Irodalom:
Veres
József: State and globalization.
Önellenőrző
feladatok a munkafüzetben.
2.
fejezet: Az Európai Unió gazdasága
Cél:
A hallgatók ismerjék meg az
Európai Unió gazdasági szervezetét, céljait, gazdasági stratégiákat és
korlátozásokat.
Megismerendő kategóriák:
·
Európai Unió
·
Gazdasági
stratégia
·
Gazdasági
stratégiai eszközök
·
Központi irányító
szervezetek
·
Gazdasági érdekek
Az európai integráció
politikája lapjaiban változtatta meg a nyugati orientációjú európai államok
kapcsolatát. a nemzeti beállítottságú politikából együttműködés és közösségi
politika alakult ki. A Montánuniótól az Európai Közösség kialakulásig az
integrációs fejlődés dinamikus és más ország számára is nyitott. Az egyesítési
folyamat főbb állomásai:
–
1954-ben az
Európai Védelmi Közösség (EVK) tervei, amely egyesítette volna az európai
hadseregeket, beleértve az NSZK-t is, meghiúsultak, mert Franciaország megtagadta
a hozzájárulást. Ezzel az átfogó európai politikai közösség alakításának első
törekvése vallott kudarcot, jóllehet az Európai Szén- és Acélközösségnek
1953-ban már volt alkotmánytervezete. Az NSZK 1955-ben csatlakozott a NATO-hoz.
–
A Montánunió hat
országa 1957-ben megalakította az Európai Gazdasági Közösséget. A közös
politika a szén- és acéliparon kívül a gazdaság valamennyi területére
kiterjedt. Az EGK szerződése mellett aláírták az Európai Atomenergia Közösségi
létrehozásáról szóló szerződést is. Mindkét szerződés (Római Szerződések) 1958.
január 1-jén lépett életbe.
–
A három európai
közösség (Montánunió, EGK, Euratom) 1967. január 1-jén fuzionált. A Miniszterek
Tanácsa és a Bizottság az Európai Közösség (EK) közös szerveivé váltak.
–
1968-ban (január 7.)
megvalósul az ipar területén a vámunió. Hat EK-állam egységes vámterületet hoz
létre.
–
1970-ben
kialakítják a vámuniót a mezőgazdasági termékekre, így a közös agrárpiac
teljessé válik
–
1970-ben
megalakul az Európai Politikai Együttműködése (EPE) szervezete, amely a
kormányok önkéntes együttműködése külpolitikai kérdésekben.
–
1971-ben a
Miniszterek Tanácsa a Gazdasági és Valutaunió létrehozása mellett száll síkra.
–
1973-ban
csatlakozik az EK-hoz Dánia, Írország és Nagy-Britannia.
–
1975-ben (február
28.) aláírják az első loméi (Togo) szerződést az EK és 46 afrikai, karibi és
csendes-óceáni fejlődő ország között.
–
1978-ban az
Európai Tanács az Európai Valutarendszer (EVR) 1979. évi bevezetéséről dönt.
–
1979-ben tartják
az Európa Parlamentben az első választásokat. Az EK állampolgárai először
választják közvetlenül az Európa Parlament képviselőit.
–
1983-ban (június
19.) az Európai Tanács Stuttgartban aláírja „Az Európai Unió szabad
deklaráció”-ját. az EK-országok bejelentik szorosabb együttműködésüket
külpolitikájuk, gazdaság- és valutapolitikájuk, kultúrpolitikájuk, a
jogegyeztetés és a belső biztonság területén.
–
1984-ben az
Európa Parlament jóváhagyja az Európai Unió alapításáról szóló
szerződéstervezetet, amely az európai alkotmány alapja.
–
1985-ben
Luxemburgban az Európai Tanács az EGK-szerződés továbbfejlesztéséről dönt az
Egységes Európai Okmány (EEO) formájában, amelyet 1986-ban írtak alá és 1987.
július 1-jén lépett életbe. Az EEO részletesen meghatározza az egységes belső
piac kialakítását 1992. december 3í-ig. Az EEO foglalkozik továbbá kutatási,
technológiai, környezetvédelmi, szociálpolitikai, gazdaság- és pénzügypolitikai
kérdésekkel.
–
1985-ben Belgium,
Franciaország, Hollandia, Luxemburg és az NSZK aláírja a „Polgárok Európája”
program keretében a Schengeni Szerződést, amely szerint a belső piac
kialakítása előtt megszüntetik az államok közötti határok ellenőrzését.
–
1986-ban
csatlakozik az EK-hoz Spanyolország és Portugália.
–
1989-ben az
Európai Tanács Madridban dönt a Gazdasági és Valutaunió bevezetésének
háromlépcsős tervéről. Az első szakasz 1991. július 1-jén kezdődik.
–
1990-ben az
Európai Tanács Rómában megnyitja azt a kormányfői konferenciát, ahol a
gazdasági, valuta- és a politikai unió megvalósítását határozzák el.
–
1991-ben az
Európai Tanács Maastrichtiban aláírja az Európai Unió szerződést (gazdasági,
valuta-, politikai unió létrehozása). A szerződés a tagállamok ratifikálása
után, 1993. november 1-jén lépett életbe.
–
1991-ben az EK
szerződést köt az Európai Szabadkereskedelmi Társulással (EFTA) az Európai
Gazdasági Térségről, ami 1993. január 1-jén lép életbe.
–
1993-ban megindul
az EK belső piac kiteljesedése.
–
1993-ban
tárgyalnak Ausztria, Finnország, Svájc és Svédország csatlakozásáról.
Európától a politikai
gondolkodás azon formáját kívánják meg, amely átfogja a társadalmi, politikai
és a gazdasági életet. nemcsak azokról a közös célokról van szó, amelyek a
gyakran szűkre szabott tárgyalásokon vitatnak meg hanem a függetlenségről és az
önként lemondott szuverenitásról is. Az európai egyesítési politikát a béke, a
biztonság, a szabadság, a szabad költözködés joga, a gazdasági és szociális
jólét, a sokoldalú kapcsolatok és a nemzetközi tárgyalókészség iránti igény
alakította ki. Az EK-t jog, érték- és szolidáris közösségnek is szokták
nevezni. Célkitűzéseivel és az államszervezetek sokoldalú kapcsolataival az
együttműködés új minőségét teremti meg.
A nyugat-európai egyesítési
politikának különböző koncepciói és stratégiái volt és vannak.
Legtovább a föderalisták
mennek el, akik egy európai szövetségi állam, az Európai Államok létrehozását
szorgalmazzák. A tagállamok szuverenitásuk egy részét átruháznák az EK-ra.
A konföderalisták ellenkező
véleményen vannak. Ők a klasszikus értelemben vett államszövetségért szállnak
síkra. A tagállamok függetlenségét az együttműködés nem korlátozhatja.
A funkcionalisták harmadik
véleményt képviselnek, a gazdasági együttműködés területén gyors sikereket
keresnek. Összekapcsolják a nemzeti államok szakmaspecifikus együttműködési
érdekeit, különösen a közgazdasági érdekeket, mivel a közgazdaságtan amúgy is
magában foglalja a nemzeti határok megszüntetésének és a működési területek
növelésének a tendenciáját.
Ma már megállapítható az EK
célja; eszerint az európai egyesítési szándékától függ.
Az EK között integrációs koncepciót
követ, ami feloldja a föderalisták és a konföderalisták közötti
nézetkülönbséget. Az európai együttélés pragmatikusan és funkcionálisan
fejlődik, nem tévesztve szem elől az egyesítési célt. Azok a szakaszok,
amelyekben a közösségi struktúra erősödik, kiegészítik azokat a szakaszokat,
amelyekben a kormányok közötti együttműködés előtérbe kerül. A belső piac és a
gazdasági, valuta- és politikai unió előírásainak megvalósításával a „point of
no return”-t (határpontot) már régen túllépték.
Az európai integráció
folyamatát a tagállamok közötti olyan politikai, szociális és közgazdasági
megállapodásként, együttműködésként, összefonódásként, egyesülésként lehet
definiálni, amire az érdekek kiegyenlítődése és a függetlenségi jogok átadása a
jellemző.
A széles körű integrációs
politika indítékai sokfélék. A nyugat-európai egyesítési folyamat
kezdeményezésének történelmi-politikai okai voltak. A nemzetállam, az akkori
felfogás szerint, nem biztosított megfelelő kerete a további politikai,
társadalmi és gazdasági tevékenységnek. Az integráció indokai elsősorban a
következők:
–
Gazdasági okokból
egységesebb működési területek létrehozása jobb termelési és értékesítési
feltételeket teremt (pl. versenyelőny az Európán kívüli konkurenciával
szemben).
–
A nemzetközi
államrendszerben az EK növekvő jelentősége miatt a külpolitikai megfontolások
és a világ általános helyzete megkívánja a közös külpolitika kialakítását.
–
A kölcsönös
függőség indítékai abból a felismerésből erednek, hogy az új, nemzetek feletti
problémákra már nem lehet nemzeti szinten válaszolni. A nemzetállam fogalma a
jelenlegi alkotmányokban számos területen már elavult. Az olyan problémákat,
mint az energia- és nyersanyagellátás, a népvándorlás, a belső, ill. külső
biztonság, a környezetvédelem kérdései, a nemzetállam szintjein nem lehet
megoldani. Különösen a globális környezetvédelem problémái kérdőjelezik meg a
nemzetállami függetlenség koncepcióját. Az ökológiai krízis egyértelművé teszi
a nemzetállami működés fogyatékosságait.
–
A
biztonságpolitika európai önállóságot hangsúlyoz. A kelet-nyugati konfrontáció
megszűnése az EK-tól nagyobb felelősséget kíván az európai és a világbéke
biztosításában.
–
A
fejlődéspolitika a tagállamok, ill. a régiók közötti szociális és gazdasági
kiegyenlítődésre irányul.
–
Az elmaradott,
kevésbé fejlett iparterülteken vagy –vidékeken a gazdasági és szociális
szerkezet javítása közös politikai kidolgozását kívánja meg (az EK mint
egyetemleges közösség).
Fő szervek:
Bizottság (European
Comission)
Miniszterek Tanácsa (European
Council of Ministers)
Európai Tanács (European
Council)
Európai Parlament (European
Parliament)
Európai Bíróság (European
Court of Justice) és
Első fokú Bíróság (Court of
First Instance)
Számvevőszék (Court of
Auditors)
Európai Központi Bank
(European Centeral Bank) (1998-ig Európai Pénzügyi Intézet)
Nem fő szervek:
Gazdasági és Szociális
Bizottság (Economic and Social Commette)
Régiók Bizottsága (Commenttee
of the Regions)
Európai Beruházási Bank
(European Investment Bank)
Európai Ombudsman (Eutopean
Ombudsman)
Jellegzetességük:
Nincs közöttük klasszikus
hatalommegosztás
Keverednek a szupranacionális
és kormányközi működési elvek
1. A Bizottság
Jellege:
szupranacionális központi
szerv: a közösségi érdekek és a közösségi politikák megtestesítője
teljese semlegesség és
függetlenség jellemzi: nem utasíthatják a tagállamok, és nem fogadhatnak el
tőlük utasítást.
Székhelye: Brüsszel
Összetétele: 20 Biztos
(Comissioners): a Biztosok közösségi funkcionáriusok, nem államukat, hanem a
Közösséget képviselik.
Franciaország
Németország
Nagy-Britania 2-2 Biztost jelöl
Olaszország
Spanyolország
A többi 10 tagállam 1-1
Biztost jelöl.
Elnök + 2 elnökhelyettes
Hivatalnokok kb. 18000 fő
(kb. 4000 fő a fordító és tolmács szolgálatban dolgozik).
Jelölés: A Biztosokat a
Tagállamok kormányai jelölik (általában a kormánypártból).
Az Elnököt a tagállamok
kormányai konszenzussal jelölik ki, de a parlamentet jóváhagyási jog illeti
meg.
Kinevezés: A Bizottságot 5
évre nevezik ki a tagállamok közös konszenzussal, szükséges a Parlament
megerősítése (ha a Parlament nem erősíti meg, le kell mondania).
A Bizottság szervezeti
struktúrája:
Elnök + 2 elnökhelyettes
Biztosok Kollégiuma (a 20
biztos): Ülés: heti egy alkalommal
Biztosok Kabinetje (20
Kabinet): minden biztos mellett van egy, a Biztossal rendszerint azonos
nemzetiségű, 6-7 főből álló Kabinet, amely a Biztos munkáját segíti. A
Kabinetvezetők hetente egyeztetik a Bizottsági üléseket.
24 Főigazgatóság (Directorate
General): Az Amszterdami Szerződés eltörölte a DG-k római számokkal való
megjelölését.
Külkapcsolatok, külpolitika
Gazdasági és Pénzügyek
Ipar
Versenyügyek
Foglalkoztatás, szociális
ügyek
Közlekedés
Fejlesztés
Mezőgazdaság
Oktatás, kultúra
Költségvetés
Energetika
Környezetvédelem, nukleáris
biztonság, polgári védelem
Fogyasztóvédelem, a
fogyasztók egészségének védelme, stb.
A DG-k élén a Főigazgató áll,
akit valamelyik Biztos felügyel (egy biztos több D-t is felügyelhet).
A DG-k ún. egységekre (Unit)
osztva működnek, amelyek élén igazgatók állnak.
15 szolgálat (Services):
funkcionális egységek, valamennyi DG-t kiszolgálják. Fajtái:
Fordítói és tolmácsszolgálat,
Jogi szolgálat
Statisztikai szolgálat
Publikációs szolgálat
Információs szolgálat
Fenntartási szolgálat
Szóvivői szolgálat
Kutatási szolgálat
Humanitárius Segélyek Irodája
(ECHO)
Piacfelügyelet, stb.
A Bizottság hatásköre:
Jogszabály-kezdeményezés: az
I. pillérben elsődleges jog, a II. és III. pillérben a tagállamok melletti.
Döntések előkészítése
Az Unió költségvetésének
előkészítése
Jogalkotás (rendelet,
irányelv, döntés, ajánlás, vélemény)
Végrehajtás: közösségi
programok és pénzügyi alapok felügyelete, kezelése.
A közösségi jog betartása (a
Biztosság mint a „Szerződések Őre”)
Gazdasági, pénzügyi
ellenőrzés
Hatósági jogkör (versenyügyek
területén)
Képviselet (Bíróság előtt és
külkapcsolatokban, pl. GATT, WOT-ban)
Bizottsági elnökök:
1958-1962. Walter Hallstein
(Németország)
1962-1967. Walter Hallstein
(Németország)
1967-1970. Jean Rey (Belgium)
1970-1972. Franco Maria
Malfatti (Olaszország)
1972-1973. Sicco Mansholt
(Hollandia)
1973-1977. Xavier Ortoli
(Franciaország)
1977-1981. Roy Jenkins
(Anglia)
1981-1985. Gaston Thorn
(Luxemburg)
1985-1995. Jacques Delors
(Franciaország)
1995-1999. Jacques Delors
(Franciaország)
1999-
Romano Prodi (Olaszország)
2. A Tanács
(Miniszterek Tanácsa)
Jellege: a tagállamok
kormányait képviseli
a tagállamok
véleménykifejtésének közvetlen fóruma
a nemzeti érdekek
képviseletére szolgál
kormányközi és
szupranacionális elveket egyesít
Székhelye: Brüsszel (április,
június, október: Luxemburg)
Összetétele: a 15 tagállam
Minisztereiből áll
Működési formái: 25 féle
működési formája van a tanácsnak
1) Általános Ügyek Tanácsa
Tagjai: a tagállamok
külügyminiszterei, ülései: havonta
2) Gazdasági és Pénzügyi
Tanács (ECOFIN)
Tagjai: pénzügyminiszterek,
ülései: havonta
3-25) Szektorális Tanácsok
Tagjai: ágazati miniszterek,
a fontosabbak havonta, a többiek évente 4-5 alkalommal üléseznek.
Mezőgazdasági Tanács –
havonta
Közlekedési
Fejlesztési
Környezetvédelmi és ipari
Munka- és szociális Tanács,
stb.
A Tanács hatásköre:
Döntéshozatal: bizonyos
kérdésekben a Parlamenttel együtt.
Jogalkotás: átruházhatja
hatáskörét a Bizottságra
Szavazás:
Egyszerű többség: főként
eljárási kérdésekben
Minősített többség: általános
elv I. pilléres ügyekben
Egyhangúság: II., III.
pilléres ügyekben, tagfelvétel, szerződésmódosítás kérdésében
Minősített többségi szavazás:
A tagállamok szavazata eltérő súlyú:
UK, Franciaország,
Németország, Olaszország 10
szavazat
Spanyolország 8
szavazat
Belgium, Görögország,
Hollandia, Portugália 5
szavazat
Ausztria, Svédország
4 szavazat
Dánia, Finnország,
Írország 3 szavazat
Luxemburg
2 szavazat
Összesen
87 szavazat
A minősített többséghez
szükséges szavazatok száma:
62, ha a javaslatot a
Bizottság nyújtotta be
Ha más, akkor a 62
szavazatnak legalább 10 tagállamból kell összejönnie.
„Ioanniai Kompromisszum” /
Blokkoló kisebbség: 23 szavazattal a tagok kérhetik a döntés elhalasztását
(1994-ben az utolsó csatlakozási tárgyalások idején hozták Anglia nyomására.
Célja a minősített többség gyengítése).
Elnökség: Rotációs, 6
hónaponként más tagállam tölti be.
6 éves ciklusokra bontva
állapítják meg a rotációt, oly módon, hogy az egymást követő államok között
legyenek befolyásosabb és kisebb, új és régebbi tagállamok.
1997. Hollandia, Luxemburg
1998. Nagy-Britannia,
Ausztria
1999. Németország, Finnország
2000. Portugália,
Franciaország
2001. Svédország, Belgium
2002. Spanyolország, Dánia
Az Elnökség hatásköre:
Vezeti és szervezi a Tanács
üléseit, kompromisszumok, probléma megoldási módozatok előkészítése.
A döntéshozás
folyamatosságának biztosítása. Szavazásra hívja fel a minisztereket.
Aláírja az elfogadott
aktusokat.
Trojka: az Elnökség munkáját
segíti.
Tagjai: Az előző, a jelenlegi
és a következő elnökséget adó tagállam képviselője.
Hatásköre: Az Elnökség
segítése, válsághelyzetek, külpolitikai kérdések rendezése.
COREPER: Az Állandó
Képviselők Biztossága (Committé des Representants Permanents) A tagállamok EU
nagykövetei, a Tanács működésének folyamatosságát biztosítja.
Formái: COREPER II. a
tagállamok EU nagykövetei
COREPER I. a nagykövetek
helyettesei
Hatásköre: miniszterek
helyettesítése, döntés-előkészítés, véleményezés, a közösségi és nemzeti
adminisztráció közötti koordináció.
A Tanács Titkársága: kb. 2500
főből álló testület a Tanács munkáját segíti. Főtitkár a Mr vagy Ms CFSP,
helyettese az általános adminisztrációért felelős.
3. Európai Tanács
Az EU tagállamok állam- és
korányfőiből álló ún. „szupertanács” vagy csúcsszerv. Teljes politikai
legitimáció jellemzi.
Meg kell különböztetni az
Európai Tanácstól (Council of Europe), amely
Laza kormányközi
együttműködésen alapuló szervezet
1949. május 5-én Londonban
hozták létre
Székhelye: Strasbourg
Jelenleg 42 tagállamot
tömörít
Fő célkitűzései:
A pluralista demokrácia, a
jogállamiság, az emberi jogok védelme
Társadalmi problémák
kezelése.
Szervei:
Miniszteri Bizottság
Parlamenti Közgyűlés
Titkárság
Emberi Jogok Európai Bírósága
Az Európai Tanács
1969-1974. között Európai
Csúcstalálkozó
1974-től Európai Tanács néven
rendszeresen megtartják.
1986. Az Egységes Európai
Okmány bevette az EK szervek közé.
Összehívás: évente 2
alkalommal, az ülések előkészítése az Elnökség feladata, de segíti a COREPER és
a Tanács Titkársága is.
Tagjai:
állam- kormányfők (Finnország
és Franciaország államfővel, a többi tagállam kormányfővel képviselteti magát.)
külügyminiszterek
a Bizottság elnöke
a nyitónapon: Parlament elnöke.
Hatásköre: stratégiai
egyeztetés, döntés az EU politikai irányvonalairól. Többnyire nagyhorderejű,
stratégiai fontosságú kérdésekben dönt, meghatározza a fejlődés általános
irányvonalait.
Döntés:
konszenzussal dönt
nem alkot jogszabályt
döntési formák: package-deal
(„egyzségcsomag”), linkage technikák: kompromisszum, alku, tárgyalások.
4. Európai Parlament
1952. ESZAK: Montánunió
Közgyűlésének felállítása
1957. A Montánunió Közgyűlése
az EGK és az Euratom szervévé vált.
1962. Európai Parlament elnevezés
bevezetése.
A Parlament szerepe kezdetben
csupán véleményezésre és tanácsadásra terjed ki, jogalkotói hatásköre nem volt.
Komolyabb szerepet először 1970-ben kapott a költségvetés elfogadásában, majd
1987-ben (SEA) a jogalkotásban.
Székhelye:
Strasbourg: rendes
plenárisülések, a Titkárság székhelye
Brüsszel: rendkívüli és
biztossági ülések
Választás: 1979 óta
közvetlenül választják öt évre, a választás mente tagállamonként eltérő.
Tagjai: 626 tagja van. az
Amszterdami szerződés értelmében a leendő bővítések után sem haladhatja meg
tagjainak száma a 700 főt.
Élén az Elnök + 14 alelnök
áll (Büro). Jelenlegi elnök: Nicole Fontaine. Bizottságok:
állandó,
ideiglenes,
vizsgáló,
albizottságok,
vegyes bizottságok (társult
országok parlamentjeivel való kapcsolattartásra)
interparlamentáris delegációk
(nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartásra).
Hatásköre:
Jogalkotás: társjogalkotó a
Tanács mellett; együttdöntési eljárás Maastricht után
Önigazgatás, ügyrend
Politikai ellenőrzés,
beszámoltatás, információkérés, beiktatás
Költségvetés megállapítása
Perbeli képviselet – eljárást
kezdeményezhet az ECJ előtt
Mandátumok megoszlása:
Ausztria 21
Belgium 25
Dánia 16
Nagy-Britannia 87
Finnország 16
Franciaország 87
Görögország 25
Hollandia 31
Írország 15
Luxemburg 6
Németország 99
Olaszország 87
Portugália 25
Spanyolország 64
Svédország 22
Összesen 626
Nyolc politikai csoport:
szocialista, szociáldemokrata, kereszténydemokrata, néppárt,
liberál-demokraták, zöldek, radikálisok és függetlenek.
5. Az Európai Bíróság
Jogforrások
EK Szerződés 220-245. cikk
ESZAK és Euratom Szerződés
A Bíróság Statúma
(jegyzőkönyvben)
A rendelkezések nagyjából
azonosak.
Feladata:
Figyelemmel kíséri a
közösségi intézkedések és szervek törvényességét
Felügyeli a közösségi jog
betartását
Független testületként
biztosítja, hogy a különböző intézmények a szerződésekben lefektetett
hatásköreik szerint járjanak el
Szervei
Székhelye: Luxemburg
Európai Bizottság (1958)
15 bíró
9 Advocat General (főügyész)
Döntései
megfellebbezhetetlenek, kivéve ld. 6. pont
Elsőfokú Bíróság (1989)
15 bíró
Hatásköre szűkebb:
dömpingügyek
versenyügyek
kártérítés
szén- és acélügyek
EU-tisztésgviselők által
indított ügyek
Döntései az Európai Bíróság
előtt megtámadhatók.
A bírák és a főügyészek
Mind az Európai Bíróság, mind
pedig az Elsőfokú Bíróság 15-15 bírából áll (tagállamonként egy bíró), akiket a
tagállamok korányainak közös beleegyezésével választanak.
A Bíróság munkáját kilenc
főügyész segíti. Az Elsőfokú Bíróságon nincsen főügyész, viszont a 15 bírából
egy főügyészi feladatokat lát el. Főügyész feladata: adott ügyben írásban
terjessze elő véleményét, mely tartalmazza az alkalmazandó jogszabályokat és a
meghozandó döntést is (opinion).
A bírák és a főügyészek
függetlenek (kormányaiktól is), országukban kielégítik a legmagasabb bírói
tisztségekkel szemben támasztott követelményeket, elismert szakértelemmel bíró
jogászok.
Hivatali idő: megújítható hat
év, háromévente a Bíróság és az ügyészek fele cserélődik.
Hivatali időre
összeférhetetlenség (politikai, igazgatási funkció).
Eljárása
Ülési:
Teljes ülés: ha tagállam vagy
a Közösség valamelyik intézménye kezdeményezi, főképp a Közösség egészét érintő
fontos kérdésekben.
Három vagy öt bíróból álló
tanács:
vizsgálati jogkör
bizonyos ügytípusokban
döntési jogkör.
Nyelve: a közösség valamely
hivatalos nyelve, ill. a kérelmező fél nyelve.
Az eljárás szakaszai:
Írásbeli és szóbeli szakaszokban jár el. Az írásbeli szakasz az alaposabb és
fontosabb.
Az eljárás a Bíróság
nyilvántartó irodájához ügyvéd útján továbbított írásbeli beadvánnyal indul. A
Nyilvántartó az EK Hivatalos Lapjában közzétesz egy közleményt a beadványról,
majd főügyészt és előadó(rapporteur)-bírát neveznek ki, és továbbítják a
keresetet a másik félnek, akinek egy hónapja van védekezését előterjeszteni.
Erre a felperes válaszolhat, amire végül újra lehetősége van az alperesnek
reagálni egy-egy hónapon belül.
Az írásbeli szakasz végén az
előadó bíró és a főügyész meghallgatásakor határoznak arról, szükség van-e
további vizsgálatra, vagy arra, hogy a teljes Bíróság vigye az ügyet.
Amint az utolsó beadvány is
megérkezett, vagy az esetleg elrendelt vizsgálat is lezárult, a Bíróság elnöke
kijelöli a nyilvános meghallgatás időpontját, amire az előadó bíró egy
jelentésben összefoglalja felek által állított tényeket és érveket.
A nyilvános meghallgatáson a
felek előadják érveiket, a bírák és a főügyész kérdéseket tehetnek fel. Néhány
héttel később, a bíróság nyilvános ülésén a főügyész előadja véleményét. Ebben
részletesen elemzi a tényeket és az eset jogi aspektusait, és javaslatot tesz a
probléma megoldására. A szóbeli szakasz ezzel véget ér.
Ezután a bírák zárt ülésen
megfontolják az ügyet az előadó bíró által készített ítélet-tervezet alapján,
de valamennyi bíró javasolhat módosítást. Ha a végleges verzió elkészült, az ítéletet
nyilvánosan kihirdetik.
Az előzetes döntéshozatali
eljárásban a nemzeti bíróság továbbítja a Közösségi jog értelmezésével vagy
érvényesítésével kapcsolatos kérdéseit. Az Iroda regisztrálja és lefordítja a
hivatalos nyelvekre, és közleményt tesz közzé a Hivatalos Lapban a kérdésekről
és a felekről. Az Iroda továbbítja nemcsak a feleknek, hanem a tagállamoknak, a
Bizottságnak, és – ha szükséges – a Tanácsnak is a kérdést, akiknek két
hónapjuk van írásbeli megállapításaik (observation) közlésére. Az eljárás a
továbbiakban az általános eljárási szabályok alapján folytatódik.
Döntései
A Bíróság döntéseit többségi
szavazással hozza; nincsen mód különvéleményre. A döntéseket a meghozatalban
résztvevő valamennyi bíró aláírja, és nyilvánosan kihirdetik. Az ítéleteket és
a Főügyészi véleményeket a Bíróságok hivatalosa lapjában, az EU hivatalos
nyelvein közzéteszik.
Főszabály: jogorvoslat. Az
Elsőfokú Bíróságtól az Európai Bírósághoz lehet fellebbezni, amelynek döntései
már megfellebbezhetetlenek, kivéve:
ha a felek meghallgatása
nélkül határoztak
felülvizsgálat esetén új tény
felmerülése
értelmezési kérdés.
Szerepe, módszere, stílusa
Nincs precedensrendszer:
általában saját joggyakorlatára alapozza döntéseit, de azok nem kötik, a
későbbiekben eltérhet korábbi ítéletétől.
Az integráció motorja a
Szerződés kiterjesztő értelmezése. Számos dokrinát fogalmazott meg. Gyakran
nehezen értelmezhető, homályos döntéseket hoz.
Egyes eljárások
Tagállamok elleni eljárás
(226-228. cikk)
Ha a tagállam a RSZ alapján
fennálló kötelezettségét megszegi:
a Bizottság,
egy másik tagállam eljárást
indíthat ellene.
Bizottsági eljárás:
1. informális szakasz: a
Bizottság értesíti a tagállamot, amire az észrevételtételt tehet (az esetek
2/3-ban ezzel lezárul az eljárás).
2. szakasz: Csak abban az
esetben, ha az informális eljárás sikertelen. Indokolással ellátott
állásfoglalást tesz a Bizottság, általa megszabott határidővel. Ha az érintett
tagállam a véleményben kifejtetteknek a megadott határidőn belül nem tesz
eleget:
3. szakasz: A Bizottság a
Bírósághoz fordulhat (az állásfoglalás terjedelme köti).
Tagállami eljárás:
A tagállam a Bizottságot
értesíti, amely kontradiktórius eljárásban meghallgatja az érintett államokat,
majd indokolt véleményt bocsát ki.
Ha ez eredménytelen, vagy a
bizottság három hónapon belül nem bocsátott ki véleményt, a tagállam a Bírósághoz
fordulhat (ritka).
Példa: olasz húskészítmények
behozatali tilalma. (1960. Olaszország korlátozta a húsáruk szabad bevitelét.)
Ha a Bíróság a jogsértést
megállapítja, akkor az állam köteles a Bíróság ítéletének végrehajtásához
szükséges intézkedéseket meghozni (de nem tehet javaslatot a tagállami
intézkedés meghozatalára).
Ha a jogsértő tagállam nem
szünteti meg a jogellenes helyzetet, a Bizottság átalányt vagy bírságot szabhat
ki (nincs limitálva), az egyének pedig kártalanításra tarthatnak igényt.
Semmissé nyilvánítási eljárás
(230-231. cikk)
A Közösség szerveinek
(Tanács, Bizottság, Parlament, Központi Bank) aktusai (kivéve ajánlás és
állásfoglalás) ellen, ha ezek intézkedése
az EK szerződéssel ellentétes
lényeges eljárási szabályt
sért
hatáskör hiányában meghozott
vagy
hatáskörrel való visszaélés.
Indíthatják:
tagállamok, Tanács,
Bizottság, Parlament, Európai központi Bank;
természetes és jogi
személyek, ha nekik címezték a határozatot vagy az aktus által közvetlenül és
személyesen érintett felek.
A keresetindítás határideje:
az aktus nyilvánosságra hozatalától, közlésétől vagy tudomásra jutásától
számított két hónap.
Következmény: semmisség, az
érintett szervnek új határozatot kell hoznia.
Eljárás határozathozatal
elmulasztása esetén (232. cikk)
Ha a Parlament, Tanács,
Bizottság, vagy Európai Központi Bank elmulaszt meghozni egy határozatot, és ez
a RSZ-be ütközik.
Indíthatják:
A tagállamok, és a Közösség
szervei;
természetes vagy jogi
személy, ha a vele kapcsolatos döntést nem hozták meg (problémás, pl.
versenyjogi ügyekben).
Menete: 1. Felhívják a
szervet, két hónapon belül hozza meg döntését. Ha ez sikertelen:
2. Az eljárást kezdeményező
két hónapon belül Bírósághoz fordulhat.
Következmény: a jogsértő
tényének megállapítása (a Bíróság nem pótolhatja a hiányzó döntést).
Előzetes döntéshozatali
eljárás (234. cikk)
A tagállami bíróságok
orientálása a közösségi jog értelmezésében.
Indítják: tagállamok
bíróságai.
Tárgyköre:
a RSZ értelmezése (a RSZ
kiterjesztőleg értelmezendő, sok más szerződés is)
a Közösségi szervek és az
Európai Központi Bank döntéseinek érvényessége és értelmezése
a Tanács által létrehozott szervek
statútumainak értelmezése.
NEM tárgya a konkrét
tagállami ügy kérdéseinek eldöntése, csak a közösségi jogot értelmezi.
Kérhető: ha ilyen ügy vetődik
fel, és a bíró vagy valamelyik fél kéri.
Kötelező kérni: ha a
tagállami bíróság előtti ügyben a döntéshozatal után fellebbezésnek helye
nincs. Csak folyamatban lévő ügyben kérhető.
„Tagállami bíróság”: tág
fogalom, nem csak „bíróság”-ot jelöl (pl. szakmai érdekvédelmi testületeket,
kamarákat is).
Hivatkozás rendelet
jogellenességére (241. cikk)
Ha a semmisség nyilvánítási
eljárás határideje letelt, de egy hatályban lévő rendelet materiálisan
jogellenes, akkor erre lehet hivatkozni a Bíróság előtt folyó más eljárásban.
Hatása: nem semmisség, hanem
alkalmazhatóság más esetekre is.
Eljárás szerződésen kívüli
felelősség érvényesítésére (288. cikk (2) bekezdés)
Ha a Közösség szervei vagy
alkalmazottjai hivatalos tevékenységük gyakorlása során szerződésen kívül kárt
okoznak, a kár megtérítéséről a Bíróság dönt.
Jogszabályi alapja: „a
tagállamok jogrendjének közös általános szabályai” (azaz nincsenek közösségi
önálló szerződésen kívüli kár megtérítésére vonatkozó kötelmi szabályok).
Alapja általában: kár, oksági
összefüggés és jogellenesség.
Az igény nem függ egyéb
eljárástól (pl. semmisség nyilvánítási, stb.).
A felelősség viselője a
Közösség érintett szerve.
Bizonyos kivételek (pl. a
Közösség alkalmazottja által hivatalos gazdaságpolitikai célúakért nem, kiv. ha
az kirívóan megsért egy, a személy védelmére vonatkozó magasabb szabályt (pl.
fogyasztóvédelem).
Példa: Adams v. Bizottság
eset: Stanley Adams a Hoffmann-La Roche Gyógyszergyár alkalmazottja jelezte a
Bizottságnak, hogy a gyógyszergyártó magatartása sérti a versenyt. A Bizottság
elmarasztalta a céget és pénzbírságot szabott ki. Svájc gazdasági kémkedésért
perbe fogta Adamst, aki ezért kártérítésre perelte a Bizottságot.
A tagállamok vagy a Közösség
által megkötni szándékozott nemzetközi egyezmények, szerződések megkötése előtt
véleményadás
Döntéshozatal meghatározott
ügyekben (237. cikk)
6. A számvevőszék
A Számvevőszék az Európai
Unió pénzügyi ellenőrzési szerve, amely független, autonóm, szupranancionális,
nyilvános szer.
Felállítása:
1975. július 22. A Brüsszeli
Szerződés állítja fel.
1977. január 1. megkezdi
működését.
1993. november 1. Maastrichti
szerződés hatályba lépése: fő szervi rangot kapott.
Jogforrás: EK Szerződés
246-248. cikk
Székhelye: Luxemburg
Tagjai:
15 tagból áll, minden
tagállam 1-1 tagot javasol (közgazdászok vagy olyan személyek, akik a
tagállamok hasonló intézményeiben dolgoztak)
tagjait a Tanács az Európai
Parlamenttel való előzetes konzultáció alapján egyhangú döntéssel nevezi ki
megújítható hat évre
Elnök: a tagok maguk közül 3
évre választják, tisztsége újraválasztható (a jelenlegi elnök 1999-től Jan O.
Karlsson).
Az alkalmazottak száma: kb.
500 fő.
Hatásköre:
Ellenőrzi a közösség pénzügyi
és adminisztratív alapszabályainak betartását,
a közpénzek felhasználását,
az EU intézmények
költekezését és
az alapok költekezéseit.
Nemcsak a kiadásokat, hanem a
tervezett bevételek befolytát is ellenőrzi.
Az ellenőrzés szempontja:
számviteli, adminisztratív és morális.
Tájékoztatja a közvéleményt
az EU költségvetés felhasználásáról.
Tanácsadó funkció: köt3elező
véleményét kikérni a közösségi szabályozásokkal kapcsolatban.
Eszközei: számvizsgálat
pénzügyi igazgatás
értékelése.
Jelentés:
Éves jelentés: minden év
novemberében az Európai Parlament megvitatja és a Tanácsnak javaslatokat nyújt
be, amely, ha szükséges, intézkedéseket tesz a Bizottság felé.
Speciális jelentés a
költségvetéssel összefüggő bármely kérdésről.
A jelentéseket publikálják az
EU Hivatalos Lapjában.
7. Gazdasági és
Szociális Bizottság
Célja: a gazdasági és a
szociális érdekcsoportok és érdekképviseleti szervek részvételének biztosítása
a döntéshozatalban és a politikák alakításában.
Jogi alap: EK Szerződés
257-262. cikkely
Székhelye: Brüsszel
Összetétele: 222 tagból áll,
akik képviselik a társadalmi élet különböző csoportjait: munkavállalókat,
munkáltatókat, fogyasztókat, farmereket, szabadfoglalkozásúakat, a közvélemény
képviselőit, valamint ipari mezőgazdasági, kereskedelmi érdekcsoportokat.
Tagjait a Tanács nevezi ki a
tagállamok jelölés alapján, egyhangúsággal, 4 évre, amely meghosszabbítható.
UK, Németország,
Franciaország, Olaszország 24-24
Spanyolország
21
Belgium, Hollandia,
Görögország,
Portugália, Ausztria,
Svédország 12
Dánia, Írország és
Finnország
9
Luxemburg
6 tagot jelöl.
A Bizottság tagjai
függetlenek, tevékenységüket a Közösség általános érdekében gyakorolják.
Működése:
Három csoportban működik:
1) munkavállalók
2) munkáltatók
3) egyéb érdekképviseletek
csoportja.
A Bizottság tagjai egy 36
tagú irányítótestület (Büro) választanak, (12-12 tagot minden csoportból) két éves
időtartamra. A Büro élén Elnök és két alelnök áll, akiket a három csoportból
rotációs alapon választanak. Feladatuk: az egyes munkacsoportok munkájának az
összehangolása, irányítása, valamint a külső szervekkel való kapcsolattartás.
Szekciók:
gazdasági-, pénzügyi-, és
monetáris kérdések
külkapcsolatok, kereskedelmi
és fejlesztési politika
szociális, családi, oktatási
és kulturális ügyek
környezetvédelem, fogyvédelem
és közegészségügyi kérdések
regionális fejlesztés
mezőgazdaság és halászat
ipar és kereskedelem
közlekedés és kommunikáció
energia, nukleáris kérdések
és kutatás
Munkacsoportok: 12 fős
csoportok készítik elő a véleményeket és publikálják az Unió Hivatalos
Lapjában, az Official Journal-ban.
Közgyűlés: Évente tízszer
ülésezik, feladata a végső vélemény kialakítása, egyszerű többséggel dönt.
Hatásköre: véleményeket
bocsát a Tanács és a Bizottság rendelkezésére.
A Tanács és a Bizottság
köteles konzultálni a Bizottsággal:
mezőgazdasági,
szociálpolitikai, közlekedési, környezetvédelmi, egységes belső piac, kohézió
és kutatásfejlesztési kérdésekben
minden olyan esetben, ha a
Tanács vagy a Bizottság szükségesnek tartja.
A vélemény előterjesztésére a
Tanács vagy a Bizottság határidőt szabhat (amely azonban nem lehet egy hónapnál
rövidebb), a megszokott határidő lejárta után a vélemény hiánya figyelmen kívül
hagyható, valamint a tanácsot és a Bizottságot a vélemény nem köti döntése
meghozatalakor.
A Gazdasági és Szociális
Bizottság saját kezdeményezésében is konzultációt kezdeményezhet és véleményt
bocsáthat ki, ha ezt szükségesnek tartja, illetve konzultálhat az Európai
Parlamenttel is (Az Amszterdami Szerződés iktatta be.)
8. A Régiók Bizottsága
Célja: tanácsadó testület,
amelyet a tagállamok polgárai a régiók közigazgatási tisztviselői közül választanak,
a régiók érdekeinek képviseletére. A helyi és regionális szervek így közvetlen
beleszólást kapnak a Közösség munkájába. A szubszidiaritás legfőbb őrzője.
Jogi alap: A Maastrichti Szerződés állította fel, 1994-ben
kezdte meg működését.
Jogforrás: EK Szerződés
263-265. cikk
Székhelye: Brüsszel
Felépítése: 222 tagját a régiók választják a közigazgatási
dolgozók közül.
Tagjait a Tanács nevezi ki a tagállamok jelölése alapján,
egyhangúsággal, négy évre, amely megújítható.
A tagok országonkénti megoszlása
megegyezik a Gazdasági és Szociális Bizottsággal.
A Bizottság tagjai
függetlenek, tevékenységüket a Közösség általános érdekében gyakorolják. Ezzel
egyidejűleg nem lehetnek az Európai Parlament tagjai.
Működése: A Tanács és a Bizottság köteles konzultálni a Régiók
Bizottságával
a regionális érdekeket érintő
kérdések meghozatala előtt
a gazdasági és szociális
kohézióra, a strukturális alapokra, a közegészségügyre, a környezetvédelemre,
az oktatásra és ifjúságra és a transzeurópai hálózatokra vonatkozó döntések
előtt.
A testület saját
kezdeményezése alapján is megvizsgálhat egyéb, településeket vagy régiókat
érintő kérdést.
Munkacsoportok: Nyolc állandó Biztosságban és négy albizottságban
készítik elő a véleményeket, amelyeket publikálnak az EU Hivatalos Lapjában.
Hatásköre: véleményeket bocsát a Tanács és a Bizottság
rendelkezésére
Titkárság: A Bizottság tagjai
közül két évente választja, feladata a koordináció, valamint a szervezési
feladatok ellátására.
9. Az EU bankrendszere
9.1 Az Európai Beruházási
Bank
Jogi alap: A Római Szerződés
alapján 1958-tól működik.
Jogforrás: EK Szerződés
266-267. cikk.
Formája: RT, melynek tőkéjét
a tagállamok adták össze gazdasági súlyuknak megfelelő arányban.
Feladata:
a Közösség gazdasági
fejlődésének előmozdítása,
kölcsönök folyósítása az Unió
céljaival összhangban álló beruházások finanszírozására,
évente kb. 20 milliárd euró
értékben nyújt hiteleket, amelynek mintegy 10%-át az Unión kívüli országokba
helyezi ki.
Székhelye: Luxemburg
A beruházási kölcsön
nyújtásának feltételei:
a régiók gazdasági
fejlődésének előmozdítása,
a telekommunikáció, energia,
illetőleg közlekedés transzeurópai hálózatának fejlesztése,
a kis- és középvállalkozások
európai versenyképességének javítása,
az életminőség,
környezetvédelem, építészei értékek megőrzéséhez hozzájárulás,
a biztonságos energiaellátást
növelő beruházások.
Kölcsönnyújtás az EU-n kívül:
a közép kelet-európai
országok részére,
a LOMÉ-i Konvencióban
résztvevők számára,
a dél-európai országok
környezetvédelmi beruházásaira,
a közel-keleti
békefolyamatokat segítő beruházások finanszírozása,
kölcsönös előnyök alapján más
Ázsiai és Latin-Amerikai országok részére is nyújt kölcsönt környezetvédelmi,
technológiai transzferre irányuló beruházásokra.
9.2 Európai Központi Bank
Előzmény:
Európai Monetáris Intézet
(EMI) 1994. jan. 1-jétől
Státusza: jogi személy
Feladatai:
a pénzügyi unió előkészítése
felügyeli az Európai
Monetáris Rendszer működését
a központi bankok pénzügyi és
valutapolitikájának összehangolása, együttműködése
átveszi az Európai Pénzügyi
Együttműködési Alap feladatait
felügyeli az ECU használatát
az Európai Központi Bank
felállításának előkészítése
Székhelye: Frankfurt
Elnöke: akit a tagállamok
állam- és korányfői konszenzussal neveznek ki, ezt a posztot báró Lámfalussy
Sándor töltötte be.
Struktúrája: EMI Tanácsa,
tagjai a tagállamok központi jegybankjának elnökei, ill. kormányzói.
Működése:
évente legalább 10 alkalommal
hívják össze
részt vesz az ülésein a
Tanács elnöke és a Bizottság elnöke
éves beszámolót ad ki az EU
pénzügyi helyzetéről, melyet megküld az EP-nek, Tanácsnak és a Bizottságnak is.
Európai Központi Bank
Az EMI 1998. július 1-jétől
álalakult Európai Központi Bankká.
Jogi alap: a TEU Szerződéshez
csatolt 3. számú jegyzőkönyv.
Formája: RT, 5 milliárd ECU
alaptőke, melyet a tagállamok jegyeztek a GNP arányában.
Szervei:
Kormányzótanács: a pénzügyi
unióban teljes mértékben résztvevő tagállamok jegybankjainak elnökeiből és az
Igazgatótanács tagjaiból áll.
Feladatai:
meghatározza a Közösség
pénzügyi politikájának fő irányait
dönt az ESCB monetáris
célkitűzéseiről
kamatlábak és tartalékok
mértékének meghatározása
Működése:
évente legalább 10 alkalommal
hívják össze
részt vesz az ülésein a
Tanács elnöke és a Bizottság egy tagja szavazati jog nélkül, a Tanács elnöke
tárgyalási indítványt tehet
éves beszámolót ad ki az EU
pénzügyi helyzetéről, melyet megküld az Európai Parlamentnek, Tanácsnak és a
Bizottságnak is
Igazgatótanács: elnök, első
elnöke Wim Duisenburg (holland), alelnök + 4 tag a tagállamok szakértői közül.
A tagjait az Európai Tanács konszenzussal nevezi ki a Tanács ajánlására és az
Európai Parlamenttel, valamint az EKB Kormányzótanácsával való konzultáció
után. Megbízatásuk 8 évre szól, nem újítható meg.
Feladata végrehajtani a
Kormányzótanács által meghatározott monetáris politikát és megadni a nemzeti
központi bankoknak a szükséges utasításokat.
Az Igazgatótanács felelős az
EKB folyó ügyeiért.
Általános Tanács: az
Igazgatótanács elnökéből és alelnökéből, valamint az EU összes tagállama
központi bankjainak elnökeiből áll. Ennek a feladata olyan kérdések rendezése,
amely az EMU 3. szakaszából kimaradó tagállamokkal függ össze.
Az EKB feladatai:
az EU központi Bankja,
jegybanki funkciók:
bankjegykibocsátás engedélyezése a közösségen, bankjegykibocsátás (a nemzeti
központi bankokkal)
a tagállamok által
kibocsátható pénzérmék mennyiségének jóváhagyása
euró bevezetése,
a bankrendszer felügyelete,
irányítása,
átváltási arányok
meghatározása az euró és más valuták között
az unió monetáris
rendszerének irányítója
pénzügyi műveleteket végez
hitel és tőkeügyleteket végezhet,
pénzügyi statisztikai adatok
begyűjtése a központi bankoktól,
részt vesz nemzetközi
pénzintézetekben,
a pénzintézetek prudens
működésére vonatkozó szabályozást véleményezi,
jelentést készít minden évben
a monetáris politikáról és a KBER tevékenységéről (Kapják: Parlament, Tanács,
Bizottság, Európai Tanács)
Az EKB irányítási eszközei:
rendeleteket bocsát ki a KBER
Alapszabálya megvalósításához szükséges mértékben, és a Tanács aktusai alapján
a KBER-re ráruházott
feladatok teljesítéséhez szükséges határozatokat hoz
ajánlásokat és véleményeket
bocsát ki, az ajánlások és vélemények nem kötelezőek
Az EKB dönthet úgy, hogy
határozatait, ajánlásait és véleményeit nyilvánosságra hozza.
EKB működési elve: a
semlegesség
Sem az EKB, sem a nemzeti
központi bankok, sem ezek döntéshozó szerveinek valamely tagja nem kérhet, és
nem fogadhat el utasításokat a közösségi intézményektől vagy szervektől, a
tagállamok korányaitól vagy bármilyen más szervtől. A közösségi intézmények és
szervek, valamint a tagállamok kormányai kötelezik magukat arra, hogy
tiszteletben tartják ezt az elvet, és nem próbálják az EKB vagy a nemzeti
központi bankok döntéshozó szerveinek tagjait feladataik ellátásában
befolyásolni.
10. Európai Ombudsman
Jogi alap: Maastrichti
Szerződés (TEU)
Jogforrás: EK Szerződés 195.
cikk
Választása: Az Európai
Parlament választja 4 évre, ugyanazon személy korlátozások nélkül
újraválasztható.
A jelenlegi Európai
Ombudsmant, Jacob Södermant, 1995-ben választották, majd 1999-ben tisztségében
megújította a Parlament.
Jogállása: Függetlenség és semlegesség: nem fogadhat el és nem
kérhet utasításokat sem uniós, sem nemzeti szervektől vagy szervezetektől.
Jogköre: az európai intézmények hibás működésével kapcsolatos
panaszok kivizsgálása, így különösen:
adminisztratív
szabálytalanságok,
hatalommal való visszaélés,
diszkriminációk
európai állampolgárságból
eredő jogok megsértésére vonatkozó panaszok.
Az ombudsmanhoz fordulhat:
az Unió minden polgára,
a tagállamok területén élő
természetes személyek,
az Unió területén bejegyzett
székhellyel rendelkező jogi személyek.
Az Európai Ombudsman nem
vizsgálhatja:
a tagállamok központi és
helyi szerveinek működésével kapcsolatos panaszokat
bíróság előtt folyamatban
lévő vagy jogerősen lezárt ügyekkel kapcsolatos panaszok
ha a jogsértő több mint két
éve jutott a panaszos tudomására
ha a panaszos nem kísérelte
meg előzetesen felvenni a kapcsolatot a bepanaszolt közösségi szervvel
ha a panaszos nem merítette
ki az érintett szerv döntései elleni összes jogorvoslati lehetőséget.
Eljárása:
1. Előzetes eljárás: annak
mérlegelése, hogy befogadható-e a panasz: rendelkezik-e az ombudsman az ügyben
hatáskörrel és a panasz ténybelileg megalapozott-e.
2. Érdemi vizsgálat:
amennyiben az ombudsman befogadhatónak minősíti a panaszt, tájékoztatja erről
az érintett intézményt, amely három hónapon belül köteles megtenni az
észrevételeit, amit a panaszossal is ismertetnek. A bepanaszolt szerv saját
hatáskörében is intézkedhet. Az ombudsman értékeli a hatóság válaszát, és a
panaszos észrevételeit, majd dönt arról, történt-e közigazgatási hiba.
3. Amennyiben a hatóság
eljárását vagy döntését rendben lévőnek találja, az ügyet lezárja és erről
értesíti a panaszost és a hatóságot.
4. Ha az eljárás
közigazgatási hibát tár fel, az obmudsman lehetőségei a jogsértés súlyossága és
a gyakorisága függvényében a következők:
Az érintett szerv
felszólítása: orvosolja saját hatáskörében a jogsértést
Egyezség létrehozásának
megkísérlése
Kritikai megjegyzés tétele
Ajánlástervezet benyújtása a
hátóságnak
Rendkívüli jelentés az
Európai Parlamentnek
Rendes jelentés: évente, az
Európai Parlamentnek.
Önellenőrző feladatok:
Az
Európai Unió céljai.
Ismertesse
az Európai Unió gazdasági stratégiáját!
Milyen
stratégiai eszközös állnak a Unió rendelkezésére?
Ismertesse
a központi gazdasági irányító szervek rendszerét!
Az
Európai Unió tagjainak milyen eltérő gazdasági érdekei vannak?
Irodalom:
T.
Hitris: Az Európai Unió gazdaságtana
Lothar
Ungerer: Az Európai Unióról röviden
Önellenőrző
feladatok a munkafüzetben.
3.
fejezet: Az Európai Piac
Cél: A hallgatók ismerjék meg az Európai Unió belső piacát, ismerjék meg az
Unió gazdasági versenyszabályait, fő elveit, a piacszabályozás fő motívumait.
Megismerendő kategóriák:
·
Piaci verseny
·
Piacszabályozás
·
Monopol piac
·
Piacvédelem
·
Piaci szegmensek
A belső piac az a belső
határok nélküli terület, ahol biztosított az áruk, személyek, szolgáltatások és
a tőke szabad áramlása. Feltétele a még meglévő fizikai (különösen a személy-
és áruellenőrzés), technikai és vámkorlátok lebontása. A Bizottság Fehér Könyve
munkaprogram formájában tartalmazza az ehhez szükséges intézkedéseket (279
egyedi döntés). Az EEO ehhez tervezi a belső piaci projektek gyorsítását és
további funkciók társítását. A következő területek alkotják a belső piaci
programok körét: jogasszimiláció, áruforgalom, adók harmonizálása, letelepedési
szabadság, szolgáltatás- és tőkeforgalom, energiaszektor, környezetvédelem,
regionális politika, szociálpolitika, kutatás- és technológiapolitika. A belső
piaci programok alkalmazására az EEO a következő döntési alapelveket írja elő:
–
a belső piacokra
irányuló intézkedéseket a Tanács minősített többséggel, hozhatja meg;
–
az Et-t bevonják
a döntési folyamatokba;
–
a különböző
nemzeti határozatokat számos területen kölcsönösen el kell ismerni (bürokrácia
elleni védelem).
Az európai belső piac
független, munkamegosztáson alapuló piac, regionális, gazdasági és szociális
sajátosságokkal. Egységes jogi, gazdasági és politikai feltételeket teremt, ami
a vállalatok számára megbízható kalkulációs alapot nyújt. A növekvő verseny és
a kiélezett konkurencia növeli az árukínálatot, elősegíti a technológia
fejlődését és serkenti a gazdasági növekedést.
A belső piac működésének
gazdasági haszna a következő számadatokkal jellemezhető: a bruttó nemzeti
termelés növekedése 5-7%, a fogyasztói árak csökkenése 6%, 2-5 millió új
munkahely teremtése, a termelési költségek 5-10%-os csökkenése, a gazdasági
teljesítőképesség 200 milliárd ECU-s növekedése. A gazdasági teljesítőképesség
növekedése magyarázható a határformalitások költségeinek elmaradásával (kb. 12
milliárd ECU), a versenykorlátozással (44 milliárd ECU) és a
költségcsökkentéssel (81 milliárd ECU). A belső piac negatív hatásai a
következőkben foglalhatók össze:
–
kiélezett
verseny, ami a piackoncentáricó és a mikrogazdasághoz való alkalmazkodás
megszűnéséhez vezet,
–
területi
egyenlőtlenségek kialakulása,
–
a szociális
juttatások leépítése, a környezeti károk és a fogyasztók károsítása a legalsó
szinthez való nivellálódás miatt.
A belső piac kritikai
vizsgálata ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy a társulás problémáját nem csak
a közgazdasági haszon oldaláról lehet megközelíteni. Ezáltal a belső piac és
más politikai terültek kölcsönösen illeszkedjen egymáshoz (különösen a
regionális politika, a szociál- és környezetpolitika és a külkereskedelem). A
belső piaci program meggyorsította a Közösségnek a gazdasági, valuta- és
politikai unió irányában való fejlődését. Az egységes gazdasági piac
megköveteli a valuta- és gazdaságpolitikai kérdések egyeztetését. A gazdasági
és valutaunió megvalósítása nélkül a belső piac számos területen „félkész”
maradna.
A Négy Alapszabadság
Jogi alapok
EK szerződés 2. cikk:
„A Közösség feladata, hogy a
közös piac és egy Gazdasági és Monetáris Unió kialakításával…” valósítsa meg
célkitűzéseit.
EK szerződés 3. cikk:
„A Közösség tevékenysége a
Szerződésben előírt feltételekkel és időrendben magában foglalja
a) a tagállamok között az
áruk kivitele és behozatala tekintetében a vámok és mennyiségi korlátozások,
illetve valamennyi, ezekkel egyenértékű hatású intézkedés eltörlését;
VÁMUNIÓ (negatív reláció)
b) a közös (…) politikák
megvalósítását, (pozitív integráció)
c) a belső piacot, amelyet a
tagállamok között az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad
mozgását gátló akadályok megszüntetése jellemez;
d) a személyeknek a belső
piacra való belépésére és azon belüli mozgására vonatkozó intézkedéseket, a
100c. cikk által meghatározott módon; (…)
g) olyan rendszer
létrehozását, amely a belső piac területén folyó versenyt megóvja a
torzítástól;
h) a tagállamok
jogszabályainak közelítését abban a mértékben, ahogy az a közös piac
megvalósítása érdekében szükséges…”
EK szerződés 14. cikk (7a):
„A Közösség meghozza azokat
az intézkedéseket, melyek célja, hogy 1992. december 31-ig a belső piac
fokozatosan megvalósuljon.
A belső piac olyan, belső
határok nélküli térséget jelent, amelyen elül az áruk, a személyek, a
szolgáltatások és a tőke szabad mozgása a Szerződés rendelkezései értelmében
valósul meg.”
Részletesen:
EK szerződés I. cím: Az áruk
szabad mozgása
III. cím: A személyek, a
szolgáltatások és a tőke szabad mozgása
IV. cím: Vízumok,
menekültügy, bevándorlás és a személyek szabad mozgására vonatkozó egyéb
politikák
Az egységes piac létrehozásának
szakaszai
Szabadkereskedelmi terület: a
terület országain belül a külkereskedelem liberalizált, a kívülállókkal szemben
azonban minden tagország külön nemzeti vámpolitikát folytat.
Vámunió: a terület országain
belül a külkereskedelem liberalizált, a kívülállókkal szemben a tagok közös
külső vámokat és külkereskedelmi politikát folytatnak. – 1968-ra
Közös piac: a tőke és a
munkaerő áramlását is liberalizálják.
Egységes (belső) piac: olyan,
belső határok nélküli térség, amelyen belül az áruk, a személyek, a
szolgáltatások, valamint a tőke szabad mozgása a Szerződés rendelkezései
értelmében (a vámokon és a mennyiségi korlátozásokon túlmenően a fizikai,
technikai, pénzügyi akadályokat is felszámolva) valósul meg. Az egységes belső
piac megvalósulásához a négy alapszabadság megvalósulásán túl szükséges még:
egy versenysemleges piaci
környezet,
a jogszabályok egymáshoz
közelítése, koordinálása, valamint
a nemzeti politikák közti
konfliktusok megszüntetése.
Gazdasági unió:
gazdaságpolitikák harmonizálása, közös valuta – 1999/2002-re
Politikai unió: a kormányzás
és a törvényhozás fokozatos átvitele közösségi szintre.
1985. Az Európai Bizottság
Fehér Könyve a belső piac kiteljesítéséről
Precíz program és menetrend a
belső piac kiteljesítéséhez elengedhetetlennek minősített 270 jogalkotási
intézkedésről.
A Fehér Könyv három fejezete:
fizikai
technikai (a 270 intézkedés
zöme ennek eltörlését célozta)
(közvetett) adókat érintő
akadályok lebonyolítását célzó intézkedések.
Nem foglalkozik viszont a
Maastrich-ban tárgyalt és a belső piac projektjéhez szorosan kapcsolódó olyan
témákkal, mint:
„szociális” Európa
gazdasági és monetáris
politikák konvergenciája
közvetlen adók harmonizációja
két új döntéshozatalai
eljárás bevezetése: együttműködési és együttdöntési eljárás.
Eredmények
Az 1993-as Fehér Könyv
tartalmazza az eredményeket.
1992. végére megvalósul a
tőke, a szolgáltatások, az áruk szabad áramlása, a személyek szabad mozgása
azonban még nem teljes mértékben.
technikai korlátok lebontása,
valamint
az adózás kérdésének
megoldása simán halad,
de a fizikai korlátok
lebontása problémásnak bizonyul.
1986-1990 között:
9 millió új munkahely
teremtése
GDP 0,5 százalékponttal
többel nőtt, mint az egyébként várható lett volna.
az eddig „védett” ágazatokban
(energetika, vízügy, fuvarozás, távközlés) a kereskedelem megkétszereződött
negatív hatás: az Alapokra
fordított hatalmas pénzösszegek.
1. Az áruk szabad mozgása
1.1 A vámunió
A vámunió fogalma: 23. cikk
(régi 9. cikk)
A Közösség alapja a vámunió,
amely a teljes árukereskedelemre kiterjed.
A vámunió magában foglalja a
behozatali és kiviteli vámok, valamint a mámmal egyenlő hatású díjak
alkalmazásának tilalmát a tagállamok között, illetőleg egységes vámtarifa
bevezetését a harmadik országokkal szemben.
A vámunió hatálya: a vámunió
rendelkezései
a tagországokból származó
árukra,
harmadik országokból származó
olyan árukra alkalmazandók, amelyek a tagországokon belül szabadon
forgalmazhatók.
Azok a harmadik országokból
származó áruk minősülnek szabadon forgalmazhatónak valamely tagországban,
amelyekre nézve az érintett tagország behozatali formaságait teljesítik,
továbbá amelyekre az előírt vámok és az azokkal egyenértékű hatású díjak
kiszabása megtörtént, és azokat nem térítették vissza sem teljesen, sem
részlegesen.
A vámunió szakaszai:
I. szakasz: 1958. január
1-1968.
Jellemzői: fokozatosság –
moratórium – standstill elv
1968-tól a vámok
megszüntetése a tagországok között: A tagállamok nem vezetnek be egymás között
új behozatali vagy kiviteli vámokat, illetve ezekkel egyenértékű hatású
díjakat. Ezeket a rendelkezéseket pénzügyi jellegű vámokra is alkalmazni kell
(25. cikk).
Irányadó eset:
Van Gend en Loos v.
Netherlanden Fiscsal Administration (1963)
Az Európai Bíróság a 234.
cikk szerinti eljárásban, megerősítette, hogy nem emelhetik meg az 1957-es
szintről a belső vámokat.
A közös külső vámtarifa
A vámunió másik lényegi eleme
– az áru szabad mozgásának alapfeltétele
eredetileg a Római Szerződés
18-29. cikkei tartalmazták a vámtarifa rendelkezéseket. Tételeit az egyes
termékcsoportok tagországi vámtételeinek középarányosát véve állapították meg,
úgy, hogy A-G-ig listába sorolták.
1992. Egységes Vámtarifa
Kódex (2913/92 Tanácsrendelet) összehangolt, egységes szabályok a vámtarifákra
és a vámeljárásra.
Jogi alapja: A közös
vámtarifa tételeinek minden önálló megváltoztatásáról vagy felfüggesztéséről a
Tanács – a Bizottság javaslatára – minősített többséggel dönt (26. cikk).
Kizárólagos közösségi jogkör.
A tagállamok nem szabhatnak
ki a harmadik országból bejövő árukra semmilyen más vámot.
A Bizottság hatásköre: a
vámszabályok betartásának ellenőrzése, felügyelete végrehajtása, az alábbi
szempontok figyelembevételével:
a) a tagországok és a
harmadik országok közötti kereskedelem előmozdítása;
b) a Közösségen belüli
versenyfeltételek javítása, ha ez a vállalatok versenyképességének a
fokozásához vezet;
c) a Közösségnek
nyersanyagokkal és félkész termékekkel történő ellátása; azonban ügyelve arra,
hogy ne torzuljanak el a késztermékek versenyfeltételei a tagállamok között;
d) a tagállamok a gazdasági
élet komoly zavarait elkerüljék, és a termelés ésszerű fejlődése, valamint a
fogyasztás kibővülése a Közösségben belül biztosítva legyen.
1.2 A mennyiségi korlátozások
eltörlése a tagállamok között
Jogi alapok: A tagállamok
között tilos a behozatal mennyiségi korlátozása, valamint bármilyen ezzel
egyenértékű hatású intézkedés, kivéve, ha az alábbiak másképpen rendelkeznek
(28. cikk).
Szakaszai:
a) 1968-ig érvényesült a
fokozatosság és standstill klauzula: A tagállamok az első szakasz végéig
eltörlik a Szerződés hatálybalépésekor fennálló, a kivitelre vonatkozó
mennyiségi korlátozásokat és az ezekkel egyenértékű hatású intézkedéseket. A
tagállamok azonban kijelentik, hogy készek a többi tagállammal szemen fennálló,
a kivitelre és behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátokat az előző cikkben
előírtaknál gyorsabban megszüntetni, feltéve, ha a gazdasági helyzetük egésze
és az érintett gazdasági ágazat helyzete ezt lehetővé teszi és a Bizottság
megfelelő ajánlásokkal fordul az érintett tagállamokhoz (35. cikk).
b) 1968-tól általános, de nem
abszolút tilalom. A 30. cikk (régi 36. cikk) a tilalom alól kivételeket állapít
meg szigorú taxációval:
A 28-29. cikk előírásai nem
zárják ki a behozatalra, kivitelre vagy az árutranzitra vonatkozó olyan
tilalmat vagy korlátozást, amelyet
a közerkölcs,
a közrend vagy
a közbiztonság érdekei, az
emberek, állatok életének,
egészségének védelme, a növények védelme
művészeti, történelmi vagy
régészeti értékű nemzeti kincsek megóvása,
az ipari és kereskedelmi
tulajdon védelme indokol.
A korlátozás feltétele: Az
ilyen korlátozások azonban nem lehetnek önkényes hátrányos megkülönböztetés
vagy az álcázott kereskedelmi korlátozás eszközei a tagállamok között.
Tagállamokat terhelő
kötelezettségek:
A tagállamok fokozatosan
kiigazítanak minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot, hogy ne legyen
megkülönböztetés az áruk beszerzési és eladási feltételei között az egyes
tagállamokhoz való tartozás alapján (31. cikk).
A tagállamok tartózkodnak az
olyan új intézkedésektől, amelyek az előző bekezdésben megfogalmazott elveknek
ellentmondanak vagy a tagállamok közötti vámok és a mennyiségi korlátozások eltörlésére
vonatkozó cikkek szerepét csökkentik.
A tagállamok egyeztetni
kötelesek az előírt intézkedések időrendjét.
A kötelezettség címzettjei:
E cikk rendelkezései
vonatkoznak minden olyan intézményre, amellyel valamely tagállam közvetlenül
vagy közvetve a tagállamok közötti behozatalt vagy kivitelt jogilag vagy
ténylegesen ellenőrzi, irányítja vagy érzékelhetően befolyásolja. E
rendelkezések vonatkoznak az átruházott állami monopóliumokra is.
Irányadó esetek:
a) Dassonville eset
(Procureur du Roi v. Benoit et Gustave Dassonville, 1974.)
A Scotch Wisky belgiumi
importjának korlátozása arra hivatkozással, hogy a Franciaországból bevitt
terméken hiányzik az eredet országának igazolása.
Dassonville formula:
Az EB kimondta, hogy a
mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni minden
olyan, a tagállamok által alkotott, a kereskedelemre vonatkozó szabályt is,
amely alkalmas arra, hogy közvetlenül vagy közvetve ténylegesen vagy
potenciálisan akadályozza a Közösségen belüli kereskedelmet.
A Dassonville formula
továbbfejlesztése:
Európai Bíróság: kölcsönös
elismerés elve
megelőzés elve
Maastrichti Szerződés
módosítása: 95. cikk (régi 100.a cikk) 1992 óta kimondja: az egyik tagállamban
érvényesülő előírásokat a másik tagállamban egyenértékűnek kell elismerni.
b) Cassis de Dijon eset (Rewe
Zentral Ag v. Bundesmonopolverwaltung für Brantwein, 1978.): A Dijoni likőr
Németországba való bevitelét megtiltották, mert nem felelt meg az alkoholfoka
azoknak a német jogszabályoknak, amelyek egyaránt vonatkoztak a hazai és az
importált termékekre.
A Bíróság kimondta, hogy az
alkohol előállítására és értékesítésére vonatkozó közös előírások hiányában a
tagállamokra hárul az a feladat, hogy a kérdést saját területükön szabályozzák.
„A Közösségen belüli mozgás
akadályai, amelyek a kérdéses termékek forgalmazására vonatkozó nemzeti
jogszabályok közötti egyenlőtlenségből származnak, csak annyiban fogadhatók el,
amennyiben azok a szabályok szükségesek, különösen
a pénzügyi felügyelet
hatékonyságára,
a közegészség megóvására,
a kereskedelmi ügyletek
tisztaságára és
a fogyasztók védelmére
vonatkozó alapvető
követelmények kielégítése céljából.”
A Bíróság mindezeket
mérlegelve megállapította, hogy a kérdéses német jogszabály a kereskedelmet oly
módon korlátozta, amelyet a közérdek nem indokol, és ezért a korlátozás az
Alapszerződésbe ütközik.
Az üggyel kapcsolatban a
Bíróság három elvet állapított meg:
a) közösségi előírások
hiányában a tagállamok akkor alkalmazhatnak az áruk szabad mozgását korlátozó
intézkedéseket, ha azok a köz érdekeit védő ún. alapvető követelmények
érdekében szükségesek
b) az intézkedés a 28. cikk
(régi 30. cikk) értelmében tilos, ha hatását tekintve a hazai termékeket védi
az import kizárásával vagy korlátozásával
c) annak az árunak a behozatalát,
amelyet törvényes előírásoknak megfelelően gyártottak és fogalmaztak egy
tagállamban, egyik másik tagállam nem tilthatja meg azon az alapon, hogy az áru
nem felel meg az utóbbi tagállam kereskedelmi előírásainak (a kölcsönös
elismerés elve – mutual recoognition).
Önellenőrző feladatok:
A
paci verseny milyen formáit ismeri az Európai Unióban?
Sorolja
fel a piacszabályozás uniós eszközrendszerét!
A
monopol piac jellemzői, Európai Uniós sajátosságai.
A
piacvédelem Európai Uniós eszközrendszere.
Milyen
piaci szegmenseket ismer az Európai Unióban?
Irodalom:
T.
Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana
Lothar
Ungerer: Az Európai Unióról röviden.
Önellenőrző
kérdések a munkafüzetben.
4.
fejezet: Az Európai Unió költségvetése
Cél: A hallgatók ismerjék meg az
Európai Unió költségvetési céljait, főbb költségvetési tételeket és a
költségvetés működését.
Megismerendő kategóriák:
·
A költségvetés
fogalma
·
Költségvetési
bevételek
·
Költségvetési
transzfer
·
Költségvetési
támogatás
·
Költségvetési
alapok
Fogalma:
Olyan dokumentum, amely az Unió egyes évekbe várható bevételeire és kiadásaira
vonatkozó becslést és ennek előzetes jóváhagyását foglalja magába (1977. évi
költségvetési törvény). Olyan nyilvántartás, amely megállapítja az adott
időszakban realizálandó bevételek és kiadások összegét (Európai Bíróság). Olyan
pénzalap, amelynek számláira pénz áramlik (bevétel) és pénzt fizetnek ki
(terhek, kiadások).
Története:
1968-ig az Egyesítő Szerződés hatálybalépéséig külön költségvetése volt a három
alapszervezetnek (ESZAK, EGK, EURATOM).
1970.
évi költségvetési szerződés, ez már egységes költségvetés, vagyis magába
foglalja az ESZAK, EGK, EURATOM és a Regionális Fejlesztési Alap költségvetését
is.
Elvei:
egységesség,
a
bruttó költségvetés elve: Az általános költségvetés összes bevétele az
általános költségvetés összes kiadásainak fedezetére szolgál.
éves
költségvetés elve: Évente és a teljes költségvetési évre vonatkozó
költségvetési szükséges.
részletesség
elve: Nem csak a főösszegeket, de e részletes bontást is tartalmaznia kell.
a
költségvetés egyensúly elve: Az Unió költségvetése nem lehet forráshiányos, a
kiadásokat fedeznie kell a bevételeknek. Nem lehet hitellel fedezni a
kiadásokat!
elszámolási,
számbevételi egység: 1957. Európai Számbavételi Egység, 1981-től az EMS
keretében ez ECU, 1999. na. 1-től: az EURO.
gondos
pénzgazdálkodás elve
szuszidiaritás
elve: Ez alapján egy adott területet a lehető legalacsonyabb szinten kell
finanszírozni, feltéve ha a magasabb szinten való kezelésből nagyobb előny nem
származik.
A
költségvetés bevételei:
1958-70
között a tagállamnak a befizetései
1970-től
a tagállami befizetéseket felváltották a költségvetés saját forrásai:
1. vámok: Ezek a harmadik országból származandó import
után fizetendők és teljes egészében a költségvetést illetik meg. Kb. 20%-át
teszi ki a bevételeknek.
2. mezőgazdasági leföl9özések és cukor-hozzájárulás: a
CAP keretében a kívül álló országokból származó behozatal után fizetendő
lefölözés, pótlék, kiegyenlítő összeg + a cukoripari rendtartás keretében
fizetendő hozzájárulások.
lefölözés: Mozgó vám, amely a piaci rendtartás alá
tartozó termékek behozatala esetén az alacsonyabb világpiaci ár és a közösségi
árak közötti különbség kiegyenlítésére hivatott. 1995-től ez gyakorlatilag
megszűnt, mert a GATT Uruguay-i fordulója értelmében vámosítani kell.
cukor-hozzájárulások: A cukorgyártók kötelesek
befizetni a piacvédelemhez szükséges költségeket, méghozzá az előre
meghatározott termelési kvóta
túllépésével arányosan.
3. Forgalmi Adó (VAT) forrás: Maximum 1,4%-át a
tagállamok havonta befizetik. ez teszi ki a bevételek kb. 50-55%-át
4. GNP forrás: Ezt 1988-ban vezették e. többi forrás
által nem fedezett kiadások finanszírozására a tagállamok évente meghatározott
kulcs szerint fizetik, egyre nő. A költségvetési eljárás során először a
kiadásokat szavazzák meg, majd elfogadják a hozzátartozó bevételeket. A
bevételek felső határát a közösségi GNP %-ban határozzák meg.
Kiadási
oldal: Csoportosítható: költségvetési szervenként vagy közösségi politikákként,
tehát tevékenységi területekként.
Kiadási
csoportok:
1. Európai Mezőgazdasági Garancia és Orientációs Alap:
1962. Ez teszi ki az összes kiadás 40-50%-át, évente kb. 30-40 milliárd eurót.
ezen belül orientációra csak kb. 5% jut.
Lényege: garantált, egységes felvásárlási, értékesítési
lehetőségek biztosítása (exporttámogatás, földek művelés alóli kivonása).
2. Strukturális Alapok: Ezek célkitűzései: 1. A
politikailag nem kívánatos társadalmi és területi egyenlőtlenségek kiszűrése.
ezek a terültek azok, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el a közösségi átlag
75%-át. (Görögország, Írország, Spanyolország, Portugália) 2. Az ipari termelés
hanyatlása által különösen érintett régiók támogatása. 3. A fiatalok
munkanélkülisége elleni programok. 4. A mezőgazdasági termelés és a halászat különböző
szektorainak modernizálása, illetve a magas agrárfoglalkoztatottságú vidékek
támogatása. 5. A munkavállalók
átképzésének támogatása a munkanélküliség elkerülése érdekében.
3. Kohéziós Alap: 1991-től létezik, azon tagállamok
számára, ahol az egy főre jutó GNP nem éri el a közösségi átlag 90%-át.
4. Szociális Alap
5. Regionális Fejlesztési Alap
6. Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz
7. Integrált Mediterrán Programok
8. Egyéb politikák:
környezetvédelem, oktatás, fogyasztóvédelem, kultúra.
9. Igazgatási kiadások: ezek az adminisztratív
ráfordítások kb. a költségeknek 5%-a
Monetáris
tartalék: a nem várt kiadások finanszírozására
Az
alapok felhasználásának elvei:
–
koncentráció
elve: A rendelkezésre álló forrásokat a legrászorultabb területek kapják és a
legfontosabb feladatokra koncentráljanak.
–
programozás elve:
Komplex program alapján, szigorú feltételekkel ítélhető oda.
–
partnerség elve:
Szükséges az országos, a regionális és a helyi szervek együttműködése.
–
szubszidiaritás:
A döntéseket felhasználáshoz legközelebb levő, leginkább illetékes szerv hozza.
–
addicionolitás,
koofinanszírozás: időközi, folyamatos és utólagos ellenőrzések.
A
költségvetési eljárás:
–
ez egy speciális
eljárás
–
a költségvetési
év egybeesik a naptári évvel
–
létkérdés, hogy
az Unió rendelkezzen költségvetéssel
–
az eljárás 1.
vagy 2. tanácsai, ill. parlamenti olvasatban, attól függően, hogy vannak-e
módosítási javaslatok
Menete:
–
a Bizottság
július 1-ig bekéri a közösségi szervek előirányzatait
–
ezeket szeptember
1-ig összesíti és megküldi a Tanácsnak a tervezetet
–
a Tanács ennek
alapján minősített többséggel költségvetési terveztet fogad el és mint a saját
javaslatát megküldi a Parlamentnek legkésőbb október 5-ig.
–
a Parlament: 1.
elfogadja vagy 45 napig nem reagál, akkor a javaslatot elfogadottnak kell tekinteni.
2. minősített többséggel módosíthatja a kötelező kiadások tételeit, 3. a nem
kötelező kiadások körét egyszerű többséggel is megváltoztathatja
–
A 2. olvasatban a
Tanács: a főösszeget nem érintő változásokat javasló parlamenti döntést:
minősített többséggel a Tanács módosíthatja, vagy elfogadhatja és ezzel a
költségvetés véglegessé válik; a főösszeget érintő változásokra irányuló
parlamenti javaslatokat a Tanács elutasíthatja minősített többséggel, ezután a
javaslat visszautasíthatja minősített többséggel, ezután a javaslat visszakerül
a Parlamenthez.
–
a Parlament a
visszaküldött javaslattal: a kötelező kiadások terén: EGYEZTETÉST kezdeményez a
Tanáccsal, ha nem sikerül, akkor elveti a költségvetési javaslatot; a nem
kötelező kiadásoknál: a Parlament 3/5-ös szavazattöbbséggel fenntarthatja az
eredeti javaslatát a Tanács döntésével szemben is, a költségvetés e részben
hatályos lesz; teljes elutasítás: Fontos okok esetén elutasíthatja az egész
költségvetést, 1979-ben és 1984-ben került sor erre, ilyenkor új javaslatot
kell benyújtani, amelynek során az előző évi mutatókkal dolgoznak.
–
Utolsó aktusként
a Parlament elnöke: aláírja a költségvetést és megállapítja, hogy elfogadták.
A számvevőszék
A Számvevőszék az Európai
Unió pénzügyi ellenőrzési szerve, amely független, autonóm, szupranancionális,
nyilvános szer.
Felállítása:
1975. július 22. A Brüsszeli
Szerződés állítja fel.
1977. január 1. megkezdi
működését.
1993. november 1. Maastrichti
szerződés hatályba lépése: fő szervi rangot kapott.
Jogforrás: EK Szerződés
246-248. cikk
Székhelye: Luxemburg
Tagjai:
15 tagból áll, minden
tagállam 1-1 tagot javasol (közgazdászok vagy olyan személyek, akik a
tagállamok hasonló intézményeiben dolgoztak)
tagjait a Tanács az Európai
Parlamenttel való előzetes konzultáció alapján egyhangú döntéssel nevezi ki
megújítható hat évre
Elnök: a tagok maguk közül 3
évre választják, tisztsége újraválasztható (a jelenlegi elnök 1999-től Jan O.
Karlsson).
Az alkalmazottak száma: kb.
500 fő.
Hatásköre:
Ellenőrzi a közösség pénzügyi
és adminisztratív alapszabályainak betartását,
a közpénzek felhasználását,
az EU intézmények
költekezését és
az alapok költekezéseit.
Nemcsak a kiadásokat, hanem a
tervezett bevételek befolytát is ellenőrzi.
Az ellenőrzés szempontja:
számviteli, adminisztratív és morális.
Tájékoztatja a közvéleményt
az EU költségvetés felhasználásáról.
Tanácsadó funkció: köt3elező
véleményét kikérni a közösségi szabályozásokkal kapcsolatban.
Eszközei: számvizsgálat
pénzügyi igazgatás
értékelése.
Jelentés:
Éves jelentés: minden év
novemberében az Európai Parlament megvitatja és a Tanácsnak javaslatokat nyújt
be, amely, ha szükséges, intézkedéseket tesz a Bizottság felé.
Speciális jelentés a
költségvetéssel összefüggő bármely kérdésről.
A jelentéseket publikálják az
EU Hivatalos Lapjában.
Önellenőrző feladatok:
Milyen
fő céljai vannak az Európai Unió költségvetésének?
Az
Európai Unió költségvetésének fő bevételi tételei.
Milyen
költségvetési transzferek vannak az Európai Unióban?
Az
Európai Unió költségvetésében milyen támogatási formákat ismer?
Az
Európai Uniónak milyen un. költségvetési alapjai vannak és azokat milyen célból
hozták létre?
Irodalom:
T.
Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana
Lothar
Ungerer: Az Európai Unióról röviden.
Önellenőrző
kérdés a munkafüzetben.
A
tanulási egység végén konzultációra várjuk a hallgatókat.