A spanyol gyarmatbirodalom sajátosságai
(a 9. tétel része)
1. Demográfiai katasztrófa
Spanyolország az általa felfedezett területek teljes pacifikálására törekedett: katonai akciók során megszállta a területeket, ami gyakorta (hivatkozván arra, hogy a bennszülöttek kannibálok, pl.: a Karib-tengeri szigeteken) a bennszülöttek elleni szélsőséges atrocitásokhoz vezette. Mezo – Amerikában és a Peru alkirályság (1543-tól) területén nemcsak az ültetvényeken, hanem a bányákban is dolgoztatták őket, pl.: Potosi ezüstbányáiban bevezették a kötelező munkaszolgálatot - Mita, amit 1545-1823-ig tartottak fenn. A XVI. sz. elején mintegy 60 ezer bennszülött dolgozott itt. Sokan higanymérgezésben haltak meg.
A drasztikus népességcsökkenéshez a fentieken túl hozzájárult még az európaiak által behurcolt járványok (himlő, vérhas, dizentéria stb.) és a meghódított a civilizáció gazdasági szerkezetének átalakítása, így Dél-Amerikában az eredeti ökológiai zónák szétzilálása és az európai kultúrnövények és állatok (ló, juh, szarvasmarha) tenyésztése. Emiatt hatalmas és visszatérő éhínségek pusztították a volt Inka birodalom népességét. Pl.: az Azték birodalom lakossága Hernando Cortez és Alvarado hadjárata előtt mintegy 11 millió fő volt, az 1650-es évekre kb. 1,5 millió főre csökkent.
2. A korona Cristoforo Colombo II. útjától kezdve támogatja és ösztönzi a kolonizációt, telepek, erődök alapítását. Ennek érdekében – az állami monopoljog fenntartása mellett – bevezették az encomienda rendszerét. A felfedezett területeken minden föld az állam tulajdona és a bennszülöttek a spanyol korona alattvalói. A kitelepülők között szétosztják ezeket a földeket és a hozzájuk tartozó indián munkaerőt. De, az encomendero nem kapja meg ezt tulajdonaként, a korona előírja az indiánok munkaidejét, rendelkezik ellátásukról, szabályozza adókötelezettségüket (1497-es rendelete Izabellának és II. Ferdinánd 1512-ben kibocsátott un. Burgosi törvényei). Azonban ezt nem tartották be.
A XVII. században általánossá váltak a spanyol gyarmatbirodalomban azok a nagybirtokok, haciendák, amik grandok, egyházi személyek, bányatulajdonosok magántulajdonai voltak. Ezek a haciendák nem csupán exportra (anyaországba szállított áruk), hanem a kikötőkben, városokban lakók, bányákban dolgozók ellátására is szolgáltak.
Gabona, szőlő, kukorica, dohány,
kakaó, gyapot, rizstermelő latifundiumok jöttek létre, emellett Mexikóban és
Venezuelában kiterjedt juhtenyésztés volt (a Mestát is létrehozták),
Argentínában pedig szarvasmarha-tenyésztés, tehát a húsfeldolgozás és bőripar
erre épült. Izabella királyné rendelete értelmében – aki helytelenítette a
keresztény hitre térített bennszülöttek rabszolgasorba hurcolását – 1501-től
afrikai rabszolgákat vittek az ültetvényekre. A „hosszú XVI. században”
Kasztília és Aragónia lakossága megduplázódott, kb. 8,5 millió főre tehetjük a
lélekszámot. II. Fülöp uralkodásának végén, az 1590-es években a
pestisjárványok (1596-1600) és az éhínségek (1590-1594) indítják el a
népességcsökkenést.
A népességnövekedés is ösztönzőleg hatott a kolonizációra a vagyon és
földszerzés vágya mellett, a XVI. sz.-ban több, mint 100 ezer spanyol vándorolt
ki a gyarmatokra.
A korona az encomienda-rendszere mellett az állami monopoljogot a Sevillában felállított kereskedőház, a Casa de Contratación (1503) révén is igyekezett fenntartani Izabella az 1493. óta a gyarmatügyekkel megbízott Juan Rodriguez Fonsecát nevezte ki a testület élére (Sevilla érseke, Burgos püspöke). A testület tagjai: a királyi számvevő, aki regisztrálta a Sevillaba beérkező és kihajózó konvojokat, a szállított árukat és személyeket. Az 1560-as évektől II. Fülöp uralkodása alatt kötött hajózási rend alakult ki: évente két flottát indítottak Sevillából vagy Cadizból.
Az Újspanyol flotta Veracruzba ment, a mexikói aranyat, indigót, a bíbortetűből kivont vörös festéket, kakaóbabot stb. szállítottak az anyaországba.
A Perui flotta a kolumbiai Cartagenába vagy a panamai földszorosnál található Portobelo kikötőjébe hajózott.
Portobelo kikötőjébe érkezett a perui ezüst/ Potosi → Lima → Panama → öszvéreken viszik az árut a földszoros ösvényén, az un. „spanyol úton” Portobelóba, ahol hajóra rakják → Sevilla/. A kikötő komoly katonai védelmet igényelt, mert állandóan ki volt téve az angol kalóztámadásoknak. A kereskedelmi flottát mindig galleonokból álló hadihajók kísérték.
A Casa kincstárnoka felügyelte a nemesfém beérkezését, aminek 1/5-e mindig a koronát illette meg (=quinta), a Casa vámadatai alapján 1503-1660. között Mexikóból és Kolumbiából kb. 185 ezer kg arany érkezett, az ezüst mennyiségét mintegy 16 millió kg-ra becsülik.
A Casa faktorának feladata a hajók ellátmányának és felszerelésének biztosítása, a gyarmati áruk és konvojok megvámolása.
A gyarmatok amerikai kikötőiben 7,5%-os, Sevillában 2,5% vámot kellett leróni. A korona persze más források révén is megcsapolta a gyarmatokat, bizonyos árukra behozatali és kiviteli, illetve reexportra vonatkozó monopoljoga volt (pl.: kakaó, gyapot, só, dohány, higany, indigó), továbbá fejadót vetett ki minden férfilakosra a gyarmatokon és minden adásvétel után 10%-os áruforgalmi adót, alcabalát szedett, de külön az élelmiszerekre is kivetett forgalmi adót (Sisa) és az állam a keresztény lakosokra kivetett egyházi tized harmadát is behajtotta (tercias reale).
A Casa tagja volt a főnavigátor
is, aki a tengerészeti iskolát irányította, II. Ferdinánd
1508-ban Amerigo Vespuccit nevezte ki. A testület igazságszolgáltató jogkörrel
is rendelkezett, a peres ügyek jellegét és a letradók feladatait 1511-ben II.
Ferdinánd szabályozta. Ezt a feladatkört 1524-től az Indiák Tanácsa
vette át, amit I. Károly hozott létre. A testület (8 fős) látta el a gyarmatigazgatással
kapcsolatos feladatokat is.
3. A gyarmatigazgatás rendszere
A spanyol gyarmatbirodalom fennállása alatt négy alkirályságot hoztak létre:
a) Új-Spanyolország /1535/, központja Mexikóváros, első alkirálya Antonio de Mendoza
b) Peru alkirályság /1543/ központja az1535-ben megalapított Lima
c) Új-Granda /1717/, Santa Fé de Bogotá központtal
d) La Plata /1776/, Buenos Aires központtal, amit Pedro de Mendoza 1536-ban alapított.
Az alkirályságok alatt Audienciák álltak, amit kormányzók irányítottak. Minden egyes Audienciában juntákat állítottak fel, ezt kincstartók irányították, akik szakképzett hivatalnokokból álló testülettel behajtották az adókat (adóbérlőknek adták ki), továbbították az anyaországba, nemesfémek öntésével és pénzveréssel is foglalkoztak.
Az alkirályok és kormányzók grandok voltak, az alkirályok hivatali ideje 3-5 év, a kormányzóké 8 év. Az alkirályok széles jogkörrel rendelkeztek és sokirányú feladattal voltak megbízva:
- telepek, erődök alapítása,
- kolonizáció és birtokadományozás (= földek felosztása),
- a gazdaság (ültetvényes gazdálkodás, bányászat, adóztatás) felügyelete,
- katonai, tehát védelmi feladat,
- bíráskodás,
- egyházmegyék megszervezése, oktatási rendszer kiegészítése.
A spanyolok a gyarmatokon sok várost alapítottak, a városok élén letradok (jogi végzettséggel rendelkező) corregidorok álltak. II. Fülöp uralkodása alatt megkezdődött a gyarmati tisztségek áruba bocsátása, ami fokozott korrupcióhoz vezetett.
4. A gyarmatbirodalom katonai védelme
II. Fülöp uralkodása alatt (1556-1598) a gyarmatokon állandó fegyveres kontingensek vannak és kiépül az erődrendszer. Ennek költségeit a gyarmatosok adóiból fedezik.
Az erődrendszer kiépítését
szükségessé tették az állandósuló angol kalóztámadások
(pl.: Francis Drake 1572-1577. között 11 kalóztámadást indított a Karib-tenger
térségének telepei, városai ellen, rendszeresen megtámadta az ezüstflottát).
Az erődrendszer Mexikótól Chile déli részéig húzódott: Veracruz – Acapulco – Yucatán – Havanna – Santo Domingo – Puerto Rico – Panamában Portobelo – Kolumbiában Cartagena – Dél-Amerikában Callao (Peru) – Valdivia (Chile) + az inkák 26 erődje.
A prekolumbiánus kultúrák spanyol leigázása,
a konkvisztádorok hódításai
(a 9. tétel része)
A Mezo-Amerikában virágzó két kiemelkedő posztklasszikus civilizáció (az azték és a maja városállamok) leigázásában a Kubában, Diego Velazquez kormányzó alatt szolgáló kalandoroknak és katonáknak volt döntő szerepe. Kuba pacifikálása, ami az őslakosság kegyetlen kiírtásával kapcsolódott össze, 1509-1511. között kezdődött el. Ebben Pánfilo de Nárvaez, Hernández de Córdova, Juán de Grijalva és Hernando Cortez játszott meghatározó szerepet.
Diego Velazquez először Córdovát küldte a Mezo-Amerika területén levő civilizációk felkutatására, 1517-ben indított expedícióján rabszolgát és aranyat keresett. A Yucatán-félsziget északkeleti partjától elindult nyugatra, megkerülte a félszigetet és addig hajózott, ameddig a szárazföldhöz nem kapcsolódik a félsziget, itt egy maja város, Champotón (vagy Campeche) feküdt. Itt a maják megtámadták őket, ugyan Córdova bevetette ellenük a tüzérséget, de ő maga 33 sebet kapott, amibe Kubába érve belehalt. Diego Velazquez ennek hatására unokaöccsét, Juan de Grijalvát küldte az arany felkutatására, 1517-1518-ban ő az egész Yucatánt körbehajózta, Champotónban őt is megverték a maják. Szemben Córdovával nem fosztogattak és nem gyilkoltak. D. Velazquez ekkor döntött úgy, hogy a kiváló hadvezér, ravasz és ügyes politikus hírében álló Hernando Cortezt bízza meg a harmadik expedícióval. A hidalgo nemesi származású Cortez, aki jogi tanulmányokat folytatott Spanyolországban, de nem fejezte be, 1501-ben Santo Domingóba megy (Hispaniola déli részén Cristoforo Colombo fivére, Bartolomé alapította 1496-ban), majd innen 1511-ben Kubába távozott, ahol mint katona és a kormányzó titkára szolgált. 1519. február 18-án 11 hajóval, 600 katonával, 100 tengerésszel és 16 lóval elindult Mezo-Amerikába, ahol a mexikói partvidéken partraszállt, a spanyolok megalapították Veracruz városát (= Szent Kereszt Városa). Felégettette a hajókat (nincs visszaút a legénységnek!). Elindult az azték birodalom fővárosába, Tenochtitlánba, ami mintegy háromszáz kilométerre volt, szövetséget kötött a Tlaxcala városállamok szövetségével, akik felajánlották katonai támogatásukat az aztékok hatalmának megdöntése céljából. A harmincnyolc tartomány konföderációjára épülő, a mai Mexikó területére kiterjedő azték birodalom uralkodó elitrétege a meghódított népeket adóra kötelezte, s ami még súlyosabb, a Napisten, a Tollaskígyó isten és a hadisten tiszteletére bemutatott véráldozatok céljából a meghódított népek hadifoglyait Tenochtitlánba hurcolta. Cortezt így mint szabadítójukat üdvözölték. Megzavarta a hatékony védekezést a hódítókkal szemben az is, hogy az azték papság a Tollaskígyó visszatérését népéhez ekkorra jövendölte meg, aki ember alakjában fog megjelenni. Kezdetben Cortezt az isten földi megtestesítőjének vélték. Így Cortez 1519. november 8-án bevonult Tenochtitlánba, a mintegy kettőszázezer főt számláló lagúnavárosba, ahol maga II. Montezuma, a Napkirály ajándékokkal fogadta őt.
D. Velazquez arról értesült, hogy Cortez önálló akciókat akar folytatni, ezért
le akarta váltani. Cortez 1520. áprilisában a kormányzó utasítására Veracruzba
ment, ahol Pánfiló de Nárvaez feladata lett volna, hogy elfogja Cortezt. De,
Cortez őt ejtette fogságba, két évig szabadon sem engedte és a Kubából érkező
katonákat maga mellé állította. Közben a fővárosban Pedro de Alvarado, akit
Cortez maga helyett parancsnoknak nevezett ki, a lakosokkal szemben
atrocitásokat követett el, az aztékok ennek hatására fellázadtak a spanyolok
ellen, a lázadás során II. Montezuma meghalt és Tenochtitlán védelmét a
belügyeket irányító másik uralkodó, a Nősténykígyó látta el. A lázadók sok
spanyolt elfogtak és feláldozták őket a Napistennek. Cortez 75 napos ostrom
után tudta bevenni a fővárost (1521. augusztus 13-án), már csak hullákkal teli
romhalmazt foglalt el. A városban közben kitört a himlőjárvány és Nősténykígyó
is a járvány áldozata lett. Cortez Tenochtitlánt leromboltatta, a Texcoco-tavat
feltöltette, a termékeny chinampákat elpusztította. A volt azték főváros helyén
építették fel a spanyolok a mai Mexikóvárost. Cortez és Alvarado 1523-ra az azték birodalom nyugati és déli részét is
megszállta. 1524-25-ben Cortez és Alvarado leigázta a hondurasi, a guetamalai
és a mai El Salvador területén található maja városállamokat is. Azonban,
gyakoriak voltak a lázadások és az El Petén (a Yucatán-félszigeten található)
területén levő maja városállamok kemény ellenállást tanúsítottak, így csak a
XVII. század végére sikerült leigázni őket. Cortezt egyébként V. Károly
1540-ben hazarendelte, 1541-ben részt vett az algíri hadjáratban és 1547-ben
Sevillában halt meg.
Az inka civilizáció leigázása
Az andoki civilizáció elfoglalását lehetővé tette, hogy 1525. után, amikor Huayana Capac inka meghalt, két fia, az inka tanács által támogatott Huascar (- aki a fővárosba rendezkedett be) és féltestvére, Atahuallpa, (aki a birodalom északi részén megalapította Quitót), között polgárháború robbant ki. Ennek a 3200 km hosszan elhúzódó magashegyi civilizációnak a fővárosát Panchacuti inka alapította 1438-ban. Cusco (= „a világ köldöke”) 3500 m magasan egy völgyben fekszik, kiválóan erődített város. A Sacsahuamán erőd hármas, fűrészfogas kiszögellésekkel megépített 16 m magas fal volt, aminek hatalmas kőtömbjeit kötőanyag alkalmazása nélkül illesztették egymáshoz. A birodalomban 26 erőd volt, a hegygerincen fekvő Macchu Picchu (=”a hely, ahová a Nap kikötötte magát”) az inka ellenállás jelképévé vált. A lépcsők városában mintegy 150 épület volt (templomok, paloták, szentélyek, fürdők), vízvezetékrendszere, szökőkútjai és a hegyoldalon művelt és öntözött teraszok monumentálissá tették. Huascar fia, Manco Capac 1572-ig hősiesen védte a spanyolokkal szemben az erődvárost.
Az inka birodalom első hódítói: Francisco Pizarro két testvérével és Diego de Almagro.
Francisco Pizarro, aki hidalgo volt és törvénytelen gyerek, nem beszélve arról, hogy analfabéta, 1502-ben Nicolas Ovandóval (akit Izabella Cristoforo Colombo helyett Hispaniola helytartójává nevezett ki), Hispaniolára ment, 1509-ben csatlakozott a merész, de kegyetlen kalandor, Alonso de Ojeda expedíciójához. A venezuelai partvidékre mentek, a Pária-öbölbe, ahol gyöngyöt kerestek. Pizarro itt csatlakozott a partvidéken hajótörést szenvedő Balboa legénységéhez és részt vett 1513-ban a Panama-földszoros felfedezésében. Balboa így kijutott a Csendes-óceán partjára, amit ő Déli-tengernek nevezett el. A szintén törvénytelen hidalgo nemessel, (aki ráadásul katonaszökevény volt) Diego de Almagróval Panamából indultak el az El Dorado = Aranyország felkutatására. Első két expedíciójuk során csak az inka birodalom északi részéig jutottak el (1524-1525, 1526-1527), de értesültek a birodalomban dúló polgárháborúról.
Francisco Pizarro 1531-ben V. Károly engedélyével indította meg harmadik expedícióját, 185 emberrel és 27 lóval elindult a birodalom meghódítására.
Mikor Cajamarcába értek, a városban tartózkodott a polgárháborúból győztesként kikerülő, testvérét, Huascárt meggyilkoló inka, Atahuallpa. Az inka seregét a városon kívül hagyta, kevés kísérettel találkozóra ment Pizzaróékhoz, akik elfogták és az átadott arany ellenére is, végül megfojtották. Ezt követően hosszas és kemény ostrom során 1533-ra elfoglalták Cuscót.
Az inka birodalom meghódításának lépései