

I.    Gazdaság, állami pénzügyi politika

      Oroszország népessége az 1790-es években már 36 millió fő, amelynek 98 %-a paraszt. A mezőgazdaság technikailag elmaradott (vaspapucsos faeke, kétnyomásos gazdálkodás), alacsonyak a terméshozamok (az elvetett magvak csak 3-4-szerese terem meg) és változatlanul fennáll a faluközösség = obscsina. A falu földjei nem a paraszt, hanem a közösség tulajdonát képezték és 20-25 évenként újraosztották.

 

 

A mezőgazdaság földrajzi megoszlása:

Balti területek ® iapri növények (len, kender)

központi területek  ® rozs, zab, köles, burgonya

délkeleti területek ® állattartás a meghatározó

 

A parasztság helyzete: Oroszországban 1648-ban földhöz kötötték a parasztságot, megtiltották a szabad költözködést, így tehát a jobbágyság a holopok szintjén mivellálódott.

A parasztot földjétől és családjától elszakítva adták-vették. Az 1750-es években egy paraszt földdel együtt kb. 30 rubelt ért.

 

Az örökös jobbágyság rétegei:

1.   földesúri paraszt

2.   állami paraszt (kb. a parasztság 40 %-a)

3.   az uralkodócsalád birtokán dolgozó paraszt

 

Adóterhei:

1.   Fejadó, amelyet 1722-ben vezettek be, mint állami adót

2.   terményszolgáltatás                      

3.   robot (heti 2-3 nap)                       fu-i adók, de államilag nem szabályozottak

4.   pénzszolgáltatás (2-5 rubel/év)   

 

A korszak két kiemelkedő parasztfelkelése:

 

a.   1707-1709, Kondrat Bulavin a Doni Sereg atamánja által vezetett kozáklázadás, amely átterjedt az eu-i Oroszo. kb. 60 kerületére.

b.   1773-1775, az önmagát III. Péternek kiadó Pugacsov vezette felkelés, amelyhez a doni kozákokon túl tatárok, baskírok, az uráli fegyvergyártó manufaktúrák munkásai is csatlakoztak.

 

Szemben Ausztriával és Poroszországgal, Oroszországban úrbérrendezés nem volt, sőt a holoprendszer megszilárdult. II. Katalin nem mert a nemességgel szembefordulni, a Pugacsov felkelés után pedig nem is akarta a parasztokat kivonni a nemesség hatásköre alól.

 

A feudális-autokratikus eszközökkel végrehajtott iparosítás:

 

® mesteremberek toborzása és betelepítése (főleg a németlakta területekről)

® állami megrendelésre dolgozó, robotoló jobbágyokkal dolgoztató manufaktúrák alapítása

 

I.    Péter kb. 200 új gyárat, üzemet alapított a vasbányászat, rézbányászat, kohászat területén az Uralban és Karéliában, továbbá cement, cukor és papírgyárak létesítése. Az 1770-es évektől már a pamut- és vászoniparban is jönnek létre manufaktúrák, amelyben már bérmunkásokat is alkalmaznak.

 

A közigazgatás reformja (1708)

 

            Gubernium (11 db)

            provincia (50 db)

            disztriktek (1 disztrikt = 2000 adózó udvar)

 

Gubernium: katonai-bírói feladatokat ellátó közigazgatási körzet, élén kormányzó áll

 

Provincia: adószedési, rendfenntartási feladatkörrel felruházott közigazgatási egység, élén a vajdák állnak.

 

Disztriktek: adóbehajtás legkisebb igazgatási egységei, élükön komisszárok állnak.

 

I.    Péter elválasztotta a fent leírt végrehajtó apparátust az igazságszolgáltatástól, 11 db bíráskodási körzetet állított fel (1719)

 

Központi kormányszervek: A cár tanácsadó testülete a 9 főből álló Senatus, az operatív szervek a kollégiumok (10 db) voltak, amelyeknek a felépítése és funkciója a minisztériumokhoz hasonló. Mintája: Svédo. államapparátusa.

 

II. Katalin módosító intézkedései:

A peremvidékeken kitörő Pugacsov felkelés után elkerülhetetlennek tartotta a helyi közigazgatás reformját. (1775)

A cár által kinevezett kormányzók irányították az 51 db kormányzóságot (300-400 ezer lakos kormányzóságonként) és az ez alatt elhelyezkedő kerületek (20-30 ezer lakos kerületenként). Ez a fajta beosztás 1927-ig! érvényben volt. Az igazságszolgáltatási apparátus 4 fokú volt:

 

            Kerületi bíróság

 

            kormányzósági bíróság

 

            kormányzósági főbíróság

 

            Senatus

 

Ily módon megváltozik a senatus hatásköre is, 6 ügyosztályból álló legfelső bíróságként működik.

 

A városokra vonatkozó közigazgatási reformok:

 

1.   I. Péter reformjai (1699, 1721)

    ® nyugati mintájú önigazgatási jogokkal ruházták fel őket, kollégiumi alapon működő magisztrátus irányítja, amely beszedi az adókat, a manufaktúrák és az iskolák alapítása is a hatáskörébe tartozik. A városok igazgatását ellátó állami hivatal a Ratusa.

 

2.   II. Katalin városoknak adott kiváltságlevele (1785)

 

    ® a városi lakosságot vagyoni helyzetük alapján 6 csoportba osztották, a városi tanácsba azonos számú képviselőt delegáltak.

 

1648. után egészen II. Katalin uralkodásáig Oroszo.-ban nemesi gyűlést, országos hatáskörű törvényhozó gyűlést nem hívtak össze.

 

II. Katalin 1767-re Törvényhozó gyűlést hívott össze, amely azonban tényleges törvényalkotás nélkül 1774-ben feloszlott. Érdekességként közlöm összetételét:

Küldöttek száma  Þ 564 fő, ebből 161 fő választott nemes, 20 fő városi küldött, 1 fő pap!, 88 fő kozák, 27 fő a kormányzat képviselői.

 

II. Katalin 1785-ben kiadott nemesi kiváltságlevele előírta, hogy 3 évenként kormányzósági szinten nemesi gyűlést kell tartani. A személyes adómentességet élvező (de földjei és jobbágyai után adózó), halálra nem ítélhető, testi fenyítés alól mentességet kapó nemesnek engedélyezte a kereskedés, a manufaktúra-alapítás szabadságát.

 

Egyházpolitika:

I.    Péter 1700-1721. között az ortodox egyház élére nem nevez ki pátriárkát, 1701-ben létrehozza a Kolostorügyi Hivatalt, amely megkezdi az egyházi vagyon szekularizációját (kb. 1 millió rubel értékű vagyont koboznak el az ortodox egyháztól). Legfontosabb az 1721-ben kiadott Egyházi Szabályzat, amely felállította a Szent Szinódust, amely világi személyekből álló, miniszteriális jellegű testület volt, amely az egyházat irányította. Az 1762. évben uralkodó III. Péter (aki I. Péter leányának Annának és a holsteini hercegnek a fia volt) folytatta a szekularizációs politikát. III. Péter felesége, az Anhalt-Zerbsti herceg leánya Sophie Auguste Friederik (aki az ortodox vallásra áttérve kapta a Katalin nevet) miután férjét a Gárda támogatásával elfogatta és lemondatta, mint II. Katalin cárné a kolostori birtokokat állami kézbe vette és a papok állami fizetést kaptak. Az államnak alárendelt, világi irányítás alatt álló ortodox egyház megteremtése ezennel megtörtént Oroszo.-ban.

 

A XVIII. sz. orosz külpolitikája  1. A Balti-tenger fölötti uralom megszerzése (1700-1721. közötti északi háború)

2.   Déli irányú terjeszkedés (a krími tatárok, a perzsák és a törökök elleni katonai hadműveletek)

 

Ennek lépései:

a.   I. Péter 1696-ban a Krími Tatár Kánságtól elfoglalja Azovot, amit az 1711-es Pruti hadjáratban a törököktől elszenvedett veresége miatt vissza kellett adnia.

b.   I. Péter 1722-23-ban elfoglalja és meghódítja a Kaszpi-tenger nyugati partvidékét a perzsáktól (Baku, Derbent).

c.   Orosz-osztrák-török háború (1734-39). Ekkor I. Péter bátyjának leánya Anna kurlundi hercegnő a cárné (1730-1740), aki a németpárttal irányítja az országot, pl. a katonai kollégium vezetője Burchárd Christoph von Münnich.

Az 1739 -ben megkötött Belgrádi békében Oroszo. megkapta a zaporozsjei kozákok földjét. A kozákság autonómiáját II. Katalin 1775-ben felszámolja.

d.  Az 1769-1772 orosz-török háború, amelyet a Kücsök-Kainardzsi béke zárt le.

 

Þ a Krími Kánság független lett (eddig a török vazallus állama volt), Oroszo. 1783-ban annektálja (itt betelepítések, manufaktúrák alapítása, Szevasztopol 1784-es megalapítása, Grigorij Potyomkin helytartó “kirakatfalvai”) A béke értelmében az orosz kereskedelmi hajók a Fekete-tengeren és a tengerszorosokon keresztül is közlekedhettek.

 

e.   1788-1792

     orosz-osztrák-török háború

 

1792-ben megkötött Iassy-i békében a Fekete-tenger partvidéke Oroszo. kezébe került.

 

 

 

Lengyel kérdés

1.   Lengyel örökösödési háború (1733-35)

     Lásd a háborúknál!

2. III. Ágost halálakor (1763), II. Katalin nyomására Szaniszló Ágost lett az uralkodó és az oroszok megszállják Varsót.

3.   Lengyelo. felosztásai (1772, 1793, 1795). A Kosciusko vezette felkelést is az oroszok verték le (Szuvorov) és 14 ezer lengyel felkelőt száműztek Szibériába, a Szejm által 1791. V. 3-án életre hívott parlamenti szótöbbséget megvalósító, alkotmányos monarchiát megteremteni szándékozó alkotmányt végleg eltörölték.

 

 

Birodalomépítési törekvések a kora újkor időszakában II.

Katonai konfliktusok, a koalíciós háborúk kora (1667-1783)

 

I.             A francia hegemónia kora (1661-1713/1714)

 

Franciaország kontinentális nagyhatalmi helyzetét az osztrák és a spanyol Habsburgokkal vívott (1635-1648-1659) háborúi, s e háborúkat lezáró békeszerződések alapozták meg.

Az északi és keleti határok biztonságának elérése, az erődökre épülő védelmi vonal megteremtése XIII. Lajos uralkodásától kezdve állandó célkitűzése volt a francia külpolitikának. Az osztrák Habsburgokkal 1648. X. 24-én aláírt münsteri egyezmény garantálta Franciaországnak Elzász tíz birodalmi városa fölötti protektorátusi jogát, amit 1661-re Franciaország annektált, továbbá megerősítette az 1559-ben aláírt Cateau- Cambrésis-i békeszerződésnek azt a pontját, amiben Franciaország megkapta Metz, Toul, Verdun egyházmegyéit és erődítményeit. A spanyol Habsburgokkal 1648. után továbbfolytatta a háborút Franciaország, amit a  polgári köztársaság Angliájával szövetségben (1657-től) megnyert. 1659. november 7-én a Pireneusi békeszerződés zárta le a háborút, ennek tartalma a következő:

1.            Franciaország biztonságpolitikai érdekeit szolgálta, hogy északon és délen megerősítette határait, tehát megkapta Artois tartományát, Cambrai és Tournai egyházmegyéit, vallon Flandria területén Gravelines-t. A Pireneusok térségében Rousillon tartományt, Perpignan erődjével.

2.            Dinasztikus megállapodás

A francia és a spanyol korona között már ekkor is szoros kapcsolat volt, amit annak ellenére is hangsúlyozni kell, hogy XIV. Lajos változatlanul legnagyobb ellenfelének Spanyolországot tekintette. XIV. Lajos (1643-1715) édesanyja, Ausztriai Anna IV. Fülöp testvére volt. IV. Fülöp 1. felesége pedig XIII. Lajos testvére, Bourbon Erzsébet. Ezt a szoros kapcsolatot tovább erősítette, hogy a pireneusi békeszerződés értelmében feleségül vette XIV. Lajos az unokatestvérét, Mára Terézia infánsnőt, IV. Fülöp lányát. IV. Fülöp hozományként 500 ezer arany écut ajánlott fel, amit sohasem fizetett ki.

A nagy népességű (18 millió fő), jelentős erőforrásokkal rendelkező Franciaország 1661-re megfékezte a súlyos belpolitikai válságot előidéző monarchia ellenes, a társadalom minden rétegére kiterjedő, de egymással ellentétes érdekeket képviselő lázadást, a Fronde mozgalmat. Az 1661-62-es évek gazdasági-pénzügyi szempontból válságosak voltak, hiszen hatalmas éhínség volt és az államadósság (451 millió livre + kamatok) felért 15 év kincstári bevételével. Azonban, annak ellenére, hogy Mazarin 1661-ben elhunyt, ő és elődje Richelieu olyan államgépezetet hagyott XIV. Lajosra, ami tehetséges államtitkárokból, intendánsokból és miniszterekből állt. XIV. Lajos 1661. után nem nevezett ki államminisztert, ő maga irányította a kormányzati politikát, a Titkos Tanács három miniszterével: Hugues de Lionne külügyminiszter, Michel le Tellier hadügyminiszter és Colbert pénzügyminiszter illetve pénzügyi főintendáns segítségével. Le Tellier és fia Louvois márkija egy nagylétszámú, kiválóan kiképzett hadsereget hozott létre, 1688-ban elrendelték a sorozást. Ennek eredményeként a francia hadsereg több mint 60%-a a besorozott alattvalókból állt. Sebastian de Vauban hadmérnök irányításával Franciaország északi és keleti határvonalánál 350 várat, erődöt építettek fel illetve alakítottak át, amik a határvédelem mellett kaszárnyaként és a hadsereg utánpótlását biztosító élelmiszerraktárként is működtek.

Colbert gazdasági és pénzügyi intézkedései a kincstári bevételek hatalmas növekedésével és az államadósság csökkentésével az 1670-es évek végéig lehetővé tették a terjeszkedő külpolitika finanszírozását. (Míg 1661-ben az állami bevétel 31 millió livre volt, az 1670-es években 70-100 millió livre/év összegre emelkedett).

1661. után nem csupán az említett belpolitikai és pénzügyi tényezők tették lehetővé Franciaország terjeszkedő külpolitikáját, hanem Franciaország ellenfeleinek gyengesége és katonai lekötöttsége is, így Spanyolország meggyengülése, továbbá az Anglia és Hollandia közötti tengeri-gyarmati háborúk (1665-1667, 1672-1674); Svédország Lengyelországgal és Dániával folytatott háborúi, a Német-római Császárság törökellenes harcai.

A jelenlegi történettudomány erőteljes kritikával illeti XIV. Lajos külpolitikáját, mivel gyakran hozott olyan döntéseket, amelyek mellőzték az erőviszonyok és államok érdekeinek megfelelő ismeretét, nem átgondolt mérlegelés eredményeként születtek. Mazarinnel szemben nem defenzív célokat tűzött ki a király, a tárgyalások helyett a támadó taktikát részesítette előnyben. Alábecsülte a Tengeri Hatalmak erejét, uralkodása elején változatlanul Spanyolországot tekintette Franciaország legnagyobb ellenségének, ezért a Tengeri Hatalmakkal szövetségre törekedett, a birodalom területén azért hozta létre a Rajnai Szövetséget, hogy megakadályozza abban az osztrák Habsburgokat, hogy Spanyol-Németalföld területén katonai segítséget nyújtsanak a spanyol Habsburgoknak.

A történészek körében tehát vitatottak a francia külpolitika célkitűzései XIV. Lajos uralkodása alatt. A következő célokat tekintjük fontosnak:

1. A biztonságpolitika szempontját figyelembe véve az északi és keleti határvonal megerősítése, mivel Franche-Comtè és Luxembourg irányából és Flandria felől sebezhető volt Franciaország. A császári csapatok pedig a Rajnánál található erődökből /Strasbourg és Philippsbourg/ katonai támadást indíthattak Franciaország ellen.

2. A fenti külpolitikai céllal áll összefüggésben a „természetes határok” elérésének célkitűzése, ami a Rajna folyóig való terjeszkedés szándékát jelenti.

3.  A francia külpolitika céljai között változatlanul felismerhetjük a burgund örökségre vonatkozó jogigény fenntartását.

4. A spanyol trón megszerzése, azonban hangsúlyozni kell, hogy 1700-ig /II. Károly végrendeletének nyilvánosságra hozataláig/; XIV. Lajos nem az egész spanyol birodalom megszerzését tűzte ki célul, hanem a birodalom felosztására törekedett, fontosnak tartotta, hogy megakadályozza az osztrák Habsburgokat abban, hogy a beteges II. Károly halálakor rátegyék a kezüket a spanyol birodalom egészére. Ebben az elképzelésében XIV. Lajos számíthatott a Tengeri Hatalmak támogatására, hiszen sem Anglia, sem Hollandia nem akarta, hogy egy V. Károlyéhoz hasonlatos Habsburg birodalom jöjjön létre.

 

Katonai konfliktusok 1667-1713/14. között

I.                   Devolúciós háborúk kora (1667-1678/79)

 

XIV. Lajos a devolúciós jog érvényesítésére hivatkozva Spanyol-Németalföld és Franche-Comté ellen katonai támadást indított. A konfliktusra az ürügyet IV. Fülöp végrendelete szolgáltatta, ugyanis halálakor 1665-ben elsődleges örökösévé fiát, II. Károlyt tette, de halála esetén nem az első házasságából született leányát, Mária Terézia infánsnőt nevezte meg örökösének, aki a burgund területekre kormányzati jogigénnyel bírt; hanem második házasságából született leányát. Ráadásul IV. Fülöp nem fizette ki leánya hozományát sem, amit a pireneusi békeszerződésben megígért. A devolúciós jog tehát azt jelenti, hogy a trónöröklés során az első házasságból született gyerekek élvezzenek elsőséget. Ez nyílván ürügy volt, hiszen a spanyol korona trónöröklése belügy volt, másrészt az adott helyzetben II. Károly volt a trónörökös.

A devolúciós háború diplomáciai-politikai előzményei:

1. Angliával való szövetség, amit dinasztikus kapcsolattal alapoztak meg, 1661-ben XIV.    Lajos öccse, Fülöp orleansi herceg feleségül vette II. Károly angol király húgát, Henriettát.

2. Angliától Franciaország 1662-ben megvásárolta Dunkirk kikötőjét (franciásan Dunkerque), amit hadikikötővé alakították át.

3. Franciaország pénzügyi és 1663-ban katonai támogatást is nyújtott a spanyolok ellen 1640-től függetlenségéért harcoló Portugáliának, akit egyébként Anglia is támogatott, hiszen II. Károly felesége 1662-től IV. János portugál király lánya volt.

4. Spanyolország elszigetelését szolgáló koalíció létrehozása, 1662-ben szövetségre lépett Franciaország Hollandiával, Svédországgal.

5. 1663-ban XIV. Lajos létrehozta a Rajnai Szövetséget, a Rajna-vidéki fejedelmek császárellenes koalícióját.           

A devolúciós háborút megelőzte a II. angol-holland háború (1665-1667), amelyben Franciaország Hollandia szövetségese volt, de nem nyújtott Hollandiának komoly katonai segítséget. Ekkor Hollandiában helytartó nélküli időszak (1650-1672) volt, II. Vilmos halála után, tehát 1650-től elsősorban Holland tartomány városainak, így Amszterdamnak a gazdag üzletemberei (az un. régensek) nyomására a Staten-Generaal elfogadta, hogy az Egyesült Tartományokat az utószülött III. Vilmos helyett Hollandia főpenzionáriusa, mintegy államfő irányítsa.

A háborúról írtam az angol anyagban!

A hollandok 1666. augusztus 8-án a Texel-szigeteknél, Vlie-nél súlyos vereséget szenvedtek az angoloktól. Az angol flotta 150 holland kereskedelmi hajót elsüllyesztett, illetve felgyújtott. Ekkor Johan de Witt főpenzionárius egy veszélyes feladattal bízta meg a holland flotta főparancsnokát, Michael Adriaenszoon De Ruytert; miszerint hajózzon fel a Temzén és a keskeny, sekély Medway folyón Londonig és gyújtsa fel a hajódokkot, a rakparton az áruraktárakat és a Chatham-i dokkban lehorgonyzott angol sorhajókat. Az akció nagyon sikeres volt, nyolc angol hadihajót felgyújtottak, az angol flotta vezérhajóját („Royal Charles”) elvontatták, majd a Temzét blokád alatt tartották. Angliában hatalmas pánikot okoztak (1667. június 18-24).

Anglia ennek hatására Svédország közvetítésével aláírta a Brédai békét Hollandiával (1667. július 26). Az angolok enyhítették a hajózási törvényt, számos kontinentális árut szállíthatott Hollandia Angliába, kivonultak Suriname területéről és elismerték a WIC kizárólagos cukorkereskedelmét a térségben.        Cserében az angolok megkapták Új-Hollandia területén a prémkereskedelmet. Új-Hollandia területén 1663-1664-ben a Hartfordban és Long Island keleti részén élő angolok és az Új-Amszterdamban és a Hudson-völgyében élő hollandok között kiéleződtek az ellentétek. A WIC által alapított Új-Amszterdamban ekkor már mintegy 10 000 ember élt, nem csupán holland protestánsok és anabaptisták; hanem német evangélikus és francia hugenotta telepesek is. II. Károly 1663-ban öccsének, Jakabnak (aki az angol flotta admirálisa volt) adományozta az egész Long Island területét, a Connecticut és Delaware közötti területet. Jakab 1664-ben támadást indított Új-Amszterdam ellen, mivel a holland kormányzónak csak 150 katonája volt, az amnesztia és a kereskedelmi jog fenntartása fejében átadta az angoloknak Új-Amszterdamot (1664. IX. 4). Miközben Anglia és Hollandia között folyt a tengeri-kereskedelmi háború, XIV. Lajos tehetséges tábornokai (Turenne marsall, Luovois márkija, Sebastian de Vauban hadmérnök)12 erődített várost foglalt el 1667-ben Flandria területén és megszállta Franche-Comté tartományát. Hollandiát elrettentették a francia sikerek, az angol közvélemény, a parlament franciaellenes álláspontot foglalt el.

Ennek nemcsak a gyorsan megkötött brédai béke volt a következménye, hanem egy Hármasszövetség (1668. január) megalakulása, ennek tagjai: Anglia, Hollandia és Svédország voltak. Céljuk, hogy Franciaországot tárgyalóasztal mellé kényszerítsék, amit sikerült is elérniük, mivel a titkos záradékba belefoglalták azt, ha XIV. Lajos tovább folytatja Spanyol-Németalföld meghódítását, fegyvert fognak ellene. 

Az 1668. V. 2-án Aachenben aláírt békeszerződés értelmében Franciaország megkapta a 12 flandriai várost, de Franche-Comté területéről ki kellett vonulnia.

Franciaország céljainak megértése szempontjából fontos, hogy ismerjük XIV. Lajos és I. Lipót között aláírt titkos megállapodást (Bécs, 1668. I. 19.). Ennek két jelentős pontja van:

  1. I. Lipót elismerte a devolúciós jogát Franciaországnak.
  2. Felosztották a spanyol birodalmat egymás között, ami II. Károly halálakor lép érvénybe: Franciaország megkapja Spanyol-Németalföldet, Franche-Comtét, Navarrát, a Nápolyi-Sziciliai királyságot, a Fülöp-szigeteket és Spanyolország észak-afrikai erődítményeit. A Német-római Császárság pedig Spanyolországot, az Újvilág gyarmatait, a Milánói hercegséget.

De, Franciaország és I. Lipót kapcsolata 1670-től ellenséges lesz, mivel XIV. Lajos megszállta Lorraine hercegségének területét. XIV. Lajos elhatározta, hogy revansot vesz Hollandián, mivel az 1662-ben megkötött szövetségi szerződés ellenére franciaellenes koalíciót hozott létre 1668-ban. XIV. Lajos Hollandia elleni háborúja hibás döntésként értékelhető. Ebben főleg Turenne marsall befolyása érezhető, a Titkos Tanácsban se Le Tellier (a hadügyminiszter), sem Colbert (a pénzügyminiszter) nem értett egyet a háborúval.

A háború diplomáciai előzményei:

II. Károly nem akarta fenntartani a Hármasszövetséget, már a titkos záradékról is informálta XIV. Lajost. 1670-ben Doverben aláírta a titkos megállapodást Franciaországgal (1670. június 1.) A hollandellenes egyezményben döntöttek Hollandia felosztásáról és arról, hogy III. Vilmost hatalomra segítik, megdöntik Johan de Witt főpenzionárius hatalmát. Bár Johan de Witt ügyes politikai húzással igyekezett meggyengíteni a Vilmost hatalomra segítő „orangistákat” és az őket támogató Angliát. 1666-tól Holland tartomány egy régenstanácsot állított fel, ami kezébe vette Vilmos nevelését, 1670-ben, amikor betöltötte 20. életévét Vilmos az Államtanács tagja lett és elsősorban a keleti, főleg szárazföldi tartományok nyomására (Gelderland, Overijsel, Friesland) a Staten-Generaal azt is elfogadta, ha a fiatalember betölti 23. életévét kinevezik az Egyesült Tartományok katonai főparancsnokává.

2.) Svédország semleges lesz (1672)

3.) XIV. Lajos katonai szövetséget kötött Köln és Münster herceg-püspökségeivel, Bajorország és Pfalz fejedelmeivel és a Liège-i püspökkel.

 

A III. angol-holland (1672-1674) és a francia-holland (1671-1678/1679) háború

 

Franciaország 1671. őszén nem Spanyol-Németalföld felől, hanem Lorraine-t elfoglalva Liègen keresztül támadta meg Hollandiát. Turenne és Condé hercege 120 ezer fős sereggel átlépte az Yjsel folyót, Hollandia védelme összeomlott. 1672-ben Franciaország kezére került Gelderland, Overijsel tartománya, Utrecht városa, a francia hadsereg Holland tartományát fenyegette. Ráadásul Anglia is megindította a támadást a tengeren 1672-ben. A hollandok mai napig megemlékeznek a „Szerencsétlenség évéről”, amit flamandul „rampjaar”-nak neveznek. Egyedül Groningen állította meg az ellenséget, aminek ostromát Münster püspöke 1672. augusztus végén feladta. A holland flottának De Ruyter főparancsnokságával 1672-1673-ban három alkalommal sikerült megakadályozni az egyesült angol-francia flotta inváziós hadműveletét. A flamand homokzátonyok előtt lehorgonyzó, 76 sorhajóból álló ellenséges flottát De Ruyter és Tromp Schooneveldnél megverte (1673. június 7.) Nagyon híres csata volt a Texel-szigeteknél 1673. augusztus 21-én, ahol szintén a holland flotta győzött.

A tragikus katonai helyzet hatására Holland és Zeeland városaiban felkelések robbantak ki és a többi tartománnyal együtt követelték III. Vilmos kinevezését helytartónak és életfogytiglan katonai főparancsnoknak, ami 1672. szeptemberére be is következett. A meggyengült köztársasági kormányzattal szemben benne látták a holland nemzet megmentőjét és egységének, összefogásának biztosítékát ebben a reménytelen helyzetben.

Johan de Wittet tekintették bűnbaknak az elszenvedett veszteségekért és a feldühödött tömeg őt és testvérét agyonverte.

Ebben a kétségbeejtő helyzetben a Staten-Generaal már 1572. júniusában II. Károlyhoz és XIV. Lajos katonai táborába is követeket küldött. Azonban, az angolok a holland flotta átadását és Hollandia felosztását tekintették tárgyalási feltételnek, de III. Vilmos az Únió szuverenitását védelmezve elutasította, hogy ő csak egy bábállamot kormányozzon az angol és a francia megszállási övezet között. Franciaország Hollandia 1/3-nak átadását követelte, 24 millió gulden hadisarcot és a Hollandiában élő katólikusok számára vallásszabadságot és hivatalviselési jogot. Ezek elfogadhatatlan feltételek voltak A katonai helyzet megváltozásában a következő tényezők játszottak szerepet:

  1. III. Vilmos bátor katona, kiváló szervező, jó stratéga és ügyes diplomata volt. Először Amszterdamot mentette meg, megnyitva a gátakat a francia sereg előtt. III. Vilmos fő feladatának tekintette, hogy egy nagy létszámú szárazföldi haderőt állítson fel, ezért német zsoldosokat toborzott, kiváló parancsnokokat nevezett ki a hadsereg élére (Königsmarck hercege, Waldeck hercege, Wirtz). Spanyol-Németalföld helytartója, Monterey hercege felismerte, hogy a franciák Hollandia elfoglalása után Spanyol-Németalföld ellen indítanak támadást, ezért csapatokat küldött a vízvédvonal, Breda-s’Hertogenbosch-Bergen-op Zoom védelmére. III. Vilmos által kinevezett új nagypenzionárius, Caspar Fagel fontos szerepet játszott abban, hogy Holland előteremtette a háborús kiadások anyagi fedezetét (adókból, vámokból, az Amszterdami Váltóbank kölcsönei, a VOC kétmillió guldent ajánlott fel).
  2. Franciaország utánpótlási és pénzügyi nehézségei, Franciaországban 1674-1675-ben parasztfelkelések robbantak ki. Franciaország utánpótlási vonalát III. Vilmosnak 1673. őszén a Rajnánál előrenyomuló császári csapatokkal egyesülve, a Cologne területén található Bonn elfoglalásával sikerült elvágni. Ennek hatására Luxembourg marsall kivonta az erőket Utrechből, és 1674. tavaszán már Arnhem és Nijmegen városait is feladták a franciák.
  3. Ebben két jelentős diplomáciai és egyben katonai megállapodás is szerepet játszott. 1673-ban csatlakozott a franciaellenes háborúhoz a Német-római Császárság, Brandenburg-Poroszország, Spanyolország is (= Hágai Szövetség). Brandenburg-Poroszország 1674-ben elfoglalta Emmerich, Wesel, Rheiberg, Orsoy erődítményeit a franciáktól.

Hollandiának sikerült Angliával 1674. februárjában különbékét kötnie Westminsterben (lásd az angol polgári forradalom anyag!), amit Holland vagyonos és a városokat irányító oligarchiája, az un. Régensek bizalmatlanul fogadtak, mivel Jakab, yorki herceg, (II. Károly öccse) lányának, Máriának és III. Vilmosnak a házasságkötését is tartalmazta. Igaz, ez XIV. Lajos számára kedvezőtlen külpolitikai fordulat volt. III. Vilmos helyzete 1674-ben megerősödött, Gravét is visszafoglalta a franciáktól és nem csupán azt érte el, hogy Holland és Zeeland az Orániai ház örökletes helytartói és főparancsnoki pozícióját elfogadta és a herceg nevezte ki a városi önkormányzatok tagjait, hanem Utrecht, Gelderland, Overijsel helytartójává is megválasztották.

 

Katonai hadműveletek (1674-1678)

  1. Franciaország feltartóztatta (Turenne és Condé) a Rajnánál előrenyomuló császári és brandenburgi seregeket, elfoglalta Franche-Comtét.
  2. III. Vilmos Seneffe-nél (1674. VIII. 11) kikapott a franciáktól és 1675-ben a francia hadsereg a Liége-i püspökség területén két fontos erődítményt elfoglalt.
  3. 1675-ben Franciaország szövetségese, Svédország Brandenburg-Poroszországtól Fehrbelli-nél kikapott, azonban III. Vilmosnak nem sikerült Maastricht városát visszafoglalni és Casselnél  súlyos vereséget szenvedett a franciáktól (1676. IV. 11.)

Holland régensei és Amszterdam kereskedőoligarchiája túl költségesnek tartotta a háborút, a magas adók és Dunkerque francia kalózainak a holland halászhajók elleni támadásai súlyos veszteségeket okoztak.

  1. Annak ellenére, hogy angol közvetítéssel 1676-ban Nijmegenben tárgyalóasztalhoz ültek, Franciaország Spanyol-Németalföldön továbbfolytatta a hadműveleteket, 1678-ban elfoglalták Gentet és Ypernt, a Rajnánál pedig Freiburg erődjét.

 

Hollandia és Franciaország Nijmegenben 1678. augusztus 10-én aláírta a végleges békeszerződést, ami Hollandiával szemben igen engedékenynek és mérsékeltnek tekinthető:

→ Franciaország minden, a háború alatt megszállt hollandiai területről kivonult, Maastrichot is átadta Hollandiának.

→ Az 1667-ben Colbert által kibocsátott protekcionista, hollandellenes vámrendeletet visszavonták.

→ Franciaország megerősítette helyzetét Spanyol-Németalföldön /Artois, Vallon Flandria, Hainaut tartomány déli része, flamand Flandria jelentős városai: Cassel, Ypern, St. Omer stb; a Cambrai-i püspökség Franciaországé lett). Franciaország megkapta Franche-Comté területét és Tournai egyházmegyéjét is (francia-spanyol békeszerződés, 1678. IX. 17.).

→ Brandenburg-Poroszországnak ki kellett vonulnia Nyugat-Pomeránia területéről és vissza kellett adnia ezt a területet Franciaország szövetségesének Svédországnak (francia-svéd-brandenburgi békeszerződés 1679. VI. 29.)

Franciaország tehát Spanyolországgal, Ausztriával, Brandenburg-Poroszországgal is aláírta a békeszerződéseket 1678-1679-ben. Az Ausztriával aláírt békeszerződésben Freiburgot megkapta, de Philippsbourgról le kellett mondania.(1679. II. 5.)

 

 

 

Franciaország reúniós politikája (1680-1684)

 

XIV. Lajos un. reúniós kamarákat állított fel, amelyek a 870-ben aláírt merseni szerződésre hivatkoztak, amiben a 843-ban Verdunban Lothárnak átadott frank területeket (Burgundia, Lotharingia, Észak-Itália) a Maas folyó vonalánál a keleti és a nyugati Frank állam felosztotta egymás között.

XIV. Lajos ezt a „történelmi jogcímet” ürügyként használva, Franciaországnak követelte: Strasbourg birodalmi városát, Luxembourgot, egész Flandria és Brabant tartományait.

Katonai hadműveletek:

→ 1681-ben elfoglalta Strasbourgot és Mantova területén elfoglalta Casale erődjét.

→ 1683-ban megszállta Luxembourgot, és megtámadta Flandriát.

A francia hadsereg gyors sikereihez hozzájárult az, hogy I. Lipótot lekötötte Kara Musztafa Bécs elleni hadjárata (1683), bár III. Vilmos már 1681-ben létre akarta hozni a franciaellenes koalíciót, Dánia és Brandenburg-Poroszország nem kívántak egy újabb háborús konfliktusban résztvenni, egyedül Svédországgal tudott szövetséget kötni. Igaz, 1683-ban, amikor Spanyolország katonai segítséget kért Hollandiától az 1673-ban aláírt katonai konvencióra hivatkozva, III. Vilmos 8000 főnyi haderőt vezényelt Flandriába. Viszont Hollandia (így Amszterdam) régensei az eddigi pénzügyi terhekre hivatkozva leszavazták III. Vilmos kérését egy 16 ezer fős hadsereg felállítására vonatkozóan. II. Károly angol király pedig „titkos pénzeket” kapott XIV. Lajostól, ha támogatja Franciaország Luxembourgra vonatkozó jogigényének érvényesítését. Ez az oka annak, hogy XIV. Lajos és I. Lipót aláírják az „elvileg” húsz évre szóló fegyverszünetet (Regensburg, 1684. VIII. 15), amiben I. Lipót elismeri a Franciaország által elfoglalt területeket.

De, 1685-1686-ban a nemzetközi erőviszonyokban jelentős változás következett be:

  1. 1684-ben megalakult a Szent Liga (I. Lipót – Sobieski János lengyel király, Velencei köztársaság, Savoya, Baden, Bajoroszág stb.). 1686-ban Budát visszafoglalták és sikeres visszafoglaló hadműveleteket folytattak a törökök ellen. 1688-ban már Belgrádot is elfoglalták, bár a háború 1699-ig elhúzódott (Karlócai béke). I. Lipót nemzetközi tekintélye erősödött, míg XIV. Lajos, mivel nem csatlakozott a törökök elleni harchoz, tekintélyvesztést szenvedett.
  2. 1685-ben XIV. Lajos kibocsátotta a Fontenebleau-i edictumot, ami a Nantes-i edictum vallási pontjainak a visszavonását jelentette. A francia reformátusok, az hugenották vallásgyakorlatát betiltották. Ugyan az edictum megtiltotta az hugenottáknak, hogy elhagyják Franciaországot (át kellett térniük a katolikus hitre), azonban XIV. Lajos haláláig több mint 200 ezer hugenotta hagyta el illegálisan az országot,  Hollandiában, Angliában, Svájcban és Brandengurg-Poroszországban települtek le. Az edictum hatására Európa protestáns országainak és népeinek veszélyérzete erősödött, ami elősegítette egy franciaellenes koalíció létrejöttét. Az Egyesült Tartományokban a régensosztály kibékült III. Vilmossal és támogatta (pénzügyileg is!) a franciaellenes háborús politikát.
  3. XIV. Lajos véglegesen elvetette a sulykot azzal, hogy bejelentette jogigényét Pfalzra 1685-ben, ugyanis I. Lipót apósát, Fülöp Vilmost helyezte a Pfalz választófejedelemségének élére, amit XIV. Lajos nem ismert el, a leányági örökösödést akarta érvényesíteni, és testvérének, Fülöpnek a 2. feleségét, Pfalzi Sarolta Erzsébetet kívánta Pfalz választófejedelmi rangjára helyezni.

Ennek következménye az lett, hogy III. Vilmos kezdeményezésére megalakult a franciellenes „Augsburgi liga” (1686. VII. 9.).

A koalíció tagjai: I. Lipót német-római császár, II. Károly spanyol király, XI. Károly svéd uralkodó, Köln-Pfalz-Münster-Hannover fejedelmei.

XIV. Lajosnak XI. Ince pápával való ellentéte is súlyosbodott, mivel nem fogadta el a Szetszék, I. Lipót és a nyolc német választófejedelem jelöltjét a kölni érseki székbe, hanem Strasbourg herceg-püspökét akarta e pozícióba helyezni.

XI. Ince teljes felháborodását váltotta ki, hogy 1688-ban Franciaország megszállta Avignont.

Augsburgi Liga háborúja vagy Pfalzi örökösödési háború /vagy kilencéves háború vagy  Vilmos király háborúja/ (1688-1697)

1.      Franciaország 1688-ban elfoglalta Köln, Liége, Philippsbourg városait, erődjeit és megszállta Pfalzot. Louvois hadügyminiszter szisztematikusan pusztította a birodalmi területeket és a lakosságot, 200 falut földig romboltak, feldúlták Worms, Speyer, Heidelberg, Mannheim császárvárosait, elpusztították a műemlékeket, templomokat.

Egész Európa felháborodását kiváltotta, hogy Speyerben a középkori császársírokat is megszentségtelenítették.

2.      III. Vilmos ezt a helyzetet kihasználva, a II. Jakab ellen megalakuló tory-whig szövetség kérésére partraszállt Angliában és feleségével, Máriával, mint társuralkodók 1689-től Anglia királyai lettek. Az angol-holland perszonálúnió, a Tengeri Hatalmak létrejötte Franciaország számára kedvezőtlen fordulat volt, hiszen Bécsben III. Vilmos és I. Lipót franciaellenes szövetséget kötöttek, amihez az Augsburgi Liga minden tagja csatlakozott. (Nagy Szövetség 1689. V. 12.)

III. Vilmos nem csupán Dél-Németalföld védelmében volt érdekelt, hanem azért is, mert XIV. Lajos a trónfosztott II. Jakabnak nem csupán menedéket adott, hanem pénzügyileg és katonailag is támogatta írországi partraszállását és III. Vilmos elleni háborúját Írországban (1689-1691). III. Vilmos és van Ginkel tábornok Írországban harcoltak 1690-1691-ben, Limericknél végleges vereséget mértek az ír lázadásra. 1691-ig Dél-Németalföldön Waldeck tábornok irányította a holland-brit-spanyol csapatok franciaellenes hadműveleteit. 1690-ben Fleurus-nál vereséget szenvedtek a franciáktól, ráadásul Beachy Headnél a francia flotta megverte a holland flottát.

A francia hadsereg 1692-ben elfoglalta Namur erődjét. III. Vilmos 1692-ben újabb katonai vereséget szenvedett Steenkerké-nél bár, ezt a szárazföldi vereséget részben ellensúlyozta Normandia partjainál, Barfleur-La Hogue-nál az angol-holland flotta tengeri győzelme a franciák fölött (1692). A francia flotta (amit az 1680-as évektől nem fejlesztettek) ezután kerülte a nyílt tengeri ütközeteket a Tengeri Hatalmak flottájával és a kalózakciókat, az angol és holland szállítóhajók elleni rajtaütésszerű támadásokat és fosztogatásokat helyezte előtérbe. Két kikötőt használtak fel támaszpontként: St. Malo és Dunkerque kikötőjét.

1693-ban III. Vilmos Neerwindennél újból vereséget szenvedett, Hollandiában a városok régensei, Amszterdam vagyonos kereskedőrétege szembekerült III. Vilmossal, nem csupán a súlyos háborús pénzügyi terhek, adók miatt követelte a Franciaországgal való tárgyalásokat, hanem a háború során kialakuló angol flottafölény sértette a holland gyarmati-kereskedelmi érdekeket.

Franciaország pénzügyi-gazdasági helyzete is súlyos volt, 1693-94-ben az éhínségek, a pestisjárvány és a magas adók miatt parasztfelkelések robbantak ki.

A tárgyalási szándékot felerősítette, hogy Villeroy francia marsall pusztító ágyútűznek vetette alá Brüsszelt, ami óriási károkat okozott (1695. augusztus 13-15), a francia diplomácia felbomlasztotta a Nagykoalíciót, Savoya hercegét (II. Viktor Amadét) megnyerte szövetségesének, mivel visszaadta neki Pignerol erődjét, Mantova hercegének pedig Casalét (1696). Ráadásul Franciaország a spanyol hadszíntéren hatalmas győzelmet aratott, mivel Barcelonát is elfoglalta (1697).

1697-ben (szeptember 20. – október 30. között) Franciaország Rijswijkben aláírta Spanyolországgal és a Császársággal és a Tengeri Hatalmakkal a békeszerződéseket.

Tartalma következő:

  1. Franciaországnak a reúnió során elfoglalt minden területéről le kellett mondania (Luxembourgról, a Rajna mentén levő erődökről: Freiburg, Breisach, Philippsbourg, csak Strasbourgot tarthatta meg.
  2. Ki kellett vonulnia Katalónia területéről.
  3. Lemondott Nizzáról, Pignerolo, Casale erődjeiről.
  4. Franciaország elismerte III. Vilmost Anglia törvényes uralkodójának, nem alkalmazott protekcionista vámtarifákat a holland közvetítő kereskedelemmel szemben.
  5. Hollandia jogot kapott arra, hogy Spanyol-Németalföld déli határainál található erődökbe helyőrséget helyezzen /Namur, Mons, Oudenarde, Coutrai, Nieuwport/.

 

Franciaország hegemón hatalmi helyzetének megrendülésében ez a békeszerződés volt az első lépés. Eddigi koalíciós partnerei is meggyengültek: XII. Károly svéd uralkodó ellen 1699-ben létrejött az orosz-dán-lengyel-szász szövetség és Törökország a St. Ligától, amihez Oroszország és Velence is csatlakozott (1686), súlyos vereséget szenvedett.

 

A spanyol örökösödési háború (1701-1713/14)

 

XIV. Lajos el akarta kerülni, hogy a spanyol trón öröklése miatt újabb háború robbanjon ki, célja a spanyol birodalom felosztása volt. Ebben a kérdésben ő akart megállapodni III. Vilmossal és meg akarta akadályozni, hogy I. Lipót kössön megállapodást a Tengeri Hatalmakkal. Ez a fő oka annak, hogy a rijswijki szerződésben engedékeny volt Hollandiával szemben.

Két felosztási szerződést írtak alá és egyik sem valósult meg. III. Vilmos és XIV. Lajos 1698-ban aláírta az I. felosztási szerződést. Dinasztikus alapon XIV. Lajos és I. Lipót is igényt tarthatott II. Károly spanyol király halála esetén a spanyol trónra, hiszen II. Károly leánytestvérei voltak a feleségeik. XIV. Lajosnak Mária Terézia, aki 1683-ban elhunyt, I. Lipótnak pedig Margit Terézia.

A bölcsesség azt diktálta, hogy a középutat válasszák, így Miksa Emmánuel bajor választófejedelem kisebbik (jelenleg hatéves) fiát, József Ferdinándot kívánták a spanyol trónra ültetni, aki I. Lipót unokája és IV. Fülöp dédunokája volt. Itáliát fel akarták osztani Franciaország és az osztrákok között. Nápoly- Szicília Franciaországé, a Milánói hercegség az osztrákoké lett volna. Azonban József Ferdinánd 1699-ben meghalt.

1699-ben aláírták a második felosztási szerződést, I. Lipót kisebbik fia, Károly főherceg megkapja a spanyol trónt, Dél-Németalföldet, a Újvilág gyarmatait.

→ Franciaország megkapja az összes itáliai birtokot és Lorraine hercegségét. Ezt I. Lipót és Madrid is elutasította.

A spanyol politikai-katonai vezető réteg a birodalom egységét, oszthatatlanságát akarta megőrizni. Nyomásukra II. Károly 1700. X. 2-án olyan végrendeletet fogalmazott meg, ami ellentétes tartalmú a felosztási szerződésekkel. A spanyol birodalom örökösének XIV. Lajos unokáját, Anjou Fülöpöt nevezte meg, azzal a feltétellel, hogy a francia és a spanyol trón nem egyesíthető. I. Lipót számára ez elfogadhatatlan volt.

Milyen események vezettek a háború kitöréséhez?

  1. III. Vilmos beleegyezését adta volna a végrendeletbe, ha XIV. Lajostól garanciát kap, hogy Franciaországnak nem áll szándékában Spanyol-Németalföld megszállása. XIV. Lajos úgy ítélte meg, hogy elkerülhetetlen a háború, ezért 1701-ben megkezdte a holland kézen levő erődítmények megszállását Spanyol-Németalföldön. Nem tudjuk, hogy a francia király jól ítélte-e meg a politikai helyzetet, vagy éppen ezzel a lépésével ő provokálta ki a háborút. Dél-Németalföldre francia tábornokot nevezett ki parancsnoknak. A spanyol partokon a francia flotta cirkált.
  2. V. Fülöp tíz évre egy francia társaságnak adta (Guineai Társaság) a rabszolga-kereskedelem asientióját a spanyol gyarmatbirodalomban /ez az üzlet eddig az amszterdami Coymans família kezében volt/. Ez mélyen sértette a holland, angol gyarmati érdekeket.
  3. A toryk Angliában keményen háború ellenesek voltak, de ők is megváltoztatták álláspontjukat, mert XIV. Lajos II. Jakab halálakor az angol trón örökösének fiát, Jakab Edwardot ismerte el, tehát a Stuartok katolikus férfiágát /1701. szeptember 16./.

 

Mindezek a tényezők szerepet játszottak a franciaellenes Nagykoalíció megalakulásában (1701. szeptember 4.) és a háború kirobbanásában. A koalíció tagjai:

-          Tengeri Hatalmak (III. Vilmos)

-          Német-római Császárság (I. Lipót)

-          Brandenburg-Poroszország (I. Frigyes)

-          Hannoveri fejedelemség

-          Savoya és Portugália (1703-ban csatlakoztak)

 

Franciaország szövetségesei: Spanyolország, Köln, Bajorország, II. Rákóczi Ferenc.

A Nagykoalíció 1702. V. 15-én üzent hadat Franciaországnak.

 

A spanyol örökösödési háború főbb hadműveletei:

Mivel III. Vilmos egy kensingtoni sétalovaglás alkalmával leesett lováról és meghalt (1702. március 19.), Angliában feleségének testvére, Anna hercegnő lett a királynő, Hollandiában pedig 1702-1747 között a második helytartó nélküli időszak vette kezdetét. Holland nagypenzionáriusa, Heinsius volt a Nagykoalíció diplomáciai ügyeinek irányítója. A Staten-Generaal is támogatta, hogy a hadsereg főparancsnoki tisztét Marlborough hercege, Lord Churchill töltse be. Az 1702-ben Anglia és Hollandia közötti megállapodás értelmében Hollandia 60 ezer katonát állít ki és 42 ezer főt erődökbe helyez el, Anglia kezdetben 40 ezer főt /ami végül 70 ezerre emelkedett/. Mindkét ország porosz, hesseni, szász zsoldosokat fogadott fel. A háborús  költségek 2/3-át Hollandia biztosította, a szárazföldi haderő magas költségei kedvezőtlenül érintették a flottafejlesztést.

  1. 1702-1706 között az angol-holland haderő a Maas folyó mentén elfoglalta az összes jelentős erődöt a franciáktól és spanyoloktól (pl. Venlo, Geldern, Liége, Roermond), majd ezen erődökből indította meg a Flandria és Brabant elfoglalására irányuló sikeres hadműveleteket. Miután Ramilliesnél a francia marsallt, Villeroyt megverték 1706-ban, a népszerűtlen (az ősi privilégiumokat megszüntető, súlyos adókat bevezető) francia uralom helyett Brabant és Flandria rendjei I. Lipót fiát, Károly herceget ismerték el uralkodójuknak.
  2. II. Miksa Emmánuel bajor választófejedelem és XIV. Lajos francia király egyesített haderejére 1704. augusztus 13-án a blenheimi (höchstädti) csatában Lord Churchill (aki Dél-Németalföldről a francia határt megkerülve menetelt Bajorország területére) egyesítette hadait Savoyai Jenő csapataival és hatalmas győzelmet aratott. A francia-bajor haderő 30 ezer főt veszített (halottak és súlyos sebesültek) ebben az ütközetben és Bajorországot is megszállták a holland-angol-császári haderők.
  3. Az angol flotta 1704. augusztus 1-én elfoglalta Gibraltárt, aminek az adott katonai helyzetben stratégiai jelentősége is volt, mivel így a spanyol-francia flottát és támaszpontokat szétválasztották. Az angol-portugál haderő 1705-ben bevette Madridot, V. Fülöpöt lemondásra kényszerítették és Károly herceget, III. Károly néven spanyol királlyá nyilvánították. Bár csak Katalóniában volt szilárd a hatalma.
  4. Az észak-itáliai hadszíntéren 1706-ban következett be a fordulat, amikor Savoyai Jenő Torinónál győzelmet aratott a franciákon. Nápolyt is elvesztik a franciák 1707-ben, Daun osztrák tábornok sikeres hadműveletei következtében.
  5. 1708-ban az angolok pozíciója tovább erősödött a Mediterráneumban, elfoglalták Spanyolországtól Menorca szigetét és az angol-holland-császári haderő (Lord Churchill és Savoyai Jenő) a franciákra hatalmas vereséget mért Oudenarde erődjénél, Spanyol-Németalföldön (1708. július 11.) XIV. Lajos tekintettel a katonai vereségekre, a súlyos pénzügyi helyzetre, a Tengeri Hatalmak blokádjára és súlyos éhínségre Franciaországban Torcy külügyminisztert Hágába küldte, hogy tárgyaljon a békefeltételekről. De, a Nagykoalíció egy 40 cikkelyből álló ultimátumot nyújtott át Torcynak. XIV. Lajos akár abba is beleegyezett volna, hogy az 1648. óta megszerzett területeiről is lemond, de abba, hogy III. Károly legyen a spanyol király és saját unokája, V. Fülöp ellen indítson háborút, megalázónak és elfogadhatatlannak tartotta, így tovább folytatódott a  háború. A Malplaquet-i csatában /1709. szeptember 11./ ugyan Franciaország kikapott, de 12 ezer francia katona halt meg, míg a Nagykoalíció 24 ezer katonát veszített.

 

1710-1711-ben két olyan politikai esemény történt, ami Franciaország számára kedvezően változtatta meg az erőviszonyokat. Angliában 1710-ben a választásokon a whigek megbuktak és a békepárti toryk győztek, akik a háború pénzügyi terheit magasnak ítélték (1692-től a legfontosabb parlamenti adó az egységes földadó volt). Lord Churchillt 1711-ben lemondatták katonai főparancsnoki tisztéről. A másik, az európai erőegyensúlyt fenyegető esemény I. József császár halála és fiúörökös híján 1711-ben VI. Károly néven öccse lett a német-római császár, az a Károly herceg, akit a Nagykoalíció a spanyol trónra kívánt ültetni. Viszont ez azt jelentette volna, hogy az osztrák és spanyol birtokok egyesültek volna. Ez a birodalom hatalmi túlsúlyt képezett volna Európában.

A katonai események is kedvezőtlenül alakultak a koalíció számára, ugyanis 1710-ben Franciaországban általános sorozást rendeltek el és 200 ezer fős hadsereget és egy 100 ezer fős milíciát állítottak ki, V. Fülöp spanyol király seregével egyesülve, 1710-ben Villaviciosánál megverték a Nagykoalíció seregét, III. Károlyt megfosztották a spanyol tróntól és V. Fülöp megszilárdította hatalmát Spanyolországban.

A tory kormány 1711-12-ben különbéke tárgyalásokat folytatott Torcy francia külügyminiszterrel. Sem a Hannoveri fejedelem, sem az osztrákok nem fogadták el a tárgyalásokat és folytatták a háborút. Azonban Savoyai Jenő 100 ezer fős seregével súlyos katonai hibát követett el, miközben a Párizs felé vezető utakat megszállta és Versailles ellen kívánt támadást indítani, fedezetlenül hagyta az utánpótlási vonalait.

Villars marsall ezt kihasználva, a Denain-i csatában 1712. július. 24-én vereséget mért az osztrák-holland erőkre.

 

A háborút lezáró békeszerződések

1. Utrechti békeszerződés (1712. IV. 11.)

→ Franciaországnak a Nijmegeni békeszerződés (1678/79) utáni hódításairól le kellett mondania. Le kellett rombolnia a Dunkerque-i hadikikötőt.

→ Hollandia számára Franciaország megerősítette az 1664-es vámokat és Franciaország és Németalföld határánál a hollandok megkapták a brabanti erődvonal várait. Továbbra is zárva tartották a Schelde folyó torkolatát, ami biztosította Amszterdam nemzetközi kereskedelmi fölényét Antwerpennel szemben.

→ V. Fülöp lett Spanyolország királya, de le kellett mondania a francia trónra vonatkozó igényéről.

→ VI. Károly német-római császár megkapta Dél-Németalföldet, Milánót, Nápolyt, Szardíniát.

→ Savoya alpesi erődöket kapott és Szicíliát, amit 1720-ban az osztrákokkal megállapodva elcserélt Szardíniára. 

→ I. Frigyes Vilmost a nagyhatalmak elismerték Poroszország királyának (I. Lipóttól 1701-ben kapta meg a királyi címet), megkapta Felső-Gelderland területét.

→ A háború legnagyobb győztese Nagy-Britannia volt: Gibraltárt, Menorcát megszerezte Spanyolországtól, Franciaországtól a Hudson-öböl környéki területet, New-Foundlandot, Új-Skóciát (amit a franciák Acadiának neveztek), a Kis-Antillákon Saint-Christopher szigetét, megkapták a spanyol gyarmatbirodalomban a rabszolga-kereskedelem jogát, asientóját.

 

2. Az osztrákok 1714. III. 6-án Rastattban elfogadták és aláírták az Utrechti békeszerződés pontjait. Az aláírók a főparancsnokok, Villars marsall és Savoyai Jenő voltak.

A spanyol örökösödési háborút lezáró békeszerződések révén változás következett be Európa hatalmi viszonyaiban, lezárult a francia hegemónia kora, 1713/14-1763. között a diplomácia alapelve a hatalmi erőegyensúly lesz, ami öt nagyhatalom kapcsolatára épül. Ezt az időszakot a megosztott hegemónia korának nevezzük. Nagy-Britannia gyarmati-tengeri hatalmi pozíciója megerősödött, ami elkerülhetetlenül a franciákkal való gyarmati háború (Hétéves háború 1756-1763) kirobbanását eredményezte. Közép-Kelet-Európa térségében az Északi háború (1700-1721) alakította át a hatalmai erőviszonyokat, Svédország meggyengülése, Oroszország nagyhatalommá válása, Poroszország területi gyarapodása és Lengyelország végzetes meggyengülése a folyamat összetevő elemei.

 

Az Északi háború (1700-1721)

 

 

Abban az évben, amikor a törökellenes hadműveletek a karlócai békével lezárultak (1699), három uralkodó Közép-Kelet-Európában svédellenes koalíciót hozott létre. Az 1697-ben 15 évesen hatalomra kerülő XII. Károly svéd király ellen Dánia (IV. Frigyes), Lengyelország
(II. Ágost, akit mint Szászország választófejedelmét a lengyel országgyűlés, a Szejm orosz és Habsburg támogatással 1697-ben lengyel királlyá választott), Oroszország (I. Péter orosz cár, aki 1689-1725. között uralkodott). A szövetségesek célkitűzései: Lengyelország Livóniát szerette volna visszaszerezni, Oroszország Ingriát és Karéliát, Dánia a Sund fölötti ellenőrzést.

XII. Károly (1697-1718) a katonai hadműveleteket Dánia elleni támadásával kezdte, 1700-ban Koppenhága alá vonult és megkezdte ostromát, a dánok aláírták a travendáli békét. Ezután I. Pétert támadja meg, aki szégyenletes vereséget szenvedett Narvánál (1700. nov. 30.).

Ekkor elkövette első katonai hibáját XII. Károly, ugyanis nem vonult Moszkva ellen, hanem harmadik ellenfele, Lengyelország ellen indított támadást. I. Péternek időt adott a felkészülésre.

XII. Károly 1702-ben bevonult Varsóba, 300 katonával elfoglalta Krakkót és a Kliszów-i csatában megverte Ágost seregét (1702. július 9.). II. Ágostot megfosztotta hatalmától és lengyel királlyá Poznan vajdáját, Stanislaw Leszczyńskit nyilvánította, I. Szaniszló néven 1704-ben.

II. Ágostot úgy kényszerítette a lengyel trónról való lemondásra, hogy betört Szászországba és Ágostra ráerőltette az Altranstädt-i békét (1706).

Közben I. Péter általános sorozást rendelt el, megkezdődött a fegyvergyártás, saját tapasztalatait is felhasználva (1697-98-ban Hollandiában és Angliában ő maga is megtanulta a hajóépítés mesterségét és szakembereket hozott magával), megteremtette a Balti flottát. 1703-ban visszafoglalta Ingriát és megalapította Szentpétervárt.

XII. Károly elhatározta, hogy büntetőhadjáratot indít ellene és leteszi I. Pétert a trónról. 1708-ban Lengyelországból 40 ezer katonával Oroszország ellen támadt. Vereségének okai a következők:

*      I. Péter bevetette vele szemben a felégetett föld taktikáját, ami a hadsereg ellátásában komoly nehézséget jelentett. Az éhező, demoralizálódó svéd sereg 1708-1709. kemény orosz telét a sztyeppén töltötte.

*      I. Péter vereséget mért az utánpótlásra, a 18 ezer fős, Löwenhaupt svéd tábornok által vezetett, Rigából induló haderőt Lesznajánál szétverte (1708. X. 9.)

*      XII. Károly svéd király szövetséget kötött a kozákok hetmanjával, Mazepával, aki azért csatlakozott, hogy Ukrajna függetlenségét kivívja. De, az orosz sereg előbb ért Ukrajnába, így a Poltavánál lezajló ütközetben (1709. július 8.) csak pár száz kozák lovas vett részt a svédek oldalán a csatában. XII. Károlynak nem volt tüzérsége, 22 ezer katonája maradt, I. Péternek pedig 45 ezer katonája és 102 ágyúja volt.

Svédország katasztrofális vereséget szenvedett. A sebesült XII. Károly a törökökhöz menekült és megnyerte a szultánt egy oroszellenes hadjáratnak. 1714-ig a Török Birodalomban tartózkodott. De, az orosz-török háború (1710-1711), az un. „Pruti hadjárat” különös véget ért. Moldvában, a Prut folyónál egy hatalmas török sereg bekerítette a cárt és seregét, de a nagyvezért megvesztegették és futni hagyta a cárt seregestől. A pruti békében (1711. július 23.) I. Péternek csak Azov kikötőjéről kellett lemondania. XII. Károly 1714-ben elhagyta Törökországot és 200 km-es utat lovon megtéve, két hét alatt Stralsundba érkezett.

Svédország számára kedvezőtlen volt a katonai helyzet:

  1. Az orosz flotta megverte a svéd flottát a Hangö-i tengeri csatában (1714. augusztus 7.)
  2. Dánia elfoglalta Brémát, Tönningent.
  3. Mivel 1713-ban lezárult a spanyol örökösödései háború, csatlakozott a svédellenes koalícióhoz Hannover, 1712-ben elfoglalta Verdent, I. Frigyes Vilmos porosz király pedig Stettint 1713-ban. Mivel XII. Károly a jakobitákat támogatta, 1717-ben Nagy-Britannia is hadat üzent Svédországnak.
  4. Oroszország 1714-ben megszállta Finnországot, 1716-ban bevonultak az orosz csapatok Dániába és megszállták Wismart.

Azonban 1718-ban XII. Károly a norvégiai Fredrikshald ostrománál fejlövést kapott és meghalt. I. György, hannoveri fejedelem és 1715-től Anglia királya veszélyesnek ítélte az orosz előrenyomulást és VI. Károly német-római császárral és az orosz cár által Lengyelország élére visszahelyezett II. Ágosttal oroszellenes szövetséget kötött 1719-ben. II. Ágost oroszellenességének az oka az volt, hogy az 1717-ben Lengyelországba betörő I. Péter tudatosan meggyengítette II. Ágost hatalmát, a varsói egyezményben Lengyelország hadseregének létszámát 24 ezer főben maximálta. I. Péter 1719-1720-ban magát Stockholmot ostromolta meg. Svédország 1719-1721. között a szembenálló koalíció minden tagjával békét kötött.


 

*      Stockholmi békeszerződés (1719-1720)

*      Hannover megkapta Brémát és Verdent, Poroszország pedig Elő-Pomerániát Stettin kikötőjével.

*      Frederiksborgi békeszerződés (1720)

*      Dániának nem kell ezután fizetnie a Sund vámokat és megkapta Holstein-Gottorp schleswigi területeit.

*      Nystadi békeszerződés (1721)

*      Oroszország megkapta Karéliát, Ingriát, Észtországot, Livóniát, de lemondott az elfoglalt Finnországról.

 

A spanyol örökösödési háború és az északi háború után Európában a következő öt nagyhatalom van: Nagy-Britannia, Franciaország, Habsburg Birodalom, Oroszország és Poroszország.

 

Hatalmi erőviszonyok és diplomáciai kapcsolatok 1714-1740. között

 

A francia és a brit kormány is békepolitikát folytatott 1714. után. Hollandia is támogatta őket, hiszen kereskedelmi érdekei miatt a háború elkerülésében volt érdekelt. Céljuk az volt, hogy az Utrechti békeszerződés révén kialakuló európai hatalmi egyensúlyt megőrizzék. Spanyolország volt az, aki agresszív külpolitikára törekedett. V. Fülöp szerette volna megszerezni a francia trónt, felhasználván, hogy az 1715-ben elhunyt XIV. Lajost ötéves dédunokája, XV. Lajos követte. Franciaország régense (XIV. Lajos unokaöccse) Orleansi Fülöp ezért arra törekedett, hogy garanciális szerződéseket kössön a nagyhatalmakkal az Utrechti békeszerződés megőrzésére.

V. Fülöp második felesége, Farnese Erzsébet fő törekvése az volt, hogy Itáliában gyermekei számára területeket, trónokat szerezzen. 1717-ben a spanyol flotta elfoglalta Szicíliát, válaszként 1717-ben létrejött a brit-holland-francia hármas szövetség, ám 1718-ban négyes szövetséggé bővült, mivel a Habsburg birodalom is csatlakozott. A brit flotta megverte a spanyol flottát (1719), továbbá a brit és francia hadüzenetek észhez térítették V. Fülöpöt és hajlandó volt tárgyalóasztal mellé ülni. Ausztria a savoyai házzal területcserét hajtott végre, Ausztria Szardíniát átadta Savoyának (1720), ő meg megkapta Szicíliát.

1725-ben Ausztria és Spanyolország Bécsben írta alá a szerződést, ami hamar felbomlott, mert a britek és a franciák által is támogatott területátadásba (Párma és Piacenza átadása Spanyolországnak) Ausztria nem akart beleegyezni /I. Bécsi szerződés/.

De, 1731-ben VI. Károly álláspontot változtatott. Mivel Nagy-Britannia és Spanyolország is hajlandó volt a Pragmatica Sanctiót elfogadni, a Habsburgok beleegyeztek, hogy Farnese Erzsébet fia, Don Carlos megkapja Pármát és Piacenzát. A briteket pedig azzal békítette meg, hogy VI. Károly feloszlatta az angolok számára konkurenciát jelentő Kereskedelmi Társaságot /II. Bécsi szerződés 1731/.

 

Lengyel örökösödési háború (1733-1735)

 

Oroszország és Poroszország befolyása egyre erőteljesebb lett Lengyelországban. 1721-ben garanciaszerződést kötöttek a vallási kisebbségek jogainak védelmében, ami ürügyet szolgáltatott arra, hogy beavatkozzanak Lengyelország belügyeibe, az itt élő ortodox és protestáns vallási kisebbség jogainak biztosítása érdekében. Az 1717-es szejm határozatára hivatkoztak, amiben a nem katolikusok jogait korlátozták. De, az igazság az, hogy a rendelkezés csupán néhány nemesi családot érintett, akik hivatalt nem tölthettek be. A 14 millió főt számláló Lengyelországban a nemesség a társadalom kb. 7 %-át tette ki, de ennek a társadalmi csoportnak a XVIII. század végére már 75 %-a földdel nem rendelkező, csak nemesi címmel bíró réteg volt.

A nagyhatalmak a beavatkozásra a vallási ürügy mellett Lengyelország politikai rendszerét is felhasználhatták. Lengyelországban nagyon gyenge volt a királyi hatalom.

→ A szejm, az országos rendi gyűlés kétkamarás szerkezetű, kétévenként ülésező testület volt: a szenátusban a nemesség személyesen vett részt és 1573-tól (Valois Henrik által elfogadott kilenc cikkely) rendelkezett adómegajánlási, hadüzeneti és ellenállási joggal.

A másik kamarában, a Küldöttek kamarájában a tartományi nemesi gyűlések=sejmik két-két főt delegáltak és Krakkó két főt.

A szejm rendelkezett szabad királyválasztó joggal, törvényhozási és igazságszolgáltatási jogkörrel és a „liberum veto” értelmében egyetlen „nem” szavazat esetén döntésképtelen volt a testület.

A nemesek, városok és a hadsereg, de maga a király is fegyveres szövetségeket= konföderációkat hozhatott létre, ami a polgárháború alapjává vált. Mutatja az anarchikus viszonyokat, hogy II. Ágost alatt 18 alkalommal hívták össze a szejmet, de tíz alkalommal a liberum veto miatt eredménytelenül kellett feloszlatni.

1731-ben a konvokációs szejm ülésén a lengyelek elhatározták, hogy nem választanak külföldi házból származó királyt és 1733-ban, amikor II. Ágost meghalt, 12 ezer szavazattal megválasztották Szaniszlót, aki XV. Lajos francia király apósa volt.

De, ezzel a döntéssel Oroszország, Ausztria, Poroszország nem értett egyet és II. Ágost fiát, III. Ágostot helyezte a lengyel trónra. Oroszország a Szaniszlót támogató Gdansk városát elfoglalta, Szaniszló Königsbergbe menekült, ahol I. Frigyes Vilmos elfogatta. Az orosz-osztrák-porosz koalícióval szemben megalakult (1733-ban) Franciaország – Bajorország - a Szárd királyság – Spanyolország szövetsége. Azonban, Franciaország mindössze 2500 katonát küldött Gdansba Szaniszló támogatására, a tényleges hadszíntér, ahol a franciák és szövetségeseik harcoltak: Lotharingia, a Milánói hercegség, a spanyolok által elfoglalt Nápoly. A tárgyalások1735-1738. között folytak.

1738. V. 2-án aláírták a bécsi békeszerződést.

1. Lengyelország királya III. Ágost lett, aki egy gyengekezű, bigott, tehetségtelen uralkodó volt.

2. Lorraine hercegségéről lemondott Lotharingiai Ferenc és ezt Szaniszló kapta meg, akinek halála után a terület Franciaországé lesz (1766-tól). Lotharingiai Ferenc megkapta Toscánát és Mária Terézia kezét.

3. Nápoly és Szicília Don Carlosé lesz (Spanyolországé),

4. A Habsburg Birodalom megkapta  Pármát és Piacenzát.

5. Franciaország elfogadta a Pragmatica Sanctiót.

 

Anna Ivanovna cárnő (1730-1740) a Török Birodalomnak hadat üzent 1735-ben, amihez csatlakozott 1737-ben VI. Károly német-római császár. Oroszország visszaszerezte Azov kikötőjét, de a Habsburg Birodalom a belgrádi békében (1739. szeptember 18.) elveszítette Észak-Szerbiát és Havasalföld nyugati területeit. Anna cárnő elérte, hogy a Török Birodalom nem garantálta Lengyelország területi sérthetetlenségét.


 

Az osztrák örökösödési háború (1740-1748)

 

A háború kirobbanásának két oka volt:

1. Spanyolország és Nagy-Britannia gyarmati-kereskedelmi ellentéte. Az angol parlament ürügyet is talált a hadüzenetre, ugyanis a parlamentben 1738-ban felmutatták egy Robert Jenkins nevű kapitány levágott fülét, a kapitányt ezen ékességétől a spanyol parti őrség fosztotta meg /7 évvel azelőtt!!/.

Spanyolország felfüggesztette a brit asiento jogát és ezzel 1739-ben kirobbant a tengeri háború. A „Jenkins füle háborújában” az angol flotta 1739-1741-ben Spanyolországnak két fontos kikötőjét támadta meg, Portobellót elfoglalták, de a Cartagena elleni 1741-es támadás sikertelen volt.

2. 1740-ben VI. Károly meghalt és a Pragmatica Sanctio értelmében leánya, Mária Terézia örökölte a trónt. Elvileg Bajorország kivételével minden európai hatalom elismerte a Pragmatica Sanctiót, azonban nemcsak Károly Albert bajor választófejedelem jelentette be igényét Csehországra és a császári címre, hanem III. Ágost lengyel király és szász választófejedelem is igényt tartott Morvaországra és a császári címre. De, a legváratlanabb lépést II. Frigyes (1740-1786) porosz király tette, aki hadüzenet nélkül megtámadta és elfoglalta Sziléziát 1740-ben, Boroszló megszállása után, Mollwitznál megverte az osztrákokat.

Az 1741-ben létrejött francia-bajor-lengyel-spanyol-porosz koalíció katonai sikereket ért el:

→ 1741-ben a francia-bajor haderő elfoglalta Linzet és Prágát és a bajor fejedelmet
VII. Károly néven császárrá és cseh királlyá választatják 1742-ben.

De, Mária Terézia 1742-re megerősítette helyzetét, megnyerte a magyar nemesek katonai és pénzügyi támogatását és szövetséget kötött Nagy-Britanniával és Hollandiával. A kezére játszott, hogy II. Frigyes különbékét kötött Boroszlóban 1742-ben Teréziával, megkapta
Sziléziát.

Így Ausztria kiverte Prágából a franciákat és megszállta Bajorországot. Ausztria szövetségesei pedig, II. György angol uralkodó és hannoveri fejedelem a hollandok támogatásával 1743-ban nagy vereséget mért Dettingennél Franciaországra.

Fleury bíboros-államminiszter 1743-ban bekövetkező halála után, XV. Lajos családi szerződést írt alá Spanyolországgal. A spanyol-francia szoros szövetség brit és osztrákellenes volt, céljuk: Osztrák-Németalföld, a Gibraltár, Milánó, Párma és Piacenza megszerzése. II. Frigyes ennek hatására úgy döntött, hogy titkos szerződést köt Franciaországgal, továbbá felrúgja a boroszlói békét és Ausztria ellen újra támadást indít. Poroszország 140 ezer fős seregével elfoglalta Prágát, de nehéztüzérségének jelentős részét elveszítette (1744. szeptember). 1745-ben Mária Teréziának sikerült megnyernie Svédország támogatását és a bajor fejedelem fia, Miksa József teljesítette apja végakaratát, így 1745. áprilisában békét kötött Mária Teréziával és lemondott a császári címre vonatkozó igényéről.

II. Frigyes annak ellenére, hogy az osztrák-szász haderőt két csatában is megverte /1745-ben Hohenfriedbergnél és Soornál/ és bevette Drezdát is, hajlandó volt békét kötni.

Aláírta a drezdai békét /1745. december 25./

  1. Szilézia Poroszországé marad.
  2. Szászország egymillió tallért fizet Poroszországnak, ebben az esetben II. Frigyes kivonul Drezdából.
  3. II. Frigyes elismeri Mária Terézia férjét, Lotharingiai Ferencet német-római császárnak.

A hadműveletek a nyugati hadszíntéren tovább folytatódtak:

  1. A brit – osztrák-holland sereg vereséget szenvedett a francia-spanyol haderőtől Fontenoy-nál (1745. V. 11.)
  2. A francia-spanyol hadsereg elfoglalta 1745-ben Pármát, Piacenzát és Milánót.
  3. Ausztria ugyan 1746-ban Milánót visszafoglalta, de Franciaország Osztrák-Németalföldet 1747-ben megszállta.

De, a háborúban résztvevő államoknak nagy volt az államadósságuk, le akarták zárni a
háborút.

 

1748. X. 25-én aláírták az Aachen-i békeszerződést:

 

*      II. Frigyes megtartotta Sziléziát.

*      Itáliában tartós hatalmi egyensúly alakult ki: Spanyolországé lesz Párma, Piacenza, Nápoly-Szicília, a Habsburgoké lesz Toscana, Mantova, Milánó.

*      Franciaország kivonult Osztrák-Németalföld területéről.

*      Spanyolország megerősítette a britek asientóját a rabszolgakereskedelemre
vonatkozóan.

*      Minden nagyhatalom elismerte a Pragmatica Sanctiót.

 

A hétéves háború és diplomáciai előzményei (1756-1763)

 

Az aacheni békeszerződés nem oldotta meg a nagyhatalmak közötti konfliktusokat, Ausztria szerette volna visszaszerezni Sziléziát, de Poroszországgal szemben csak akkor lehetett sikeres katonailag, ha nem kell egyidejűleg Osztrák-Németalföld védelmében a franciákkal háborúzni. Ennek Kaunitz osztrák kancellár, előtte franciaországi osztrák nagykövet vonta le a diplomáciai következményeit. Az osztrák-francia közeledés 1756. V. 1-én a Versailles-i szerződés aláírásához vezetett.

Franciaország hajlandóságát a szerződés aláírására előmozdította, hogy napirenden volt a brit-francia gyarmati összecsapás. A brit diplomácia Ausztriát nem tudta megnyerni szövetségesnek, ugyanis Mária Terézia nem akart Osztrák - Németalföldre komoly katonai erőt összpontosítani, ami megvédhette volna Hannovert. Ezért Nagy-Britannia 1755-ben aláírta Erzsébet orosz cárnővel (1741-1762) a szentpétervári konvenciót, ami poroszellenes volt és a briteknek ígéretet tett a cárnő, hogy Hannover védelme céljából haderőt vezényel a nyugati határra. II. Frigyest ezt teljesen kétségbe ejtette, hiszen így Oroszország és Ausztria felől is támadás érheti.

Így a legbölcsebbnek az a lépés bizonyult, hogy ne a franciákkal (Franciaországot katonailag gyengének ítélte), hanem a britekkel kössön szövetséget.

A brit-porosz westminsteri konvenció (1756. I. 16.) komoly következménnyel járt. Erzsébet cárnő felháborítónak találta a britek viselkedését, ez lehetővé tette, hogy Ausztriához
közeledjen. Franciaország pedig II. Frigyest meg akarta büntetni, mivel legnagyobb ellenfelével, az angolokkal lépett szövetségre.

A hétéves háború kirobbanásakor a koalíciók felállása a következő:

1. Franciaország – Ausztria – Oroszország (Erzsébet cárnő 1756. végén csatlakozott, 80 ezer katonát ajánlott fel Mária Teréziának) – Lengyelország – Svédország és 1762-ben csatlakozott Spanyolország. A koalíció kb. 700 ezer katonát tudott kiállítani.

2. Nagy-Britannia – Poroszország – Hannover,  a koalíció hadereje kb. 400 ezer katonából álló hadsereg és brit flotta.

A háborúnak van egy kontinentális hadszíntere és egy gyarmati hadszíntere.


 

I. A francia- brit gyarmati háború

 

Az Ohio-völgy birtoklása miatt robban ki, ugyanis a franciák felépítették a Duquesne-erődöt, amit Edward Braddock vezérőrnagy 1755-ben megpróbált elfoglalni. Az angolok súlyos vereséget szenvedtek. 1756-ban a britek elveszítették Menorcát és Indiában Calcuttát, de 1757-1760. között sorozatos győzelmeket arattak.

→ Robert Clive tábornok az Angol Kelet-indiai Társaság hadseregével visszafoglalta Calcuttát és Bengália uralkodójára a Plassey-i csatában vereséget mért (1757). 1761-re a franciákra is vereséget mértek Indiában, elfoglalták telepüket és erődjüket, Pondichéryt.

→ A másik hadszíntér Kanada volt, az angolok elfoglalták 1758-ban a Niagara erődöt, majd Duquesne erődjét, James Wolfe tábornok elfoglalta Quebecet (1759) és Montreal is elesett 1760-ban.

→ Afrikában megszerezték Franciaországtól Szenegált (1760)

Spanyolország 1762-ben hadat üzent a briteknek. A brit flotta megkezdte a hadműveleteket a Karib-tenger térségében a francia és a spanyol gyarmatok ellen, a spanyoloktól elfoglalták Havannát, a franciáktól Dominikát, Saint-Vincent, Grenada és Tobago szigeteit.

A gyarmati hadszíntéren folyó hadműveleteket a párizsi békeszerződés zárta le /1763. II. 10./, amit Nagy-Britannia, Spanyolország és Franciaország írt alá.

1. Franciaország tehát átadta a briteknek a kanadai területeket a Szt. Lőrinc folyó mentén, a Nagy-tavak környékét, az Allegheny-hegység és a Mississippi közötti francia területet (balparti Louisiana), de 1762-ben a franciák titkos megállapodást kötöttek a spanyolokkal és a jobbparti Louisiana területét Spanyolország kapta meg. A karibi szigetek körül Dominicát, Saint-Vincent, Tobago, Grenada szigeteit. Afrikában Szenegált és Indiában öt város kivételével az összes telepüket.

2. Spanyolország átadta a briteknek Menorcát és Floridát.

1763-1792. közötti időszakra ez a békeszerződés alapozta meg a brit hegemónia korát.

 

II. A kontinentális hadszíntéren folyó hadműveletek.

 

Az 1756-os évben II. Frigyes megszállta Szászországot, aminek hadseregét besorozta a porosz seregbe és kíméletlenül kifosztotta az országot. Válaszként Poroszország ellen egyidejűleg négy állam indított támadást:

 

*      Franciaország benyomult Hannoverbe, erre a britek fegyverszünetet kötöttek.

*      Oroszország Gross-Jägersdorfnál megverte Poroszországot.

*      Svédország Pomerániában partra szállt.

*      Ausztria Csehországban Kolinnál megverte a poroszokat (1757)

 

Hadik András Berlint is megsarcolta. II. Frigyes, aki rendkívüli katonai tehetséggel volt megáldva, ebben a reménytelen helyzetben is megmentette Poroszországot. Pár hónap alatt megosztott és lassan összpontosító ellenfeleit külön-külön megverte. 1757-ben ( az őszi és téli hónapokban) a francia-osztrák csapatokat megverte Rossbachnál, Sziléziában Leuthennél 24 ezer osztrák katonát fogságba is ejtett, újra Poroszországé lett Szilézia. Majd a svédeket is kiverte Pomerániából. Az orosz csapatok maguktól vonultak ki Kelet-Poroszországból, mert elterjedt körükben Erzsébet cárnő halála (ami nem volt igaz!).

Nagy-Britannia parlamentje, William Pitt államtitkár (1757-1761) nyomására Poroszországnak négy évre 670 ezer font segélyt szavazott meg. II. Frigyes 1758-ban is jelentős taktikai győzelmeket aratott ellenfelei fölött. Azonban 1759-ben az orosz hadsereg Kunersdorfnál hatalmas győzelmet aratott Poroszország felett (a porosz hadsereg nagy része megsemmisült). De, az orosz sereg ahelyett hogy Berlin ellen indult volna, visszavonult Lengyelországba.
II. Frigyes 1760-ban két taktikai győzelmet aratott:

*      Liegnitznél az osztrákokat,

*      Torgaunál az oroszokat verte meg,

1761-ben a Sziléziába betörő orosz seregnek elvágta az utánpótlási vonalát. Ennek ellenére Poroszország helyzete katasztrofális volt, minden kilencedik porosz alattvaló elhunyt a háborúban. W. Pitt 1761-ben bekövetkezik távozásával, felfüggesztette Anglia a segély folyósítását, a toryk szemben a whigekkel, békét akartak kötni. 1760-ban, amíg Sziléziában folytatott hadműveletet a porosz király, az orosz-osztrák seregek egy része megszállta Berlint, az ágyúgyárat és a hadianyagraktárt megsemmisítették és csak 1,7 millió tallér ellenében voltak hajlandók kivonulni. De, ekkor fantasztikus dolog történt, 1762. I. 5-én meghalt Erzsébet cárnő, utóda III. Péter lett, egy éretlen, szűklátókörű, német származású (Holstein-Gottorp családból származott) fiatalember, aki I. Péter unokája volt. III. Péter rajongott II. Frigyesért, kivonta a megszállt területekről az orosz csapatokat, kilépett a poroszellenes koalícióból. II. Frigyesnek ez lehetővé tette, hogy az osztrákokat kiverje Sziléziából.

Poroszország – Habsburg Birodalom – Szászország aláírta a Hubertusburgi békét
(1763. II. 15.). Megerősítette az osztrák örökösödési háborút lezáró béke pontjait, így Szilézia Poroszországé maradt. 1763. után a francia külpolitika fő célja a béke fenntartása, megkezdődött a nagyarányú flottafejlesztés (Brest és Toulon hajógyáraiban 1772-re már 66 sorhajót, 35 fregattot és 21 korvettet gyártottak) és a tüzérség erősítése. Franciaország a britek elleni revansra készült, ennek érdekében a kontinentális külpolitikában feladta agresszív-területszerző céljait, a „status quo” megőrzésére törekedett, továbbá egy angolellenes koalíció létrehozására. Ennek az új külpolitikai koncepciónak a bizonyítéka: az angolokkal szemben az A. F. H.-ban a hazafiak támogatása, mind pénzügyileg, mind katonailag. Franciaország számára az Amerikai Függetlenségi Háború pénzelése a biztos csődöt jelentette, a háború valószínűleg 1500 millió livre összegbe került (az évi bevétel átlagosan 475 millió livre volt!). Kontinentális politikájában a kisebb államok szuverenitásának védelme került előtérbe, így II. Józsefet nem támogatta a bajor örökösödési háborúban (1778-79), amikor II. József a Bajorországot megöröklő pfalzi választófejedelemnek egy cserét akart felajánlani, Osztrák-Németalföldet akarta odaadni Bajorországért. De, ezt II. Frigyes és Franciaország is ellenezte. A bajor örökösödési háborút (1778-1779), elnevezték, „krumpli-háborúnak”, mivel a porosz csapatok Csehországban nem harcoltak, hanem a burgonyaföldeken gyűjtötték a krumplit, hogy ne éhezzenek. A háborút Mária Terézia (fia tudta nélkül) a II. Frigyessel megkötött Teschen-i békével zárta le 1779-ben.

A keleti válság, Lengyelország felosztása

 

II. Frigyes 1763. után, csalódva a brit támogatásban, úgy döntött, hogy Oroszországgal lép szövetségre. Ez a szövetség megpecsételte a lengyel állam sorsát. 1764-ben II. Katalin cárnő, (aki 1762. július 9. után lépett trónra, mivel a gárdaezredek megbuktatták férjét, III. Pétert, majd a börtönben megölték) és II. Frigyes szövetséget kötött és megállapodtak abban, hogy a lengyel trónra II. Katalin egykori szeretőjét, Stanislaw Poniatowskit helyezik, II. Szaniszló néven.

De, II. Szaniszló nem bizonyult Oroszország bábjának, a művelt, intelligens fiatalember Adam Czartoryski marsallal alkotmányos és pénzügyi reformokat kívánt végrehajtani /a liberum veto eltörlése és a többségi szavazás bevezetése a szejmben, a haderő létszámának emelése, tartományi törvényszékek felállítása, árstabilizáció, a külkereskedelmi forgalom növelése révén a kincstári bevételek emelése/.

II. Katalin és II. Frigyes célja az volt, hogy az alkotmányreformot megakadályozzák. 1767. márciusában orosz csapatok törtek be Lengyelországba és a cárnő követelte, hogy a vallási kisebbségek, így az ortodoxok kapjanak hivatalviselési jogot. 1768-ban a szejm ülésén keresztül erőszakolták a „fundamentális törvények” elfogadását.

*   a monarchia nem örökletes, hanem választott,

*   megerősítették a liberum vetót,

*   az ortodoxok és protestánsok hivatalviselési jogot kaptak.

A beavatkozó nagyhatalmak kezére játszott a köznemesség által létrehozott, konzervatív, a régi alkotmányt védelmező, katolikus, II. Szaniszló reformprogramját elutasító „Bari konföderáció”. A konföderációt vezető Pulaski-fivérek által vezetett felkelést (1768-1772) végül az orosz csapatok verték le.

Oroszországot közben lekötötte a Török Birodalom elleni háborúja, ami 1768-ban robbant ki és 1774-ben a Kücsük Kajnardzsa-i békével zárult le.

Tartalma a következő:

 

*      Oroszország megkapta a Dnyeper bal partján, az Ukrajnától keletre fekvő, eddig török kézen lévő területeket, ahol telepítési politikát folytatott.

*      Az orosz hajók kijuthattak a Fekete-tengerre.

*      A Krimi Kánságot függetlenné nyilvánították (Oroszország 1783-ban annektálta).

*      II. Katalin jogot kapott arra, hogy a Balkánon az ortodoxok vallásszabadságának védelmében beavatkozzon a Török Birodalom belügyeibe.

Mivel Ausztria nem nézte jó szemmel, hogy Oroszország megszállta Havasalföldet és Moldvát 1770-ben, 1771-ben szövetséget kötött a törökökkel, ezért II. Katalin taktikát változtatott.
 I. Péter óta Oroszország célja Lengyelország egészének megszerzése. Poroszország már 1769-ben felvetette felosztását, amiben Ausztria is részt venne. Poroszország és Oroszország 1771-ben megállapodott a felosztásról (II. Frigyes öccse, Henrik herceg tárgyalt II. Katalinnal).


 

Ausztria – Oroszország – Poroszország megállapodása Lengyelország I. felosztásáról
(1772. augusztus 5.)

 

*      Oroszország megkapta a Dnyeper és Dvina folyó felső folyásáig terjedő területet
(= ezek az un. fehér rutén területek).

*      Ausztria megkapta Galíciát (Kis-Lengyelország déli része, a Visztula felső folyásáig, Krakkóig, és a Lvov környéki területek).

*      Poroszország lengyel Pomerániát annektálta, Gdansk Lengyelországé maradt, de ez el volt vágva a poroszok által megszállt területek révén Lengyelország többi részétől. A maradék lengyel terület orosz katonai megszállás alá került.

Lengyelország a legfejlettebb területeit veszítette el (összterületének 29%-át), 4 millió lakos került idegen uralom alá, a hadsereg létszámát 30 ezer főben maximálták.

Oroszország hatalmi helyzete nem csupán a lengyel területek megszerzése révén erősödött meg, hanem az újabb orosz-török háború eredményeképpen is. II. Katalin 1787-ben hadat üzent a Török Birodalomnak, az 1792-ig elhúzódó háborúból Oroszország győztesként került ki és lasi-i békeszerződésben (1792. I. 9.) megkapta a Bug és Dnyeszter közötti területeket, Azov és Ocsakov kikötőinek megszerzésével kiterjesztette hatalmát a Fekete-tenger partvidékére. III. Gusztáv svéd király kihasználván Oroszország törökellenes háborúját, 1788-ban hadat üzent II. Katalinnak, szerette volna visszaszerezni az 1743-ban Oroszország kezébe került területeket Finnország déli részén. Azonban Dánia támadása és a finn tisztek összeesküvése miatt nem tudta elérni a célját és II. Katalin az 1790-ben aláírt orosz-svéd békeszerződésben megtartotta a finn területeket.

 

Lengyelország II. és III. felosztása

 

Lengyelországban az I. és II. felosztás közötti időszakban reformmozgalom bontakozott ki. Ez nem csupán a szellemi megújulásban jutott kifejezésre (új középfokú kollégiumok létrehozása, a Krakkói Egyetem tanárképző intézetének megalapítása), hanem a gabonaexport növekedése miatt az állami bevételek is nőttek, tehát a külkereskedelmi forgalom is fellendült. De, a legfontosabb az alkotmányreform volt, amit II. Szaniszló és a nemesség is támogatott. 1788. X. 6-án ült össze a varsói királyi palotában a Nagy Szejm, ami 1791. V. 3-án az új alkotmány elfogadásával zárult le. Erre II. Szaniszló is felesküdött.

 

 

Az új alkotmány tartalma:

*      Kimondták a monarchia örökletes jellegét, eltörölték a konföderáció jogát és a liberum vetót.

*      A törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmat szétválasztották, a kétévenként választott szejmben a polgárság is képviseleti jogot kapott. A királyságot egy kilenc fős tanács fogja irányítani, amiben öt fő szakminiszter foglal helyet. Az uralkodó rendeleteit a megfelelő szakminiszter ellenjegyzi és a miniszterek a szejmnek tartoznak
felelősséggel.

*      A katolicizmus nemzeti vallás maradt, de minden vallásfelekezet számára biztosították a vallásszabadságot.

*      Döntöttek a hadsereg létszámának 100 ezer főre emeléséről.

 

Oroszország célja az volt, hogy megakadályozza az új alkotmány életbe lépését, 1792-ben (miután lezárta a Török Birodalommal folytatott háborúját) egy 96 ezer fős sereggel megtámadta Lengyelországot. II. Szaniszló unokaöccse, Józef Poniatowski herceg és a Kościuszko vezette lengyel sereg súlyos vereséget szenvedett, II. Szaniszló kénytelen volt fegyverszünetet kötni Oroszországgal. Oroszország a reformokat és az alkotmányt eltörölte. Oroszország mélyen megalázta a lengyeleket, mivel Grodnóban összehívta a szejmet, a követek a testi bántalmazások ellenére végig némák maradtak, amit az oroszok beleegyezésnek tekintettek.

Oroszország és Poroszország aláírták a II. felosztási szerződést (1792. I. 23.)

*      Poroszország megkapta Gdanskot, Torunt és a Poznan környéki területeket,

*      Oroszország Podólia egész területét.

A megalázott lengyelek 1794. III. 24-én Krakkóban Kościuszko vezetésével felkelést robbantottak ki, aminek jelszava: „szabadság, integritás, függetlenség” volt. Csatlakoztak a kiegyenesített kaszával harcoló parasztok és a városi polgárság is. Kezdetben sikereket arattak, Raclawicénél megverték az oroszokat, Varsót és Vilnát felszabadították. Kościuszko abból a célból, hogy a népfelkelést kiterjessze, 1794. V. 7-én kiáltványban hirdette ki a jobbágyfelszabadítást, bár a nemesség egy része emiatt elpártolt a felkeléstől. 1794. X. 10-én tragikus fordulat következett be, Szuvorov tábornok 12 ezer katonával két csatában is súlyos vereséget mért a felkelőkre, a lengyel sereg mintegy fele életét vesztette, a tisztek jelentős részét elfogták.

Az oroszok utána megostromolták és elfoglalták Varsót, a külvárosban szörnyű mészárlást hajtottak végre, 9000 katonát és 7000 polgári lakost megöltek.

 

1795. X. 24-én Poroszország, Oroszország és Ausztria Lengyelország III. felosztásáról
döntött. A népesség 2/3-a orosz uralom alá került, területének 63%-a Oroszországé lett, 19%-a Poroszországé és 18%-a Ausztriáé.

Az európai történelemben példátlan módon eltörölték a térképről Lengyelországot. A nagyhatalmak a következőképpen nyilatkoztak:

„mindent meg kell semmisíteni, ami a Lengyel Királyság létezésének emlékezetét
felidézheti.”


Franciaország XV. és XVI. Lajos uralkodása alatt

(Megjegyzés: a külpolitikával nem foglalkozom, mivel
a  koalíciós háborúról szóló anyagban van benne)

 

XIV. Lajos halálakor az 1710-ben született dédunokája örökölte a trónt, XV. Lajos néven (1715-1774). A „Napkirály” végrendeletében az ötesztendős uralkodó mellé régenstanács felállítását rendelte el, aminek irányítását egyik törvénytelen gyermekére, Maine hercegére bízta és a régensi feladatokat öccsének fiára, Orleansi Fülöpre ruházta. Azonban, Orleansi Fülöp a párizsi parlamenttel módosíttatta a végrendeletet, így a tizenöt fős régenstanács irányítása is az ő kezébe került. Ennek az volt az ára, hogy a párizsi parlament visszakapta az 1673. óta nem gyakorolt regisztrációs és vétójogát.

 

XV. Lajos uralkodását a következő szakaszokra osztjuk:

 

1.        1715-1723, Orleansi Fülöp régensségének időszaka.

2.        1724-1726, Bourbon herceg irányítja Franciaországot.

3.        1726-1743, Fleury bíboros kormányzásának időszaka.

4.        1743-1764, a kegyencnők időszaka, Madame Pompadour márkinő, majd Du Barry hercegnő 1768-tól.

5.        1771-1774, a reformok időszaka.

 

I.                    szakasz (1715-1723)

 

Orleansi Fülöp 1715-ben eltörölte a miniszteriális rendszert, az államtitkári intézményt és a központi tanácsokat, ezek helyett hat szaktanácsot állított fel. Azonban ezekbe a szaktanácsokba és a tizenöt fős régenstanácsba főnemeseket helyezett. Mivel ezek a testületek nem működtek hatékonyan, 1718-ban visszaállították a miniszteriális rendszert. A régens legfontosabb feladatának az államadósság csökkentését, a pénzügyi konszolidáció megteremtését tekintette. Orleansi Fülöp egy skót bankárt, John Law-t bízta meg a feladat megvalósításával. A bankárnak az volt álláspontja, hogy a forgalomban levő fizetőeszközök mennyiségének növelése révén, tehát inflációs politikával egyrészt prosperitást lehet előidézni, másrészt csökkenteni lehet az adósságállományt. 1716-ban magánbankot alapított, ami 1718-tól állami bankként működött és kizárólagos papírpénz kibocsátási joggal rendelkezett. A bankban az 1716-ban létrehozott Nyugati Társaság (a társaság Lousiana gyarmattal bonyolított le kereskedelmet és dohánymonopóliummal rendelkezett) részvényeit át lehetett váltani papírpénzre. Korlátozták a pénzérme kibocsátását és a bank a pénzérmét papírpénzre váltotta át, ráadásul állandóan változtatta az arany és az ezüst árfolyamát, tehát az átváltási arányokat. Azonban, megfelelő fedezet hiányában (a társaság áruforgalmából származó haszon alacsony volt) a papírpénz és a részvények értéke 1720-ban katasztrofálisan zuhant. Pánik alakult ki, mindenki meg akart szabadulni az értéktelen papírpénztől és vissza akarta kapni a pénzét pénzérmében. A bank összeomlott, az 1720-ban pénzügyi főintendánssá kinevezett John Law elmenekült az országból. Igaz, az államadósság egy részét visszafizették, de az alattvalók bizalma az állami bank iránt megingott. 1726-ban a livre értékét stabilizálták, az ezüsthöz kötötték, a livre rögzített monetáris értéke 1785-ig nem változott (54 livre = 1 marc ezüst).

 

 

 

 

 

II.                 szakasz (1724-1726)

 

A régens halálát követően, Bourbon herceg rövid kormányzati ideje alatt egyetlen lényeges dolog történt, XV. Lajost megházasították. 1725-ben feleségül vette I. Szaniszló, volt lengyel király lányát, Leszczynski Máriát. Ebből a házasságból tíz gyermek született, XV. Lajos talán tíz évig hűséges volt feleségéhez, de utána állandóan szeretői voltak, azonban szemben XIV. Lajossal, ezt nem kezelte diszkrét módon, alacsony sorból származó hölgyek is voltak közöttük és beleszólásuk is volt a kormányzati politikába. A király erkölcsi gátlástalanságáról pletykák keringtek, ami hozzájárult a korona tekintélyvesztéséhez, az egyre mélyülő bizalmi válsághoz.

 

III.              szakasz (1726-1743)

 

Fleury bíboros (XIV. Lajos volt gyóntatópapja) intelligens tanácsadója volt a fiatal királynak, 73 évesen került ebbe a fontos pozícióba és 90 éves koráig szolgálta a királyt. Munkabírása, kiváló diplomáciai érzéke a szakszerű közigazgatás megteremtésében, a korrupció elleni következetes fellépésében és Franciaország sikeres külpolitikájában is tükröződik. A lengyel örökösödési háborúban ugyan a király apósának nem sikerült biztosítani a trónt, de a bécsi békeszerződésben elérte Fleury bíboros, hogy Szaniszló kompenzációként megkapta Lorraine hercegségét, ami halála után a francia koronára szállt. Ennek az lett a következménye, hogy 1766-ban egész Lotharingia Franciaországhoz került. A bíboros igyekezett elkerülni az 1740-ben kirobbanó osztrák örökösödési háborúban való részvételt, így nem véletlen, hogy csak halála után, tehát 1744-ben üzent hadat XV. Lajos Angliának és Ausztriának, és Poroszország oldalán belépett a háborúba.

 

IV.              szakasz (1743-1764-1771)

 

 A kormányzati politika irányítása Pompadour befolyására Choiseul hercegének kezébe került, aki 1758-1770. között államminiszter, külügyminiszter és hadügyminiszter volt egy személyben. A márkinő és Choiseul Franciaország új külpolitikai irányvonalát, az osztrákbarát külpolitikát támogatták, ezzel állt összefüggésben Mária Terézia szertelen lányának, Marie Antoinettének és XV. Lajos unokájának, a leendő XVI. Lajosnak a házasságkötése. Ez a házassági szerződés, ami megpecsételte a hétéves háborúban a francia-osztrák szövetséget, 1770-ben köttetett meg. A márkinő befolyása 1763. után jelentősen csökkent, mivel a párizsi békeszerződés Franciaország számára súlyos külpolitikai kudarc volt, gyarmati pozíciója Nagy-Britanniával szemben mind Amerikában, mind Indiában megrendült. A külpolitikai kudarc mellett elmélyült a belpolitikai és a pénzügyi válság is. 1763. után a parlamentek szembenállása a monarchia adóztatási politikájával egyre komolyabb problémákat okozott, ugyanis a parlamenti bírák nem egyeztek bele az adóemelésekbe, minden adóedictumot megvétóztak. A kormányzat fenyegető fellépése (Bretagneban a Rennes-i parlament bíráit bebörtönzik) sem változtatta meg a bírák álláspontját. 1769-re Franciaország az államcsőd szélére került. A monarchia alapvető érdeke az volt, hogy Franciaország elkerülje a katonai konfliktusokban való részvételt. XV. Lajos ebben a válságos helyzetben úgy látta, hogy reformokra van szükség, ezért az agresszív külpolitikai irányvonalat képviselő Choiseult leváltotta és Aiguillont nevezte ki külügyminiszternek, Terrayt pénzügyminiszternek és Maupeout kancellárnak.


 

V.                 szakasz (1771-1774) A „triumvirátus” kora

 

1.        a kancellár igazságügyi intézkedései:

 

*       Paulette-rendszert eltörli,

*       130 parlamenti bírót elbocsát,

*       a párizsi parlamentet és három vidéki parlamentet megszünteti,

*       a párizsi parlament hatáskörébe tartozó területen hat új törvényszéket állít fel, tagjai a korona által fizetett jogászok lesznek,

*       az igazságszolgáltatást ingyenessé teszi.

 

 

2.        a pénzügyminiszter intézkedései:

 

*       takarékossági intézkedéseket vezet be pl.: az udvar költségvetését csökkenti,

*       a bevételeket 60 millió livre összeggel megnöveli, a kiadásokat pedig 20 millió livre összeggel csökkenti,

*       a deficitet 50 millió livre összegről 40 millióra csökkenti,

*       statisztikai hivatalt állít fel, ami általános ingatlanfelmérést hajt végre abból a célból, hogy egy új adófajtát vezessenek be, a jövedelemarányos földadót. Ezt az adót minden ingatlannal rendelkező francia alattvaló köteles fizetni.

 

1774-ben, amikor XV. Lajos himlőben elhunyt, unokája első intézkedései között szerepelt a triumvirátus lemondatása. XVI. Lajos „népszerű” uralkodóként kezdte válságba torkoló kormányzati rendszerét.

 

XVI. Lajos uralkodásának 1789-ig tartó időszaka

(XVI. Lajos 1774-től 1793. I. 21-ig volt Franciaország királya,

amikor is a Nemzeti konvent halálra ítélte)

 

XV. Lajos trónörökös fia, Lajos Ferdinánd 1765-ben tüdőbetegségben meghalt, s mivel a királynak tíz gyermekéből csak hat életben maradt leánya volt, a trónörökös fiának Mária Jozefinnel való házasságából született három fiúgyermeke lehetett a trónörökös. A legidősebb fiúgyermek fog XVI. Lajos néven uralkodni, testvérei: XVIII. Lajos (1814-1824), X. Károly (1825-1830) Napóleon bukása után az ún. „Restauráció” időszakában uralkodnak. XVI. Lajos 1770-ben vette feleségül Mária Terézia franciák által egyre inkább gyűlölt lányát, az „osztrák nőt”, Marie Antoinettet. Az alapvetően jószándékú, de határozatlan, gyakorta következetlen uralkodó felismerte a reformok szükségességét, tehetséges pénzügyminisztereket és hadügyminisztereket nevezett ki, de amint társadalmi ellenállásba vagy a párizsi parlament politikai szembenállásába ütközött, meghátrált és lemondatta őket. Megvizsgáljuk azt a folyamatot, ami 1788-ra a francia forradalomhoz, illetve az azt megelőző ún. előforradalomhoz vezetett. Az abszolutizmus kormányzati rendszerének politikai válsága következett be, az isteni eredetű, örökletes, a három hatalmi ág (a törvényhozó, a végrehajtó, a bírói hatalom) összpontosítására törekvő francia monarchia legitimitásának alapjai megrendültek. A XVIII. században, Franciaországban a „vagyon arisztokráciájának” jelentősége megnőtt, a gazdag és a felvilágosodás eszmerendszerének hatására liberális elveket valló nemesség egy része és a gazdag polgárság, a felvilágosodás eszméit valló jogászértelmiség elfogadta a népszuverenitás elvét. A hatalom legitim formája a képviseleti rendszerre épülő kormányzat, ahol a törvényhozó hatalom a nemzetgyűlés. Tehát a törvény előtti egyenlőség elvére épülő, választott képviselőkből álló testületeket fogadták el legitimnek, azaz törvényesnek. A kiváltságokon alapuló társadalmi rendszert elutasították és megfogalmazták a három hatalmi ág szétválasztásának és kölcsönös ellenőrzésének elvét. A természetadta és elidegeníthetetlen emberi és polgári jogok gondolata és az alkotmányosság eszméje a következő forrásokból származik:

 

1.az angol felvilágosodás politikai eszméi (T. Hobbes, J. Locke művei),

2.a francia felvilágosodás eszmerendszere (enciklopédisták, Montesquieu:
A törvények szelleme, 1748; Rousseau: A társadalmi szerződés, 1762),

3.az angol politikai liberalizmus (Bill of Rights, 1689. II. 23.). Angliában cenzusos választójogi rendszerre épülő, a parlament szuverenitását erősítő alkotmányos monarchia alakult ki.

4.Az USA alkotmánya, az 1787-ben összeülő Alkotmányozó Konvenció elfogadta a szövetséges köztársaság alkotmányát, aminek alapelve „a fékek és egyensúlyok rendszere”.

 

Azonban világosan kell látnunk, hogy nem csupán a társadalom vezető csoportjainak kormányellenes fellépése (liberális arisztokraták és értelmiségiek, így a parlamenti bírák és a lázadó vidéki nemesség) késztette az uralkodót az általános rendi gyűlés összehívására 1789. május 5-én, hanem a politikai-kormányzati válság összekapcsolódott az egyre súlyosbodó gazdasági válsággal és a korona pénzügyi válságával, ami 1789-re államcsőd bejelentéséhez vezetett és ez megbénította  kormányzatot. Ennek a három válságfolyamatnak az együttes fennállása eredményezte az 1789-ben kezdődő társadalmi-politikai forradalmat. Mindezt csak felerősítette a korona tekintélyvesztése, a bizalmi válság.

 

Gazdasági-pénzügyi válság

 

A XVIII. században Franciaország népessége jelentősen nőtt, kb. 21 millió főről 26-28 millió főre. Átlagosan négy-öt gyerek született a családokban, magas volt a gyermekhalandóság, egyéves kor alatt a gyerekek egyharmada meghalt és a huszadik életévét a népességnek kb. a fele érte el. XIV. Lajos uralkodásához képest emelkedett a népesség életszínvonala, hiszen a „Napkirály” uralkodása alatt kb. három millió ember halt meg az 1661-62-es, az 1693-94-es 1709-10-es hatalmas éhínségek során és még akkor nem szóltunk a malária, a tífusz és a pestisjárványokban, és az állandó külháborúkban elhunytakról. Az 1720-1820-as évek közötti időszak Európában a gazdasági növekedés időszaka, ami egyben egy inflációs időszak, magas élelmiszerárakkal és csökkenő reálbérekkel. Franciaországban nem az alapvetően feudális struktúrájú mezőgazdaság a húzóágazat, bár a lakosság ¾-e paraszt. A húzóágazat a bel- és külkereskedelem. A francia paraszt saját szükségletén túl maximum 20-30%-al tudott többet termelni, amit járadékok formájában az állam, a földesúr és az egyház elvont tőle. A szokásjog által szabályozott telekhasználatért cenzust fizetett, a földesúrnak mezőrésszel tartozott (ez a termény 1/8-ad része volt), a banalitási jogok után illetékkel tartozott, továbbá a parasztcsalád akkor örökíthette telkét, ha a családfő halála esetén illetéket fizettek, ezt nevezzük a holtkéz jogának. Ennek a XVIII. században az lett a következménye, hogy jelentős volt a telekaprózódás, a földvesztés és így elterjedt a bérleti rendszer. Az állami adók nagyon súlyosak voltak: a közvetlen állami adók (Taille royal 1439-től létező adó, a fejadó 1695-től), és a közvetett adók (sóadó és az italforgalmazási adó, továbbá az 1749-ben bevezetett általános jövedelemadó, amit a huszadnak neveztek).

 

A XVIII. században a belkereskedelmi forgalom ötszörösére, a kontinentális külkereskedelem négyszeresére és a gyarmatokkal (főleg a Kis-Antillákkal folytatott cukor, gyapot, indigó, dohánykereskedelem, a Szenegálon át lebonyolított rabszolgakereskedelem) tízszeresére emelkedett. Bordeaux, Nantes, La Rochelle, Rouen és Marseille, Brest, St. Malo kikötővárosai prosperáltak ebben az időszakban. A belkereskedelem fejlődéséhez hozzájárult, hogy a XVIII. század második felében Franciaországban 30 ezer km kövezett utat építettek és mintegy 1000 km hosszú, folyókat összekötő csatornahálózat épült. De a fentiek mellett a következő tényezőket is figyelembe kell vennünk:

 

F A lakosságnak csak tíz százaléka volt városlakó, viszont Angliában a XVIII. században már huszonöt százalék.

F A városok számára és belkereskedelem szempontjából kedvezőtlen volt az adókörzetek és a tartományok közötti belső vámhatárok létezése.

F Az állam óriási jövedelmeket vont el a városoktól, adók, vámok és kölcsönök formájában, továbbá a városi önkormányzati tisztségeket pénzen megvásárolhatóvá tette.

F A városokban magas volt a hivatalnoki, ún. taláros nemesség száma. Ebben egy tágabb és a francia gazdaság számára kedvezőtlen tendencia jutott kifejezésre. Franciaországban hiányzott a mobil tőke, hiszen a kereskedők, a gazdag polgárok arra törekedtek, hogy pénzüket ingatlanba, uzsorakölcsönökbe, adóbérletek és hivatalok vásárlásába fektessék. A Paulette-rendszer révén a XVIII. században kb. 30 000 fővel emelkedett a taláros nemesség száma.

F Már a XVII. században Colbert protekcionista vámpolitikájában is szerepe volt annak, hogy magas volt a hollandok részaránya a francia külkereskedelmi forgalomban.

F Kevés volt Franciaországban a nemesfém, tehát a forgalomban a fémpénz hiánya miatt váltókat használtak, a parasztok pedig értéktelen rézpénzt. A XVIII. században a papírpénz bevezetésének két kísérlete is kudarcba fulladt, 1701-ben és 1720-ban is. 

F Az iparban a kisipar és a céhrendszer döntő súlya érvényesült. Ezt annak ellenére ki kell emelni, hogy a textiliparban a Verlag-rendszer, tehát a városi központokból irányított falusi bedolgozórendszer elsősorban a Loire folyótól északra elterjedt. (a posztó- és a pamutiparban Rouen, Reims, Amiens központokkal, Párizs központtal Il-de-France területén a selyemipar, a gobelinszövés, csipkeverés, kesztyűk és kalapok készítése). A Colbert által megalapított negyven állami manufaktúra jelentős része a XVIII. században is működött, a hadiipar, a hajógyártás, a bútoripar és a selyemipar területén.

 

A XVIII. században Franciaországban csak 1779-1788. között alakult ki tartós gazdasági válság. Ebben a kedvezőtlen természetföldrajzi tényezők is szerepet játszottak, így 1783-84-es év kemény, hideg tele (egy hónapon át esett a hó), és az ezt követő 1784-es és 85-ös száraz nyár. Az embereket malária és tífuszjárvány sújtotta. 1787-88-ban jégesők, áradások, majd szárazság, takarmányhiány és marhavész pusztított. A magas élelmiszerárak, a spekuláció 1789 tavaszára országszerte kibontakozó éhséglázadásokhoz vezetett. A korona már nemcsak Amszterdamból, hanem Philadelphiából is vásárolt gabonát 1789-90-ben 75 millió livre értékben. Azonban ez nem oldotta meg a problémákat.


 

 

XVI. Lajos kormányzati politikája

 

A király első intézkedései közé tartozott a triumvirátus lemondatása, továbbá a párizsi parlament regisztrációs és vétójogának visszaadása, bár ezek a közvélemény és a taláros nemesség körében népszerű intézkedések voltak, a korona helyzetének szemszögéből nem értékelhető pozitívan. A Terray pénzügyminiszter helyére kinevezett ősi, normandiai nemesi családból származó Turgot (1774-1776) rendkívül képzett pénzügyminiszter volt. A fiziokrata elveket valló, a gazdaság liberalizálása mellett elkötelezett tudós (1776-ban készült el az „Észrevételek a javak képződéséről és elosztásáról” című műve) komoly kormányzati tapasztalatokkal rendelkezett: 1753-tól a királyi tanács tagja volt és 1761-ben XV. Lajos kinevezte őt Limoges generalité intendánsává.

 

Gazdasági elképzelései és rendeletei:

 

*       A piaci viszonyokat korlátozó testületek, járadékok megszüntetése, a mezőgazdaság termelékenységét növelő rendeletek kibocsátása. Így a holtkéz jogának eltörlése, robotmegváltás (az útépítési robotot eltörli, amire eddig az útépítéstől három-négy mérföldre lakó községek lakóit kötelezték), helyette a községek ezután adót fizettek. A bérleti rendszerű földhasználat kialakítása volt a célja, ami a földesúri járadékok megszüntetésével járt együtt.

*       A belső vámok eltörlése, a céhek felszámolása, a szabad iparűzés biztosítása. A gabona állami árszabályozásának eltörlése, tehát a gabona szabadárassá tétele, amivel a versenyszellem megteremtését, a spekuláció megszüntetését, és egyben alacsonyabb gabonaárakat kívánt elérni.

*       A korona pénzügyi helyzetének stabilizálása. Turgot szerint a Taille emelése nélkül és újabb kölcsönök felvételét mellőzve kell a deficites államháztartást egyensúlyba hozni. Csökkenteni kell az udvar költségeit, mérsékelni a hadikiadásokat, és az adórendszer egészét meg kell reformálni. Nem szükséges sokféle adó fenntartása, amit nem is egységes elvek alapján szednek az ország különböző területein, hanem a huszad mellett (amit ingóvagyon, hivatal és járadékok után kell fizetni) csak egyetlen adófajtát kell fenntartani, ez a jövedelemarányos földadó.

*       Turgot a felvilágosodás eszméit is elfogadta, így szükségesnek tartotta a sajtó- és szólásszabadság, a vallási tolerancia biztosítását és a cenzusos választójogi rendszer bevezetését (évi meghatározott jövedelem a választójog és a választhatóság feltétele).

 

1774-ben rossz volt a termés, így 1775-ben hatalmas gabonaár-emelkedés következett be és Dél-Franciaországban marhavész ütötte fel a fejét. Franciaország szerte parasztfelkelések, adómegtagadások voltak. A történetírás ezt „lisztháborúnak” nevezte el.  A párizsi parlament ezt a helyzetet használta fel arra, hogy Turgot lemondását követelje, amit az uralkodó 1776. május 12-én meg is tett.

Utóda, Jacques Necker lett (1776-1781, 1788-1790), aki svájci származású, protestáns, közrendű bankár volt. Visszatért az állami szabályozás rendszerére, eltörölte a holtkéz jogát 1779-ben, az adókat ugyan nem emelte, azonban hatalmas kölcsönöket vett fel. Ennek az az oka, hogy Vergennes külügyminiszter (1774-1787) Franciaország Nagy-Britannia elleni revanspolitikája szellemében, egyrészt 1775-től pénzügyi támogatást nyújtott az amerikai hazafiaknak és 1778-tól katonai támogatást is. Az erőforrások gyarmati-tengeri háborúra való koncentrálása azzal a következménnyel járt, hogy 1775-1780. között a haditengerészet költségvetése hétszeresére emelkedett (kb. 170 millió livre / év, ami az állami bevételek
36%-át tette ki). Azonban, nem csupán a haditengerészetet fejlesztették, hanem az idős hadügyminiszter, Saint-Germain grófja (1775-1777) 98 rendeletet bocsátott ki a szárazföldi haderő fejlesztésére:

*     A szárazföldi haderő létszámát kétszeresére emelte, 16 új hadosztályt állított fel, a tüzérség haditechnikai fejlesztése méltón előkészítette a forradalmi, napóleoni hadsereg kiváló tüzérségét.

*    12 új katonai kollégiumot hozott létre Franciaországban, csak ezek sikeres befejezése után lehetett jelentkezni a párizsi katonai akadémiára.

*    Új rangtáblázatot bocsátott ki és katonai rangok adásvételét eltörölte.

*    Új katonai törvénykönyvet bocsátott ki, a halálraítéltek kínzását eltörölte, a beteg rabokat elkülönítette és javította a börtönviszonyokat.

 

Nem tudjuk pontosan, hogy Necker mennyi kölcsönt vett fel, ő maga 530 millió livre összegről nyilatkozott, de A. F. H. Franciaországnak 1500 millió livre összegbe került. Neckert a taláros nemesség, a parlamenti bírák nem kedvelték, ugyanis Turgothoz hasonlóan a jövedelemarányos földadó bevezetését tűzte ki célul. Mint idegen származású személy az államtanácsban nem rendelkezett szavazati joggal, s amikor 1781-ben szavazati jogot követelt a királytól, az uralkodó emiatt menesztette.

Az 1783-ban kinevezett pénzügyminiszter, Calonne igen nehéz feladat előtt állt. 1786-ban terjesztette be az uralkodónak átfogó reformtervét. A korona tekintélye a mélypontra süllyedt, az egyre erősödő kritikai szellem a gyűlölt „osztrák nő” ellen irányult, akit pazarló életvitele miatt bűnbakká kiáltottak ki és 1786-ban az ártatlan királynét belekeverték az ún. „nyakékperbe”. Egy szélhámos nő a királynéra hivatkozva Rohan bíborostól egy gyémánt nyakláncot csalt ki és a per során azt állították, hogy a királyné megkapta a nyakéket. Calonne jelentése szerint az állami bevétel 475 millió livre/ év, a kiadás 587 livre/ év. Az államadósság 1250 millió livre, tehát a bevétel mintegy háromszorosa. Így átfogó pénzügyi, gazdasági és közigazgatási reformra van szükség, egyébként az államcsőd elkerülhetetlen.

 

Calonne reformtervezete:

*     Adóztatás

Adóügyi egyenlőség bevezetése, azaz minden ingatlannal rendelkező alattvaló jövedelemarányos földadót fizessen. Nem kell új adót bevezetni, a már létező huszad adóból a kereskedelmi, a járadékok utáni és a hivatalok utáni huszadot meg kell tartani és a földadót is a huszad alapján kell kivetni. A földeket minőségük alapján négy osztályba kell sorolni, a legjobb minőségű földek után huszadot kell fizetni, ami egyenlő a földből származó évi jövedelem kb. öt százalékával és a negyedik osztályba sorolt földek után negyvenedet kell fizetni, amit tehát kb. 2,5 %-a a földből származó évi jövedelemnek.

*     A gazdaság liberalizálása

-           belső vámok eltörlése,

-           a gabona szabadárassá tétele,

-           a banalitási jogok megszüntetése és általános robotmegváltás.

*  A politikai képviselet elve

Cenzusos választójogi rendszer bevezetése, a földből származó 600 livre/ év jövedelem a választójog feltétele.

 

XVI. Lajos beleegyezett a reformprogram megvalósításába és úgy döntött, hogy a tervezet megvitatását az Előkelők Gyűlése folytassa le. 1787. február 22-én a király összehívta a testületet, ahol 144 fő képviselte a 28 millió fős Franciaországot. A testület 1787. május 25-én úgy oszlott fel, hogy nem fogadta el a reformokat, arra hivatkozva, hogy a tervezetet csak a szélesebb társadalmi csoportokat képviselő általános rendi gyűlés fogadhatja el. A történészek által előforradalomnak elnevezett folyamat első lépésének nevezzük az előkelők lázadását. Miután Calonne 1787. április 8-án lemondott, Loménie de Brienne, Toulouse érseke lett a pénzügyminiszter, aki Calonne tervezetét a párizsi parlamentbe terjesztette be. A parlament és a korona között kiéleződött az ellentét, ami 1787. szeptemberében a bírákkal megkötött kompromisszummal zárult. A földadót a parlament nem fogadta el, de a huszadadó kiterjesztését és a tervezet további pontjait elfogadta. A korona pedig megígérte, hogy öt éven belül összehívja az általános rendi gyűlést, de Orleans hercege „mindent elrontott”, mivel amikor a király kérte, hogy gyorsított eljárás során tárgyalják meg a tervezet minden egyes pontját, a herceg helytelenítette a király bíráknak adott utasítását. Erre a parlamenti bírák felbátorodva 1788. május 3-án kiáltványt tettek közzé. Ebben a következők szerepeltek: össze kell hívni az általános rendi gyűlést, mivel e testület jogkörébe tartozik az adó megszavazása. A parlamenti bírák elmozdíthatatlanok. Ezt a folyamatot nevezzük a parlamentek lázadásának. A király az engedetlen parlamenti bírák lépései miatt szigorú rendelkezésre szánta el magát. Lamoignon főpecsétőr 1788. május 8-án igazságügyi rendeletet bocsátott ki:

*                A parlamenteket megszüntette egész Franciaországban.

*                45 törvényszéket állított föl helyettük, ezekben a király által kinevezett, a korona által fizetett jogászok folytatták le a pereljárást.

*                A fenti törvényszékek regisztrációs és vétójoggal nem rendelkeztek.

 

Erre válaszként a vidéki parlamentek jogászértelmisége, a taláros nemesség, a városok és vidéki nemesség egyaránt fellázadt a korona ellen. Ezt nevezzük a tartományok lázadásának, aminek fontos politikai fórumai voltak a Calonne és a Brienne által visszaállított tartományi rendi gyűlések. XVI. Lajos leváltotta Briennét, kinevezte újra Neckert pénzügyminiszterré, hatálytalanította Lamoignon intézkedéseit. Franciaország 1788. augusztusára az államcsőd szélére került. XVI. Lajos 1788. augusztus 8-án kiadta azt a királyi rendeletet, amelyben 1789. május 5-ére összehívta az általános rendi gyűlést. A legfigyelemreméltóbb az, hogy a párizsi parlament konzervatív álláspontját a király visszautasította, ugyanis 1788. szeptember 21-én a párizsi parlament úgy foglalt állást, hogy 1614-es alapelveknek megfelelően kell összehívni az általános rendi gyűlést. Ezt a társadalom elitrétegének nem nemes tagjai, a polgárok sem fogadták el, de a liberális elveket valló arisztokraták és papok is helytelenítették. Az 1614-es utolsó rendi gyűlés működésének alapelvei a következők voltak: a három rend külön ülésezett, azonos számú képviselők voltak jelen mindhárom kamarában, a papság, a nemesség és a polgárság rendenként szavazott, tehát rendenként egy-egy szavazattal rendelkezett. Ez a vagyon arisztokráciája számára elfogadhatatlan volt. Ezzel szemben a monarchia elfogadta a képviseleti kormányzás elvét, bár felemás módon. A 25. életévét betöltő, adózó francia férfiak választójoggal rendelkeztek, a harmadik rend képviseleti számát az uralkodó duplájára emelte (az 1. rend 300 fő, a 2. rend 300 fő, 3. rend 600 fő). Azonban nem engedélyezte a három rend együttes ülésezését és a személyenkénti szavazást. Az uralkodó elrendelte, hogy az intendánsok irányításával minden adókörzetben a sérelmeket és elvárásokat tartalmazó ún. panaszfüzeteket állítsanak össze. A 36 kötetnyi panaszfüzet képviseleti elvre épülő törvényhozó hatalom létrehozását, alkotmányos reformokat és adóügyi egyenlőséget követelt. Az volt a kérdés, hogy a liberális elveket elfogadó nemesek, a gazdag polgárok és a képzett jogászértelmiség konszenzusra jut-e a régit felváltó politikai rendszer jellegét illetően és kialakul-e közmegegyezés a kormányzati elvek tekintetében. A jakobinus diktatúráig eljutó forradalom azt mutatja, hogy ezért a konszenzusért belpolitikai és külpolitikai okok miatt is a franciák nagyobb véráldozattal fizettek, mint az angolok.








Tematika (TRB 1014)

„Abszolutizmusok”

2007/2008. tanév II. félév

 

 

A tantárgy célja: A kora újkorban Nyugat-Európában kialakuló államtípus, az „újkori abszolutizmus” tanulmányozása, típusainak vizsgálata, Franciaország államfejlődésének elemzése VII. Károly uralkodásától 1789-ig. A felvilágosult abszolutizmus sajátosságainak vizsgálata.

 

Számonkérés módja: kollokvium

.

Az előadások témái:

 

1-2. Az újkori abszolutizmus államformájának sajátosságai, típusai (összehasonlító elemzés).

3. Franciaország belpolitikai és külpolitikai helyzete II. Henrik halálakor, a belpolitikai válság, a vallásháború kirobbanásának okai.

4-5. A franciaországi vallásháború (1562-1598) és IV. Henrik uralkodásának 1598-ig tartó szakasza.

6-7. Belpolitikai konszolidáció, etatista gazdaságpolitika, a korai modern állam alapjainak megteremtése IV. Henrik és fia, XIII. Lajos uralkodása alatt. Franciaország külpolitikája XIII. Lajos uralkodása alatt.

8-9. XIV. Lajos kormányzati-, gazdaság-, egyház- és valláspolitikája 1643-1661, és 1661-1715 közötti periódusokban.

10-11. Franciaország gazdasága, a korszak pénzügyi és kormányzati politikája XV. és XVI. Lajos uralkodása alatt. A Nagy Francia Forradalom okai és előzményei. 

 

A kollokvium anyaga:

1. Az előadások anyaga.

2. A Történettudományi Tanszék honlapján megtalálható következő segédanyagok: a) a francia abszolutizmus államformájának kialakulása, sajátosságai II. Henrik haláláig. b) Birodalomépítési törekvések a kora újkorban II. (Európa nagyhatalmainak katonai konfliktusai 1667 - 18. század vége között). c) A felvilágosult abszolutizmusok Közép- és Kelet-Európában a XVIII. században.

3. Robert Merle: Jó városunk, Párizs. Európa K., Bp., 1987.

 

 

Ajánlott szakirodalom:

 

  1. Pierre Chaunu: A klasszikus Európa. Osiris, Bp., 2001.
  2. Pierre Chaunu: Felvilágosodás. Osiris, Bp., 1998.
  3. Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai K., Bp., 1992. 3-135.
  4. G. Duby: Franciaország története I. Osiris, Bp., 2005.
  5. Hahner Péter: A régi rend alkonya. Panem K., Bp., 2006.
  6. J. Ardach – C. Jones: A francia világ atlasza. Helikon K., Bp., 1999.
  7. Robert Merle regényei Franciaország történetéről a vallásháborútól Mazarin haláláig.

 

Nyíregyháza, 2008. január 31.

 

Dr. Aszalós Éva

főiskolai docens

Vallásháború Franciaországban

(1562 – 1598)

 

Hugenották

Katólikusok

(1576-tól Hugenotta Konföderáció, vezetője Navarrai Henrik)

(1576-tól Katólikus Liga, vezetője Guise Henrik)

1. II. Henrik Navarra királyának felesége I. Ferenc testvére, Valois Margit. → Lányuk: Jean D’Albret, aki (1560-tól) már hugenotta volt, férje: Vendôme hercege, Antoine de Bourbon (1562†) Rouen ostroma során halt meg (1561-62-ben Franciaország katonai főparancsnoka).

1. François de Lorraine, Guise hercege, lotharingai herceg (1563†) Orleans ostroma során merénylet áldozata lett (1562-63-ban Franciaország katonai főparancsnoka).

2. Fiúk: Henri de Bourbon (1589–1610 → IV. Henrik), nagyanyja Valois Margit / trónigény alapja

2. Öccse: Charles de Lorraine, bíboros (1588. dec. 22. †)

3. Châtillon család

→ Gaspard de Châtillon, Coligny admirális (1572. aug. 24 †) Szt. Bertalan éjszakáján gyilkolták meg

→ testvére, Louis de Châtillon, Condé hercege (1569 †), Jarnac-nál lezajló ütközetben fogságban esett és megölték

4. Rohan család

 

3. Francois de Guise fiai:

a)      Henri de Guise (1588. dec. 22. †)

b)      Mayenne hercege (1588-tól ő a Katólikus Liga vezetője)

4. Montmorancy család, Montmorancy hercege 1563-1567 között Franciaország katonai főparancsnoka és a Saint-Denis-nél lezajló csatában 1567-ben meghalt. Halála után Valois Henrik (1574-89 III. Henrik francia király) 1576-ig Franciaország katonai főparancsnoka, azt követően testvére Anjou hercege tölti be ezt a tisztséget 1584-ig, haláláig.

 

1562. III. 1. (Wassy) – 1598. IV. 13. (Nantes-i edictum) között nyolc vallásháború zajlott le Franciországban:

 

1562-1563, amit az Amboise-i edictum zárt le (1563. III. 13.)

1567-1568, amit a négy hónapig tartó Longjumeau-i béke zárt le. (1568. III. 23.)

1569-1570, amit a Saint-Germain-i békeszerződés zárt le. (1570. VIII. 8.)

1572-1573, a megelőző békeszerződés vallási pontjait megerősítik.

1574-1576, amit a Beaulieau-i békeszerződés zárt le.

1577, amit a Poitiers-i edictum zárt le.

 ennek a vallásháborúnak a végén 1580-ban Cognacban megerősítették.

8.    1585-1598, amit a Nantes-i edictum zárt le.


 

 

 

 

 

Tematika (TRB 2013)

„Birodalomépítési törekvések a kora újkori Európában”

2007/2008. tanév II. félév

 

 

A tantárgy célja: A hallgatók előző félévben elsajátított ismeretanyagára építve, az 1559 utáni hatalmi-katonai helyzet tanulmányozása, II. Fülöp katonai konfliktusai (angol-spanyol tengeri háború, Németalföldi szabadságharc), Bourbon-Habsburg hatalmi vetélkedés 1618-1648 között. Franciaország katonai nagyhatalommá válása.

 

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

.

Az szemináriumok anyaga:

 

1. A Németalföldi szabadságharc okai, Németalföld gazdasági-politikai-vallásfelekezeti viszonyai a XVI. század első felében.

2. A Németalföldi szabadságharc I. szakasza (1566-1579)

3. A Németalföldi szabadságharc II. szakasza (1579-1585)

4. Anglia és Spanyolország ellentétének kiéleződése (1568-1587)

5.  Anglia és Spanyolország tengeri háborúja (1588-1604)

6. A Németalföldi szabadságharc III. szakasza (1585-1609)

7. A harmincéves háború kirobbanásának okai, I-II. szakasza (1618-1629)

8. A harmincéves háború III-IV. szakasza (1630-1649), Svédország Balti-tenger térségében kiépített hatalmi érdekszférája, Bourbon-Habsburg háború, vestfaliai békeszerződések

 

A gyakorlati jegy megszerzésének feltételei:

A félév során 2 zárthelyi dolgozatot írnak a hallgatók, ezek átlaga képezi a gyakorlati jegyet, mindkét dolgozatot legalább elégségesre kell megírni, az elégtelen dolgozat érdemjegyét a szorgalmi időszakban egy alkalommal ki lehet javítani

 

A zárhelyi dolgozatok időpontjai és anyaguk:

1. zárthelyi dolgozat: 2008. III. 31.

2. zárthelyi dolgozat: 2008. V. 5.

3. javító dolgozat: 2008. V. 13. 8 óra

 

Az 1. dolgozat anyaga:

I.   A 2008. március 31-ig feldolgozott szemináriumi témakörök tananyaga.

II. A Történettudományi Tanszék honlapján található segédanyagok: 1. Az Amerikai Függetlenségi Háború okai (a gyarmatok alapítása, a gyarmatok és az anyaország gazdasági és politika kapcsolata, az 1763-1775 közötti politikai események). 2. Az Amerikai Függetlenségi Háború (1775-1783).

 

A 2. dolgozat anyaga:

 

I.       A 2008. május 5-ig feldolgozott szemináriumi témakörök tananyaga.

II. A Történettudományi Tanszék honlapján található segédanyagok: 1. A Függetlenségi Nyilatkozat, a Konföderációs Cikkelyek, az Alkotmány és a Bill of Rights.

 

Ajánlott szakirodalom:

 

  1. Wittman Tibor: II. Fülöp. Akadémiai K., Bp., 1967.
  2. Wittman Tibor: Németalföld aranykora. Akadémiai K., Bp., 1969.
  3. Vincent, M. – Stradling, R. A.: A spanyol és portugál világ atlasza. Helikon K., Bp., 1997.
  4. Anderle Ádám: Spanyolország története. Bp., 1992.
  5. Braudel, F.: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában I-II-II. kötet. Akadémiai K., Bp., 1998.
  6. Parker, G.: The Grand Strategy of Philip II. New Haven, 1998.
  7. Parker, G.: The Army of Flanders and the Spanish road, 1567-1659. Cambridge, 1974.
  8. Israel, J.: The Dutch Republic: Its Rise, Greatness, and Fall 1477-1806. Osford, 1995.
  9. Wilson, C.: Queen Elizabeth and the Revolt of the Netherlands. London, MacMillan, 1970.

 

Nyíregyháza, 2008. január 31.

 

Dr. Aszalós Éva

főiskolai docens

Tematika (TRB 2014)

„Anglia története (1485-1783)”

2007/2008. tanév II. félév

 

 

A tantárgy célja: Az angol korona Tudorok alatti központosítási politikájának, egyház- és valláspolitikájának, külpolitikájának megismerése. Anglia viszonya Skóciához és Írországhoz. Az angol polgári forradalom okai és folyamata, a liberális jogállam létrejöttének feltételei (1689., Bill of Rights), a kabinetrendszer kiépülése.

 

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

.

A szemináriumok anyaga: 1. A Tudor-kor Angliájának gazdasági-társadalmi struktúrája. 2. A Tudor-kor Angliájának politikai és kormányzati rendszere és ennek a rendi monarchia alatt kialakuló intézményes és jogi forrásai. 3. Az angol korona egyház- és valláspolitikája, az anglikán államegyház kialakulása és jellegének átalakulása VI. Edward, Tudor Mária és I. Erzsébet uralkodása alatt. 4. Anglia kontinentális külpolitikája I. Erzsébet uralkodása alatt. 5. Anglia és Skócia viszonya VII. Henrik uralkodásától 1603-ig. 6. Anglia és Írország viszonya VII. Henrik uralkodásától 1603-ig.

 

A gyakorlati jegy megszerzésének feltételei: A félév során 2 zárthelyi dolgozatot írnak a hallgatók, ezek átlaga képezi a gyakorlati jegyet, mindkét dolgozatot legalább elégségesre kell megírni, az elégtelen dolgozat érdemjegyét a szorgalmi időszakban egy alkalommal ki lehet javítani.

 

A zárhelyi dolgozatok időpontjai és anyaguk:

1. zárthelyi dolgozat: 2008. III. 19.

2. zárthelyi dolgozat: 2008. IV. 30.

3. javító dolgozat: 2008. V. 14. 8 óra

 

Az 1. dolgozat anyaga:

I.   A 2008. március 19-ig feldolgozott szemináriumi témakörök tananyaga.

II. A Történettudományi Tanszék honlapján található segédanyagok: 1. VI. Edward és Tudor Mária uralkodása 2. I. Erzsébet uralkodása (1558-1603) 3. I. Jakab és I. Károly uralkodása, az angol polgári forradalom előzményei és az elitréteg lázadásának okai.

 

 

A 2. dolgozat anyaga:

I.   Az április 30-ig feldolgozott szemináriumi témakörök anyaga.

II. A Történettudományi Tanszék honlapján található segédanyagok: 1. Az angol polgári forradalom 1649-ig, a polgárháború végéig. 2. A polgári köztársaság bel- és külpolitikája (1649-1660) 3. A restauráció időszaka (1660-1688) 4. Anglia bel- és külpolitikája 1689-1763 között

Ajánlott szakirodalom:

  1. Szántó György Tibor: Anglia története. Akkord K., Bp., 2003.
  2. Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom. Európa K., Bp., 2000.
  3. Szántó György Tibor: Oliver Cromwell (Egy katonaszent élete és kora). Maecanas K., Bp., 2005.
  4. Churchill, Winston S.: Az angol ajkú népek története. Európa K., Bp., 2004.
  5. Hill, Christopher. Az angol forradalom évszázada 1603-1714. Kossuth K., Bp., 1968.
  6. Moody, T. W. – Martin, F. X.: Írország története. Corvina, Bp., 1999.
  7. Antonia Frazer: VIII. Henrik hat felesége. Európa K., Bp., 1997.
  8. Antonia Frazer: Mária, a skótok királynője. Európa K., Bp., 1997.
  9. Lockyer, R. – O’Sullivan, D.: Tudor Britain (1485-1603). Addison Wesley Longman, New York, 1997.
  10. Lockyer, R.: The Early Stuarts – A political History of England 1603-1642. Longman, New York, 1989.
  11. Doran, S.: England and Europe, 1485-1603. Longman, New York, 1996.
  12. Hammer, P.: Elizabeth’s Wars: War, Government and Society in Tudor England, 1544-1604. Palgrave MacMillan, 2003.
  13. Wilson, C.: Queen Elizabeth and the Revolt of the Netherlands. MacMillan, 1970.

Ajánlott szépirodalom:

Robin Maxwell művei:

d)     Boleyn Anna titkos naplója, Tericum K. 2001.

e)      A szűz, előjáték a trónhoz, Tericum K. 2005.

f)       A fattyú, I. Erzsébet angol királynő törvénytelen fiának története, Tericum K. 2003.

 

Nyíregyháza, 2008. január 31.

 

Dr. Aszalós Éva

főiskolai docens