V. TANULÁSI EGYSÉG - A bíróság

V. TANULÁSI EGYSÉG

A BÍRÓSÁG

Ebben a tanulási egységben Ön megismeri

az Európai Közösségek Bíróságát és
az Elsőfokú Bíróságot.

Az V. tanulási egység célja, hogy

bemutassa az Európai Közösség igazságszolgáltató tevékenységét,
megismertesse a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság felépítését, összetételét,
átfogó képet adjon a különböző bírósági eljárásokról,
érzékeltesse a Bíróság és az Európai Közösség fő szervei közötti kapcsolatot.

Tartalom:

Az Európai Közösségek Bírósága megalakulása
A Bíróság felépítése
Az Elsőfokú Bíróság
A bírák és a főügyészek státusza, feladatai, alkalmazásuk feltételei
A Bíróság hatáskörei
Tagállamok elleni eljárás
Semmissé nyilvánítási eljárás
Mulasztás miatti eljárás
Előzetes döntéshozatali eljárás
Kártérítési eljárás
Jogellenességi kifogás
A Bírósági eljárások rendje

Európai Közösségek Bírósága (Court of Justice of the European Communities))

Az Európai Bíróságról szóló videót ITT tekintheti meg.

Az Európai Közösségek Bírósága a Közösség és az Európai Unió intézményi struktúrájában

Az Európai Bíróság eredetileg az Európai Közösségek egyik, méghozzá legkorábbi közösségének, az Európai Szén és Acél Közösségnek a bíróságaként jött létre, majd a Római Szerződéssel vált mindhárom közösség bíróságává.

A Bíróság neve (kezdettől fogva, mind a mai napig): Európai Közösségek Bírósága (Court of Justice of the European Communities).

Ezt nemcsak azért érdemes kihangsúlyozni, mert a Közösség központi intézményeinek elnevezésében voltak jelentős változások, hanem mert az eredeti névhez való ragaszkodás több mint tradíció.

- Először is: a Bíróság nem vált az Európai Unió bíróságává, hanem hatásköre továbbra is csak az EU egyik ,első pillérét jelentő három közösség jogterületére terjed ki.

- Másodszor: bár 1965-ben az Egyesítő Szerződéssel (angolul: Merger Treaty) 1967. júliusára összevonták a három közösség addig párhuzamosan működő intézményeit, és ettől fogva az Európai Közösségek (European Communities), majd az 1992-es Maastrichti Szerződéssel az Európai Gazdasági Közösség neve helyett az Európai Közösség elnevezés használatos, mégis, a Bíróság neve változatlanul: Az Európai Közösségek Bírósága.

- Harmadszor: továbbra is "Az Európai Közösségek Bírósága" elnevezést használjuk, bár az Egységes Európai Okmány alapján - a korábbi mellett - 1989-ben megkezdte működését az Elsőfokú Bíróság (Court of First Instance) is. (Feladatmegosztásukra a későbbiekben természetesen még visszatérünk.)

- Negyedszer: akkor is egyes számban beszélünk a Bíróságról, ha a tagállamokban működő nemzeti bíróságok is a Közösség bíróságainak minősülnek, és így ez utóbbiak is a közösségi igazságszolgáltatás részét képezik.

Mint ahogyan már korábban is taglaltuk, a Közösség alapvetően tanácsközpontú rendszerében, a közösség hatalmi ági rendszerében az ítélkező szerepet tölti be a Bíróság. A Római Szerződés 164. cikke szerint a bíróság feladata lényegileg abban áll, hogy ítéletei útján gondoskodjon arról, hogy a közösségi jogot - az egyedi, azaz különböző körülmények ellenére - azonosan értelmezzék és alkalmazzák a tagállamokban.

Gyakorló feladat: Az alábbiak közül melyik a helyes válasz?

A. Luxemburg a székhelye az Európai Unió Bíróságának.

B. Az Európai Közösség Bírósága luxemburgi székhellyel működik.

C. Luxemburgban van a székhelye az Európai Közösségek Bíróságának.

Az Európai Bíróság felépítése

Az Európai Bíróságot tizenöt bíró és nyolc főügyész alkotja, a jelenlegi csatlakozási időszaktól egy kilencedik főügyész is segíti a Bíróság munkáját.

Az ügyek számának folyamatos emelkedése miatt létesítette az Egységes Európai Okmány az Elsőfokú Bíróságot, mely - nevével ellentétben - nem tette kétfokúvá a Közösség bírósági rendszerét. Mint ahogyan attól sem "vált" kétfokúvá, hogy a tagállamok bíróságai is a Közösség igazságszolgáltatásának részét képezik, és ők - bizonyos ügyekben - az Európai Bírásághoz fordulhatnak.

A Bíróság alapítása óta 2000. novemberéig több mint 8600 ügyben hozott döntést.

Az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe azon ügyek tartoznak (azon ügyek utalhatók), melyeket a Tanács 88/ 591. számú határozata és maga a Maastrichti Szerződés meghatároz, azaz, amelyek nincsenek kifejezetten az Európai Bíróság hatáskörébe utalva.

Általános szabály tehát, hogy az Európai Bíráság hatáskörének egy bizonyos (megengedett) részét az Elsőfokú Bíróságra ruházhatja, - a kivételeket rögzítik az előbb említett jogi keretek:

Ezek szerint sem az unió tagállamai, sem a Közösség intézményei, sem a nemzeti bíróságok nem kérhetnek előzetes állásfoglalást az Elsőfokú Bíróságtól. (Ezek az ügyek teszik ki egyébként az Európai Bíróság ügyeinek körülbelül kétharmadát.)

Ugyancsak nem ruházhatja a Bíróság az Elsőfokú Bíróságra azon hatáskörét, melybe azon ügyek tartoznak, melyeket természetes és jogi személyek indítványoztak a kereskedelem védelmével kapcsolatosan, valamint az áron aluli export és támogatások esetében.

Kifejezett felhatalmazás alapján a közösségi tisztviselők és intézmények közötti ügyekben (un. "belső ügyek"), valamint a természetes és a jogi személyek által a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályokkal kapcsolatban (is) az Elsőfokú Bíróság jár el.

Az ügyek számát tekintve mára a két bíróság megközelítően azonos leterheltségű.

Gyakorló feladat: Lehet-e fellebbezéssel élni az Elsőfokú Bíróság és az Európai Közösségek Bírósága ítéleteivel szemben?

A Bíróság (mindkét bíróság) székhelye: Luxemburg.

Az Európai Bíróság bírái és főügyészei

A közösségi intézmények egyenrangúságának elvéből következően a Bíróság esetében az egyenrangúság, és ebből eredően a függetlenség egyik biztosítéka, hogy a Bíróság bíráit és főügyészeit nem a Tanács jelöli, hanem a tagállamok kormányai, teljes egyetértésben. További garanciális elem, hogy a Bíróság döntéseit nem lehet felülbírálni, viszont a Bíróság megsemmisítheti a közösségi joggal ellentétes rendelkezéseket.

A bírák és a főügyészek hivatali idejük - 6 év - lejárta után újraválaszthatók.

A tagság fele 3 évente cserélődik, hogy a folyamatosság és a zavartalan működés biztosítva legyen.

A bíróság tagjai hivatalba lépésükkor esküt tesznek, hogy hivatalukat pártatlanul és lelkiismeretesen látják el, a tanácskozásokon elhangzottakat titkosan kezelik. A bírák minden jogi eljárás tekintetében immunitást élveznek. Ezenfelül vám- és adókedvezményt kapnak.

A bírák nem viselhetnek semmilyen politikai vagy közigazgatási hivatalt. Nem végezhetnek díjazott vagy díjazás nélküli foglalkozást csak és kizárólag abban az esetben, ha erre a Tanács külön engedélyt ad.

A bírói hivatal

a bíró halálával,
felmentésével vagy
lemondásával szűnhet meg.

A lemondó nyilatkozatot a Bíróság elnökén keresztül a Tanács elnökéhez kell benyújtani, akinek a visszajelzését követően a bírói poszt megszűnik.

Felmentésre akkor kerül sor, ha egy bíró nem felel meg hivatali kötelességeinek, és nem tesz eleget a vele szemben támasztott követelményeknek. A bíró menesztéséről zárt tárgyaláson döntenek, miután megadták az érintettnek a lehetőséget, hogy nyilatkozzon Az ülésen a Rendtartás értelmében a főtitkár nem lehet jelen.

Mind a bírák, mind a főügyészek rangsorát szolgálati idejük határozza meg. Egyenlő szolgálati idő esetén az életkor a döntő. A rangsort, amelyen a főtitkár is szerepel, a hivatalos protokoll listán tüntetik fel, szerepeltetik.

A bírák

A bírákól szóló videót ITT tekintheti meg.

A módosított alapítószerződés 15 főben határozza meg a bírák számát a Bíróság esetében éppen úgy, mint az Elsőfokú Bíróság tekintetében. A kiválasztás kritériumrendszere viszonylag egyszerű: olyan személyeknek kell lenniük, akiknek függetlenségéhez nem fér kétség, és akik megfelelnek országukban a legmagasabb bírói tisztségbe történő kinevezéshez szükséges feltéteteknek, vagy akik elismert szakértelemmel rendelkező jogászok. Bár állampolgárságra vonatkozó kitétel nincs a feltétetek között, de a gyakorlatban minden állam a saját állampolgárai közül állít jelöltet. A tapasztalat alapján megállapítható, hogy a kinevezések döntő többségét gyakorló bírák és jogtudósok kapják, de volt már példa arra is, hagy politikai tisztséget betöltő jogász kapott kinevezést.

A bírákat - a kormányok teljes egyetértése mellett - 6 éves időtartamra nevezik ki.

A bírák maguk közül választják titkos szavazással a Bíróság elnökét, mégpedig három évre. Az a bíró lesz az elnök, aki az első szavazás alkalmával abszolút többséget szerez. Ha ez nem sikerül, akkor a második szavazáskor legtöbb szavazatot elnyerő töltheti be a posztot. Ha ekkor sem sikerül senkinek többséget szereznie, akkor a legidősebb bírót tekintik megválasztottnak. Az elnök, miután hivatali ideje lejárt, ismét kinevezhető.

Az elnök feladata, hogy

vezesse az ítélkezést,
a Bíróság adminisztrációját,
elnököljön az üléseken és tanácskozásokon.
Az elnök osztja be a bírákat a bírói tanácsba,
jelöli ki a tanácsok üléseinek idejét és
rendeli ki az ügyek mellé az előadó bírót.
Az elnöknek nincs ügydöntő szavazati joga.
Az elnök reprezentálja a Bíróságot.

A munkanyelv francia és a döntéshozatalnál nem használnak tolmácsot.

Az első női bírákat mindkét bíróság számára (azaz az Elsőfokú Bíróság esetében is) Svédország és Finnország jelölte 1995. januárjában, tehát már e két ország taggá válásával egyidejűleg.

A főügyészek (advocate-general)

Mint már említettük, az Európai Bíróság nem volt soha, és az Elsőfokú Bíróság életre hívásával sem vált kétfokúvá. Ez akkor is jól érzékelhető, ha szemügyre vesszük a főügyészek szerepét. (A főügyészek szerepe teljesen ismeretlen a magyar jogrendszerben - ezért már elnevezésük, annak szószerinti magyar fordítása is megtévesztő. Hasonlóságot jobbára csak a francia államtanácsban eljáró commissaire du gouvernement-tel találunk, ami nem véletlen, mert a főügyészi intézmény létrehozásában /Római Szerződés, 1957./ döntő hatása volt a francia joghagyománynak.)

A főügyészek a bírák munkáját segítik. Felhívjuk a figyelmet, hogy a szakirodalomban a fordítási különbözőségek miatt a főügyész szó helyett esetenként előadó bíró kifejezés található. Nyolc főügyész végzi a Bíróság mellett tevékenységét. 1995.január 1-től egy kilencedik főügyészt is jelöltek a csatlakozási időszakra.

Bár elméletileg a főügyészek bármely állam állampolgárai lehetnek, mégis a gyakorlatban a "nagyok" (Franciaország, Németország, Egyesült Királyság, Olaszország és Spanyolország) mindig egy-egy főügyészt jelölnek, a többi helyen pedig a "kicsik" osztozkodnak, felváltva, rotációs alapon. Ebből az a hátrány adódik, hogy a főügyészek újbóli kinevezésére nincs mód, kivéve akkor, ha egy tagállam saját állampolgára helyett más államét jelöli az adott posztra.

A főügyészek kinevezése hat évre szól, és a tagállamok kormányai nevezik ki őket teljes egyetértésben. Hivatalba lépésük előtt ugyancsak esküt tesznek. Büntetőjogi és diplomáciai mentességet élveznek, amelyet a Bíróság csak indokolt esetben vonhat meg. A megbízatás a főügyész halála, felmentése vagy lemondása esetén szüntethető meg. A főügyészek maguk közül évente vezetőt választhatnak. Ez az un. legfőbb főügyészi státusz (first advocate-general), aki mindig más tagállam polgára. A választás titkos szavazással történik. A gyakorlat azt mutatja, hogy megbízatásuk ideje alatt minden főügyész egy évre legfőbb főügyészi tevékenységet folytat.

A főügyész feladata, hogy a felektől teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva (első lényeges vonás) nyilvános, indokolással ellátott véleményt bocsásson a Bíróság rendelkezésére annak érdekében, hogy segítse a Bíróságot (második lényeges vonás) feladata eltátásában.

A főügyész szóban adja elő véleményét. E látszólag egyszerű kijelentés mögött húzódik a lényeg (harmadik lényeges vonás): e véleménykifejtésnek ugyanis az első hatása az, hogy attól kezdve a Bíróság már nem csak arról alkot véleményt, amit a felek előadtak, hanem a főügyész gondolatvezetését követik. Így elkerülhető az a hiba, hogy mivel a felek fontos kérdéseket nem vetettek fel, ezért esetleg a Bíróság sem vesz figyelembe lényeges szempontokat. Ha nagyon egyszerűsíteni akarjuk a dolgot, akkor tulajdonképpen a főügyész véleménye a majdani ítélet / döntés egy (első) változata, és "ilyen értelemben a főügyész véleménye hasonló szerepet játszhat, mint az elsőfokú bíróság ítélete a nemzeti jogrendszerekben. A főügyész tevékenysége biztosítja, hogy az egyfokú rendszerben a közösségi jog egy, a Bíróságtól független értelmezése megjelenjen.

Természetesen a Bíróság akár teljesen figyelmen kívül is hagyhatja a főügyész álláspontját, viszont egyre gyakrabban fordul elő, hogy a Bíróság a főügyész véleményét belefoglalja döntésébe. Volt olyan év, hogy a főügyészek álláspontja 80-90%-ban a bírósági döntés alapját képezte.

Még további "haszna" is van a közösségi jog fejlődése szempontjából a főügyészi szerepnek. Mivel a közösség Bíróságának tevékenysége alapvetően nem precedensjellegű, ezért a főügyész véleményére akkor is lehet más ügyekben hivatkozni, ha az alapügyben azt a Bíróság nem vette figyelembe. Így került már többször is sor arra, hogy egy ügyben a Bíróság megváltoztatta korábbi álláspontját.

A Bíróság főtitkárt is választ 6 éves időtartamra. A mandátum, annak lejártát követően meghosszabbítható, illetve a poszt megüresedése után újra betöltendő. A jelölt pályázatának tartalmaznia kell a pályázó életkorát, állampolgárságát, tudományos fokozatát, nyelvismeretét, jelenlegi és korábbi tevékenységének pontos leírását. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a közösségi intézmények közül egyedül a bíróság az a szervezet, amely bármely bírósági megbízatás esetén alapvető kritériumként szabja meg a francia nyelv magas szintű ismeretét.

A főtitkár feladata, hogy vezesse a nyilvántartást, amelybe minden egyes ügy iratát és az ahhoz kapcsolódó mellékleteket is be kell csatolni, mégpedig szigorúan abban a sorrendben, ahogy egymást követik.

A főtitkár irányítása alá tartoznak azok a tisztségviselők, akik a Bíróság munkáját hivatottak segíteni. Ilyenek például a segédelőadók, akik az előadó bírók munkáját segítik.

Az Európai Közösséget az elmúlt évtizedek folyamán több alkalommal bővítették és a nemzeti bíróságok is egyre több esetben kérnek előzetes állásfoglalást a Bíróságtól az alkalmazandó közösségi jog tekintetében. A Bíróság épp ezért egyre több ügyre terjesztette ki a bírói tanácsokban való ítélkezés lehetőségét. A három vagy öt tagból álló bírói tanács meghatározott ügyekben és feltételek mellett dönthet.

A Bíróság teljes ülésben dönt, ha a Közösség valamely tagállama vagy intézménye - mint az eljárásban szereplő fél - ezt kéri.

A Bíróság és a tanácsok ülései nem nyilvánosak. A tanácskozáson csak a szóbeli eljáráson résztvevő bírók és az előkészítéssel megbízott segédelőadók lehetnek jelen.

Az Európai Bíróság hatásköre

Mint korábban már említettük, a Bíróság feladat- és hatáskörét röviden úgy lehet meghatározni, hogy ítéletei útján gondoskodik a közösségi jog azonos tagállami alkalmazásáról.

Tartalmilag a Bíróság egyszerre nemzetközi jogi természetű, és viseli magán a nemzeti bíróságok karakterjegyeit. Az előbbire példa, hogy ereje, hatásköre nemzetközi szerződésen alapul és (többek között) államok is peres felek lehetnek az előtte folyó eljárásban; nemzeti bírósági jellegre utal viszont, hogy tartalmilag egyszerre látja el a Közösség (mint "kvázi állam") alkotmánybírósági, közigazgatási bírósági, polgári bírósági és munkaügyi bírósági feladatait is.

Hatáskörök

1. Tagállamok elleni eljárás

Az Európai Unió egy sajátos, jogokra és kötelezettségekre épülő rendszer. Ahhoz, hogy ez a szerveződés működőképes legyen és az is maradjon, a tagállamoknak feltétel nélkül teljesíteniük kell a különböző szerződésekben vállalt kötelezettségeiket, még akkor is, ha azok nem szolgálják minden esetben érdekeiket. A tagállamok ellen a közösségi jog megsértése miatt csak a RSZ 169-170. Cikke alapján lehet az Európai Bíróság előtt eljárást indítani. Ezek elsődleges célja a tagállami jogsértések megállapítása és a közösségi jog alkalmazásának kikényszerítése. A hivatalos eljárást minden esetben egy nem hivatalos, informális szakasz előzi meg, melyben levélváltásra kerül sor a Bizottság és a tagállam közigazgatási szerve között. Ennek a célja a jogi helyzet tisztázása és az álláspontok kifejtése. A bizottsági leveleknek tartalmazniuk kell, hogy melyek azok a kötelezettségek, amelyeket a tagállam a Bizottság álláspontja szerint megsért. Nem kell felsorolniuk minden lényeges információt, csak annyit, amennyire a tagállamnak a védekezéshez szüksége van. Miután a Bizottság deklarálta, hogy a tagállam megszegte a kötelezettségét, ésszerű határidőt kell biztosítania, hogy a másik fél is kifejthesse véleményét. Az eljárásnak ez a része azért fontos, mert egyrészről elindítja az eljárás hivatalos részét, valamint pontosan meghatározza a vita tárgyát, mivel a Bizottság részéről további kérdések feltételére nincs lehetőség.

A levélváltás eredménytelensége esetén veheti kezdetét az eljárás formális szakasza. Amennyiben a Bizottság továbbra is úgy ítéli meg, hogy a tagállam nem teljesítette a Szerződésből fakadó kötelezettségeit, és hibáit nem hozta helyre a nem hivatalos eljárás folyamán, akkor hivatalos felszólítást küld a tagállamnak. A válaszadásra ésszerű határidőt szab ki, ami a gyakorlat szerint két hónap. Az esetek jelentős hányadában még a nem hivatalos szakasz folyamán megoldás születik a felvetett problémára. Egyébként ez is az igazi célja a nem hivatalos szakasznak.

Amennyiben a Bizottság továbbra is úgy ítéli meg, hogy a jogsértés fenn áll, ún. indokolt véleményt bocsát ki, melyben leírja a jogsértést és meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyeket a tagállamnak meg kell tennie kötelezettségei teljesítésére. A Bizottságnak kell bizonyítania, hogy a jogsértés és a tagállami magatartás között okozati kapcsolat áll fenn. Az informális szakasz befejezése után kerülhet sor a bírósági szakaszra. Amennyiben a Bizottság bizonyítani tudja a jogsértést és a Bíróság nem talál az informális szakaszban hibát, a Bíróság ítéletet hoz, amelyben megállapítja, hogy a jogsértés miben nyilvánult meg, Hatásköre azonban arra már nem terjed ki, hogy meghatározza, hogy a tagállamnak mit kell tennie. Ha a tagállam nem tesz eleget az ítéletben foglaltaknak, a Bizottság indokolt véleményt bocsát ki, és megjelöli azokat a pontokat, amelyeket a tagállam nem teljesített. Ha a határidő lejártáig sem teljesít a tagállam, a Bizottság ismét a Bírósághoz fordulhat. Az Európai Uniós Szerződés óta lehetőség van arra, hogy átalány vagy bírság fizetésére kötelezzék a nem teljesítő tagállamot. A RSZ 169.cikke szerinti eljárás igen hatékonyan szolgálja a közösségi jog betartatását. Az ügyek jelentős része még a Bizottság hivatalos levelének megküldését vagy indoklással ellátott állásfoglalásának kibocsátását követően rendeződik.

2. Semmissé nyilvánítási eljárás

A Közösség intézményei széleskörű jogalkotási hatáskörrel bírnak. Az Európai Bíróság a semmissé nyilvánítási eljárás alapján bírálhatja felül, hogy a közösségi intézmények aktusaikat jogszerűen bocsátották-e ki. Ez az eljárás közvetlenül a Bíróság előtt indítható. A keresetindítást, a jogszabályok megtámadhatóságát szigorú feltételekhez kötik, melyek nem teljesítése esetén a Bíróság a kerestet elutasítja. Ilyen feltétel, hogy a jogszabálynak megtámadhatónak kell lennie, az eljárást kezdeményező félnek perképességgel kell rendelkeznie, az eljárást meghatározott időn belül kell megindítani.

Semmisségi eljárást csak azok a kérelmezők indíthatnak, akik perképességgel rendelkeznek. A perképesség szempontjából 3 csoport létezik:

ún. privilegizált kérelmezők, ide tartoznak a tagállamok, a Tanács, a Bizottság.
nem privilegizált kérelmezők, ilyenek a természetes és jogi személyek,
részben privilegizáltak csoportja, az Európai Parlament és az Európai Közösségi Bank.

A privilégium abból ered, hogy míg az első csoport automatikusan rendelkezik az eljárásindítás jogával, vagyis nem kell perképességét előzőleg bizonyítania, és akkor is perelhet, ha a kibocsátott aktust nem neki címezték, a nem privilegizált kérelmezőknek bizonyítaniuk kell, hogy a megtámadni kívánt aktus közvetlenül és személyesen érinti őket. A részben privilegizáltak csoportjának perképessége csak előjogaik védelmére korlátozódik. Ezt a jogot az EU Szerződés adta meg

A bírósági felülvizsgálat alapjaként a 173.cikk négy okot sorol fel:

a hatáskör hiánya
lényeges eljárási szabályszegés
jogszabály megsértése
hatáskörrel való visszaélés.

3. Mulasztás miatti eljárás

Mulasztási eljárást abban az esetben lehet indítani a RSZ 175.cikke értelmében, ha az Európai Parlament, a Tanács vagy a Bizottság elmulasztja a döntéshozatalt. A kereset csak akkor fogadható el, ha a szóban forgó intézményt előzetesen felszólították az aktus meghozatalára. Ha az intézmény a felszólítástól számított két hónapon belül nem foglal állást, akkor a keresetet egy újabb két hónapos határidőn belül be lehet nyújtani. A fenti feltételek mellett bármely természetes vagy jogi személy a bírósághoz fordulhat, ha a Közösség valamelyik intézménye elmulasztja valamely neki címzett aktus meghozatalát, kivéve az ajánlást és a véleményt. A kereset megindításának tehát az a feltétele, hogy valamely intézmény köteles lett volna egy intézkedést meghozni. A kérelmezők itt is lehetnek

privilegizáltak, és
nem privilegizáltak.

A bírósági eljárást minden esetben meg kell hogy előzze a peren kívüli szakasz, amikor is a felszólítás megtörténik az aktus meghozatala ügyében. Ha a szerv két hónapon belül pótolja mulasztását és meghozza a kívánt intézkedést, akkor nem indítható ellene eljárás még akkor sem, ha a kérelemnek nem megfelelő lépéseket tett. Ilyenkor semmissé nyilvánítási eljárás indítható.

Abban az esetben, ha a közösségi intézmény a határidő lejártán túl, de még a bírósági ítélet előtt hozza meg az aktust, a Bíróság elrendeli a kereset megszűntetését annak okafogyottságára hivatkozva, és a perköltségeket a szervre hárítja.

4. Előzetes döntéshozatali eljárás

A magyar jogrendszerben ehhez hasonló jogintézményt nem találhatunk. Kialakulása azzal magyarázható, hogy a tagállamok az alapítószerződésekben kötelezettséget vállaltak arra, hogy a közösségi jogot saját jogrendszerük szerves részévé teszik. A RSZ kifejezetten előírja, hogy a közösségi jogot feltétel nélkül alkalmazni kell. A tagállami jogrendszerek sokban különböznek egymástól mind az alapvető fogalmak, mind a jogi kultúra terén, és ez magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a tagállami törvényszékek esetleg eltérően értelmezik a közösségi jog egyes rendelkezésit. Az előzetes döntés éppen azt célozza meg, hogy erre ne kerüljön sor. Az Európai Bíróság az előzetes döntés keretében segítséget nyújt a jogszabályok értelmezésében.

Mennyiségi és minőségi szempontok alapján egyaránt ez a legjelentősebb bírósági hatáskör, hiszen a Bíróság munkaterhének közel kétharmadát tesz ki. Fontosságát az is növeli, hogy előzetes döntés keretében fogalmaztak meg olyan jogelveket, mint a közvetlen hatály, vagy a négy szabadság elve.(árú, tőke, szolgáltatás, egyén)

Előzetes döntéshozatali eljárást a tagállami bíróságok kérhetnek, ha az előttük folyamatban lévő ügyben közösségi jogot kell alkalmazniuk. A döntésre utalás az eljárás bármely szakaszában történhet, de a nemzeti bíróságnak feltétlenül olyan helyzetben kell lennie, hogy ítélete meghozatalakor még figyelembe vehesse az Európai Bíróság döntését. Akkor, ha a tagállami nemzeti bíróság előtt már lezárult az ügy, a Bíróság nem hozhat döntést.

Kötelező az előzetes döntés kikérése, ha a Közösség egy aktusának érvényességéről van szó, vagy ha először alkalmazzák a közösségi jog valamely szabályát.

5. Kártérítési eljárás

A közösségi szervek kártérítési kötelezettsége szerződéses és szerződésen kívüli jogviszonyból eredhet. A kártérítési felelősséget megalapozza a Közösség jogellenes magatartása és a kérelmezőt ért kár. Közöttük oksági kapcsolatnak kell lennie. A Bíróság esetjogában határozta meg, mit tekint jogellenes magatartásnak. Ezek a következők:

Klasszikus magánjogi vétség
Szerződés által biztosított hatalommal való visszaélés
Közösségi jogból fakadó kötelezettség megszegése
Igazgatás nem kielégítő megszervezése
Felügyelet elmulasztása
Téves informálás
Belső szabályok megsértése
A jog felsőbb szabályainak megsértése
Bizalmas ügykezelés megsértése
A figyelmeztetés elmulasztása.

6. Jogellenességi kifogás

Ezt az eljárási módot a francia közigazgatási jogból vették át. Ennek lényege, hogy a Tanács illetve a Bizottság által kiadott rendeletek vonatkozásában indított eljárásban bármely fél hivatkozhat a Bíróság előtt a rendelet alkalmazhatatlanságára. Az EU Szerződés ezt a jogot a Parlament és a Tanács által közösen elfogadott, illetve az Európai Központi Bank által kiadott rendeletekre is kiterjesztette. A rendeletnek nem minősülő, jogilag kötelező forrásokat, irányelveket nem lehet megtámadni csak akkor, ha az intézkedés súlyos hibában szenved, és emiatt nem létezőnek tekintendő. Ha a jogellenességre való hivatkozás sikeres, a Bíróság az aktust alkalmazhatatlannak nyilvánítja.

A Bíróság eljárásrendje

keresetlevél nyilvántartásba vétele és hivatalos közzététele az európai Közösség Hivatalos Lapjában.
írásbeli eljárás, az alperes lehetősége ellenkérelem benyújtására.
bizonyítási felvétel, tanúk, szakértők meghallgatása.
szóbeli tárgyalás
ítélethozatal, melyben az ítélet mellett a Bíróság az eljárási költségről is dönt.
peren kívüli elintézés és a kereset visszavonása bírósági döntés előtt
kézbesítés, főtitkári hatáskör alatt
határidők pontos betartatása
eljárás felfüggesztése.

Az Elsőfokú Bíróság döntései ellen jogorvoslattal lehet élni az Európai Közösségek Bírósága felé. Az Európai Bíróság ítéletei nem fellebbezhetők meg.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az Európai Közösségek Bírósága nem hasonlítható egyetlen nemzeti bírósághoz sem, feladatköre olyan sokrétű, hogy több jogágat is felölel tevékenysége:

alkotmánybírósági szerepkört tölt be, amikor az EK és a tagországok közötti jogviszonyt, valamint az EK szerveinek jogait és kötelezettségeit értelmezi, amikor azt vizsgálja, hogy a Minisztertanács vagy a Bizottság által hozott jogszabályok nem mondanak-e ellent az alapszerződéseknek vagy az általános jogelveknek, vagyis amikor ún. normakontrollt végez,
közigazgatási bíráskodást végez, amikor az EK intézkedései ellen természetes vagy jogi személyek által benyújtott panaszokat vizsgál ki,
polgári bíróságként jár el, amikor kártérítési keresetek alapján szerződésekben nem szabályozott garanciális kötelezettségeket állapít meg,
választott döntőbíróságként is tevékenykedhet, ha az ő döntését kötik ki valamely szerződésben,
nemzetközi bírósághoz hasonló munkát végez, amikor a Tanács, a bizottság vagy valamely tagállam egy tervezett nemzetközi szerződés kapcsán kéri, hogy a Bíróság véleményezze, vajon megfelel-e a tervezet az Európai Közösség jogának.

Irodalom:

Európa Kislexikon. Az Európai Unió és Magyarország. BKEVI Bp.1999.
Európai közjog és politika. Osiris/Századvég. Bp. 1995.
Európa A-tól Z-ig. Az Európai Integráció kézikönyve. Bp. 1997.
Navracsics Tibor: Európai belpolitika. Korona. Bp.1998.
Európai intézmények és a jogharmonizáció (szerk:Dr.Lomnici Zoltán Bp.1998.
Farkas Beáta - Várnai Ernő: Bevezetés az Európai Unió tanulmányozásába (JATEPress, Szeged, 1997.
Horváth Jenő: Az európai integráció története napról napra, 1945 - 1995. Kronológia. Bp. 1997.
Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés. Bp. 1998.
Kecskés László: EK - jog és jogharmonizáció. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Bp. 1999.
Kende Tamás - Valki László: Az Európai unió fontosabb intézményei. Európai Tükör. 1996.október
Szűcs Tamás - Kende Tamás: Maastricht árnyékában. Gondolatok az Európai unió 1996-os Kormányközi Konferenciájáról. Európai Tükör,1997.II.évf.6.sz.
Vida Krisztina: Az EU intézményei Amszterdam után. Európai Tükör. 1997. II.évf. 4. Sz.
Pataki István: Luxemburg után - a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt. Európai tükör. 1997.III.évf. 1.sz.
A parlamentek szerepe az Unió kibővítésében. Európai Szemle. 1998. 1.sz.

Gyakorló feladat: A semmissé nyilvánítási és a mulasztás miatti eljárás során kik lehetnek a kérelmezők? A kérelmezők milyen csoportjait ismeri?

Ellenőrző feladat: Az Európai Közösségek Bírósága olyan, mint egyes tagállamokban az Alkotmánybíróság. Véleménye szerint igaz-e ez az állítás? Ha igen, miben nyilvánul ez meg, ha nem, miért? Összegezze a Bíróság szerepét és jelentőségét. (2-3 oldal terjedelemben)