5.
fejezet: Adóharmonizáció az Európai Unióban
Cél: A
hallgató megismerkedik az Európai Unió adórendszerével, közvetett és közvetlen
adókkal. Áttekintést nyer az adóharmonizáció rendszeréről.
Megismerendő kategóriák:
–
Közvetett adók
–
Közvetlen adók
–
Adóharmonizáció
–
Adórendszer
Az EGK-szerződés a közvetett
adók összhangját tervezi a Közösségen belüli adóhatárok megszüntetésére. Ez
különösen az értéktöbblet- és a fogyasztási adóra vonatkozik, mint a dohány és
a kőolaj adója. A közvetlen adók (pl. bér- és jövedelemadó) egységesítését nem
tervezik. Az értéktöbbletadó mint a legfontosabb közvetett adó összhangjának
megteremtésére a következő szabályozást vezették be:
–
A Tanács útmutatói
alapján 1977 óra az értéktöbbletadó mértéke (a kivetés alapja és az
adómentesség) egységes.
–
Az adókulcs
mértéke legalább 15%. Magasabb adókulcsot valamennyi tagállam megállapíthat,
alacsonyabbat azonban nem.
–
1996-ig az adót a
rendeltetési országban, (az áru felhasználási helyén) fizetik. 1997. január
1-je után az adót az árut előállító országban (származási országban) kell
megfizetni.
–
Egyidejűleg
klíring-rendszert vezettek be, amely a tagállamok adóbevételeit biztosítja. A
kivetett adókat a felhasználó országnak kell juttatni. Ehhez a származási
országban kivetett magas adókat ki kell egyenlíteni.
–
A
magánforgalomban a fogyasztási adókat a származási országban kell fizetni.
–
A fogyasztási adó
legkisebb mértéke különböző: pl. ólomtartalmú benzin esetén 337 ECU/1000 liter,
ólommentes benzin esetében 287 ECU/1000 liter, dízel üzemanyag esetében 245
ECU/1000 liter, vagy a cigaretta esetében az eladási ár 57%-a.
Önellenőrző feladatok:
Milyen közvetett adókat
ismer az Európai Unióban?
Sorolja fel az Európai Unió
közvetlen adóit!
Milyen feladatokat ró a
tagállamokra az adóharmonizáció?
Ismertesse az Európai Unió
adórendszerét!
6. fejezet: Pénzügyi integráció
Cél: Megismerik
az európai monetáris rendszert, az euro kialakulásának történetét, az euro
működési mechanizmusát, az Európai Unió bankrendszerét.
Megismerendő kategóriák:
·
Bank,
bankrendszer
·
Az euro
·
Árfolyam,
árfolyampolitika
·
Pénzügyi
mechanizmus
Gazdasági és Monetáris Unió
Gazdaságpolitika
Jogi alap: Szerződés 98-104.
cikk
Alapelvek:
A tagállamok a Szerződés 2.
cikkében meghatározott elvek és célkitűzések szerint alakítják
gazdaságpolitikájukat.
A tagállamok az Unió által
előírt általános iránymutatás keretei között folytatják gazdaságpolitikájukat.
A tagállamok és a Közösség a
szabad versenyes nyitott piacgazdaság elvének tiszteletben tartásával
tevékenykednek, előmozdítva az erőforrások hatékony felhasználását.
A tagállamoknak el kell
kerülniük a jelentős költségvetési hiányt.
Hatáskörök:
A gazdaságpolitika közös
érdekű ügy, a Tanácsban a tagállamok egyezetik a nemzeti gazdaságpolitikát.
A Tanács – minősített
többséggel – ajánlást fogad el a Közösség általános gazdaságpolitikájáról, ez
iránymutatásul szolgál a tagállamok számára.
A Tanács felügyeli a
tagállamok és a Közösségi gazdaságpolitika fejlődését és, hogy a
gazdaságpolitikák megfeleljenek a főbb irányvonalaknak.
A Tanács rendszeresen átfogó
értékelést készít.
A Tanács egyhangúlag
intézkedést hozhat a gazdasági helyzetre, ellátási nehézségek esetén, valamint
egyhangú döntéssel pénzügyi támogatást nyújthat, amennyiben a tagállam által
nem befolyásolható rendkívüli események történtek.
A Tanács elnöke és a
Bizottság jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek a többoldalú felügyelet
eredményeiről.
A tagállamok:
Tájékoztatják a Bizottságot a
gazdaságpolitika területén meghozott fontosabb intézkedésekről.
Tájékoztatót készítenek a
Bizottság számára az állami költségvetési hiányról, melyet a Bizottság értékel,
és intézkedést tesz, ill. ajánlást kezdeményez jelentős hiány esetén.
Ha nem csökkenti a hiányt a
tagállam, akkor a Tanács kamatmentes letét elhelyezését követeli meg a
Közösséghez + bírság.
Korlátozások:
Az EKB és a tagállamok
központi bankjai nem nyújthatnak hitelt a Közösség intézményeinek, illetve a
tagállamok kormányzati szerveinek, kivétel a hitelintézetek.
Tilos minden olyan, nem
prudens megfontoláson alapuló intézkedés, amely a Közösség intézményei vagy
szervei, a tagállamok kormányzati szervei, hatóságai és állami vállalatai
számára a pénzintézetekhez kiváltságos hozzáférési lehetőséget teremt.
Monetáris politika
Jogi alap: Szerződés 105-124.
cikk
Célkitűzések:
A Központi Európai Bankok
Rendszerén keresztül megvalósuló általános cél az árstabilitás fenntartása,
Végső cél az egyetlen közös
európai pénz a EURÓ teljes bevezetése.
Az általános gazdaságpolitika
támogatása
A nyitott szabadverseny elvén
működő piacgazdaság
Előtörténet:
a Római Szerződésben nem
szabályozták – Bretton Woods-i pénzügyi rendszer – aranyalapú USD kulcsvaluta.
1969. Hágai csúcs: gazdasági
és pénzügyi unió szükségessége – Werner-bizottság felállítása
1970. Werner-terv: a 4
alapszabadság működéséhez szükség van egy közösségi pénzügyi politikára –
stabil valutaárfolyamra
Lényege: a tagállami
valutaárfolyamok rögzítése +/- 1% ingadozási sávon belül.
Eredménye: 1973. 1973.
Olajválság – pénzügyi válság – megbukott a terv
Első szakasz: 1979. az
Európai Monetáris Rendszer bevezetésétől
EMS (European Monetary
System) rendszer bevezetése 1979-80.
Lényege:
a) EMR (Exchange Rate
Mechanism) árfolyammechanizmus: a központi bankok kétoldalúan meghatározott
lebegtetési sávokban állapodtak meg (+/- 2,25% kivéve Olaszo. és UK (1990-től)
+/- 6%. Következmény: ha a valuta kilép a sávból a központi bank intervenciót
hajt végre.
b) ECU (European Currency
Unit) az európai valuta egység előfutára, közös valutakosár, meghatározták a
valuták ecuhöz viszonyított értékét a valuták erejével súlyozottan, lebegtetési
sáv az ecuhöz képest is +/- 2,25%. Funkciója: bankszámlapénz, tartalékvaluta,
kereskedelmi elszámoló egység.
c) EMFC (European Monetary
Cooparation Furnd) ha a valuta védelmében be kellett avatkozni ebből a közös
alapból kapott az adott állam rövid lejáratú hitelt.
1992. pénzügyi válság: a
lebegési sávot felemelik +/- 15%-ra
d) egységes belső piac
megvalósulása, az árfolyampolitika ún. közös érdekű ügy
Második szakasz: a Gazdasági
és Monetáris Unió (EMU)
1989. Delors-terv lényege:
egységes belső piac
teljes tőkeliberalizáció
árfolyamok teljes rögzítése
lebegtetési sávok
megszüntetése
közös valuta – EURÓ
Lépései: Maastrichti
Szerződés – a gazdasági és pénzügyi unió létrehozása 3 szakaszban:
a) 1994-ig teljes tőke és
pénzügyi liberalizáció
b) 1994. jan. 1-jétől 1999.
jan. 1-jéig az egységes monetáris politika kidolgozása, az Európai Monetáris
Intézet (EMI) létrehozása, a közös valuta bevezetésének előkészítése.
Maastrichti Konvergencia
kritériumok:
magas fokú árstabilitás: az
infláció emelkedése a vizsgált évben 1,5%-nál jobban nem haladhatja meg a három
legalacsonyabb inflációval rendelkező tagállam átlagindexét
a költségvetési hiány nem
lehet magasabb, mint a GDP 3%-a
stabil nemzeti
valutaárfolyam: utolsó két évben az ingadozási határokon belül maradt a valuta
és a nem értékelték le
hosszútávú kamatok stabil
szintje: max. 2 százalékkal lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb
inflációval rendelkező tagállam átlaga
a külső adósság max. a GDP
60%-a, ez lehet magasabb is, de csökkenő tendenciát kell mutatnia
Hatáskör:
A Bizottság, az EMI
megvizsgálja a tagállamok konvergenciáját és erről jelentést küld a Tanácsnak.
A Tanács megállapítja
minősített többséggel, hogy a tagállamok teljesítették-e a konvergencia
szintet, mely a közös pénz bevezetéséhez szükséges.
c) 1999. jan. 1. – 2002. jan.
1. Az EURÓ bevezetéséig
1995. a madridi Európai
Tanács konkretizálta, döntés az EURÓ elnevezéséről, EKB felállításáról
1999. jan. 1-jén: 11 ország
lépett be az eurózónába
a Tanács egyhangúan dönt az
átváltási árfolyamokról, ez végleges és visszavonhatatlan rögzítés, 1 ECU = 1
EURÓ
Kivételek:
Görögország 2001-től
csatalakozik
UK
Dánia 2000 szeptemberében
népszavazáson elutasította a csatlakozást
Svédország, várhatóan
2001-ben népszavazáson dönt.
d) További menetrend:
2002. január 1. Az
euróbankjegyek és érmék megjelenése, a nemzeti bankjegyek és érmék euróra
váltásának kezdete, a nemzeti valutában denominált számlák konvertálása
eurószámlákra.
Legkésőbb 2002. július 1-ig:
A nemzeti bankjegyek és érmék kivonása a forgalomból, a pénzcserét addig minden
szektorban végre kell hajtani.
A Monetáris Unió pénzügyi
intézményrendszere
A Központi Bankok Európai
Rendszere (KEBER):
Az Európai Központi Bankból –
jogi személy, és a Nemzeti Központi bankokból áll (15).
A KBER-t az EKB döntéshozó
szervei irányítják, amelyek a Kormányzótanács és az Igazgatótanács.
A KBER Alapszabályát a
Szerződéshez csatolt jegyzőkönyv határozza meg.
A KBER alapvető feladatai:
a Közösség közös monetáris
politikájának meghatározása és megvalósítása
a devizaügyletek irányítása
a tagállamok
devizatartalékainak megőrzése, kezelése
a fizetési rendszerek
zavartalan működésének előmozdítása
ajánlásokat dolgozhat ki az
EKB részére
KBER hatásköre:
Bankjegyek kibocsátásának
engedélyezése a Közösségben
EKB + a nemzeti jegybankok
bocsáthatnak ki bankjegyeket és pénzérméket
A tőke és a fizetések szabad
mozgása
Főszabály (56. cikk): tilos a
tagállamok közötti, valamint a tagállamok és a harmadik országok közötti
tőkemozgás mindennemű korlátozása.
E fejezet rendelkezéseinek
keretében tilos a tagállamok közötti, valamint a tagállamok és a harmadik
országok közötti fizetések mindennemű korlátozása.
Szakaszai:
I. szakasz: 1958-1994.
Fokozatosság: Az átmeneti
időszak alatt a tagállamok, a közös piac működéséhez szükséges mértéke,
fokozatosan eltörölnek egymás között minden, a tőkemozgásra vonatkozó
korlátozást a tagállamokban letelepedett személyek tekintetében, és
megszüntetnek minden, az állampolgárságon, a lakóhelyen vagy a tőkebefektetés
helyén alapuló megkülönböztetést.
A tagállamok közötti
tőkemozgással összefüggő folyó fizetéseket az első szakasz végéig (1968-ig)
mentesítik minden korlátozástól.
Döntéshozatal: a Tanács
irányelveket hoz 1968-ig egyhangú, utána minősített többséggel (a Bizottság
javaslata alapján).
Valutabizottság: a tagállamok
tőkemozgással kapcsolatos monetáris politikájának összehangolására.
88/361, EK irányelv a
tőkemozgások szabadságának biztosításáról
Tagállamok jogai és
kötelezettségei:
1994. január 1-jéig a
következő rendelkezések alkalmazandók:
a) Minden tagállam kötelezi
magát, hogy engedélyezi az áruk, a szolgáltatások és a tőke mozgásához
kapcsolódó fizetéseket, valamint bármilyen tőke- és munkabér-átutalást annak a
tagállamnak a pénznemében, ahol a hitelező vagy a kedvezményezett található, ha
a tagállamok között az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek mozgásának
szabadsága a Szerződés értelmében liberalizált.
(A tagállamok készek
meghaladni a fizetéseknek az előző bekezdésben előírt liberalizálását, ha ezt
általában gazdasági helyzetük és különösképpen fizetési mérlegük helyzete
megengedi.)
b) Az áru-, szolgáltatás- és
tőkemozgatást akadályozó fizetési korlátozásokat fokozatosan eltörlik
figyelemmel e fejezet rendelkezései és a mennyiségi korlátozásokról, a
szolgáltatások liberalizálásáról és a tőkemozgás szabadságáról szóló fejezet
rendelkezéseire.
c) A tagállamok az egymás
közötti átutalásaikban nem vezetnek be új korlátozásokat, a fennálló korlátozásokat
pedig fokozatosan megszüntetik.
d) Szükség esetén a
tagállamok megegyeznek azokban az intézkedésekben, amelyeket az e cikkben
említett fizetések és átutalások biztosítása céljából meg kell hozni; ezek az
intézkedések nem érinthetik hátrányosan a Szerződésben lefektetett célok
elérését (73.h cikk).
II. szakasz: 1994. január
1-jétől
Főszabály: Korlátozásoktól
mentes szabad tőkemozgás. Tilos a tagállamok közötti, valamint a tagállamok és
a harmadik országok közötti tőkemozgás mindennemű korlátozása (56. cikk).
Kivételek:
A. Tagállami hatáskör: Az 56.
cikk nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy:
(a) alkalmazzák adóügyi
jogszabályaiknak azokat a vonatkozó előírásait, amelyek különbséget tesznek az
adózók között aszerint, hogy helyzetük különbözik lakóhelyüket vagy a tőéjük
befektetési helyét illetően;
(b) megtegyenek minden
szükséges intézkedést törvényeik és rendeleteik megsértésének
megakadályozására, különösen az adózási jogszabályok és a pénzügyi intézmények
megtartásának ellenőrzése terén;
(c) hogy a közigazgatási és
statisztikai adatgyűjtés érdekében a tőkemozgások bevallására vonatkozó
eljárásokat írjanak elő, vagy hogy
(d) olyan intézkedéseket
vezessenek be, amelyeket a közrend vagy a közbiztonság érdekei indokolnak.
(e) E fejezet fenntartja a
lehetőséget a letelepedési jogra vonatkozó, a Szerződéssel összeférő korlátozás
alkalmazására.
A tagállami korlátozás
feltétele: az intézkedések és eljárások nem vezethetnek sem önkényes
megkülönböztetéshez, sem a tőke és fizetések szabad mozgásának burkolt
korlátozásához.
B. Harmadik országokkal
szembeni korlátozások:
Az 56. cikk nem érinti a
harmadik országokkal szemben 1993. december 31-én fennálló, a nemzeti vagy a
közösségi jog szerint meghozott korlátozások végrehajtását, amelyek a harmadik
országokba irányuló vagy azokból származó olyan tőkemozgásokra vonatkoznak,
melyek közvetlen befektetést, ideértve az ingatlan befektetést, a letelepedést,
pénzügyi szolgáltatások nyújtását vagy a tőkepiacon értékpapírok elfogadását
foglalják magukban.
Döntéshozatal:
A Tanács (a Bizottság
javaslatára) minősített többséggel intézkedéseket hozhat a harmadik országokba
irányuló vagy azokból jövő tőkemozgásra vonatkozóan, ha azok közvetlen
befektetéseket foglalnak magukba, beleértve az ingatlanbefektetést, az alapítást,
pénzügyi szolgáltatások nyújtását vagy értékpapírok elfogadását a tőkepiacokon.
Egyhangú döntés szükséges az
e bekezdés alapján meghozott olyan intézkedések elfogadásához, amelyek
visszalépést jelentenek a közösségi jogban a harmadik országba irányuló és
onnan származó tőkemozgás liberalizálása terén.
Védelmi intézkedés (59.
cikk):
A Tanács – a Bizottság
javaslatára és az Európai Központi Bank meghallgatása után – minősített
többséggel védelmi intézkedést hozhat.
Feltételei:
ha a harmadik országokba
irányuló vagy azokból származó tőkemozgások
a Gazdasági és Monetáris Unió
működésében súlyos nehézségeket okoznak vagy ezzel fenyegetnek
kivételes körülmények
fennállása
az intézkedések feltétlen
szükségessége
tartalma: maximum hat hónap.
Sürgős intézkedés:
A Tanács – a Bizottság
javaslatára – minősített többséggel sürgős intézkedéseket foganatosíthat a
Szerződés 301. cikke szerinti közbiztonsági és idegenrendészeti okból
megszakíthatja vagy korlátozhatja a gazdasági kapcsolatokat az érintett
harmadik országokkal illetőleg velük szemben a tőkemozgásokra és fizetésekre
vonatkozóan is intézkedéseket hozhat.
A Tagállam (a Tanács
intézkedéséig): egy tagállam, súlyos politikai okokból, sürgősség esetén,
egyoldalú intézkedéseket hozhat egy harmadik országgal szemben a tőkemozgásokra
és fizetésekre vonatkozóan. A Bizottságot és a többségi tagállamot tájékoztatni
kell az intézkedésekről, legkésőbb hatálybalépésük napjáig.
A Tanács – a Bizottság
javaslatára – minősített többséggel úgy dönthet, hogy az érintett tagállam
módosítsa vagy törölje el a kérdéses intézkedéseket. A Tanács elnöke
tájékoztatja az Európai Parlamentet a Tanács döntéseiről.
Irányadó esetek: Tárgyuk a
Szerződés, ill. a 88/361 EK irányelv értelmezése
a) Bordessa ügy C-416/1993.
Bordessa és társai ellen büntetőeljárás indult a devizaszabályok megsértése
miatt, mivel Spanyolország korlátozta a nagyösszegű peseta kivitelét,
engedélyezési kötelezettséget írt elő. EB döntése szerint az engedélyezési
eljárás korlátozza a szabad tőkemozgást, de bejelentési kötelezettség
előírható.
b) Svensson and Gustavsson v.
Ministere du Logement (1995). A svéd állampolgárságú házaspár Luxemburgban
telepedett le. Lakáshitelt vettek fel egy külföldi banktól, majd a luxemburgi
minisztériumtól hiteltörlesztési támogatást kértek, amit arra hivatkozva
utasítottak el, hogy csak Luxemburgban letelepedett Bank által nyújtott hitel
után jár lakáshitel törlesztési segély. A Luxemburgi hatóság arra hivatkozott,
hogy azért alkalmazza ezt a politikát, mert a Luxemburgban letelepedett bankok
nyereségadója biztosítja a segélyezés financiális lapját. Az Európai Bíróság
döntése: A luxemburgi jogszabály ütközik a tőke szabad mozgásának korlátozását
tiltó rendelkezésbe.
A pénzügyi rend (a
pénzforgalom szabályozása a Közösségen belül és kívülálló országgal szemben)
átalakulása Európai Valutaunióvá a Maastrichti Szerződés része. Megvalósítása
lépcsőzetesen történik.
Az Európai Valutarendszer
(EVR) fontos lépés a valutaunió megvalósításához. Az EVR
valutaárfolyam-szövetség, amelyhez jelenleg valamennyi tagállam (kivéve
Görögországot) csatlakozott. Az EVR 1972-ben megszüntette a valutakígyót,
amivel a közös valutapolitika kezdődött. A cél stabil monetáris övezet
létrehozása. A tagállamok megegyeztek az egyes valuták közötti stabil
árfolyamban. A valuták egymás közötti árfolyamát +/-2,25%-ban rögzített sávon belül
tartják (intervenciós pont). Amennyiben a tőzsdei árfolyam-ingadozások mértéke
meghaladja a +/- 2,25%-ot, az árfolyam biztosítása érdekében a jegybankok
beavatkoznak (intervenció). Az EVR további ismertetőjegyei:
–
az európai
pénzügyi egység az ECU (European Currency Unit), amely a tagállamok avlutájából
áll és megkönnyíti az EVR-kooperációt. Az EVR-valuták vezérárfolyamát az
ECU-höz mérten határozzák meg.
–
az EVR-valuták
kívülálló valutával szembeni árfolyamát a devizatőzsdei árfolyamváltozások
(floating) határozzák meg.
Az ECU valutakosár. Az egyes
valuták részaránya a kosárban a gazdasági erősségük függvénye. Így az ECU
valamennyi EK-valuta összessége.
A német márka részaránya
30,4% (1992. április 6-i állapot). Az ECU vezérárfolyama az egyes valutákkal
szemben a következő:
1 ECU = 2,05 német márka =
6,8 francia frank = 2,3 holland forint = 42,2 belga (luxemburgi) frank = 7,7
dán korona = 1500 olasz líra = 132,9 spanyol peseta = 0,7 angol font = 177
portugál escudó = 187,9 görög drachma.
Az EVR 1979-es életbelépése
óta az EK stabil gazdasági térséggé fejlődött. Az EVR működési mechanizmusa
révén az EVR-valuták a német márkához mint stabil valutához igazodnak. Így
sikerült az EVR-en belül stabilizálni az árfolyamokat. Ez képezi az
inflációellenes gazdaságpolitika alapját. Az EVR sikerei láttán az Ek-n kívüli
országok valutáik árfolyamát önként igazítják az EVR-hez.
Az EVR a valutastabilitás
területén elért eredmények ellenére nem problémamentes. Az 1992. évi EVR-krízis
és ezzel összefüggésben Nagy-Britannia és Olaszország tagságának átmeneti
felfüggesztése rávilágít arra, hogy a közös valutapolitika jelentős európai
együttműködést kíván. A szkeptikusok ismételten figyelmeztetnek a német márka
domináns helyzetére. A nemzeti és az európai érdekek kiegyenlítése nem
lehetséges. Ezért Nagy-Britannia makacsul kitart az EVR reformja mellett.
Az EU bankrendszere
9.1 Az Európai Beruházási
Bank
Jogi alap: A Római Szerződés
alapján 1958-tól működik.
Jogforrás: EK Szerződés
266-267. cikk.
Formája: RT, melynek tőkéjét
a tagállamok adták össze gazdasági súlyuknak megfelelő arányban.
Feladata:
a Közösség gazdasági
fejlődésének előmozdítása,
kölcsönök folyósítása az Unió
céljaival összhangban álló beruházások finanszírozására,
évente kb. 20 milliárd euró
értékben nyújt hiteleket, amelynek mintegy 10%-át az Unión kívüli országokba
helyezi ki.
Székhelye: Luxemburg
A beruházási kölcsön
nyújtásának feltételei:
a régiók gazdasági
fejlődésének előmozdítása,
a telekommunikáció, energia,
illetőleg közlekedés transzeurópai hálózatának fejlesztése,
a kis- és középvállalkozások
európai versenyképességének javítása,
az életminőség,
környezetvédelem, építészei értékek megőrzéséhez hozzájárulás,
a biztonságos energiaellátást
növelő beruházások.
Kölcsönnyújtás az EU-n kívül:
a közép kelet-európai
országok részére,
a LOMÉ-i Konvencióban
résztvevők számára,
a dél-európai országok
környezetvédelmi beruházásaira,
a közel-keleti
békefolyamatokat segítő beruházások finanszírozása,
kölcsönös előnyök alapján más
Ázsiai és Latin-Amerikai országok részére is nyújt kölcsönt környezetvédelmi,
technológiai transzferre irányuló beruházásokra.
9.2 Európai Központi Bank
Előzmény:
Európai Monetáris Intézet
(EMI) 1994. jan. 1-jétől
Státusza: jogi személy
Feladatai:
a pénzügyi unió előkészítése
felügyeli az Európai
Monetáris Rendszer működését
a központi bankok pénzügyi és
valutapolitikájának összehangolása, együttműködése
átveszi az Európai Pénzügyi
Együttműködési Alap feladatait
felügyeli az ECU használatát
az Európai Központi Bank
felállításának előkészítése
Székhelye: Frankfurt
Elnöke: akit a tagállamok
állam- és korányfői konszenzussal neveznek ki, ezt a posztot báró Lámfalussy
Sándor töltötte be.
Struktúrája: EMI Tanácsa,
tagjai a tagállamok központi jegybankjának elnökei, ill. kormányzói.
Működése:
évente legalább 10 alkalommal
hívják össze
részt vesz az ülésein a
Tanács elnöke és a Bizottság elnöke
éves beszámolót ad ki az EU
pénzügyi helyzetéről, melyet megküld az EP-nek, Tanácsnak és a Bizottságnak is.
Európai Központi Bank
Az EMI 1998. július 1-jétől
álalakult Európai Központi Bankká.
Jogi alap: a TEU Szerződéshez
csatolt 3. számú jegyzőkönyv.
Formája: RT, 5 milliárd ECU
alaptőke, melyet a tagállamok jegyeztek a GNP arányában.
Szervei:
Kormányzótanács: a pénzügyi
unióban teljes mértékben résztvevő tagállamok jegybankjainak elnökeiből és az
Igazgatótanács tagjaiból áll.
Feladatai:
meghatározza a Közösség
pénzügyi politikájának fő irányait
dönt az ESCB monetáris
célkitűzéseiről
kamatlábak és tartalékok
mértékének meghatározása
Működése:
évente legalább 10 alkalommal
hívják össze
részt vesz az ülésein a
Tanács elnöke és a Bizottság egy tagja szavazati jog nélkül, a Tanács elnöke
tárgyalási indítványt tehet
éves beszámolót ad ki az EU
pénzügyi helyzetéről, melyet megküld az Európai Parlamentnek, Tanácsnak és a
Bizottságnak is
Igazgatótanács: elnök, első
elnöke Wim Duisenburg (holland), alelnök + 4 tag a tagállamok szakértői közül.
A tagjait az Európai Tanács konszenzussal nevezi ki a Tanács ajánlására és az
Európai Parlamenttel, valamint az EKB Kormányzótanácsával való konzultáció
után. Megbízatásuk 8 évre szól, nem újítható meg.
Feladata végrehajtani a
Kormányzótanács által meghatározott monetáris politikát és megadni a nemzeti
központi bankoknak a szükséges utasításokat.
Az Igazgatótanács felelős az
EKB folyó ügyeiért.
Általános Tanács: az
Igazgatótanács elnökéből és alelnökéből, valamint az EU összes tagállama
központi bankjainak elnökeiből áll. Ennek a feladata olyan kérdések rendezése,
amely az EMU 3. szakaszából kimaradó tagállamokkal függ össze.
Az EKB feladatai:
az EU központi Bankja,
jegybanki funkciók:
bankjegykibocsátás engedélyezése a közösségen, bankjegykibocsátás (a nemzeti
központi bankokkal)
a tagállamok által
kibocsátható pénzérmék mennyiségének jóváhagyása
euró bevezetése,
a bankrendszer felügyelete,
irányítása,
átváltási arányok
meghatározása az euró és más valuták között
az unió monetáris
rendszerének irányítója
pénzügyi műveleteket végez
hitel és tőkeügyleteket végezhet,
pénzügyi statisztikai adatok
begyűjtése a központi bankoktól,
részt vesz nemzetközi
pénzintézetekben,
a pénzintézetek prudens
működésére vonatkozó szabályozást véleményezi,
jelentést készít minden évben
a monetáris politikáról és a KBER tevékenységéről (Kapják: Parlament, Tanács,
Bizottság, Európai Tanács)
Az EKB irányítási eszközei:
rendeleteket bocsát ki a KBER
Alapszabálya megvalósításához szükséges mértékben, és a Tanács aktusai alapján
a KBER-re ráruházott
feladatok teljesítéséhez szükséges határozatokat hoz
ajánlásokat és véleményeket
bocsát ki, az ajánlások és vélemények nem kötelezőek
Az EKB dönthet úgy, hogy
határozatait, ajánlásait és véleményeit nyilvánosságra hozza.
EKB működési elve: a
semlegesség
Sem az EKB, sem a nemzeti
központi bankok, sem ezek döntéshozó szerveinek valamely tagja nem kérhet, és
nem fogadhat el utasításokat a közösségi intézményektől vagy szervektől, a
tagállamok korányaitól vagy bármilyen más szervtől. A közösségi intézmények és
szervek, valamint a tagállamok kormányai kötelezik magukat arra, hogy
tiszteletben tartják ezt az elvet, és nem próbálják az EKB vagy a nemzeti
központi bankok döntéshozó szerveinek tagjait feladataik ellátásában
befolyásolni.
10. Európai Ombudsman
Jogi alap: Maastrichti
Szerződés (TEU)
Jogforrás: EK Szerződés 195.
cikk
Választása: Az Európai
Parlament választja 4 évre, ugyanazon személy korlátozások nélkül
újraválasztható.
A jelenlegi Európai
Ombudsmant, Jacob Södermant, 1995-ben választották, majd 1999-ben tisztségében
megújította a Parlament.
Jogállása: Függetlenség és
semlegesség: nem fogadhat el és nem kérhet utasításokat sem uniós, sem nemzeti
szervektől vagy szervezetektől.
Jogköre: az európai
intézmények hibás működésével kapcsolatos panaszok kivizsgálása, így különösen:
adminisztratív
szabálytalanságok,
hatalommal való visszaélés,
diszkriminációk
európai állampolgárságból
eredő jogok megsértésére vonatkozó panaszok.
Az ombudsmanhoz fordulhat:
az Unió minden polgára,
a tagállamok területén élő
természetes személyek,
az Unió területén bejegyzett
székhellyel rendelkező jogi személyek.
Önellenőrző feladatok:
Ismertesse
az Európai Unió bankrendszerét!
Az
EURO fő jellemzői.
Ismertesse az Európai Unió
tagországainak teendőit az EURO-ra való áttérés szakaszában!
Jellemezze az EMU pénzügyi
mechanizmusát!
Irodalom:
L.
Ungerer: Az Európai Unióról röviden
T.
Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana.
Önellenőrző
feladatok a munkafüzetben.
7.
fejezet: Az Európai Unió mezőgazdasági politikája
Cél: A hallgatók megismerik az Európai Unió agrárpolitikáját, képesek
lesznek az EU agrárrendtartásban meghatározottak igénybevételére.
Megismerendő kategóriák:
·
Agrárpolitika
·
Agrárrendtartás
·
Fejlesztési
támogatások
·
HACCP rendszer
Mezőgazdasági termék:
termőföld,
állattenyésztés,
halászat kész- és félkész
termékei,
a Szerződés 2. számú
melléklete részletezi.
A CAP célja:
a mezőgazdaság
termelékenységének növelése,
a mezőgazdasági lakosság
megfelelő életszínvonalának biztosítása,
a piacok stabilizálása,
a folyamatos ellátás
biztosítása,
a fogyasztók számára a
kínálat elfogadható árakon való biztosítása.
Közös mezőgazdasági politika
megalkotása:
1958. STRESA – Olaszo. a
mezőgazdasági miniszterek első találkozója majd 2 éven belül a CAP elfogadása
(37. cikk)
a CAP alapelveinek elfogadása
a) egységes piac elve:
mezőgazdasági áruk szabad mozgása, közös versenyszabályok, piaci rendtartás és
árszabályozás egységes rendszerének szükségessége
b) közösségi preferencia
elve: védelem a külső versennyel és világpiaci árakkal szemben
c) pénzügyi szolidaritás
elve: az agrárpolitika finanszírozására közös pénzügyi alapot kell létrehozni.
CAP elindulása 1962. –
kiadási oldal kb. 65%, bevétel kb. 20%.
1962. Mezőgazdasági
Orientációs és Garancia Alap
a garancia alapból finanszírozták
az intervenciós politikát az orientációs alap szolgált a struktúrapolitika
finanszírozására
1967-68. Létrejött a
mezőgazdasági közös piac:
belső vámok eltörlése
nemzeti agrártámogatás
helyett közösségi
liberalizált belső
kereskedelem – közös versenyszabályok a Tanács döntése alapján
közös piaci rendtartások
egy-egy termékcsoportra vonatkozóan
közös árpolitika – magas
közösségi árak
egységes védelmi intézkedések
egységes nagykereskedelmi
árak
Küszöbár – lefölözés
referencia ár: zöldség,
gyümölcs, borátlagára, ami alatt pótadó
zsilipár: sertéshús, tojás,
baromfi – a termelési költségek alatti import árajánlat esetén – pótlefölözés.
Hatáskör:
a) Tanács az első szakaszban
egyhangúlag, azután minősített többséggel rendeletet, irányelvet, határozatot
hozhat, mellyel, helyettesítheti a nemzeti piaci szabályozást, ha az a nemzeti
szabályozással egyenértékű biztosításokat nyújt a termelők foglalkoztatására és
életszínvonalúk megőrzésére vagy ha a közösségi szabályozás a tagállamihoz
hasonló feltételeket teremt a kereskedelem számára.
Átmeneti időszak: - lehetőség
volt védelmi intézkedések foganatosításra a termelők védelme érdekében a
tagállamok egymás közötti kereskedelmében is a vámok eltörlése a CAP-t
veszélyezteti
minimálárak előírása
az import korlátozása,
leállítása
kiegyenlítő vámok
Bizottság által engedélyezett
egyéb védelmi intézkedés
CAP negatívumai:
főként az ártámogatásokon
keresztül valósult meg
egységes közösségi szintű
árak alkalmazása, melyek lényegesen magasabbak, mint a világpiaci ár
a piacvédelmet szolgálta a
küszöbár, mely alatt nem léphetett be termék a közös piacra
az olcsóbb import ellen úgy
védekeztek, hogy az importőrt kötelezték az importár és a küszöbár közötti
nyereség befizetésére – egyik bevétele a költségvetésnek ez a mezőgazdasági
lefölözés lett
intervenciós árak alkalmazása
– ha a termék ára az intervenciós ár alá esik a Közösség felvásárolja a
termékfölösleget az intervenciós árszinten – túltermelést indukált
export-támogatás –a Közösség
támogatta, hogy az alacsonyabb világpiaci árakon is exportáljanak és a
különbözetet kifizette.
Követelmény:
a mezőgazdasági kereskedelem
negatív szaldója
nagy költségigény, melyet a
tagállamok sérelmeznek
a CAP előnyeit inkább a
nagyobb farmerek élvezik, ott is a gabona, marhahús, tejtermék termelők
mezőgazdasági világpiac
torzulása, konfliktusok az USA-EK között.
REFORMOK:
1) Mansholt terv (1968): a
termelékenység fokozása az extenzív fejlesztés helyett, a mezőgazdasági
politika költségeinek csökkentése, modernizáció, birtokméret növelése.
2) McSharry terv: a Tanács
1992-ben elfogadta a CAP reformját.
Elemei: a Közösségi és
világpiaci árak közelítése – intervenciós árak csökkentésével
a jövedelemkompenzáció
bevezetése – független a termelés nagyságától – az ártámogatásokat váltotta fel
a termőföldek (gabona)
kivonása a termelésből
környezetvédelem és a CAP
összekapcsolása
korkedvezményes nyugdíj 55 év
felett
EREDMÉNYEK:
csökkent a túltermelés
versenyképesség nőtt a
világpiaci árakhoz képest
valamivel csökkent a
költségvetés kiadása a 55-60%-ról kb. 50%-ra
a mezőgazdaság szerepe az
eredeti célokon túl a tájarculat védelme és az agrárnépesség elvándorlásának
megakadályozása
a nagy problémákat nem
oldotta meg – piacliberalizálás elmaradása
3) Agenda 2000 – CAP reform –
1997. július 16. Bizottság 2000-2006. közötti időszakra
Szükségessége: – GAT
egyezmény (1994) – 6 év alatt a WTPO tagjainak drasztikus mértékben
liberalizálni kell az agrárvilágpiacot, mely kötelezi az Uniót is. 20-30%-os
mértékben kell csökkenteni az agrártámogatások, exportszubvenciók, illetőleg a
szubvencionált export mennyiségét. EU keleti bővítése a mezőgazdasági
foglalkoztatottak számát duplájára fogja emelni kb. 30 millió ember + a
mezőgazdasági területek másfélszeresére nőnek.
ELEMEI:
versenyképesség növelése
jövedelemtámogatási rendszer
– igazságosabb elosztás – direkt kifizetési rendszer elmélyítése
felvásárlási árak csökkentése
a marhahús (30%), gabona (20%) és tejtermékek (10%)
hanyatló mezőgazdasági
területek támogatása, népességmegtartó képesség növelése, környezetvédelem,
vidékfejlesztés a strukturális alapokon keresztül.
EREDMÉNYEK:
felemás döntések az 1999.
Berlini csúcson
kisebb mértékben
csökkentették a felvásárlási árakat
nem növelték a CAP reform
érdekében átmenetileg sem a CAP-ra fordítható kiadásokat – Németország és UK
nyomására
tejtermékeknél 2005-ig
fennmarad a kvótarendszer és a felvásárlási árakat is ettől fogva csökkentik
új támogatási formák – biotermelésre,
mg-i segítőprogramokra
Negatív hatások:
várható WTO szankciók
a csatlakozók számára a
mezőgazdasági politikában megszorítások, hosszú átmeneti periódus várható és a
jelenlegi tagoknak biztosított kompenzációkból való kimaradás
A Római Szerződés általános
szabályai a szabad kereskedelem és az EK-n belüli verseny elvén alapulnak. Ám a
szerződés 32-37.(38-47.) cikkei alapvető kivételek lehetőségét tartalmazzák a
mezőgazdasági piacpolitika tekintetében. E rendelkezések közös piaci szervezetek
létrehozását, monetáris restrikciókat, és a szabad ármozgás ellenőrzését teszik
lehetővé az EK szervei számára.
A Római Szerződés 38. cikke előírta, hogy a mezőgazdaságot
és a mezőgazdasági termékekkel való kereskedelmet be kell vonni a Közös Piacba,
ám annak szabályai csak abban a tekintetben érvényesek a merőgazdaságra,
amennyiben a 39-46. cikkek másként nem rendelkeznek. Ugyanakkor a szerződés azt
a kötelezettséget is tartalmazza, hogy a belső piaci viszonyok létrehozását
közös agrárpolitika kialakításának kell kísérnie. Ennek céljait a szerződés
33.(39.) cikke tartalmazza:
a.) a mezőgazdasági termelékenység emelése, a műszaki
fejlesztés fokozásával, a mezőgazdasági termelés racionalizálásával és a
termelési tényezők lehető legjobb felhasználásával (agrármodernizációs cél);
b.) a mezőgazdasági lakosság számára méltányos,
társadalmilag elfogadható jövedelmi és életszínvonal megteremtése
(jövedelempolitikai cél);
c.) a mezőgazdasági termelők és a fogyasztók külső
hatásoktól történő védelme az agrárpiacok stabilizálásával (piacstabilizálási
cél);
d.) az élelmiszer-ellátás biztonságának garantálása, hogy
a tagországok megtermeljék a Közösség számára az alapvető agrártermékeket, s
így mentesüljenek a világpiaci ingadozásoktól (ellátás-biztonsági cél);
e.) a fogyasztói igények méltányos áron történő
kielégítése (élelmiszer-politikai cél);
A célok meghatározása során
arra törekedtek, hogy mind a mezőgazdasági termelés sajátosságait, mind az
agrárgazdaságnak a többi gazdasági területtel való kölcsönös összefüggéseit
kielégítően figyelembe vegyék. Ennek megfelelően egyetlen cél sem kapott abszolút elsőbbséget, hanem a megnevezett
célok mindegyikét csakis a többi célra való hatásuk figyelembevételével lehet
követni.
A Római Szerződés aláírása után az EGK tagországok
mezőgazdasági minisztériumainak 1958. évi stresai konferenciája dolgozta ki a
közös agrárpolitika tervezetét. Ennek sarokpontjai:
-
az agrárpiac
központi szabályozó eleme az ár, az EK-n belüli közös árrendszert szükséges
kialakítani;
-
az EK agrárárait
a világpiaci árak szintje felett kell meghatározni;
-
az
agrárjövedelmek döntő része az árakon keresztül realizálódik;
-
közös pénzügyi
forrás megteremtésére van szükség, amelyhez minden tagország hozzájárul, s
amelyik finanszírozza a CAP kiadásait;
-
szoros kapcsolat
szükséges az agrárstruktúra alakulása és a piacpolitika között;
-
az agrárstruktúra
javításával lehetővé kell tenni, hogy a mezőgazdaság szervesen illeszkedjék a
nemzetgazdaság fejlődésének egészébe;
-
fokozni kell a családi gazdaságok teljesítményeit és
versenyképességét.
A szabályozás fő területei
A
közös agrárpolitika legfontosabb területe a mezőgazdasági
piacok közösségi szabályozása. A tagállamok nemzeti agrárpiaci rezsimjei
alapvetően eltérőek voltak. Ezért átmeneti időszak után fokozatosan építették
ki a közös piacpolitikát. A Római Szerződés e célból irányozta elő az
agrárpiacok közös szervezetének megteremtését.
A Római Szerződésben megfogalmazott
agrárpolitikai célok megvalósításához szabályozási szempontból három –
egymásnak több tekintetben ellentmondó – megoldás jöhetett szóba:
-
közös versenyszabályok;
-
az egyes államok
piaci rendtartásainak kötelező koordinációja;
-
európai piaci
rendtartás kiépítése.
A
mezőgazdasági szektort a közös agrárpolitika létrehozásával korán és
messzemenően beépítették a Közösség intézményi rendszerébe. Legfontosabb
területei tekintetében, különösen az agrárpiac-politikában az agrárgazdaság
ezzel a Közösség szupranacionális jogalkotási és döntési folyamataiba
illeszkedik. A nemzeti kormányok döntési illetékességét nagyrészt megvonták.
A mezőgazdasági politika másik lényeges
területe a struktúrapolitika. A Római
Szerződés struktúrajavító és értékesítést elősegítő intézkedéseket szabályoz.
Harmadik elem az agrárszabályozás további területeinek közösségi harmonizációja (pl:
az élelmiszerjog, az állat- és növény-egészségügyi előírások területén). A
piaci szervezetek általában az érintett termékek osztályszabályozásának
kidolgozását is előirányozták. Ezek közösségi termékkategóriákat és minőségi
előírásokat tartalmazhatnak a mezőgazdasági termékekre eredeti vagy feldolgozott
állapotukban.
A közös agrárpolitika hatálya a
hivatkozott függelékben szabályozott termékekre vonatkozik.
A közös agrárpolitika
eredeti modellje működőképesnek bizonyult. A tagországok mezőgazdasága az
1960-as évektől látványos fejlődésnek indult. Ám a rendszerben –döntően az
árakat a reális piaci értékítélettől eltérítő beavatkozások hatására – egyre
jelentősebb, jó ideig csak lappangó feszültségek halmozódtak fel.
Az 1980-as évek elejétől a
CAP eredeti modellje krízisbe került. Minthogy a rendszer alapvető elemét
továbbra is fenn kívánták tartani, a nyolcvanas években kiigazításokkal
kísérleteztek. E korrekciók azonban a rendszer alapvető problémáit nem
szüntették meg.
A felhalmozódott belső
problémák és az 1986-tól megkezdett GATT-tárgyalások együttesen olyan erős
kényszert eredményeztek, hogy az 1990-es évek elején a közös agrárpolitika
alapvető reformja vált szükségessé, illetve lehetségessé.
7.1 A CAP alapelemei
A reform deklarált fő
irányvonala az ár- és jövedelempolitika szétválasztása, az árak jelentős, a
világpiaci árakhoz közelítését célzó csökkentése; ezzel egyidejűleg a termelők
jövedelempozíciójának közvetlen támogatásokkal történő stabilizálása. Valójában
e közvetlen kifizetések eleve nagyjából teljes kompenzációt ígértek: az árcsökkenés
hatását az egyéb pénzügyi intézkedések ellensúlyozták.
A reform alapvető elemei:
-
Az agrárárak
csökkentése
-
Közvetlen
támogatás és a termelés szabályozása
-
A „kistermelők”
preferált helyzete
-
A termelés
extenzifikálása
-
A gazdák
választási lehetősége
-
A természeti
környezet megőrzése
7.2 A további reform szükségessége
A közös agrárpolitika
1992-ben megkezdett reformja a rendszer mélyreható átalakulását ígérte. Az ár-
és jövedelempolitika szétválasztását előtérbe állító módosítások valóban
lényeges változásokat okoztak, ám az új rendszer működési tapasztalatai
ellentmondásosak:
-
csak részleges
reform valósult meg, amely elsősorban a szántóföldi növénytermelést és a
marhahúságazatot érintette, ám fontos piaci szervezetek kimaradtak a reformból
-
lényegi kompromisszumok
jellemzik a rendszert
-
a rendszer
bonyolultságával is összefüggésben óriási annak adminisztrációigénye,
bürokratizmusa, ami nehézkessé és drágává teszi működését
A reform tényleges
konstrukciója és megvalósítási módja következtében az átalakulás csak
részleges. Következésképpen a jelenlegi rendszer változatlan formában nem
szilárdulhat meg, további lényeges átalakítása nem kerülhető el.
A CAP további reformjának
peremfeltételei elsősorban az alábbiak:
-
az EU
–költségvetési lehetőségek, amelyek várhatóan egyre nehezebben fedezhetik
széles protekcionizmuson alapuló rendszer forrásigényeit;
-
a jelenlegi,
illetve a várható WTO - kötelezettségek, amelyek az importálók, a belső és az
exporttámogatások nagyságának csökkentését, egyidejűleg a piacra jutási feltételek
további könnyítését igénylik;
-
az egyszerűsítés
elodázhatatlansága, aminek alapja a rendszer bonyolultsága és a megoldandó
feladatok nagy száma;
-
az EU keleti
kibővülése, ami az egész korábbi CAP fennhatóságát kérdőjelezi meg;
-
a gazdasági és
monetáris unió az agrárgazdaság tekintetében is erősíti az egységes belső
piacon folytatott versenyt, mindenekelőtt ott fejt majd ki erősödő nyomást,
ahol a protekcionizmus nyomán különösképpen elhanyagolták a strukturális
alkalmazkodást.
7.3 A CAP – reform újabb szakasza. Az Agenda 2000 fő
javaslatai
7.3.1 CAP – reform megközelítések
Az 1990-es évek közepén -
amikor a CAP további irányának meghatározása szükségessé vált – lényegében
három fő megközelítés jelentkezett:
a.) az addig már végrehajtott reform megszilárdítását
szorgalmazó irányzat már nem tartott szükségesnek további lényeges
változásokat, hanem az addigi reformintézkedések, illetve a rendszer
konszolidációját szorgalmazta;
b.) a reform radikális továbbvitelét és mélyítését
szorgalmazók úgy vélték, hogy a reform alapirányzata előremutató, de
erősítendő: elsősorban a piaci mechanizmusok szabadabb működését és a piaci
koordináció fokozottabb szerepét biztosító tényezők megteremtése révén;
c.) a „reform reformjának” igénye jóval radikálisabb
intézkedéseket tűzött ki célul: az importrezsimben hosszabb távon csak a
közönséges feldolgozóipari terheket tartották szükségesnek, a rendszer igényelt
liberalizálása után már mind a belső intervenciókat, mind az
exporttámogatásokat feleslegesnek, s egyúttal nélkülözhetőnek minősítették;
7.3.2 Az AGENDA 2000
fő javaslatai
Az 1997 júliusában
közreadott, majd 1998 márciusában módosított javaslat fő célkitűzései a közös
agrárpolitika tekintetében a következők voltak:
-
A versenyképesség
növelése, illetve a piaci támogatások csökkentése a mezőgazdasági termékek
belső árainak csökkentése révén.
-
Az európai
termelési struktúra, a családi gazdaságon alapuló agrármodell fennmaradásának
biztosítása.
-
A támogatások
igazságosabb elosztása, a tagországi beleszólás növelése az allokációba.
-
Egyszerűbb,
átláthatóbb agrárpolitika kialakítása, amelyben világosan szétválnak a
tagországi, illetve közösségi eszközök.
További szempontként
jelölték meg a támogatások elosztásába történő nagyobb tagországi beleszólást,
a vidékfejlesztési célok érvényesítését. E javaslatok alapvetően
kompromisszumos jellegűek voltak. Több fontos ágazatot egyáltalán nem
érintettek.
Az Európai Bizottság által
közreadott eredeti, 1997. júliusi dokumentum egyértelművé tette, hogy a CAP
javasolt irányú reformjai jelentős mértékben segíthetik az újonnan csatlakozó
közép-európai országok agrárgazdasági adaptációját. Ezek között az eredetileg
javasolt reformok végrehajtása esetén a csatlakozás várható időpontjára a
„gabona – és a marhahús-árszakadék többé-kevésbé felszámolható.” Noha az
idézett dokumentum egyébként nyitva hagyta valamiféle átmeneti időszak
alkalmazását is, a CAP kiterjesztése tekintetében az eredetileg előirányzott
reformok elfogadása előfeltételnek tűnt.
Éppen ezért a tényleges
berlini döntések elemzése az EU-15 jövőbeli agrárpolitikai keretein túl
egyúttal az EU - csatlakozás várható alapfeltételei tekintetében is
nélkülözhetetlen.
7.4 A reform új szakasza: az 1999. márciusi berlini
csúcs döntései
A berlini csúcstalálkozón
jóváhagyott mezőgazdasági reformcsomag legfontosabb elemei – a teljesség igénye
nélkül – a következők:
7.4.1 Szántóföldi növénytermesztés (gabonafélék,
olajos növények, fehérjenövények)
A gabonapiaci szervezetben
az intervenciós árakat 2000-től két lépésben összesen 15%-kal csökkentik. A
korábbi regionális hozam alapján tonnánként folyósított 54 euró kompenzációs
támogatást két lépésben 63 euróra növelik. A kompenzáció részleges, ami a
gabonatermelőknek az 1992-es reform óta fennálló túlkompenzációjára figyelemmel
történt.
Az ugaroltatási
kötelezettséget – elsősorban német, részben francia nyomásra – 2006-ig
fenntartják, mértékét 10%-ban rögzítették.
7.4.2 Marhahúspiaci szervezet
Az intervenciós árakat
három lépésben 20%-kal csökkentik. 2002. július 1-jétől az intervenciós ár
magántárolási alapárrá alakul át.
A marhahús magántárolásához
akkor nyújtanak közösségi támogatást, ha a piaci ár az alapár 103%-a alá esik.
Az árcsökkentés
kompenzálására három lépésben mintegy 20%-kal növelik a már eddig is
alkalmazott közvetlen termelői támogatásokat. Emellett bevezetik a termelőknek
közvetlenül fizetendő vágási prémiumot minden hét hónapnál idősebb, illetve 160
kg-nál nehezebb szarvasmarhára.
A tagországoknak
lehetőséget adnak arra, hogy úgynevezett nemzeti boríték keretében a támogatás
növekményének 25%-át a termelők között a nemzeti sajátosságok, a környezeti,
közgazdasági adottságok, az agrotechnikai eltérések figyelembevételével
allokálják.
Az alacsony állatsűrűségű
területeken nevelt állományoknak továbbra is kiegészítő támogatást adnak. Feltétel,
hogy a takarmánytermő, illetve legelőterületre vetített állatsűrűség nem
haladja meg a 2 számosállat/ha értéket. A támogatás 1,6 számosállat/ha alatt
kétszeresére nő.
7.4.3 Tejpiaci szervezet
A kvótarendszert 2006-ig
fenntartják. 2003-tól tíz tagország esetében a kvótákat 1,5%-kal növelik. Öt
tagország (Görögország, Spanyolország, Írország, Olaszország és az Egyesült
Királyság) a kvóták és a termelés közötti aránytalanság megszüntetése érdekében
ennél nagyobb termelésnövelésre kap lehetőséget.
Összességében a tejkvóta
2,4%-kal bővül. A növelést azzal indokolják, hogy a tagországok egy része már
ma is képes támogatás nélkül bizonyos tejtermékeket exportálni. A kvóta
menedzsment rendszerében több változtatást vezetnek be azért, hogy a kvóták az
aktív termelők kezében legyenek és ne szolgálhassanak spekulációs célokat.
A vaj, illetve a sovány
tejpor intervenciós árát 2005-től 15%-kal csökkentik. A húsmarhaszektorhoz
hasonlóan a tejtermelőknél is bevezetik a nemzeti boríték rendszerét, amelynek
keretében a tagországok a kompenzációs támogatások 25%-át a kedvezőtlen
adottságú tejtermelők megsegítésére fordíthatják.
7.4.4 Vidékfejlesztés
A megreformált
vidékfejlesztési politikának hatékonyabb segítséget kell nyújtania a vidéki
területek fenntartható fejlődéséhez, alapvetően a mezőgazdasági termelés
szempontjait figyelembe véve. Elvileg a cél, hogy a vidékfejlesztés a piaci
rendtartások mellett a közös agrárpolitika második pillérévé váljon.
Összességében azonban továbbra is az agrárpiaci kiadásoktól csak jóval elmaradó
forrásokat irányoztak elő e célra.
A jelenleg is folyósított
vidékfejlesztési támogatások döntő többsége továbbra is megmarad. Új támogatási
formaként a nem élelmiszer előállítása céljából folytatott mezőgazdasági
termelés, a biotermék-előállítás ösztönzését, a fiatal termelők által végzett
beruházások átlagosnál nagyobb mértékű segítését irányozták elő. Egyidejűleg
korlátozták a termelők korai nyugdíjazása esetén a támogatás igénybevételi
idejét.
7.4.5 Költségvetési kiadások
A berlini döntések csak
részben teljesítik a pénzügyi keretek betartására vonatkozó elvárásokat. A
Tanács ezért kötelezte a Bizottságot, hogy 2002-ig készítsen részletes
jelentést az agrárkiadásokról, tegyen javaslatokat további megtakarításokra.
7.5 Előzetes értékelés
Az ismertetett döntések
révén az Európai Unió lépéseket tett a világpiaci viszonyokhoz való
alkalmazkodás, az ágazat problémáinak rendezése, illetve a kibővítésre való
felkészülés irányába. Ám a bizottsági elképzeléseket a további kompromisszumos
megoldások alapvetően felhígították.
Az EU tagországok legfőbb
vezetői valószínűleg nem kívánták vállalni a mélyrehatóbb átalakulás esetleges
nehézségeit. Az elfogadott döntés értékelésnél az alábbiak kiemelése tűnik a
legfontosabbnak:
-
Csak mérsékelten
csökkenő árkülönbség, fennmaradó és növekvő feleslegek.
-
A szántóföldi
növénytermesztés továbbra is a leginkább támogatott ágazat marad. A kiadások
bővüléséhez jelentős mértékben járult hozzá a speciális tagországi igények
kielégítése
-
A tej- és a
marhahúspiaci szervezetben várhatóan nem fognak enyhülni a jelenlegi
feszültségek. Különösen a marhahús piacrendben nőtt a közvetlen támogatások
összege, illetve aránya.
-
A legfontosabb
termékek esetében továbbra is jelentős különbség marad fenn a világpiaci és az
EU belső árak között. Néhány piaci szervezet kivételével ezentúl is csak
jelentős támogatással lesz lehetséges a termékek harmadik piaci értékesítése.
-
Az elfogadott
intézkedések nem könnyítik az EU pozícióját a WTO – tárgyalások újabb
fordulóján. A mélyebb változások elvetése defenzív helyzetbe hozza az uniót.
Különösen nehezen lesznek védhetők a megnövelt közvetlen termelői támogatások.
-
A megtakarítás
optikai illúziója. A tervezett intézkedések „felpuhulásában” jelentős szerepe
volt a további költségvetési megtakarítások igényének. Noha a költségvetési
lehetőségek korlátai valóban szűk határt jelentenek, s e helyzet egyúttal a
CAP további átalakításának is tényezője
lehet, a berlini csúcstalálkozón a költségvetési szempontok egyoldalú s így
szükségképpen kétséges sikerrel kecsegtető érvényesítésére került sor.
-
A közvetlen
támogatásokért előírt teljesítmények hiánya. Továbbra sem változott meg a
kompenzációs támogatások „adomány” jellege. A támogatásnak vannak ugyan
feltételei, de nincs igazi ellenszolgáltatás a termelő részéről, ezért torzítja
az erőforrások allokációját.
-
Keleti kibővítés.
Az előző években a CAP - reformmal összefüggő EU – dokumentumok az újabb
jelentős reformlépéseket a keleti kibővítés előfeltételének tekintették.
Minthogy a tervezett reformintézkedések eredeti formájukban nem valósulnak meg,
a közös agrárpolitika tekintetében nem javultak az EU kibővítésének feltételei.
7.6 A további reform elodázhatatlan feladatai
A további CAP – reform
keretében feltétlenül megoldandó problémakörök:
-
A CAP intézményi
árak további, a világpiaci árak megközelítését eredményező csökkentése.
-
A közvetlen
támogatások következetes és teljes elválasztása a termelési és értékesítési
döntésektől, egyidejűleg azoknak meghatározott ellenszolgáltatásokhoz kötése.
-
A mennyiségi
szabályozás teljes kiiktatása a rendszerből.
E változások révén a CAP
olyan következetes megújulása mehet majd végbe, amely az egyik oldalról a piaci
koordináció torzításmentes működését, másik oldalról pedig az „európai
mezőgazdasági modellben „valóban értéket jelentő elemek tartós megőrzését
egyaránt lehetővé teheti. Egyúttal e megreformált közös agrárpolitika XXI.
században is alkalmas eszköze lehet az európai integrációnak, s alkalmas kerete
az Európai Unió további kibővítésének.
1. TOVÁBBI KÖZÖS PIACI SZABÁLYOZÓK
1.1
A cukor
közös piaci szabályozása
A hatvanas évek vége óta
működő rendtartás a répatermelők és a cukorgyárak részére igen jelentős
jövedelmet biztosít, amelyet a fogyasztók fizetnek meg, a magas
cukorárakon keresztül. A szigorú
szabályozás viszont biztosítja a folyamatos piaci egyensúlyt is A termelői és
feldolgozói egymásrautaltság miatt egy erős és befolyásos európai cukor-lobbi
fejlődött ki. Sikerült megakadályozniuk, hogy a WTO megállapodás, illetve az
Agenda 2000 bármilyen lényegi változást kezdeményezzen a rendszerben.
A rendtartás hatálya alá
tartozó termékek: cukorrépa;
répacukor; nádcukor; izoglükóz; inulin;
Alkalmazott eszközök: importvédelem, exporttámogatás, termelési kvóták,
intervenció, árgarancia, illetékek, szakmaközi egyezmény.
Az EU igen magas vámokat
alkalmaz, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a cukor behozatalát. A
cukorpiaci egyensúly fenntartása érdekében a behozottal egyenlő mennyiségű
cukor exportját közösségi forrásokból támogatják.
A közösségen belül termelt
cukor harmadik piaci exportjához pályázatos rendszerben támogatást nyújtanak.
Ennek forrása cukorilleték. A cukortartalmú feldolgozott termékek exportja
esetén a felhasznált cukor arányában szintén jár exporttámogatás.
Annak érdekében, hogy
megakadályozzák a belső fogyasztást meghaladó termelést, termelési kvótát határoznak
meg cukorra, izoglükózra, és inulinra. Nincs viszont kvóta sem a cukorrépa
termőterületre, sem a betakarítható cukorrépa mennyiségére. A kvóta a tagállam
tulajdona, amelyet a cukoripari társaságok között osztanak szét. A cukorgyárak
a birtokukban levő kvóta erejéig kötnek termeltetési szerződéseket.
A nyolcvanas évek végétől
terjesztették ki a cukorpiaci szabályozást az izoglükózra, amely gabonából
olcsóbban előállított édesítőszerként a répacukor komoly versenytársa lenne az
üdítő -, illetve a konzerviparban. Mivel az izoglükóz-termelésre is kvótát
állapítottak meg, ára a répacukor szintjére emelkedett. Az EU – gyártók
harmadik piacra minimális mennyiségeket exportálnak. Emiatt nincs szükség a
cukorrendtartás számos elemének alkalmazására.
Az inulinra is termelési
kvótákat alkalmaznak. A szabályozás gyakorlatilag megegyezik az izoglükóz
esetében alkalmazottal.
1.2
A
gyümölcs- és zöldségszektor szabályozása
A gyümölcs és zöldség közös
piaci rendtartás mintegy 1,5 millió, zömében kis-és közepes méretű EU-termelőt
érintő szabályozás. E elemei jóval később alakultak ki, mint a gabonaféléknél,
vagy a szarvasmarha-ágazatban. A jelenleg érvényes szabályozást rendkívül
megnehezíti, hogy hatálya alá sokféle, különböző módszerekkel termelt, eltérő
piaci jellegű termék tartozik, illetve a termelés alapvetően is –és közepes
méretű, elsősorban a mediterrán térségekben található családi gazdaságban
folyik.
A rendtartás hatálya alá
tartozó termékek:
Valamennyi élelmezési célra
termesztett zöldség és gyümölcs, beleértve a termesztett gombát, a
déligyümölcsöket és a csemegeszőlőt is.
Nem tartozik viszont a
rendtartás hatálya alá a burgonya és a csemegekukorica.
Alkalmazott eszközök: importvédelem, exporttámogatás, egységes minőségi
előírások, piacról történő kivonás támogatása, termelési, feldolgozási
támogatások, a termelői szervezetek létrejöttének, tevékenységének ösztönzése.
Az importszabályozás
alapvetően vámokkal történik, amelyek szintje nem magas, általában 5-20%.
A piacvédelmet egy
hatékony, a WTO által is engedélyezett dömpingellenes intézkedés, a belépési
árak rendszere biztosítja. Arra hivatkozva, hogy a zöldségfélék és a gyümölcsök
szezonális importja miatt folyamatosan fennáll a dömping veszélye, a viszonylag
mérsékelt vámokat csak akkor alkalmazzák, ha az importált termékek ára a
vizsgált nagybani piacokon meghalad egy megadott szintet. Amennyiben az import
ennél olcsóbban érkezik, büntető vámot vetnek ki.
Az egységes zöldség-és
gyümölcspiac megfelelő működésének alapfeltétele, hogy a termékek minősége
egyértelműen meghatározható és összehasonlítható legyen. Ennek érdekében
mintegy harminc zöldség-és gyümölcsfajra egységes minőségi előírásokat
dolgoztak ki, kötelezővé tették alkalmazásukat. Kereskedelmi forgalomba csak
olyan termékek kerülhetnek, amelyek az előírásoknak megfelelnek. Az előírások
az importált és az exportált termékekre is érvényesek. A minőségi előírások egy
része minimumkövetelmény, minden termékre érvényes. Ezen túlmenően termékenként
méret-, és speciális minőségi követelményeket is meghatároznak. Ugyancsak
közösségi előírások vonatkoznak az áru csomagolására, a csomagolóanyagon
feltüntetendő jelölésekre.
Az 1996-ban életbe
léptetett zöldség és gyümölcs közös piaci rendtartás a szabályozást a termelők
önszerveződéseire bízza. A Hollandiában évtizedek óta eredményesen működő
termelői értékesítő szervezetek gyakorlatát kívánták speciális ösztönzőkkel
általánossá tenni. A termelői szervezetek (TÉSZ) a termelők által, termékeik
termelésének megszervezése, áruvá kikészítése, tárolása és értékesítése
céljából létrehozott szervezetek. Amennyiben megfelelnek a közösségi
előírásokban rögzített feltételeknek, a hatóságoktól felhatalmazást kapnak a
közösségi piacrendtartás tagjaikat érintő elemeinek működtetésére.
A termelői szervezetekkel
szemben támasztott követelmények:
Feladatai:
-
A piaci igényeket
mennyiségi és minőségi szempontból figyelembe vevő termelés megszervezése;
-
A tagok
termékeinek forgalmazása, a kínálat koncentrálása;
-
A termelési
költségek csökkentése, a termelői árak stabilizálása;
-
Olyan termelési,
áru-előkészítési, hulladékkezelési módszerek terjedésének elősegítése, amelyek
hozzájárulnak a környezetvédelmi célok érvényesüléséhez.
Szervezeti
követelmények:
-
A társasági forma
nincs meghatározva;
-
Garantálni kell a
demokratikus működési gyakorlatot;
-
A közösségi
előírások taglétszám és árbevétel tekintetében minimális méretet határoznak
meg, ami tagországonként a nemzeti sajátosságok miatt eltérő;
-
Alapszabályban
kell rögzíteni a tagok belépését, a tagsággal járó kötelezettségeket, azok
ellenőrzési módját, a szankciókat.
A tagok (termelők)
kötelezettségei:
-
Minimális tagsági
idő 1 év;
-
Egy termék
vonatkozásában a termelő csak egy TÉSZ-nek lehet a tagja;
-
Be kell tartania
a TÉSZ által meghatározott termelési, forgalmazási és környezetvédelmi
szabályokat;
-
A teljes
termékmennyiséget a szervezeten keresztül kell értékesíteni;
-
A tagok más
TÉSZ-eken keresztül vagy közvetlenül értékesíthetik azon termékeiket,
amelyekkel saját termelői szervezetük nem foglalkozik;
-
A TÉSZ
működéséhez pénzügyi hozzájárulást kell fizetni
-
Statisztikai
adatokat kell szolgáltatniuk termelésükről, gazdálkodásukról;
A közösségi szabályozás
lehetővé teszi, hogy a tagállamok szakmaközi szervezeteket is elismerjenek. E szervezetek
hasonlítanak a Magyarországon működő terméktanácsokhoz. Működésük fő célja a
termelés, feldolgozás, kereskedelem, fogyasztás összhangjának megteremtése, a
piaci szereplők kockázatának csökkentése. E szervezetek létrehozásához és
működéséhez az EU azonban nem biztosít támogatást. A szakmaközi szervezetek
esetében is lehetőség van arra, hogy reprezentatív képviselet esetén kérhessék
a hatóságoktól az általuk alkalmazott szabályok kiterjesztését a szektor minden
szereplőjére.
1.3
A szőlő –
és bortermelés szabályozása
Az Európai Unió szőlő-és
borpiaci szabályozása két területre osztható. Egyrészt tartalmaz szűkebb
értelemben vett piacszabályozási elemeket, amelyek célja a borpiaci egyensúly
biztosítása. A széles körben alkalmazott telepítési korlátozások és
ültetvény-kivágási támogatások hatására mára az EU szőlőtermő területe
jelentősen csökkent. Napjainkban a piaci feleslegek kezelése helyett fő cél a
minőségjavítás, az ültetvénykorszerűsítés.
A rendtartás hatálya alá
tartozó termékek:
Szőlőtermesztés, borszőlő,
asztali, minőségi bor, pezsgő és más bor alapú szeszes italok, ízesített borok;
Alkalmazott eszközök:
A rendkívül bonyolult és
sokrétű szabályok a következő fő csoportokba sorolhatók:
-
a
szőlőültetvények telepítésére, kivágására vonatkozó szabályok, a kapcsolódó
támogatási és nyilvántartási rendszer;
-
a
szőlőfeldolgozás, a borászati eljárások, a borászati melléktermékek kezelésének
szabályozása, a borok minőségi kategóriáira vonatkozó előírások;
-
az asztali borok
piacszabályozási rendszere
-
a borok
forgalmazásának, a minőségi borok eredetvédelmének, illetve kereskedelmének
szabályozása;
A tagállamok kötelesek
pontos nyilvántartást vezetni szőlőtermő területeikről. A tízévenként elvégzett
alapfelmérésnek minden árutermő területre ki kell terjednie, tartalmaznia kell
az ültetvények korát, méretét, fajtaösszetételét. A változások nyomon követése
érdekében az alapfelméréseket időközi felmérésekkel egészítik ki. A termelőknek
pontos nyilvántartást kell vezetniük must-és bortermelésükről, a különböző minőségi
kategóriák szerinti borkészleteikről. Az adatokat a tagországi hatóságok
rendelkezésére kell bocsátani.
Közösségi szinten
szabályozzák, milyen eljárásokat lehet a borkészítés és borkezelés során
alkalmazni, milyen módon lehet a bor és a must minőségét javítani. Speciális
előírások vonatkoznak a pezsgőkre és a likőrborokra. A rendelkezéseket
szőlőtermesztési zónák szerint határozzák meg, figyelembe véve az adott zóna
klimatikus adottságait, illetve termesztési hagyományait.
A közösségi szabályozás
megkülönböztetett figyelmet fordít a minőségi termelés ösztönzésére. A bor
lehet „asztali”, „minőségi” és „meghatározott termőhelyről származó minőségi”
kategóriájú. A meghatározott termőhelyről származó kategória a pezsgők és más
boralapú készítmények esetén is érvényes.
Az EU megkülönböztetett
figyelmet szentel a származás-és eredetvédelmi szabályoknak, azok ellenőrzési
és garantálási rendszerének. A szabályozás működtetésében a tagországok
hatóságai mellett a termelői szervezetek szerepe is meghatározó.
A piaci feleslegek
keletkezésének megakadályozását szolgálják azok az intézkedések is, amelyek a
szőlőmust, illetve mustsűrítmény felhasználását támogatják, vagy az
alkoholmentes szőlőlé fogyasztásának népszerűsítését segítik.
A borfeleslegek felszámolását
szolgálják az ültetvény-kivágási támogatások és a speciális telepítési
szabályok is. Termő ültetvény kivágása esetén a termelő az ültetvény típusától
illetve fajtájától függően 1500 –12000 euró támogatást kap hektáronként.
A külkereskedelmi szabályozás
keretében a borokra viszonylag alacsony mennyiségi vámot vetnek ki, célja az
alacsony minőségű borok behozatalának megakadályozása. A kiváló minőségű borok
értékre vetített vámja alig haladja meg a 10%-ot. Exporttámogatást kizárólag az
asztali borok kaphatnak, pályázatos rendszerben, célországonként eltérő
mértékben.
1.4
A dohány
közös piaci szabályozása
A nyersdohány közös piaci
szervezete biztosítja a megfelelő termelői jövedelmeket. Ez szociális
szempontból kiemelt jelentőségű, mivel dohánytermesztéssel főként Dél-Európa
gazdaságilag elmaradott térségeiben foglalkoznak.
A rendtartás hatálya alá
tartozó termékek:
Nyers-és feldolgozatlan
dohány, dohányhulladék.
Alkalmazott eszközök:
Importvédelem, termelési
támogatások, termelési kvóta, a fajta és minőségi előírások, termelői
csoportoknak nyújtott speciális támogatások.
Az import vámszintek
alacsonyak, mivel bizonyos dohányféleségekből az EU behozatalra szorul. A
nyersdohány nem kaphat exporttámogatást.
A minőségi dohánytermelés
fejlesztése érdekében támogatást csak megadott fajták, fajtacsoportok
termesztése, illetve meghatározott minőség elérése esetén folyósítanak. A
magasabb minőséget prémiumokkal honorálják. Annak érdekében, hogy a szabályozás
összhangban legyen az EU dohányzás ellenes intézkedéseivel, a támogatás egy
része olyan fajták termelését ösztönzi, amelyekből alacsonyabb kátrány- és
nikotintartalmú cigaretta készíthető. A rendtartás határozza meg a termeltetési
szerződés formai követelményeit (pl.: minőség, fizetési feltételek).
1.5
A juh – és
kecskehús közös piaci szabályozása
A rendtartás hatálya alá
tartozó termékek:
Bárány egyéves korig, egyéb
juh, élő kecske, friss, hűtött, fagyasztott, füstölt, sózott, szárított juh-és
kecskehús, belsőség, faggyú, tartósított húskészítmények.
Alkalmazott eszközök:
Importvédelem,
árszabályozás, magántárolási támogatás, anyajuh – anyakecske – támogatás.
Az EU juhhúsból nettó
importőr, a vámok viszonylag alacsonyak, nem korlátozzák a behozatalt. Az uniós
termelők érdekeinek védelmében az EU a legfontosabb szállítókkal, köztük
Magyarországgal, a nyolcvanas évek végétől úgynevezett önkorlátozási
megállapodásokat kötött. Az exportőrök a vámok csökkentése, illetve elengedése
fejében vállalták a szállítások
meghatározott mennyiségi keretek közötti tartását. Gyakorlatilag ilyen
egyezmények keretében érkezik az EU teljes importja.
A piacrendtartás nem
tartalmaz exporttámogatási elemet.
A piaci árakat orientáló
juhhús alapárat a Bizottság évente határozza meg a piaci helyzet, a fogyasztás
és a termelés várható tendenciái, az átlagos termelési költségek, illetve a
helyettesítő hústermékek piaci helyzetének figyelembevételével. Az alapár
jelenleg 500 euró/100 kg.
A piaci egyensúly érdekében
a feleslegek időleges piaci kivonását magántárolási támogatással ösztönzik. A
rendszer akkor lép működésbe, ha a standard minőségre meghatározott piaci ár
nemzeti vagy regionális szinten az alapár 90%-a alatt marad. A feldolgozók vagy
a kereskedők nyújthatnak be pályázatokat. A tárolás háromtól hét hónapig
tarthat, a minimális mennyiség 4 tonna. Az EU megtéríti a tárolási költségeket,
valamint a lekötött tőke kamatait.
1.6
A
sertéshús közös piaci szabályozása
A sertéságazat
piacszabályozása abból az elvből indul ki, hogy a sertéstenyésztés gabonaalapú
ágazat. Mivel a gabonapiaci szabályozás szabályozott áron biztosítja a
takarmányt, nincs szükség további erőteljes piaci beavatkozásokra. A rendtartás
figyelembe veszi a sertéstenyésztés ciklikus jellegét, segítséget nyújt az
időszakosan jelentkező árufeleslegek kezeléséhez.
A rendtartás hatálya alá
tartozó termékek:
Élő sertés, emberi
fogyasztásra alkalmas, friss, hűtött, fagyasztott, sózott, szárított és füstölt
sertéshús és belsőségek, háj, szalonna, sertéshús alapú készítmények.
Alkalmazott eszközök:
Importvédelem,
exporttámogatás, egységes minőségi szabályok.
A vámok hatékonyan
biztosítják a piac védelmét. Az import gyakorlatilag csak a két – és többoldalú
kereskedelmi megállapodások keretében rögzített kedvezményes vámmal történik.
A termékfeleslegek
levezetésének egyik fontos eszköze a támogatott export. A támogatás
termékenként és célországonként eltérő.
Az exporttámogatásokat
pályázatos úton osztják el. Olyan kereskedők pályázhatnak, akik legalább egy
éve az ágazatban tevékenykednek. A beérkezett kérelmek függvényében a Bizottság
dönt arról, hogy a kérelmeket jóváhagyja-e, vagy csökkentett összegeket
fizeti-e ki.
Az árszabályozás keretében
az alapárat évente határozza meg az agrárminiszterek tanácsa. Az alapár jelzi
azt az árszintet, amely a termelőknek megfelelő jövedelmet és piaci egyensúlyt
egyaránt biztosít.
A piaci rendtartás fontos
eleme a sertés hasított féltestek, valamint a sertéshús egységesített
minősítési rendszere. A SEUROP minősítési szabvány alkalmazása 1989 óta
kötelező. Az egységes minősítés lehetőséget ad a termelésről, árakról, a piaci
folyamatokról egységes nyilvántartások vezetésére, amely biztos alapot képez a
piaci beavatkozásokhoz.
1.7
A
baromfihús és a tojás közös piaci szabályozása
Az EU a világ egyik
legjelentősebb baromfihús – előállítója és exportőre. Az európai
baromfihús-fogyasztás sajátosságai miatt döntően alacsonyabb értékű húsokat
exportálnak, viszont magasabb minőségű húsokat importálnak is. A tojástermelés
gyakorlatilag a belső piac ellátását fedezi, a termeléshez viszonyítva
minimális az export.
A rendtartás hatálya alá
tartozó termékek:
Élő baromfi, baromfihús,
emberi fogyasztásra alkalmas belsőségek, baromfizsírok, friss és tartósított
tojás.
Alkalmazott eszközök:
Importvédelem,
exporttámogatás, minőségi előírások, a termékek értékesítését, a minőség
javítását , az értékesítést segítő intézkedések.
A szabályozás központi
eleme a harmadik országokkal folytatott kereskedelem befolyásolása. A vámok
szintje magas, megfelelő védelmet biztosítanak.
A piacvédelem másik fontos
eszköze a dömpingellenes intézkedés. Amennyiben az EU értékelése szerint az
import feltűnően alacsony áron érkezne, pótvámokat vetnek ki.
A magasabb belső árak miatt
az EU exporttámogatásokat fizet.
A szabályozás a belső piaci
folyamatokba gyakorlatilag nem avatkozik be.
Közösségi előírások
szabályozzák a hús feldolgozását, szabványosítva a különböző húsféleségeket.
Ugyancsak egységesek a jelölésre, a minőségi kategóriákra, a hatósági
ellenőrzés rendszerére vonatkozó szabályok is. A tojás esetében egységes
szabályok vonatkoznak a minőség és súly szerinti osztályozásra, a csomagolásra,
a termék jelölésére, a hatósági ellenőrzés rendjére.
A piacrendtartás részét
képezik azok a közvetett hatású támogatások, amelyek a termékek
népszerűsítését, a marketingmunka hatékonyságának javítását szolgálják.
Emellett EU – forrásokból támogatják a termelőknek közvetlen információt
szolgáltató piac-és árfigyelési rendszerek létrehozását és működését.
1.8
A
feldolgozott élelmiszerek piaci szabályozása (non – Annex I. rendszer)
A közös piaci szabályozás
speciális részét képezik a feldolgozott termékekre vonatkozó előírások. Ezek a
termékek ( pl.: ízesített joghurtok, jégkrémek, csokoládé, kekszfélék,
mártások, ketchup, üdítő italok) nincsenek felsorolva az Amszterdami Szerződés
I. mellékletében , tehát rájuk a közös piaci szabályozás közvetlenül nem
vonatkozik. Előállításuk azonban döntően olyan alapanyagokból történik, amelyek
esetében az Unió speciális piaci szabályozást alkalmaz.
A rendszer működésének
alapfeltétele, hogy az egyes termékekben a mezőgazdasági alapanyaghányad
pontosan meghatározható és nyilvántartható legyen.
Erre három módszert
alkalmaznak:
-
A feldolgozás
során ténylegesen felhasznált mennyiségek, valamint a termelési veszteségek
figyelembevételével;
-
A termékre
vonatkozó szabványreceptekben meghatározott mennyiségi keretek szerint;
-
A hatóságok által
elvégzett analízis eredménye alapján;
A feldolgozott termékek
exporttámogatásban mezőgazdasági termékhányaduk erejéig részesülhetnek.
Az import esetében is
érvényesül a termék mezőgazdasági elemének elkülönített kezelése. A
feldolgozott élelmiszerek vámtarifái az esetek többségében tartalmaznak egy ad
valorem, azaz egy értékfüggő, valamint a mezőgazdasági hányadra súly
szerint meghatározott elemet.
Bizonyos termékeknél a
vámtarifa egy maximum érték szerinti vámot, illetve ahhoz kapcsolódóan cukor –
és lisztvámot tartalmaz. Ez esetben viszont csak a termék cukor- és
liszttartalmát veszik figyelembe. Az árut a vámhatósághoz bejelentő tulajdonos
dönti el, hogy a kétféle vámtétel közül melyiket választja.
2. HORIZONTÁLIS SZABÁLYOZÁSOK
A horizontális
szabályozások kialakítását az indokolta, hogy az egységes piac egységes,
standard minőségű termékeket követel meg. A forgalmazott termékek minőségét
alapvetően befolyásolja az, hogy a termelés során milyen minőségi, higiéniai,
állat – és növény-egészségügyi stb. követelményeket tartottak be.
A fogyasztók szempontjából
legfontosabb annak garantálása, hogy az előállított termékek nem jelentenek
semmiféle veszélyt a fogyasztóra.
Általános gazdasági
szempontból meghatározó a járványos állatbetegségek terjedésének, a
növénytermesztést súlyosan veszélyeztető kártevők behurcolásának és
terjedésének megakadályozása. Ugyancsak kiemelt jelentőségű, hogy a termelés
során az érintettek mindent megtegyenek a környezet védelme, a természeti
értékek megóvása érdekében. Speciális területet jelent az állatvédelem.
A fentieknek megfelelően a
horizontális szabályozás legfontosabb területei a következők:
Állategészségügy,
állatvédelem, növény-egészségügy, a termelés során felhasznált anyagokra, az
élelmiszer-minőségre, a speciális minőségű termékekre vonatkozó szabályozás, az
agrár-környezetvédelem, illetve a biotermelés előírásai.
9.1 Állategészségügy
Az állategészségügyre
vonatkozó közösségi szabályozás célja, hogy a tagországokban egységes elvek és
azonos hatású gyakorlat szerint valósuljon meg az állat-egészségügyi
tevékenység két fő feladata:
-
A járványos
állatbetegségek kialakulásának megelőzése, illetve felbukkanásuk esetén azok
terjedésének hatékony megakadályozása;
-
Az
állattenyésztés és az élelmiszer-előállítás higiéniai feltételeinek megszabása
és betartása. Cél, hogy garantálható legyen a fogyasztó asztalára kerülő
termékek higiéniai szempontból való megfelelőssége, az egészségre
veszélytelensége.
A közösségi állat -
egészségügyi szabályozás a következő területekre terjed ki:
-
Az
állatbetegségek, járványok megelőzése, a betegségek elleni védekezési,
mentesítési programok szervezése, a végrehajtás ellenőrzése;
-
Az állatok,
állati szaporítóanyagok és az állati eredetű termékek forgalmának ellenőrzése
és bizonylatolása a tagországon belül, más tagországok irányában, illetve az
EU-n kívüli szállítás esetében;
-
Integrált állat –
egészségügyi és élelmiszer – higiéniai ellenőrzés az állat születésétől a
levágásáig;
-
Állatjelölés és
nyilvántartás;
Az állatbetegségek
terjedése, a járványok megelőzése érdekében közösségi szinten meghatározták
azoknak a betegségeknek a körét, amelyek esetében hatósági intézkedéseket
foganatosítanak. A betegségek terjedésének megakadályozására vonatkozó
előírások nemcsak a hatóságok által végrehajtandó intézkedéseket rögzítik,
megszabják a termelő kötelezettségeit is. A hatósági ellenőrzések, a
laboratóriumi vizsgálatok módszereinek egységesítésével garantálják a
vizsgálatok egyenértékűségét.
Az állati termékek esetén
részletesen szabályozzák a feldolgozás során betartandó állat – egészségügyi és
higiéniai követelményeket, a feldolgozóhelyek műszaki kialakítását, az
ellenőrzés rendjét. A szállított termékek esetében a követelmények betartását a
feladóhely szerint illetékes állat – egészségügyi hatóságnak, állat –
egészségügyi bizonyítványon kell igazolni.
Az állatbetegségek
behurcolásának, a követelményeknek nem megfelelő állati termékek behozatalának
megakadályozása céljából szigorúan ellenőrzik az EU-n kívüli országokból érkező
importot, amely állat – egészségügyi határellenőrzési pontokon történik.
A tagországon belüli
forgalom ellenőrzése elsősorban járványvédelmi szempontból meghatározó, az
élőállatokra, illetve az állati szaporítóanyagokra koncentrálódik. Az
ellenőrzési rendszer hatékonyságának növelése érdekében az EU-n belüli egységes
számítógépes adatbázist, informatikai rendszer működtetnek.
Az élelmiszerek emberi
egészségre való veszélytelenségének garantálása érdekében írja elő a közösségi
szabályozás az integrált állat – egészségügyi és élelmiszer – higiéniai
ellenőrzés működtetését, amely folyamatos állatorvosi felügyeletet garantál az
állat születésétől a levágásáig, továbbá a termék értékesítéséig.
A rendszer működtetésének
alapfeltétele az állatok egyedi jelölése, illetve az egyes állatokra,
állományokra vonatkozó állat – egészségügyi adatok számítógépes nyilvántartása.
Az előírások betartásának
ellenőrzését a tagországok állat – egészségügyi hatóságai végzik.
9.2 Állatvédelem
A közösségi szabályozás
választ ad azokra a követelésekre, hogy az iparszerű termelés, a hatékonyság
mindenáron történő növelésére való törekvés során ne sikkadhassanak el az
állatik védelmének, jólétének szempontjai.
A szabályozás a következő
területekre terjed ki:
-
A gazdasági
haszonállatok tartáskörülményei
-
Állatok
levágásának módja
-
Az állatok
szállítása
-
Kísérleti
állatokra vonatkozó előírások
Az állatok levágására
vonatkozó irányelv előírja, hogy a vágóhídra szállítás és a levágás során
minden elkerülhető fájdalmat ki kell küszöbölni. Szabályozza a vágóhídra
szállított állatok be-és kirakodásának, esetleges várakoztatásának
körülményeit. A kirakodás és a terelés nem kelthet félelemérzetet és izgalmat.
Az állatok szállítás
során történő védelmét szabályozó irányelv hatálya kiterjed minden 50 km-nél
nagyobb távolságra, kereskedelmi célból történő szállításra. Az irányelv
előírja, hogy az állatoknak fajuktól, életkoruktól, a szállítás módjától
függően meghatározott időközönként vizet és takarmányt, valamint a
szállítóeszközön kívüli pihenési lehetőséget kell biztosítani. Bizonyos
esetekben az etetés – itatás is csak a szállítóeszközön kívül történhet.
A kísérleti állatokra
vonatkozó szabályozás célja, hogy az e célra használt állatok számát minimálisra
lehessen csökkenteni, azok megfelelő gondoskodásban részesüljenek, csak az
elkerülhetetlen mértékben legyenek kitéve szenvedéseknek.
Az állatvédelmi szabályok
betartásának hatósági ellenőrzését a tagországok állat – egészségügyi szervei
végzik.
A jövőben az állatvédelmi
rendelkezések további szigorodása várható, elsősorban az állatok
tartáskörülményei vonatkozásában. Jelenleg heves szakmai viták folynak a
libatömés vagy libatépés szabályozásáról, esetleges betiltásáról is.
9.3 Növényegészségügy
A szabályozás célja annak
megakadályozása, hogy a tagországokba behurcolják a növények és növényi
termékek veszélyes károsítóit, illetve gátat szabjanak a károsítók közösségen
belüli terjedésének.
Közösségi szinten
meghatározták azon károsítók körét, amelyek esetében hatósági intézkedéseket
foganatosítanak. E károsítók egy része nincs jelen az EU – ban. A hatósági
intézkedések célja az érintett károsítók behurcolási, terjedési veszélyének
minimalizálása. Növény-egészségügyi ellenőrzésre, csak azok a termékek
kerülnek, amelyek potenciális veszélyforrást jelentenek. A hatósági
ellenőrzések az élő növényekre, a növényi szaporítóanyagokra, vagy a
termőföldet tartalmazó szállítmányokra koncentrálódnak.
A növény – egészségügyi
ellenőrzésre kötelezett termékek harmadik országból történő behozatalának
alapvető feltétele a növény-egészségügyi bizonyítvány, amellyel a származási
ország illetékes hatósága igazolja, hogy a szállítmány megfelel az
EU-előírásoknak. Speciális feltételként az EU előírhatja, hogy a termék csak az
ország meghatározott körzetéből származhat, vagy megszabhatja a mentesség
termőhelyen vagy laboratóriumban végzett vizsgálatok eredménye alapján történő
igazolását.
A szállítmányok ellenőrzése
általában az EU külső határán, a növény-egészségügyi határellenőrzési pontokon
történik meg Bizonyos esetekben, szakmai indokok alapján a vizsgálatok a
célállomáson is elvégezhetők. A szállítmányt rendeltetési helyére növényútlevéllel
továbbítják, amelyen jelzik az elvégzett vizsgálatok eredményét, illetve a
szükséges további tennivalókat.
A növényútlevéllel a
hatóságok igazolják, hogy a szállítmány esetében elvégzésre kerültek az előírt
vizsgálatok, azonban a mentességet csak a vizsgált mintára, termőhelyre
garantálják.
A növény- egészségügyi
szabályozás további speciális eleme a védett zónák rendszere. A
hatóságilag védett zónának nyilvánított területen az EU más térségeiben jelen
levő károsítók bizonyítottan nem honosak, azonban fennáll megtelepedésük
veszélye. A védett zónán belül az illetékes hatóságoknak lehetőségük van
speciális követelmények felállítására, illetve intézkedések alkalmazására,
amelyek a tagországokra és a harmadik országokra egyaránt kötelező érvényűek. A
védett zóna kijelölését a Tanács hagyja jóvá.
9.4 A termelés során felhasznált anyagokra vonatkozó
szabályozás
A mezőgazdasági termelés
során felhasznált anyagok, termékek köre, azok minősége alapvetően befolyásolja
a végtermék minőségét, valamint azt, hogy a termék jelent-e majd valamilyen
potenciális veszélyt a fogyasztóra. A vonatkozó közösségi szabályozás
összetett, számos területre terjed ki:
-
Növényvédő
szerek: csak olyan készítményt lehet felhasználni, amely hatósági engedéllyel
rendelkezik. Az engedély részletesen leírja, milyen növénykultúrában, milyen
fenofázisban, milyen koncentrációban, milyen technológiai feltételekkel
juttatható ki az adott készítmény.
-
Az állattartásban
használt keverék takarmányok előállítása és forgalmazása is engedélyhez kötött.
A közösségi szabályozás fő célja, hogy a takarmányok a lehető legteljesebb
mértékben biztosítsák az állatok fejlődését, ne jelentsenek veszélyt
egészségükre, illetve olyan alkotóelemeik ne kerülhessenek be az állati
termékekbe, amelyek a fogyasztók egészségét esetleg veszélyeztetnék.
-
A vonatkozó
közösségi szabályok nem teszik lehetővé az állattenyésztésben a termelésnövelő
hormonok alkalmazását, illetve alapvetően tiltják a genetikailag módosított szervezetek
termelését, az így előállított anyagok takarmányként történő felhasználását.
9.5 Az élelmiszerekre vonatkozó szabályozás
Az EU élelmiszerekre
vonatkozó előírásai között a legjelentősebbek a fogyasztók egészségvédelmét, a
piaci verseny tisztaságát szolgálók. A szabályozás főbb területei:
-
adalékanyagok
-
az élelmiszerek
minőségi előírásai
-
anyagokra
vonatkozó szabályok
-
élelmiszer-higiénia
-
a hatósági
élelmiszer-ellenőrzés rendszere
-
címkézés
-
a besugárzással
kezelt és gyorsfagyasztott termékek
-
különleges és
biotechnológiai eljárással készült termékek
A szabályozás
középpontjában a fogyasztó egészségének megóvása, a termelés higiéniai,
egészségügyi követelményeinek lehető legmagasabb szintre való emelésére
vonatkozó törekvés áll.
Az élelmiszer-előállítás
terén korábban voltak elképzelések egy ún. euró-recept koncepció bevezetésére,
amelynek keretében részletesen szabályozták volna a gyártási módokat. Az
élelmiszerek előállítása során két gyártásbiztonsági rendszer alakult ki, mind
az EU- országokban, mind a világ több, élelmiszert gyártó és exportáló
országában. Az egyik a jó gyártási gyakorlat rendszere, míg a
másik a veszélyelemzés a kritikus irányítási pontokon (HACCP).
9.6 Speciális minőségű termékek
A horizontális
szabályozások egy további területe a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek
földrajzi eredetének, az előállítás speciális módszereinek igazolásához
kapcsolódik. A szabályozás a minőség garantálásával kapcsolatos egyre erősödő
fogyasztói igényre ad választ.
A közösségi szabályozás
háromféle speciális minőség elismerését teszi lehetővé:
-
A védett
termőhelyről származó speciális termék megnevezés olyan termékek esetében
alkalmazható, amikor a termék előállítása, feldolgozása, kereskedelmi
forgalmazásra előkészítése egy meghatározott földrajzi helyen történik.
-
Védett földrajzi
elnevezéssel olyan termékek láthatók el a forgalmazás során, amelyek esetében a
termelés vagy a feldolgozás legalább egy fázisa az adott földrajzi helyhez
kötődik, és a minőség szoros kapcsolatban áll az adott termőhellyel.
-
A garantált
tradicionális specialitás megnevezés olyan termék esetében alkalmazható,
amelyet vagy hagyományos alapanyagokból állítottak elő, vagy a termék
előállítása során hagyományos eljárásokat alkalmaztak.
A rendszerben ma még
viszonylag kis számban kapcsolódtak be termelők. További terjedése minden
bizonnyal várható, mivel a garantált minőség az árban érvényesíthető, a
termékekkel jelentős fogyasztói rétegeket lehet megcélozni.
9.7 Agrár – környezetvédelem
Az agrár-környezetvédelem
1992-től vált a KAP szerves részévé. Az EU egyrészt választ kívánt adni arra az
egyre erősödő társadalmi igényre, hogy a mezőgazdasági termelés is járuljon
hozzá az általános környezetvédelmi célkitűzések teljesítéséhez. Extenzív
termelési módszerek alkalmazásával csökkenthető a környezetet terhelő kemikália
felhasználása, a trágya és hulladék kibocsátása.
Minden tagországot
köteleztek arra, hogy Nemzeti Agrár - Környezetvédelmi Programot dolgozzon ki.
Ebben az általános közösségi célkitűzéseknek megfelelően, a nemzeti
sajátosságokat figyelembe véve határozták meg a bekapcsolandó területeket, az
ösztönözni kívánt intézkedéseket. A programba a termelők bekapcsolódása
önkéntes, azonban a résztvevőknek a hatóságokkal legalább öt évre szóló, a
művelés alól kivont területeken 20 évre szóló szerződést kell kötni. A
szerződésben részletesen rögzítésre kerülnek a termelők kötelezettségei.
9.8 Biotermelés
A horizontális szabályozás
egy ma még viszonylag szerény gazdasági jelentőségű területét képezik a
biotermelésre vonatkozó rendelkezések. Az EU a folyamatosan erősödő fogyasztói
igények kielégítése, az előállított termékek minőségének garantálása érdekében
egységesítette a szabályokat. A közösségi rendelkezések pontosan rögzítik a
termék – előállítás, a – feldolgozás, a kereskedelmi forgalmazás, a harmadik
piaci kereskedelem feltételeit, továbbá a termékek igazolási, bizonylatolási
szabályait, a hatósági ellenőrzés rendszerét.
3. A KAP TOVÁBBFEJLŐDÉSÉNEK VÁRHATÓ IRÁNYA
Szakmai és politikai
körökben egyhangú az a vélemény, hogy a jelenlegi KAP csak részben lesz képes
hosszú távon megfelelni a vele kapcsolatos kihívásoknak, azaz további
reformokra van szükség.
3.1
Az európai
agrárgazdaság, a KAP problémái
A termelési és piaci
folyamatokba történő erőteljes beavatkozás, a hatalmas összegű támogatások
ellenére a KAP csak részben képes az európai agrárgazdaság problémáinak
kezelésére. Működése feszültségektől terhes, csak részben elégíti ki a termelők
igényeit. Az egyik legnagyobb problémát a kontinentális és a mediterrán
mezőgazdaság ellentéte okozza.
További problémát jelent,
hogy a jelenlegi rendszer a túltermelésre ösztönöz. A legnagyobb feszültségek
néhány éven belül a gabonaszektorban várhatók. Külön problémát jelent, hogy a
2000-ben megváltoztatott szabályozás az olajos növény területeken
búzatermesztésre ösztönöz.
Az Agenda 2000 reform során
rögzített pénzügyi keretek valószínűleg már nem lesznek elegendőek a KAP
folyamatos finanszírozására. Ezt már a berlini döntéshozók is sejtették, mivel
kötelezték a Bizottságot arra, hogy 2002-ig készítsen jelentést a költségvetési
keretek kihasználásáról. A közvetlen termelői kifizetésekre koncentráló
agrárpolitika csak akkor nem fog többe kerülni a tervezettnél, ha minimális
szintre csökkennek az intervenciós készletek.
3.2
Az új
évezred kihívásai
A reformok ellenére az EU
még mindig az átlagot meghaladó költségszinten termel. A termékek külpiaci
értésesítése továbbra is csak exporttámogatásokkal lehetséges. Kétséges, hogy
az EU mennyire lesz képes kihasználni a mezőgazdasági termékek világpiacán
folyamatosan kínálkozó lehetőségeket.
Az EU - nak fel kell készülnie
a kibővítésre. Szakértők egyértelmű véleménye szerint a KAP jelenlegi rendszere
nem terjeszthető ki az összes tagjelöltre. Amennyiben ezt megpróbálnák, a
közösségi agrárkiadások jelentős mértékben tovább nőnének, ráadásul a
támogatások hatására további nehezen értékesíthető termékfeleslegek
keletkeznének. Hosszú távon az nem képzelhető el, hogy az EU-n belül kétféle
agrárpiaci szabályozás létezzen. A tagjelöltekre az EU hosszabb-rövidebb idejű
átmeneti szabályozást ugyan rákényszeríthet, ezt követően azonban azonos jogú
szereplőként kell kezelnie őket.
A fentiek miatt a KAP
további reformja elkerülhetetlen lesz. Figyelembe véve az EU bonyolult
döntéshozatali rendszerét, a jelenlegi kedvezményezettek végsőkig való
ragaszkodását szerzett jogaikhoz, egy lassú, feszültségekkel,
kompromisszumokkal teli folyamatra kell számítanunk.
Önellenőrző feladatok:
Az
Európai Unió agrárpolitikájának fő jellemzői-
Jellemezze
az Európai Unió agrárrendtartását!
Milyen
fejlesztési támogatásokhoz jutnak az Európai Unió agrárgazdaságai?
Ismertesse
az Európai Unió minőségbiztosítási rendszerét!
Irodalom:
L.
Ungerer: Az Európai Unióról röviden
T.
Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana.
Halami
Péter: Az Európai Unió agrárrendszere. Mezőgazda, 1996.
8.
fejezet: Az Európai Unió kereskedelem politikája
Cél: A hallgatók megismerik az EU közös kereskedelem politikáját, a
kereskedelem nemzetközi szervezeteit, a GATT (OECD) és az EU, valamint
Lomei-egyezmény kapcsolatát. Képesek lesznek a kereskedelem gyakorlati
információit használni.
Megismerendő kategóriák:
·
Kereskedelem
politika
·
GATT
·
Lomei – egyezmény
·
Kereskedelemösztönzés
Közös kereskedelempolitika
IX. cím 131-134. cikk
Irányai:
a) A tagállamok egymás
közötti kereskedelmére irányuló politika – tág értelemben vett közös kereskedelempolitika
egységes belső piac
vámunió
egységes külső vámtarifa
1970. jan. 1.
mennyiségi korlátozások
tilalma
b) A Közösség és a tagállamok
közösségen kívüli kereskedelmére irányuló politika – külső oldal – szűk
értelemben vett közös kereskedelem politika
Cél: a vámok és egyéb
kereskedelmi korlátozások csökkentése, fokozatos megszüntetése
Hatálya:
Tárgyi hatály: valamennyi
Unión kívüli országgal folytatott kereskedelem, kivéve a mezőgazdasági
termékek, mert arra a CAP vonatkozik.
Időbeli hatály: 1970. január
1. Egységes vámtarifa bevezetése
de !!! 1975-ig még
alkalmazták a kétoldalú megállapodásokban rögzített külső vámokat, pl.
szocialista országok és tagállamok közötti technikai megállapodások.
1992. Egységes Vámtarifa
Kódex: 2913/1992 EGK Tanács rendelet
Alapja: a közös
kereskedelempolitika terén egységes elvek és közös eszközrendszer kialakítása
(133. cikk) kizárólagos jogkör az átmeneti időszak után.
Tartalma:
közös vámtételek elfogadása,
módosítása – közös vámtarifa módosítása
vám- és kereskedelmi
egyezmények megkötése a Közösség nevében – önálló jogalanyként
liberalizációs intézkedések
egységesítése – mennyiségi korlátozások liberalizálása
közös exportpolitika –
exporttámogatás egységes rendszerének kidolgozása
dömping és szubvenció elleni
védelmi intézkedések – egységes importszabályok kidolgozása
A Tanács – a Bizottság
javaslatára és az Európai Parlamenttel való konzultáció után – a fenti
szabályok alkalmazását kiterjesztheti a szellemi alkotások jogára és a
szolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi tárgyalásokra és megállapodásokra is.
Hatáskör: Tanács – Bizottság
javaslata alapján – minősített többséggel – 133. cikk 2. Bek.-hez másodlagos
jogforrásokat
Főbb jogforrások:
950/1968 EGK rendelet – a
közös vámtarifáról
2913/1992 EGK rendelet az
Egységes Vámtarifa Kódex
3285/94 EK rendelet a GATT
országokból származó importról – a GATT előírásokkal azonos védelmi
intézkedések dömping és szubvenció esetén
519/1994 EK rendelet az
állami kereskedelmet folytató országokból származó importról – mennyiségi korlátozások
384/95 EK rendelet a
dömpingellenes kereskedelmi védelmi intézkedésekről
2026/97 EK rendelet az
államilag támogatott termékek importja esetén (szubvenció) közvetendő
eljárásról
2603/1968 EGK rendelet a
Közösségi export szabadságáról
Bizottság hatásköre:
jogalkotás kezdeményezése
önálló döntés piacvédelmi,
dömpingellenes szabályok alkalmazásáról
a Tanács által adott
felhatalmazás alapján kereskedelmi megállapodásokról tárgyal, melyet a Tanács
ratifikál minősített többséggel.
Kereskedelmi védelmi
intézkedések:
Dömpingellenes eljárás – ha
az importált termék ára alacsonyabb, mint az önköltségi ár – megzavarja a
tagállam piacát
Eljárás: hivatalból a
Bizottság indítja vagy közösségi termelők panasza alapján
Feltétele: az import kárt
okoz valamely közösségi gazdasági ágazatnak
Jogkövetelmény:
dömpingellenes vám
az eladási ár minimumának
szankciós rögzítése
mennyiségi korlátozás
meghatározott időre
Szubvenció elleni eljárás: ha
az importáru forgalmazásához az exportőr ország túlzott export vagy szállítási
támogatást nyújtott.
Jogkövetkezmény: kiegyenlítő
vám kiszabása
Az EK által kötött nemzetközi
szerződések rendszere
Főszabály: a nemzetközi
szerződések megkötésére az EK joga származékos – hatásköre korlátozott, de
kizárólagos, ha a Szerződés így rendelkezik.
Jogi alapja: Szerződés 133.
cikk – közös kereskedelmpolitika körében kereskedelmi megállapodások kötésének
joga.
310. cikk megengedi a
szorosabb kapcsolat, Társulási viszony kialakítását.
308. cikk lehetőséget teremt
a hatáskör bővítésére – ha a Közösség fellépése szükséges olyan kérdésben,
melyre nincs hatásköre a Tanács egyhangúan – Biztosság javaslata alapján és a
Parlamenttel konzultálva meghozhatja a szükséges rendelkezéseket.
Bíróság kiterjesztő
értelmezése, pl. az 1/76. és 1/91. sz. véleménye a Bíróságnak „HA a közösségi
jog a szerveket belső hatáskörrel ruházta fel, a Közösség rendelkezik a cél
elérése érdekében szükséges nemzetközi kötelezettségvállalási hatáskörrel, erre
vonatkozó kifejezett rendelkezés hiányában is.”
A WTO-hoz csatolt GATS és
TRIPS megállapodások kapcsán leszögezte a Bíróság, hogy a Közösségnek
kizárólagos hatásköre van az árukereskedelemre vonatkozó nemzetközi szerződések
megkötésére, de a szolgáltatások és szellemi alkotások terén a tagállamok és a
Közösség párhuzamos hatáskörét állapította meg.
A nemzetközi szerződések
osztályozása:
Alanyok szerint:
kétoldalú EK + 3. ország pl.
EK-Kína, EK-Marokkó
többoldalú EK + több ország
pl. áruegyezmények, Helsinki Zárónyilatkozat 1975.
Hatáskör szerint:
kizárólagos közösségi
részvétel – kizárólagos közösségi hatáskör! – Kereskedelmi megállapodások, pl.
a Földközi tengeri országok és az EK megállapításai (1973. Textilmegállapodás,
WTO)
vegyes hatáskörű (tagállamok
+ Közösség) Társulási, csatlakozási megállapodások, pl. Magyarország és az
Európai Unió, TRIPS, GATS Egyezmények
Az EK nemzetközi kereskedelmi
megállapodásai
1. Európai Gazdasági Térség
(1992, 1994. jan. 1.) Majdnem tagság, a 4 alapszabadság biztosítása, az acquis
átvétele a mezőgazdaság és a halászat kivételével. Bármikor taggá válhatnak.
2. Társulási, preferenciális
kapcsolatok:
a) Dél-Európai országokkal
kötött társulási szerződések:
1960. Görögország, 1963.
Törökország. Vámunió létrehozását irányozták elő.
b) mediterrán országok
(Málta, Ciprus 1972. vámunió)
c) Európai Megállapodások:
1991-től, aszimmetrikus szabadkereskedelem, Kelet-Közép Európa 10 ország
d) Loméi Egyezmény/ek: 1975,
jelenleg a 4. van hatályban preferenciális kereskedelmi elbánás, aszimmetrikus:
Az EK szabad piacrajutást nyújt a legnagyobb kedvezményért cserébe, de nincs
tagsági ígéret.
e) Európán kívüli mediterrán
országokkal kötött kétoldalú megállapodások (Algéria, Marokkó, Egyiptom,
Jordánia, Izrael, Libanon, Szíria) Euro-Mediterrán Partnerség
szabadkereskedelmi övezet lesz 2010-ig. Nincs tagsági ígéret.
3. Egyéb ázsiai,
latin-amerikai országokkal létesített legnagyobb kedvezmény elvén alapuló
kereskedelmi egyezmények – akik a Loméból kimaradta – szimmetrikus,
diszkrimináció mentesség elve. Egyoldalú kedvezmények az ún. Általános Preferencia
Rendszer (GSP) vámkedvezményein keresztül – fejlődő országoknak nyújtott
segélyek és kedvezmények – ENSZ UNCTAD (Kereskedelmi Fejlesztési Szervezet).
4. FÁK országok + Mongólia és
az EK TACIS Program technikai segítségnyújtás, segélyprogramok + ún. partneri
együttműködés- társulás alatti szint.
5. GATT (WTO) alapján
biztosított legnagyobb kedvezmény – ha nincs kétoldalú megállapodás, pl. USA,
Japán – nagy versenytársak.
6. Legnagyobb kedvezményes
elbánás alatti együttműködések, pl. Kína, Kuba, Észak-Korea.
Közös mezőgazdasági politika
(CAP)
II. cím: 32-38. cikk
Elvek:
A közös piac kiterjed a
mezőgazdaságra és a mezőgazdasági termékekkel való kereskedelemre. Termelés –
forgalmazás – külkereskedelem.
A mezőgazdaság különleges
elbánásban részesül, mert a közös piac rendelkezései csak akkor alkalmazandók,
ha a 32-38. cikk másként nem rendelkezik.
A mezőgazdasági termékek
közös piacának fejlődése együtt jár a közös mezőgazdasági politika
kialakításával, ez lett az agrárszabályozás alapja.
Az áruk szabad mozgása
1.1 A vámunió
A vámunió fogalma: 23. cikk
(régi 9. cikk)
A Közösség alapja a vámunió,
amely a teljes árukereskedelemre kiterjed.
A vámunió magában foglalja a
behozatali és kiviteli vámok, valamint a mámmal egyenlő hatású díjak
alkalmazásának tilalmát a tagállamok között, illetőleg egységes vámtarifa
bevezetését a harmadik országokkal szemben.
A vámunió hatálya: a vámunió
rendelkezései
a tagországokból származó
árukra,
harmadik országokból származó
olyan árukra alkalmazandók, amelyek a tagországokon belül szabadon
forgalmazhatók.
Azok a harmadik országokból
származó áruk minősülnek szabadon forgalmazhatónak valamely tagországban,
amelyekre nézve az érintett tagország behozatali formaságait teljesítik,
továbbá amelyekre az előírt vámok és az azokkal egyenértékű hatású díjak
kiszabása megtörtént, és azokat nem térítették vissza sem teljesen, sem
részlegesen.
A vámunió szakaszai:
I. szakasz: 1958. január
1-1968.
Jellemzői: fokozatosság –
moratórium – standstill elv
1968-tól a vámok megszüntetése
a tagországok között: A tagállamok nem vezetnek be egymás között új behozatali
vagy kiviteli vámokat, illetve ezekkel egyenértékű hatású díjakat. Ezeket a
rendelkezéseket pénzügyi jellegű vámokra is alkalmazni kell (25. cikk).
Irányadó eset:
Van Gend en Loos v.
Netherlanden Fiscsal Administration (1963)
Az Európai Bíróság a 234.
cikk szerinti eljárásban, megerősítette, hogy nem emelhetik meg az 1957-es
szintről a belső vámokat.
A közös külső vámtarifa
A vámunió másik lényegi eleme
– az áru szabad mozgásának alapfeltétele
eredetileg a Római Szerződés
18-29. cikkei tartalmazták a vámtarifa rendelkezéseket. Tételeit az egyes
termékcsoportok tagországi vámtételeinek középarányosát véve állapították meg,
úgy, hogy A-G-ig listába sorolták.
1992. Egységes Vámtarifa
Kódex (2913/92 Tanácsrendelet) összehangolt, egységes szabályok a vámtarifákra
és a vámeljárásra.
Jogi alapja: A közös
vámtarifa tételeinek minden önálló megváltoztatásáról vagy felfüggesztéséről a
Tanács – a Bizottság javaslatára – minősített többséggel dönt (26. cikk).
Kizárólagos közösségi jogkör.
A tagállamok nem szabhatnak
ki a harmadik országból bejövő árukra semmilyen más vámot.
A Bizottság hatásköre: a
vámszabályok betartásának ellenőrzése, felügyelete végrehajtása, az alábbi
szempontok figyelembevételével:
a) a tagországok és a
harmadik országok közötti kereskedelem előmozdítása;
b) a Közösségen belüli
versenyfeltételek javítása, ha ez a vállalatok versenyképességének a
fokozásához vezet;
c) a Közösségnek
nyersanyagokkal és félkész termékekkel történő ellátása; azonban ügyelve arra,
hogy ne torzuljanak el a késztermékek versenyfeltételei a tagállamok között;
d) a tagállamok a gazdasági
élet komoly zavarait elkerüljék, és a termelés ésszerű fejlődése, valamint a
fogyasztás kibővülése a Közösségben belül biztosítva legyen.
1.2 A mennyiségi korlátozások
eltörlése a tagállamok között
Jogi alapok: A tagállamok
között tilos a behozatal mennyiségi korlátozása, valamint bármilyen ezzel
egyenértékű hatású intézkedés, kivéve, ha az alábbiak másképpen rendelkeznek
(28. cikk).
Szakaszai:
a) 1968-ig érvényesült a
fokozatosság és standstill klauzula: A tagállamok az első szakasz végéig
eltörlik a Szerződés hatálybalépésekor fennálló, a kivitelre vonatkozó
mennyiségi korlátozásokat és az ezekkel egyenértékű hatású intézkedéseket. A
tagállamok azonban kijelentik, hogy készek a többi tagállammal szemen fennálló,
a kivitelre és behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátokat az előző cikkben
előírtaknál gyorsabban megszüntetni, feltéve, ha a gazdasági helyzetük egésze
és az érintett gazdasági ágazat helyzete ezt lehetővé teszi és a Bizottság
megfelelő ajánlásokkal fordul az érintett tagállamokhoz (35. cikk).
b) 1968-tól általános, de nem
abszolút tilalom. A 30. cikk (régi 36. cikk) a tilalom alól kivételeket állapít
meg szigorú taxációval:
A 28-29. cikk előírásai nem
zárják ki a behozatalra, kivitelre vagy az árutranzitra vonatkozó olyan
tilalmat vagy korlátozást, amelyet
a közerkölcs,
a közrend vagy
a közbiztonság érdekei, az
emberek, állatok életének,
egészségének védelme, a növények védelme
művészeti, történelmi vagy
régészeti értékű nemzeti kincsek megóvása,
az ipari és kereskedelmi
tulajdon védelme indokol.
A korlátozás feltétele: Az
ilyen korlátozások azonban nem lehetnek önkényes hátrányos megkülönböztetés vagy
az álcázott kereskedelmi korlátozás eszközei a tagállamok között.
Tagállamokat terhelő
kötelezettségek:
A tagállamok fokozatosan
kiigazítanak minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot, hogy ne legyen
megkülönböztetés az áruk beszerzési és eladási feltételei között az egyes
tagállamokhoz való tartozás alapján (31. cikk).
A tagállamok tartózkodnak az
olyan új intézkedésektől, amelyek az előző bekezdésben megfogalmazott elveknek
ellentmondanak vagy a tagállamok közötti vámok és a mennyiségi korlátozások
eltörlésére vonatkozó cikkek szerepét csökkentik.
A tagállamok egyeztetni
kötelesek az előírt intézkedések időrendjét.
A kötelezettség címzettjei:
E cikk rendelkezései
vonatkoznak minden olyan intézményre, amellyel valamely tagállam közvetlenül
vagy közvetve a tagállamok közötti behozatalt vagy kivitelt jogilag vagy
ténylegesen ellenőrzi, irányítja vagy érzékelhetően befolyásolja. E
rendelkezések vonatkoznak az átruházott állami monopóliumokra is.
Irányadó esetek:
a) Dassonville eset
(Procureur du Roi v. Benoit et Gustave Dassonville, 1974.)
A Scotch Wisky belgiumi
importjának korlátozása arra hivatkozással, hogy a Franciaországból bevitt
terméken hiányzik az eredet országának igazolása.
Dassonville formula:
Az EB kimondta, hogy a
mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni minden
olyan, a tagállamok által alkotott, a kereskedelemre vonatkozó szabályt is,
amely alkalmas arra, hogy közvetlenül vagy közvetve ténylegesen vagy
potenciálisan akadályozza a Közösségen belüli kereskedelmet.
A Dassonville formula
továbbfejlesztése:
Európai Bíróság: kölcsönös
elismerés elve
megelőzés elve
Maastrichti Szerződés
módosítása: 95. cikk (régi 100.a cikk) 1992 óta kimondja: az egyik tagállamban
érvényesülő előírásokat a másik tagállamban egyenértékűnek kell elismerni.
b) Cassis de Dijon eset (Rewe
Zentral Ag v. Bundesmonopolverwaltung für Brantwein, 1978.): A Dijoni likőr
Németországba való bevitelét megtiltották, mert nem felelt meg az alkoholfoka
azoknak a német jogszabályoknak, amelyek egyaránt vonatkoztak a hazai és az
importált termékekre.
A Bíróság kimondta, hogy az
alkohol előállítására és értékesítésére vonatkozó közös előírások hiányában a
tagállamokra hárul az a feladat, hogy a kérdést saját területükön szabályozzák.
„A Közösségen belüli mozgás
akadályai, amelyek a kérdéses termékek forgalmazására vonatkozó nemzeti
jogszabályok közötti egyenlőtlenségből származnak, csak annyiban fogadhatók el,
amennyiben azok a szabályok szükségesek, különösen
a pénzügyi felügyelet
hatékonyságára,
a közegészség megóvására,
a kereskedelmi ügyletek
tisztaságára és
a fogyasztók védelmére
vonatkozó alapvető
követelmények kielégítése céljából.”
A Bíróság mindezeket
mérlegelve megállapította, hogy a kérdéses német jogszabály a kereskedelmet oly
módon korlátozta, amelyet a közérdek nem indokol, és ezért a korlátozás az
Alapszerződésbe ütközik.
Az üggyel kapcsolatban a
Bíróság három elvet állapított meg:
a) közösségi előírások
hiányában a tagállamok akkor alkalmazhatnak az áruk szabad mozgását korlátozó
intézkedéseket, ha azok a köz érdekeit védő ún. alapvető követelmények
érdekében szükségesek
b) az intézkedés a 28. cikk
(régi 30. cikk) értelmében tilos, ha hatását tekintve a hazai termékeket védi
az import kizárásával vagy korlátozásával
c) annak az árunak a
behozatalát, amelyet törvényes előírásoknak megfelelően gyártottak és
fogalmaztak egy tagállamban, egyik másik tagállam nem tilthatja meg azon az
alapon, hogy az áru nem felel meg az utóbbi tagállam kereskedelmi előírásainak
(a kölcsönös elismerés elve – mutual recoognition).
Az Európai Gazdasági és
Valutaunió (EGVU) működését az Európai Tanács a Maastrichtban hozott döntés
alapján szerződésben szabályozza. A határozatok kötelezőek, azaz
visszavonhatatlanok. Az EGVU szabályozása három lépcsőben történik:
–
Az első lépcsőben
(1990. január 1. után) a tagállamok közötti gazdaságpolitika egyeztetése, a
szabad pénz- és tőkepiac megteremtése a cél.
–
A második
lépcsőben (1994. január 1. után) a tagállamok gazdasági, fiskális és monetáris
intézkedéseinek összehangolása folyik majd, a legnagyobb árstabilitás alapján.
Létrehozzák az Európai Valutaintézetet mint az Európai Központi Bank
előfutárát. Az Európai Valutaintézet koordinálja a tagállamok
pénzügypolitikáját.
–
A harmadik
lépcsőben (legkorábban 1997. január 1-ig, legkésőbb 1999. január 1-ig) döntenek
az Európai Központi Bank (EKB) felállításáról. Az EKB alkotja a tagállamok
nemzeti bankjaival az Európai Központi Bankrendszert. Ettől kezdve a Közösség
pénzpolitikájáról központilag döntenek. Ezzel a közös európai valuta
bevezetésének feltételei adottak lesznek. A nemzeti valutákat felváltja az ECU.
A harmadik lépcső bevezetése előtt a tagállamokat átvilágítják. A következő
feltételeknek kell megfelelnie a tagállamoknak ahhoz, hogy a valutaunió 1997.
Január 1-jén életbe léphessen:
·
stabil
árszínvonal: az inflációs ráta max. 1,5%-kal haladhatja meg a három
legstabilabb ország inflációjának átlagát;
·
egészséges
államháztartás: a költségvetési deficit összege a nemzeti össztermelés max.
3%-a, az összes adósság max. 60%-a lehet;
·
gazdasági
konvergencia: a hosszú lejáratú kamatok max. 2%-kal lehetnek magasabbak, mint a
három legstabilabb ország kamatainak átlaga.
Azok az országok, amelyek
ezeket a feltételeket teljesítették, az Európai Tanács 1996. év végi
jóváhagyásával 1997. január 1-jével beléphetnek az EGVU-ba. Az EGVU 1999.
január 1. után valamennyi tagállam számára megvalósul, jóllehet Nagy-Britannia
nyitva hagyta a kilépés lehetőségét. A tagállamok továbbra is önálló gazdaság-
és költségvetési politikát folytatnak, a közös valuta azonban elsőbbséget
élvez. A tagállamok gazdasági és költségvetési politikájukban a stabilitás
megőrzése érdekében figyelembe veszik az előírásokat. Az ehhez szükséges közös
egyeztetés a Tanács feladata.
Az Európai Gazdasági és
Valutaunió magja az Európai Központi Bankrendszer és a közös európai valuta. A
közös valuta szükséges, mert így tud az integrált piac teljességben
kibontakozni. Az átváltási költségek elmaradása, a kereskedelem és ezzel
összefüggően a nyereség növekedése, a növekvő befolyás, ill. az USA és Japán
valutájával szembeni stabilitás a közös valuta gazdasági és valutapolitikai
előnyeit mutatja. Az Európai Központi Bankrendszer a föderatív felépítésű német
szövetségi bankrendszerhez igazodik. Ez a szervezeti forma garantálja a tagállamok
érdekeinek figyelembevételét. Az Európai Központi Bank a Közösség politikai
szerveitől és a tagállamoktól független. Az EKB pénzpolitikájában a közös
valuta értékstabilitása abszolút elsőbbséget élvez.
Önellenőrző feladatok:
Jellemezze
az Európai Unió kereskedelempolitikáját!
Hogyan
hatnak GATT-OECD elvek az Európai Unió
kereskedelempolitikájára?
A
Lomei-egyezmény hatása az Európai Unióra.
Az
Európai Unió belső és külső kereskedelem ösztönzésének rendszere.
Irodalom:
L.
Ungerer: Az Európai Unióról röviden
T.
Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana.
9.
fejezet: Az Európai Unió regionális politikája
Cél: A hallgatók megismerik az Európai Unió régióit, az Európai Unió
regionális politikájának eszközrendszerét.
Megismerendő kategóriák:
·
Gazdasági régió
·
Regionális
fejlesztés
·
Régió politika
A Régiók Bizottsága
Célja: tanácsadó testület,
amelyet a tagállamok polgárai a régiók közigazgatási tisztviselői közül
választanak, a régiók érdekeinek képviseletére. A helyi és regionális szervek
így közvetlen beleszólást kapnak a Közösség munkájába. A szubszidiaritás
legfőbb őrzője.
Jogi alap: A Maastrichti
Szerződés állította fel, 1994-ben kezdte meg működését.
Jogforrás: EK Szerződés
263-265. cikk
Székhelye: Brüsszel
Felépítése: 222 tagját a
régiók választják a közigazgatási dolgozók közül.
Tagjait a Tanács nevezi ki a
tagállamok jelölése alapján, egyhangúsággal, négy évre, amely megújítható.
A tagok országonkénti
megoszlása megegyezik a Gazdasági és Szociális Bizottsággal.
A Bizottság tagjai
függetlenek, tevékenységüket a Közösség általános érdekében gyakorolják. Ezzel
egyidejűleg nem lehetnek az Európai Parlament tagjai.
Működése: A Tanács és a
Bizottság köteles konzultálni a Régiók Bizottságával
a regionális érdekeket érintő
kérdések meghozatala előtt
a gazdasági és szociális
kohézióra, a strukturális alapokra, a közegészségügyre, a környezetvédelemre,
az oktatásra és ifjúságra és a transzeurópai hálózatokra vonatkozó döntések
előtt.
A testület saját
kezdeményezése alapján is megvizsgálhat egyéb, településeket vagy régiókat
érintő kérdést.
Munkacsoportok: Nyolc állandó
Biztosságban és négy albizottságban készítik elő a véleményeket, amelyeket
publikálnak az EU Hivatalos Lapjában.
Hatásköre: véleményeket
bocsát a Tanács és a Bizottság rendelkezésére
Titkárság: A Bizottság tagjai
közül két évente választja, feladata a koordináció, valamint a szervezési
feladatok ellátására.
Önellenőrző feladatok:
A
gazdasági régió meghatározásának alapelvei.
Határozza
meg és jellemezzen gazdasági régiókat az Európai Unióban!
A
regionális fejlesztés pénzügyi alapjai.
A
regionális politika jellemzői.
Irodalom:
L.
Ungerer: Az Európai Unióról röviden
T.
Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana
Horváth
Gyula: Európai regionális politika. Dialóg, 1998.
10. fejezet: Munkaügyi- és
szociálpolitika
Cél: A hallgatók alkalmazzák a megismert munkavállalási jogi szabályokat,
megismerik az Európai Szociális Alap céljait, működésének rendszerét.
Megismerendő kategóriák:
·
Európai Szociális
Alap
·
Munkáltató,
munkavállaló
·
Munkaügyi statisztikai
fogalmak
A személyek szabad mozgása
munkaerő szabad mozgása
(39-42. cikkek),
letelepedés szabadsága (43.
cikk),
állampolgársági jogok (17-22.
cikkek),
vízum, menedékjog,
bevándorlás, szabad mozgás (61-69. cikk)
A gazdasági célok elérése
érdekében elengedhetetlen rugalmas, mozgékony munkaerő hozzájárul a gazdasági
fejlődéshez.
A gazdasági célok a 90-es
években kiegészülnek az Európai népek szolidaritásának eszméjével:
európai állampolgárság
emberi jogok védelme
közös foglalkoztatáspolitika.
2.1 A munkavállalók szabad
mozgása
Jogi alapok:
39. cikk (régi 48. cikk). A
munkavállalók szabad mozgása a Közösségen belül biztosított.
Kik tartoznak a 48. cikk
hatálya alá?
Munkavállaló definíciója: az
Európai Bíróság alakította ki
valódi hatékony munkát végez (német zenetanár esete)
fizetés ellenében
(Steynmann-ügy)
’90 évek eleje: a Bíróság a
szabad mozgás jogát azokra is kiterjesztette, akiknek még nincs konkrét
állásajánlatuk, csupán munkát keresni mennek valamely tagállamba.
Tartalma: a szabad mozgás
magában foglalja a tagállamok dolgozói között
(a) az állampolgárság alapján
történő hátrányos megkülönböztetés eltörlését a foglalkoztatás, s bérezés és
más munkafeltételek tekintetében,
(b) a ténylegesen fennálló
állásajánlatokra jelentkezhessen,
(c) ebből a célból a
tagállamok területére szabadon belépjen,
(d) valamely tagállam
területén tartózkodjon azért, hogy ott alkalmazottként munkát végezhessen az
adott tagállam állampolgárainak alkalmazására vonatkozó törvényeknek,
rendeleteknek és közigazgatási előírásoknak megfelelően,
(e) a foglalkoztatás
megszűnése után annak a tagállamnak a területén maradjon, ahol foglalkoztatása
fennállt olyan feltételek mellett, melyeket a Bizottság által hozott
végrehajtási rendelet állapít meg.
Diszkrimináció:
A nyelvtudás megkövetelése a
leggyakoribb diszkrimináció.
1612/68. sz. rendelet: A
nyelvtudás megkövetelése akkor megengedett, ha a betöltendő poszt természete
azt megkívánja.
Groener-ügy: holland
nemzetiségű képzőművészet-tanárnő félállásban dolgozik egy ír középiskolában,
teljes állásért folyamodik, de nem nevezik ki, mivel megbukott ír nyelvből a
szóbeli vizsgán. Ez a követelmény az állampolgárokra és a külföldiekre is
vonatkozott, akkor is, ha az oktatás angolul folyt, mivel az ír kormány
politikája az, hogy az ír nyelvet népszerűsítse. Az nyilvánvaló, hogy a poszt
természete nem kívánja meg a nyelvtudást, de ezen túl mérlegelni kellett azt
is, hogy az ír korány politikája igazolja-e ezt a megszorítást. A Bíróság úgy
döntött, hogy annak ellenére, hogy a nemzeti identitás megőrzése fontos, az
eszköz nem volt arányos az elérendő céllal (más eszközöket is igénybe lehetett
volna venni, pl. alacsonyabb szintű nyelvtudás, a tesz megismétlése).
Korlátjai:
(a) a munkavállalók szabad
mozgására vonatkozó rendelkezések a közszolgálati alkalmazásra nem vonatkoznak.
(b) közrend, közbiztonság,
közegészségügy által indokolt korlátozások fenntarthatók.
A tagállamnak nem
diszkrecionális joga ilyen korlátok állítása, hanem a Bíróság és a 64/221.
számú irányelv is megfelelő korlátokat állít.
Bíróság:
arányosság
diszkriminációmentesség
alapvető emberi jogok védelme
Irányelv:
gazdasági okokra (pl. nagy
munkanélküliség) nem lehet hivatkozni
az első tartózkodási engedély
kiadása után keletkezett betegségek és fogyatékosságok indokán nem lehet
visszavonni
eljárási garanciák a belépés,
a tartózkodási engedély megadása és a kiutazása esetén.
A legtöbb jogeset a
közrenddel kapcsolatos, ennek a fogalomnak a behatárolása a legnehezebb.
Van Dayn-ügy (1975): holland
hölgy Nagy-Britanniában érkezik, hogy a szcientológiai egyháznál dolgozzon: ezt
a közösséget a hatóság társadalmilag veszélyesként kezelte (az Egészségügyi
miniszter egy parlamenti vita során élesen elítélte), bár nem alkalmazott
ellene semmilyen jogi szankciót. A Bíróság először is kimondta, hogy a
megszorítások csak a személyes viselkedésre alapozódhatnak. A közrendet
megszorítóan kell értelmezni, bár a tagállamoknak bizonyos mozgásterük van. Bár
Nagy-Britannia nem korlátozta jogilag az egyház működését, mégis adminisztratív
szempontból károsként kezelte: így megáll az érvelésük. Ezt az ítéletet sokan
bírálták, hogy állampolgárok és külföldiek között különbséget tesz.
A közrend veszélyeztetésének
megítélésénél korábbi büntetőjogi elmarasztalás nem mérvadó.
Eljárási garanciák:
az első tartózkodási
engedélyt a kérelem beadásától számítva a lehető legrövidebb időn belül el kell
bírálni
megtagadás esetén megfelelően
kell indokolni
a döntés ellen megfelelő
jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.
A közigazgatásban dolgozókra
nem vonatkozik: a nemzeti szuverenitást védi.
Milyen funkciókra, állásokra
vonatkozik?
Az elnevezés és az intézményi
kötelék tulajdonképpen irreleváns
Azt kell vizsgálni, hogy
milyen az adott állás jellege
Közjogi jellegű funkció
betöltése a feltétel
Az állam általános érdekének
védelmével kapcsolatos kötelezettségek végrehajtása
Ügyvédek: egyre inkább bővül
Szabályozási felhatalmazások:
(a) 40. cikk: A Biztosság a
251. cikkben megjelölt eljárás szerint (minősített többséggel) és a Gazdasági
és Szociális Bizottság meghallgatása után irányelvek vagy rendeletek útján
meghozza azokat az intézkedéseket, melyek a dolgozók szabadon mozgásának
megvalósításához szükségesek (munkaügyi igazgatás, a munkahelyek betöltésére
vonatkozó eljárások, stb.)
41. cikk: A tagállamok a
fiatal dolgozók cseréjét közös programok keretei között segítik elő.
(b) 42. cikk: A Tanács
szabályozza a munkavállalók szabad mozgását szolgáló társadalombiztosítási
intézkedéseket (a Bizottság javaslatára), a 251. cikk alapján (itt egyhangúság
szükséges)
Másodlagos jogforrások:
(a) 1612/68. Tanácsrendelet a
munkavállalók szabad mozgásáról – nemzeti hovatartozás szerint megkülönböztetés
tilalma, ugyanazon szociális és adókedvezményhez való jog, azonos
szakszervezeti jogok, azonos szakmai képzési feltételek
(b) 574/72. Tanácsrendelet a
társadalombiztosítási szabályok összehangolásáról
(c) 90/366. EGK irányelv az
egyetemisták tartózkodási lehetőségeiről
(d) 1989. Szociális Charta
munkaerőpiac, szakképzés, munkakörülmények egyenlősége
(e) 1991. Szociális
Jegyzőkönyv Az Amszterdami Szerződés bevette a Szerződésbe.
2.2 A letelepedés joga
Jogi alap: 43. cikk
(a) Tilos minden olyan
korlátozás, amely egy tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén
való letelepedésére vonatkoznak.
(b) Ugyanígy el kell törölni
azokat a korlátozásokat, amelyek valamely tagállamnak egy valamely tagállam
területén letelepedett állampolgára által alapított képviselet, fiók vagy
leányvállalat felállítására vonatkoznak.
Alanyai:
(a) állampolgárok
(b) a Közösség területén
székhellyel rendelkező társaságok ugyanazon jogokkal rendelkeznek, mint a
természetes személyek (48. cikk). Társaságnak a polgári és a kereskedelmi jog
szerinti társaságok tekintendők, beleértve a szövetkezeteket, a köz- és magánjog
szerinti egyéb jogi személyeket, azok kivételével, amelyeknek nem
jövedelemszerzés a céljuk.
Tartalma:
A letelepedési szabadság
magában foglalja az önálló vállalkozói tevékenység megkezdését és gyakorlását,
valamint vállalatok alapítását és irányítását, az alapítás helyén a saját
állampolgárokra vonatkozó jogszabályok szerint, a tőkére vonatkozó fejezet
rendelkezéseinek megfelelően.
Szabályozási jogkörök:
Tanács irányelveket bocsát ki
(44. cikk) a 251. cikkben meghatározott eljárás szerint, a Gazdasági és
Szociális Bizottság meghallgatása után.
Tanács és a Bizottság a
végrehajtás érdekében intézkedéseket hoz a letelepedési szabadság
korlátozásmentes biztosítás érdekében.
A letelepedési szabadság
korlátozása (45. cikk):
A letelepedési szabadság
rendelkezéseit nem lehet alkalmazni a közhatalom gyakorlásához kapcsolódó
tevékenységekre, pl. ügyészi, bírói tevékenység
A letelepedés szabadsága
korlátozható, ha az a közrend, közbiztonság vagy a közegészségügy alapján
indokolt.
A Tanács – a Bizottság javaslatára
– minősített többséggel úgy határozhat, hogy ezt a fejezetet meghatározott
tevékenységekre nem alkalmazza.
Egyéni vállalkozókra
vonatkozó szabályok:
A Tanács irányelveket bocsát
ki
47. cikk alapján az önálló
vállalkozói tevékenység megkezdésének és gyakorlásának megkezdésének és
gyakorlásának megkönnyítése érdekében a diplomák, vizsgabizonyítványok és egyék
képesítések kölcsönös elismerésére vonatkozóan.
A tagállamoknak az önálló
vállalkozó tevékenységre vonatkozó törvényeinek, rendeleteinek és közigazgatási
előírásainak harmonizálására.
2.3 Vízum, menedékjog,
bevándorlás és más, a személyek szabad mozgását biztosító politikák (61-69.
cikk)
Tartalma:
Az Amszterdami Szerződés
által hozott új. I. pilléres rendelkezések, amelyek 5 év múlva lépnek hatályba.
2.4 Állampolgársági jogok
A Masstrichti szerződés
vezette be, a természetes személyekre vonatkozóan magában foglalja:
szabad mozgás és letelepedés
az Unión belül
a letelepedésük helye szerint
aktív és passzív választójog a helyhatósági és európai választásokon
petíció benyújtásának a joga
az Európai Parlamenthez, az Európai Ombudsmanhoz való fordulás joga
olyan harmadig országokban,
ahol az állampolgárság szerinti tagállam nincs képviselve, diplomáciai és
konzuli védelemhez való jog bármely más tagállam hatóságától.
Az Európai Unió megvalósítása
érdekében a tagországok az európai szociális térség kialakítására törekednek,
ami a Közösség lakóinak élet- és munkafeltételeivel kapcsolatos.
Az Európai Tanács 1989-ben
hagyta jóvá (Nagy-Britannia nélkül) a „Munkavállalók szociális alapjogainak
közösségi chartá”-ját. A szociális charta a munkavállalók és a vállalkozók
számára a következő alapjogokat fogalmazza meg:
–
a szabad
költözködés joga,
–
a foglalkoztatás
és a munkabér joga,
–
az élet- és
munkakörülmények javításának joga,
–
a szociális
védelem,
–
a koalíciós
szabadság, a bértárgyalások, a szakmai továbbképzés, a férfiak és a nők azonos
elbírálásának, a továbbtanulás, a meghallgatás és együttműködés, a munkahelyi
egészségvédelem, a biztonság, a gyermek- és ifjúságvédelem, az idősek és a
fogyatékosok joga.
A szociális charta
megvalósítása a kilencvenes évek központi feladata a Bizottság cselekvési
programjának alapján. A szociális charta alkalmazása a tagországoktól függ.
A szociálpolitika majdani
kialakítása a Bizottság feladata:
–
Törvényjavaslatok
kidolgozása közösségi szinten.
–
Útmutatások adása
a szociális charta alkalmazására a tagországok szintjén.
A
szociálpolitikai párbeszédet megnehezíti, hogy a tagországokban különbözőek a
szociális rendszerek. Elvileg szavatolni kell, hogy a tagországok
szociálpolitikai vívmányai és teljesítményei ne épüljenek le (pl. a beleszólási
jog Németországban). Ebben az összefüggésben a szociális charta messze elmarad
az EP elképzeléseitől
Az Európai Ombudsman nem
vizsgálhatja:
a tagállamok központi és
helyi szerveinek működésével kapcsolatos panaszokat
bíróság előtt folyamatban
lévő vagy jogerősen lezárt ügyekkel kapcsolatos panaszok
ha a jogsértő több mint két
éve jutott a panaszos tudomására
ha a panaszos nem kísérelte
meg előzetesen felvenni a kapcsolatot a bepanaszolt közösségi szervvel
ha a panaszos nem merítette
ki az érintett szerv döntései elleni összes jogorvoslati lehetőséget.
Eljárása:
1. Előzetes eljárás: annak
mérlegelése, hogy befogadható-e a panasz: rendelkezik-e az ombudsman az ügyben
hatáskörrel és a panasz ténybelileg megalapozott-e.
2. Érdemi vizsgálat:
amennyiben az ombudsman befogadhatónak minősíti a panaszt, tájékoztatja erről
az érintett intézményt, amely három hónapon belül köteles megtenni az észrevételeit,
amit a panaszossal is ismertetnek. A bepanaszolt szerv saját hatáskörében is
intézkedhet. Az ombudsman értékeli a hatóság válaszát, és a panaszos
észrevételeit, majd dönt arról, történt-e közigazgatási hiba.
3. Amennyiben a hatóság
eljárását vagy döntését rendben lévőnek találja, az ügyet lezárja és erről
értesíti a panaszost és a hatóságot.
4. Ha az eljárás
közigazgatási hibát tár fel, az obmudsman lehetőségei a jogsértés súlyossága és
a gyakorisága függvényében a következők:
Az érintett szerv felszólítása:
orvosolja saját hatáskörében a jogsértést
Egyezség létrehozásának
megkísérlése
Kritikai megjegyzés tétele
Ajánlástervezet benyújtása a
hátóságnak
Rendkívüli jelentés az
Európai Parlamentnek
Rendes
jelentés: évente, az Európai Parlamentnek
Önellenőrző feladatok:
Az
európai szociális alap fő jellemzői.
Munkáltató
és munkavállaló fogalma és jogosítványai az Európai Unióban.
Munkaügyi
statisztikai fogalma, jellemzői az Európai Unióban (GDP, Munkabér, Adók, stb.)
Irodalom:
L.
Ungerer: Az Európai Unióról röviden
T.
Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana
11. fejezet: Közlekedés és szállítás,
informatika
Cél: A hallgatók megismerik az Európai Unió közlekedési rendszerét, a
közlekedés fejlesztési irányait.
Megismerendő kategóriák:
·
Közlekedési rendszer
·
Közlekedés
politika
·
Logisztikai
rendszer
Közös közlekedéspolitika
V. cím 70-80. cikk
Speciális elbánás:
Külön politikaként kivette a
szolgáltatások szabad áramlásának általános szabályai alól.
verseny korlátozott
érvényesülése – nemzeti protekcionizmus
földrajzi tényezők hatása
Célja: a Szerződés célja
szerinti közös közlekedéspolitika kialakítása.
Hatálya: vasúti, közúti,
belvízi fuvarozás, kivette a légi és a tengeri fuvarozást.
Döntéshozatal:
Tanács első szakaszban
egyhangú, utána minősített többséggel közös szabályokat állapíthat meg a
nemzetközi forgalomra – jogharmonizáció, diszkrimináció eltörlése, szállítási
díjak és fuvarozási feltételek közelítése.
Bizottság kezdeményez,
Parlament konzultációs jogot gyakorol, Gazdasági és Szociális Bizottság
véleményt nyilvánít.
A hatáskörök döntő többsége a
tagállamoknál maradt.
1985. Az Európai Bíróság
elmarasztalta a Tanácsot a közös közlekedéspolitika kialakításához szükséges
jogszabályok hiánya miatt.
Maastricht után új irányok:
infrastruktúrafejlesztés
környezetvédelem
vasúti fuvarozás a közút
mentesítésére
tömegközlekedés preferenciája
1998-ra lehetővé vált a más
tagállamban a közlekedés minden ágában a letelepedés – nemzeti elbánás elve.
Transzeurópai hálózatok
154-165. cikk
Céljai:
a közlekedés, távközlés és az
energiahálózatok közös fejlesztése,
a nemzeti és regionális
hálózatok összekapcsolása,
a régiók elszigeteltségének
felszámolása,
ezzel a foglalkoztatási szint
javítása.
Az Unió kötelezettséget
vállal a hálózatok közös fejlesztésére.
A közösségi hálózatok kiterjesztése
Kelet- Közép Európára is.
Eszközök:
TGV kiépítése, nagysebességű
vasúthálózat
légszállítási és irányítási
rendszerek egységesítése
Program:
2010-re: 70.000 km vasút,
ebből 20.000 km TGV
15.000 km autóút
250 repülőtér fejlesztése,
illetve építése
Pénzügyi alapok:
1994-99. Kohéziós alap 15
milliárd ECU
Európai Beruházási Alap 2
milliárd ECU alaptőkével kedvezményes hiteleket biztosít a tagállamok és
Kelet-Európa számára
A szolgáltatások szabad
mozgása
Főszabály: Az EK
rendelkezések keretei között, Közösségen belül tilos a szolgáltatások szabad
mozgásának korlátozása (49. cikk).
A Tanács – a Bizottság
javaslatára – minősített többséggel határozhat arról, hogy ezt a fejezetet azon
szolgáltatókra is alkalmazni kell, akik harmadik ország állampolgárai, és a
Közösségen belül telepedtek le.
A szolgáltatás fogalma:
A Szerződés értelmében
„szolgáltatás” olyan tevékenység, amely rendszerint ellenszolgáltatás fejében
történik, de nem vonatkoznak rá az áru, a tőke és a személyek szabad mozgására
vonatkozó rendelkezések.
Szükséges még ezen
kritériumokon túlmenően: határon átnyúló elem (azaz a szolgáltatás nyújtója és
az igénybevevője nem azonos tagállamban honos).
Szolgáltatásnak minősülnek
különösen:
ipari jellegű tevékenységek,
kereskedelmi jellegű
tevékenységek,
kézműipari tevékenységek,
szabadfoglalkozású tevékenységek.
A letelepedési szabadágra
vonatkozó fejezet rendelkezéseit nem érintve, a szolgáltatást teljesítő
átmenetileg folytathatja tevékenységét abban az államban, amelyben a
szolgáltatás teljesítése történik, mégpedig azokkal a feltételekkel, melyeket
ez az állam saját állampolgárainak előír (50. cikk).
Speciális rendelkezések:
A közlekedés területén a
szolgáltatásnyújtás szabadságára a közlekedésről szóló cím rendelkezései
érvényesek.
A bankok és biztosítók
tőkemozgással összekapcsolt szolgáltatásainak liberalizálását a tőkemozgás
liberalizálásával összhangban kell végrehajtani.
Ameddig a szolgáltatásnyújtás
szabadságának korlátozásait teljes mértékben nem törlik el, e korlátozásokat
valamennyi tagállam alkalmazza állampolgárságra vagy tartózkodási helyre való
tekintet nélkül a 49. cikk első bekezdésébe értelmében szolgáltatást nyújtónak
minősülő valamennyi személlyel szemben.
Döntéshozatal:
a Tanács minősített
többséggel irányelveket bocsát ki (a Bizottság javaslatára, a Gazdasági és
Szociális Bizottság, valamint az Európai Parlament meghallgatása után) az
általános program megvalósítása céljából, vagy ha ilyen nincs, egy sajátos
szolgáltatástípus liberalizálási szintjének elérése érdekében,
a Bizottság ajánlásokkal
fordul az érintett tagállamokhoz – a szolgáltatások liberalizálásában az
irányelvekben előírt gyorsabb haladás érdekében, ha azt gazdasági helyzetük
megengedi
Önellenőrző feladatok:
Az
Európai Unió közlekedési és információs rendszere.
Ismertesse
az Európai Unió közlekedéspolitikáját különös tekintettel a környezetvédelemre!
Az
Európai Unió információs rendszere, információs csatornái (Internet)
Milyen
Uniós logisztikai rendszereket ismer? Elemezze a szállítás és hírközlés
rendszerét!
Összefoglalás
Típusa:
átgondolásra szánt leíró kérdések (tervezet a feladatmegoldás végén).
Ellenőrző feladatok:
Típusa: rövid, nyitott
feladatok, igaz-hamis kérdések indoklással, feleletválasztós kérdések,
számítási feladatok. (Az ellenőrző feladatokat a hallgatók önálló csomagként
egy munkafüzetként kapják.)
Irodalom:
T.
Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana
Lothar
Ungerer: Az Európai Unióról röviden.
Önellenőrző
kérdés a munkafüzetben.
A
tanulási egység végén konzultációra várjuk a hallgatókat.