A portugál földrajzi felfedezések (1415-1543)
A portugál földrajzi felfedezéseket négy szakaszra osztjuk:
I. János kisebbik fia, Tengerész Henrik, az Aviz vagy Krisztus-lovagrend nagymestere a Sagresben működő tengerészeti iskola megteremtésével a navigációban képzett, kartográfiai ismeretekkel rendelkező portugál kapitányokat és tengerészeti tapasztalatokkal rendelkező velencei, genovai hajósokat és kereskedőket bízott meg a hajóutakkal. A portugálok Tengerész Henrik haláláig a Pálma-fokig jutottak el.
A felfedezések lépései:
a) 1415. augusztus 21-én a portugálok a Hanza hajók támogatásával elfoglalták a Marokkói királyság északi részén található Ceutát, ami jelenleg Spanyolországhoz tartozik. Ugyanis az 1580-tól perszonálunióban egyesülő portugál és spanyol korona portugál alattvalói 1640-ben fellázadtak, a cortez egy kiemelkedő grandcsalád fejét IV. János néven királlyá választotta. A portugál-spanyol háború 1668-ban zárult le véglegesen, ugyan Spanyolország elismerte a szuverén portugál királyságot, de Ceuta Spanyolországé lett. A város elfoglalását két tényező indokolta: a transz-szaharai arany, só, elefántcsont és nádcukor kereskedelmének központja volt, és a Mediterráneum kereskedelmét veszélyeztető kalózközpont is volt egyben. Tengerész Henrik, mint a város kormányzója püspökséget alapított és a portugálok a berberek körében térítő tevékenységet folytattak. Ceuta volt a központja a Marokkói királyság területén folyó, az Atlanti-partmenti szigetekre irányuló és Afrika partja mentén haladó további felfedezéseknek. A Marokkói királyság területén 1467-ben elfoglalták a portugálok a stratégiailag rendkívül fontos Tanger kikötőjét, 1471-ben erődöt is építettek itt. Ez lehetővé tette, hogy a Gibraltáron áthaladó hajó- és kereskedelmi forgalmat ellenőrizzék. De, 1662-ben IV. János lányának, Katalinnak az angol uralkodóval, II. Károllyal kötött házassága alkalmából hozományként Portugália átadta Angliának az említett várost. A mellékelt térképen láthatják, hogy számos kereskedelmi telepet alapítanak a királyságban, azonban Fez királya szent háborút indít a portugálok ellen és a XVII. század második felére már csak Mazagaót tudták megtartani.
b) A szigetek felfedezése:
Az eredetileg a Non vagy Bojador-fok megkerülésére 1419-1420-ban elindított expedíció a Madeira-szigetek felfedezését eredményezte. A szigetet a portugálok gyarmatosították, cukornádültetvényeket hoztak létre, cukormalmokat építettek a genovai és a keresztény hitre áttért, marrano zsidók pénzügyi támogatásával, emellett elsősorban fakitermeléssel foglalkoztak, mivel a hajótest építésére alkalmas ún. sárkányfát találtak a szigeten. A XVII. század második felétől a brazil cukor versenye miatt előtérbe került a szőlőtermelés és a borexport.
Azori-szigetek: A nyolc szigetből álló szigetcsoport pacifikálása 1427-1431 között kezdődött meg és 1456-ra zárult le. A szigeten gabonatermesztéssel, szarvasmarha- juhtenyésztéssel foglalkoztak a portugálok és a szigetcsoport bennszülött lakossága ingyen munkaerőként szolgált például Madeira cukornádültetvényei és a munkaerőhiánnyal küszködő portugáliai latifundiumok számára. Tengerész Henrik fontos célja volt, hogy a portugálok eljussanak az aranylelőhelyekhez. Ennek előfeltétele a navigáció szempontjából komoly nehézséget támasztó Bojador-fok megkerülése. A foknál a 15 m magas hullámverés, a veszélyes sziklazátonyok miatt csak 1434-35-ben, sokszori kísérlet után Gil Eanes tengerésznek sikerült túljutnia. A Verde-fokot (= Zöld-fok) 1444-ben már könnyedén megkerülték. Ennek eredményeképpen 1445-ben a portugálok eljutottak a Szenegál vagy Arany-folyóhoz és megkezdődött az aranybehozatal Lisszabonba. 1457-ben V. Alfonz már aranycruzadót veretett. Cadamostó velencei kereskedő 1455-56-ban felhajózott a Gambia folyón és eljutott a Verde vagy Zöld-foki szigetekre, aminek pacifikálása 1461-62-ben Diego Afonso kapitány vezetésével történt meg. A nyolc nagyobb és négy kisebb szigetből álló szigetcsoporton a portugálok cukornádat és szőlőt termesztettek, állattenyésztéssel foglalkoztak és sóbányászattal. A XVI. században és jelenleg is dohányt és kávét is termesztenek. A szigetcsoport fontos hajózási csomópont volt, mind a Délkelet-Ázsiába, mind a Brazíliába irányuló hajóutak során. Tengerész Henrik életében az utolsó, általa engedélyezett és támogatott hajóutat Diego Gomes tette meg, aki 1458-1459-ben eljutott a Guineai-öböl bejáratáig, a Pálma-fokig.
V. Alfonz portugál uralkodó 1469-ben kereskedelmi szerződést, azaz Asientot kötött Fernando Gomes lisszaboni kereskedővel. Az Asiento értelmében a kereskedő megkapta a felfedezések jogát a Guineai-öböl mintegy 2000 km-es partszakaszán ötéves időtartamra, és kereskedelmi telepet is alapíthatott ott. Mivel a megállapodás értelmében ő fedezte a hajóút költségeit, az áruforgalomból származó haszonnak csak a 25%-a illette meg a koronát. A portugálok az Elefántcsontpart, a Rabszolgapart és az Aranypart (ezek portugál elnevezések) területén a XVI. század elejéig hat kereskedelmi telepet és egy erődöt, Elminát alapították 1482-ben. A brazil cukornádültetvények rabszolga utánpótlását egyrészt erről a területről, másrész a Kongói királyság területéről biztosították. Pedro Escobar és Santarém tengerészek 1470-71-ben felfedezték a Sao Tomé és a Principe-szigeteket, ahol szőlő- és cukornádtermesztés folyt, és 1471-ben a két tengerész átlépte az Egyenlítőt. Az Egyenlítőtől délre, Afrika partmenti területeinek felfedezésében Diego Caónak volt fontos szerepe, aki két hajóutat tett meg. 1482-83-ban felhajózott a Kongó-folyón és a torkolatától déli irányban, a part mentén 500 mérföldet tett meg és eljutott a mai Angolába, ahol a portugálok 1576-ban megalapították Luandát. Angola 1974-ben nyerte el függetlenségét. 1485-86-ban a Namíb-sivatag mentén haladt a partvidéken, a Cross-fokig jutott el, ami a Kongó torkolatától 1200 mérföldre van. Az expedícióból nem tért vissza, valószínűleg a tengerbe fulladt. Namíbia csak 1990-ben nyerte el függetlenségét.
Bartolomeo Diaz útja (1487-1489), Afrika partja mentén haladva 1488-ban megkerülte az általa Vihar-foknak nevezett fokot, így tehát bebizonyosodott, hogy Afrikát megkerülve el lehet jutni Indiába. II. János portugál király átkeresztelte Jóreménység-fokra a Vihar-fokot.
Vasco de Gama útja (1497-1499). I. Mánuel (1495-1521) portugál király Vasco de Gamát, a 37 éves portugál grandot nevezte ki a négy hajóból és 160 fős legénységből álló flotta élére. A negyedik hajó a szállítmányozó hajó volt, a Sao Raphaelt öccse, Paulo de Gama irányította és a Sao Gabrielt, ami a zászlóshajó volt, maga Vasco de Gama. A hajóutat kövesse az atlaszában! Lisszabonból való kihajózása után a Zöldfoki-szigetek vonalán haladt, szándékosan behajózott az Atlanti-óceánba, tehát nem Afrika partja mentén haladt. Megkerülte a Jóreménység-fokot, majd Sofala-Mombasa-Malindi kikötővárosok mellett hajózott Afrika keleti partján. Malindiban egy arab révkalauzt vett fel a hajóra, aki a flottát Indiába, a Malabár-parti Calicutba vezette. A városállam rádzsája engedélyezte, hogy kereskedelmi üzleteket kössenek a portugálok. Borsot és gyömbért vásároltak, azonban a hindu kereskedők silánynak minősítették a portugálok áruit, akik ellenértékként korallt, higanyt, borostyánt és ötven rúd rezet ajánlottak fel. A kapitány 1498. augusztus 29-én, a kedvező monszunszelekkel indult hazafelé, de mire Mogadishuba értek, harminc matróz skorbutban meghalt és Mozambiknál a Sao Raphael és a szállítmányozó hajó is zátonyra futott. A visszaúton a legnagyobb viharba a Zöldfoki-szigeteknél kerültek, ahol Vasco de Gama öccse meghalt és a vihar miatt a két hajó külön-külön érkezett vissza Lisszabonba, de csak ötvenöt fővel. I. Mánuel 1500-ban az Aviz-lovagrend tagját, a királyi tanácsban helyet foglaló grandot, Pedro Alvarez Cabralt 15 hajóval, legalább ezer főnyi tengerésszel Indiába küldte fűszerekért. Cabral hajóútjának útvonala: kövessék az atlaszukban! Lisszabonból indultak el, a Zöldfoki-szigeteknél viharba kerültek és elsodródtak Brazília partjához, ahol partra szálltak, a portugálok kikötővárost alapítottak, aminek a neve Porto Seguro. Két héten át a partvidéken cirkáltak és Cabral egy hajót visszaküldött Lisszabonba, hogy az uralkodónak beszámoljanak a felfedezésről. Az általa küldött térkép segítségével 1501-1502-ben Coelho és Amerigo Vespucci feltérképezték a partvonalat, valószínűleg a La Plata folyó torkolatáig jutottak el. Cabral kapitány a Jóreménység-foknál újra viharba került és négy hajó elsüllyedt, vízbe fulladt Bartolomeo Diaz is, aki mint kapitány részt vett ezen a hajóúton. Cabral a viharban szétszóródott hajókat csak Mombasánál tudta összegyűjteni, kivétel Bartolomeo testvére Diego Diaz hajója. Diego Diaz Madagaszkár mellett haladt el és Ádenig felhajózott és onnan fordult vissza Indiába. Calicutba helyőrséget hagyott hátra Cabral. A hazaúton számottevő katasztrófa nem történt.
Vasco de Gama második útja (1502-1504). Mivel a Calicutban hagyott portugál helyőrség tagjait a helyi lakosok megölték és Vasco de Gama jogorvoslatot nem kapott a rádzsától, ágyúval lövette és elfoglalta a várost. 1503-ban a Malabár-parton levő Cochin városát is elfoglalta és itt kereskedelmi telepet alapított. I. Mánuel 1505-ben Francesco de Almeidát nevezte ki admirálissá és az elfoglalt területek kormányzójává. Megbízta őt Afrika keleti partvidékén a kikötővárosok elfoglalásával és erődök építésével. 1505 és 1507 között elfoglalta Sofalát, ami a Monomotapa állam arany- és rézkereskedelmének központja volt, továbbiakban Kilwa és Mozambik arab kézen levő kereskedő államait is megszállta. Azonban, az Arab-tenger fölötti ellenőrzést egy két éven át folyó tengeri háború után tudta Portugália megszerezni. A hindu-mameluk flottától 1507-ben és 1508-ban vereséget szenvedtek és csak 1509-ben Diunál sikerült döntő győzelmet aratniuk. Egyéves ostrom után elfoglalták Goát, ahol alkirályság kezdte meg működését. Első alkirálya Afonso de Albuquerque grand volt. A portugálok szerették volna meggátolni a Vörös-tengeren és a Perzsa-öblön át a Mediterráneum térségébe irányuló fűszerszállítást, de Ádent nem tudták elfoglalni és Hormuszt is csak 1515-ben, bár 1622-ben a Török Birodalom elfoglalta.
4. szakasz:
1511-ben a portugálok eljutottak
Ceylon szigetére, ahol kihasználták a hindu és a buddhista királyságok
ellentétét, 1518-ban elfoglalták Colombót és Negombót. Így a fahéj Európába
irányuló forgalmazása a portugálok kezébe került. 1510-1511-ben Diego Lopez de
Sequira kapitány eljutott a Molukkákra, azaz a Fűszer-szigetekre, Ternate
szultánjával üzletet is kötött szegfűszeg és bors vásárlására. A Malakka elleni
1511-es támadás sikertelen volt, csak 1515-ben sikerült a portugáloknak
elfoglalni és 1519-ben a városban erődöt is alapítottak.
A Molukkákon Tidore, Ternate, Amboina szultánjainak vazalusi függésbe vonása
1521-1543 között történt meg. 1517-ben kötöttek ki először a portugálok
Kínában, Macao kikötőjében. Fernando Peres de Andrade kapitány kereskedelmi
megállapodást kötött Kantonban és szigorúan betartotta I. Mánuel utasítását,
miszerint mindenfajta erőszakot mellőzzenek a kapitányok. De, testvére 1519-ben
a kínai kikötőben kirabolta és felgyújtotta a hajókat, ami a portugálok kemény
kiutasításával járt. 1521-22-ben a kikötni szándékozó portugál hajókat a
kínaiak felgyújtották. 1557-ben sikerült engedélyt kapni a portugáloknak
kereskedelmi telep alapítására Macaóban. A portugálok 1543-ban, Pinto kapitány
flottájával eljutottak Japánba.