Válaszok:  7.1. feladat: Az állítás valóban igaz.  A kiskereskedő által megállapított élelmiszer árak hatással vannak a mezőgazdasági termelői árakra, amely azzal bizonyítható, hogy a fogyasztói árba a marketing csatorna minden szereplőjének részesedése benne foglaltatik. Amennyiben a termelő nem tud olyan olcsón mezőgazdasági alapanyagot előállítani, mint ahogyan a kereskedőknek arra szüksége lenne, akkor kiesnek a marketing csatornából, mivel a kereskedő mástól szerzi be áruját ebben az esetben. A vertikumban elosztható jövedelmet pedig végsősoron az élelmiszerek fogyasztói ára határozza meg. Így abból kell az egyes közreműködők részesedését megoldani. Ha a farmer drágábban akarja adni termékét akkor  az a kiskereskedőnek nem hasznot hanem veszteséget okozna. Ebben az esetben a kiskereskedő nem érdekelt abban, hogy ettől a termelőtől árut vásároljon. Vagyis a farmer termékére nem tart igényt.

       

      Válasz: 7.2. feladat: A versenyhivatal feladata a tisztességes verseny feltételeinek biztosítása. Ennek egyik eleme a piaci erőfölénnyel való visszaélés szankcionálása. Ez azt jelenti, hogy  jogilag védi a gyengébb piaci szereplőket, hogy ne kerülhessenek indokolatlan hátrányba a nagyobb piaci erővel rendelkező szervezetekkel szemben. Pontosan a piaci verseny élénkítése miatt van szükség erre a jogi szabályra.