III. TANULÁSI EGYSÉG

 A BIZOTTSÁG

Ebben a tanulási egységben Ön megismeri

•  az Európai Unió kormányát,
• az Európai Bizottság  felépítését,
• a Bizottság feladat- és hatáskörét.

A III. tanulási egység célja, hogy

• bemutassa a Bizottság szerteágazó tevékenységét,
• rávilágítson a Bizottság közösségi, szupranacionális jellegére,
• hangsúlyozza a biztosok és a bizottsági apparátus szerepét,
• megértesse, mennyivel másabb a Közösség kormánya, mint egy nemzeti kormány,
• érzékeltesse a Bizottság és más közösségi intézmények közötti kapcsolat fontosságát.

Tartalom

1. Az Európai Bizottság feladata
2. Az Európai Bizottság hatáskörei
3. Kezdeményezési jog
4. Jogalkotás
5. Végrehajtás delegált és saját hatáskörben
6. Gazdasági ellenőrző tevékenység
7. Költségvetés előkészítése
8. Külső képviselet
9. Az Európai Bizottság felépítése
10. A biztosok funkciója és mandátuma
11. A bizottsági apparátus struktúrája
12. A bizottsági eljárás módjai, technikái, jellemzői.

Európai Bizottság (European Commission)

Az Európai Bizottságról szóló videót ITT tekintheti meg.

A Bizottság elhelyezkedése az intézményi struktúrában

Akár a szakirodalmat nézzük, akár a napi híreket, eseményeket vesszük szemügyre, megállapítható, hogy a Bizottság esetében a leggyakrabban szereplő, és a legtöbbet vitatott közösségi intézményről van szó. Nagyon gyakran hangzanak el szélsőséges vélemények is. Például nevezték már "Európa politikai szemetesének" is.

Azt lehetne mondani, hogy ez természetes, hiszen ha az államok esetében is mindig a kormányok vannak a leginkább szem előtt a napi végrehajtói tevékenységük miatt, akkor ez áll a Közösségre is, melynek a Bizottság a "kormánya".

A magyarázat azonban így túl egyszerű.

A Közösségre vonatkozóan a szakirodalomban "kooperatív föderalizmus"-nak is nevezett tanácsközpontú modellben, a Bizottság nemzetek feletti, szupranacionális végrehajtói tevékenysége erősen korlátozva van, szemben a "centrikus modellel".

A nemzetállami modellekhez képest a Bizottság egyszerre több és kevesebb is, mint a Közösség "professzionális bürokráciája", mivel lényegesen jelentősebb döntési és kezdeményezési hatásköre van. Ugyanakkor a politikák és jogszabályok végrehajtása döntően a tagállami, nemzeti közigazgatások feladatkörébe tartozik, mivel a Bizottságnak nincsenek helyi végrehajtói szervei. Tehát a Bizottság egyszerre több és kevesebb mint egy nemzeti kormány.

A Bizottság feladat- és hatásköre

A Bizottság nemcsak a

• Közösség központi végrehajtó szerve,
• az integráció igazgatásának vezetője, hanem
• egyes esetekben, saját jogán! jogalkotó szerv is.

Jogkörét, más szóval feladat- és hatáskörét értelemszerűen másként, más felosztásban határozzák meg az egyes közösségi  dokumentumok, és másként a szakirodalom .

A Bizottság feladatát röviden úgy szokták kifejezni, hogy a közösségi "Szerződések őre". Azonban a Bizottság nemcsak őrzi-képviseli az EU általános érdekeit, hanem véleményének és ajánlásának meghatározó szerepe van a közösségi politikák kialakításában is.

Érdemes azonban egy pillantást vetni részletesebben is a Bizottság jogkörére más-más megközelítésekben:

A közösségi alapító okirat(ok) szerint a Bizottság feladat- és jogköre "klasszikusan" az alábbiakat fedi:

• biztosítja az alapszerződés(ek) betartását, a szükséges intézkedések megtételét  
• ajánlásaival és állásfoglalásaival rendelkezik
• részt vesz a közösségi politikák kialakításában
• érvényesíti a közösségi hatalmat a jogszabályok végrehajtása érdekében

A szakirodalomban a Bizottság hatáskörét sokféleképpen szokták tagolni, most három, viszonylag jellemző beosztást mutatunk be.

1. Az egyik

• jogszabályalkotásí kezdeményezés  
• jogalkotás
• végrehajtás
• gazdasági ellenőrzés
• költségvetés előkészítése
• külkapcsolatok vitele

2. A másik:

• javaslattevő
• döntéselőkészítő ,
• végrehajtó
• jogalkotó
• ellenőrző
• képviseleti

3. A harmadik:

A Bizottság ­

• a közösségi intézkedések kezdeményezője, "motorja" .
• a Közösség "házőrzője"
• a Közösség végrehajtó testülete

 

A fenti megközelítések bár jelentős különbségeket mutatnak, azonban sok közös vonást is tartalmaznak. Az egyik ilyen közös pont, amiben minden szerző feltétlenül egyetért, hogy a Bizottság jogköre minden más közösségi szervnél szerteágazóbb. Ezzel is összefüggésbe hozható, hogy a Bizottság az EU-nak címzett bírálatok "kedvelt céltáblája".

Igen erős pozíciót biztosítanak a Bizottságnak azok a közösségi rendelkezések, melyek meghatározzák, hogy mely esetekben (egyébként a közösségi rendelkezések többségében!) illeti meg kizárólagosan a Bizottságot a kezdeményezés joga, azaz mely szerint bizottsági kezdeményezés híján a Közösség többi szerve, intézménye csak a "levegőben vitatkozhat", de érdemi döntést nem hozhat.

 

A bizottság hatásköre részletezve az első felosztás szerint:

1. Jogszabály-kezdeményezés
2. Jogalkotás
3. Végrehajtás
4. A gazdaság ellenőrzése
5. A költségvetés előkészítése
6. A külkapcsolatok vitele

 

A kezdeményezési jog

A közösségi szervek közötti alkotmányos hatáskörmegosztás fontos eleme, hogy bár a legfontosabb jogszabályokat a Tanács fogadja el, a közösségi rendelkezések döntő többségével kapcsolatban mégis a Bizottságé a kezdeményezés kizárólagos joga.

Ezért a Bizottságnak meghatározó befolyása van mind a

• jogalkotás tárgyára, mind pedig annak
• ütemére és
• tartalmára.

A Tanácsnak nincs kezdeményezési joga.

Így jogalkotó tevékenysége során nagymértékben függ a Bizottság előterjesztéseitől, mivel nem alkothat jogot olyan kérdésben, amelyben nem kapott előterjesztést a Bizottságtól. A közösségi érdek - Bizottság, és a tagállami, nemzeti érdek - Tanács - a jogszabály-kezdeményezés esetén egyértelműen összekapcsolódik, egymás nélkül nem érvényesülhet.

A kezdeményezés azonban nem abszolút kizárólagosan a Bizottság kezében van, mivel az utóbbi időben az Európai Tanács döntéseinek többségével maga szólítja fel a Bizottságot valamilyen javaslat előterjesztésére, azaz kezdeményez.

A Bizottság javaslatainak tartalma, a közösségi jogalkotás technikája és bizonyos fokig célja is alapjaiban módosult az elmúlt időszakban. Míg korábban a bizottsági jogalkotás célja a jogegységesítés volt, a 70-es évektől kezdődően ezt a jogharmonizáció váltotta fel. Ez a tagállamok és a Bizottság közötti kölcsönös tájékoztatási irányelv elfogadását és betartását jelenti többek között új szabványok bevezetése esetén.

A jogszabály-kezdeményezést nem elhanyagolható módon befolyásolja a közösségi lobbyzás. A lobbytevékenység közvetlenül a javaslat elindítására, vagy annak elindulását követően a javaslat tartalmának formálására irányulhat, mely utóbbi esetben a lobbyzás sokkal hatásosabb, eredményesebb.

A Bizottság jogszabály-kezdeményezési jogkörrel nem rendelkezik az Unió 2. és 3. pillérére vonatkozóan. A külpolitika alakítására mind a tagállamok, mind pedig a Bizottság terjeszthet elő javaslatot, az igazság-és a belügy területén a tagállamoké szinte kizárólagosan a kezdeményezés joga.

 

A jogalkotás

A Bizottság jogalkotási jogköre származékos, amennyiben a tanácsi szabályok végrehajtására bocsát ki normákat.

A Szerződések és a Tanács által alkotott jog nem elegendő a mezőgazdasági és iparpolitikában szükséges szabályozási szükségletek kielégítésére. A Bizottság évente mintegy 7000 rendeletet, irányelvet, döntést bocsát ki, amelyek döntően adminisztratív-technikai jellegű normák, de egy részük kétségkívül politikailag is jelentős.

A Bizottság eredeti jogalkotási jogkörrel is rendelkezik, amennyiben önállóan is bocsáthat ki irányelveket, döntéseket. Bár a Bizottság önálló jogalkotási tevékenységét mindig nagy vita előzte meg, illetve kísérte, a Bíróság nem semmisítette meg azokat az irányelveket, döntéseket, amelyeket az életviszonyokra, az állami hatóságok és az állami vállalatok pénzügyi kapcsolatainak átláthatóságára, vagy a telekommunikációs piac szabályozására vonatkozóan bocsátott ki a Bizottság.

 

Végrehajtás

 

Politikai szempontból fontos megkülönböztetni a Bizottságnak a delegált és a saját hatáskörökkel kapcsolatos végrehajtó tevékenységét, mivel a delegált hatáskörben valójában a Tanács hatáskörében és a tagállamok szoros ellenőrzése alatt jár el.

 

A delegált hatáskörben történő végrehajtás.

Az Európai Unió Tanácsa fejezetben már szóltunk arról, hogy vannak esetek, amikor a Tanács döntéseinek végrehajtását a Bizottságra ruházza. A Tanács azonban köteles arról is rendelkezni, hogy az átruházást milyen feltételekkel teszi meg.

A Tanács hatféle bizottsági eljárásban delegálja hatáskörét a Bizottságra. Ezek a következők:

1. konzultatív
2. .manager, management
3. .manager, management
4. .szabályozó
5. .piacvédelmi
6. .piacvédelmi

Az eljárások között abban van az alapvető különbség, hogy melyik mekkora manőverezési lehetőséget és döntési szabadságot biztosít a Bizottságnak, illetve mekkora a tagállami befolyás. A fentiek közül a szabályozó-bizottsági eljárás a legszigorúbb, illetve ez köti meg leginkább a Bizottság kezét. Ha a szabályozó-bizottságban nem jön létre egyetértés, a Bizottságnak nincs jogosultsága, s így gyakorlatilag a Tanács visszanyeri eredeti hatáskörét.

 

Saját hatáskörben történő végrehajtás

Saját hatáskörben a Bizottság köteles

• betartani és alkalmazni a közösségi jogot,
• tehát alkalmazni a szerződéseket és
• működtetni a politikákat.

A Bizottság

• a tagállamokkal,
• a vállalatokkal és
• a magánszemélyekkel is be kell, hogy tartassa a közösségi jogot.

A Bizottság a közösségi jog fő végrehajtója, hiszen a Bizottság feladata

• a vámunió,
• a szektorális politikák,
• a közösségi költségvetés és
• a speciális pénzalapok és
• politikák működtetése.

Mivel a Bizottság nem tudja maga ellátni a végrehajtást, zömében a tagállamokra hagyja ezt. Az ő feladata, hogy elérje, hogy a végrehajtás egységes módon és módszerek alapján történjen.

Az egységes piacon a liberális gazdaságpolitika nyomán megvalósuló szabad verseny feltételeinek megteremtése, a leszakadó rétegek, közösségek és régiók támogatása a strukturális alapok feladata.

A strukturális alapok

• az elmaradott és hanyatló régiókat,
• a hosszú időtartamú munkanélküliség leküzdését,
• a 25 év alatti munkanélküliek munkához jutását,
• az agrárstruktúrák adaptációját és
• a mezőgazdasági területek fejlesztését támogatja.

Ezen célok elérését közösségi pénzalapok szolgálják.

A pénzalapokat különböző önállósággal a Bizottság kezeli. Így például:

• Az Európai Szociális Alapot (ESZA) a konzultatív ESZA - bizottsággal,
• Az Európai Regionális Fejlesztési alapot (ERFA) szintén a konzultatív Regionális Fejlesztési és Rekonverziós Bizottsággal együtt kezeli, melyben a Régiók Bizottságának delegáltjai is részt vesznek.
• A Mezőgazdasági Alap kezelésében a Bizottságnak nagyon kicsi az önállósága.

Az Európai Bizottság a jogszerűség védelme érdekében különböző

• nyomozási,
• végrehajtási és
• szankciós hatáskörökkel bír, annak függvényében, hogy kivel szemben kell eljárnia.

A tagállamokkal szemben a Bizottságnak

• sem végrehajtási,
• sem szankcionálási hatásköre nincs, jogérvényesítési hatásköre kimerül a Bírósághoz fordulás jogában.

A vállalatokkal és magánszemélyekkel szemben végrehajtási és szankcionálási hatásköre van, joga széles körű.

A közösségi jog végrehajtása és a közösségi politikák működtetése nehéz és kényes feladat. A nehézség abból adódik, hogy a tagállami hatóságoknak nem mindig érdekük, hogy a jogsértések napvilágra kerüljenek, így a tudomásszerzés sem mindig egyszerű, emellett az eljárás gyakran költséges és időigényes. A kényesség pedig abból fakad, hogy a Bizottság egyes tagállamok vagy jogalanyok jogsértéseinek ismételt feltárásával nem akar közösségellenes hangulatot kelteni, illetve a tagállam kormányát és annak választóit a közösségek ürügyén szembefordítani egymással.

A Bizottság feladata, hogy fellépjen minden olyan esetben, amikor valamelyik tagállam, vállalat, vagy magánszemély megsérti a közösségi jogból folyó kötelezettségeit.

A Bizottsági eljárás szakaszai:

1.      A Bizottság tudomásszerzésének szakasza a jogsértésről

2.      A Bizottság informális próbálkozása a jogsértés tárgyalásos úton történő rendezésére

3.      Közigazgatási eljárás

4.      Bírósági eljárás

5.      Végrehajtási eljárás.

A Bizottság tudomást szerezhet a jogsértésről

• panaszokból (tagállam, vállalat vagy magánszemélytől)
• tagállami beszámolókból
• bizottsági helyszíni vizsgálatokból.

Az informális eljárás azt jelenti, hogy a Bizottság képviselője kapcsolatfelvételt kezdeményez az illetékes tagállam állandó képviselőjével, s a tárgyalások folyamán kísérletet tesz arra, hogy rábírja a tagállamot az adott kötelezettség teljesítésére. Ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a Bizottság indokolt vélemény megfogalmazásával, azaz hivatalos levél formájában szólítja fel az illetékes tagállamot a jogsértés megszüntetésére, meghatározott és betartható határidőt szabva a végrehajtásra. Ha ez a szakasz is sikertelen, akkor jön a közigazgatási eljárás, amikor még mindig van lehetőség a per elkerülésére. Az ügyek nagy része ebben a fázisban megoldódik, és csak kisebb arányban jut el végső fázisához, a Bírósághoz forduláshoz, azaz a perindításhoz. Az egyébként nagyon kidolgozott, hosszadalmasnak tűnő procedúrának többek között az is a célja, hogy

• időben felfedje a jogsértéseket, hogy
• elegendő időt és lehetőséget adjon a kötelezettség teljesítésére, hogy
• figyelmeztessen, hogy
• az informális szakasz beiktatásával haladékot adjon, hogy
• ne élezze a konfliktusokat a felek között, hogy
• elkerüljék a peres eljárásokat, hogy
• a konfliktusok és a perek ne rombolják a Közösség presztízsét.

Gazdaság-ellenőrző tevékenység

A Bizottság gazdaság-ellenőrzési tevékenységének célja a versenysemleges gazdasági környezet fenntartása, biztosítása. Miután a Közösség egy kifinomult versenyjogi szabályokkal rendelkező vámuniónak tekinthető, fontos, hogy megfelelő versenyfeltételek szülessenek, illetve létezzenek. Ezt a feladatot a tagállamok nem decentralizálhatták, így került a gazdasági verseny joga többszintű irányítás alá. Ennek

• felső szintjét a tagállamok képviselőiből álló tanácsadó bizottsággal folyamatosan konzultáló Európai Bizottság,
• alsóbb szintjét az önállóan, illetve a Bizottság munkáját kiegészítve eljáró nemzeti hatóságok adják.

A Bizottság egyszerre nyomoz, vádol, és legalábbis első fokon dönt, amivel egyetlen gazdasági szereplő által sem figyelmen kívül hagyható komoly hatalmat akkumulál.

A verseny feltételeinek ellenőrzése során, a versenyszabályok alkalmazásakor a Bizottság és a tagállamok együttműködése folyamatos és szükségszerű. A Bizottság szinte minden jelentősebb eljárási cselekményt a tagállami hatóságokkal együtt végez, és a tagállam minden eljárási aktust, illetve döntést figyelemmel kísér.

Ahhoz, hogy a bizottság érdemben végezhesse gazdaság-ellenőrző tevékenységét, pontos információkra van szüksége.

Honnan szerzi, illetve hogyan jut információkhoz a Bizottság?

• a versenyszabályok megsértését sérelmező cégek bejelentései, panaszai alapján,
• a cégek információbiztosítása révén
• a Bizottság információt kérhet az adott cégtől
• a Bizottság helyszíni vizsgálatot tarthat, előre bejelentett módon és meglepetésszerűen
• a Bizottságnak joga van meghallgatásra behívni az illetékes cég képviselőjét.

Az Európai Bizottság gazdaság-ellenőrző tevékenysége során felügyeletet gyakorol a fúziókontroll, az állami vállalatok és az állami támogatások jogszerűsége felett is.

 

A költségvetés előkészítése

A költségvetés bevételi oldalán a Bizottság elsősorban azt ellenőrzi, hogy a Közösségek adószedőiként eljáró tagállamok megfelelő adószázalékokat fölszámítva járnak-e el, és megfelelően befizeti-e a beszedett jövedelmeket.

A kiadási oldalon az ellenőrzési szerepe sokkal szerteágazóbb és bonyolultabb, mivel a különböző gazdasági szférákban a különféle pénzalapok kezelésében eltérő jogosultsággal rendelkezik a Bizottság, és eltérő elvek érvényesülnek.

 

Külső képviselet

A Bizottság eme hatáskörét nevezhetnénk akár reprezentációs hatáskörnek, funkciónak is. A Bizottság a Közösséget képviseli a szerződések által kiemelten az ENSZ-ben, a GATT-ban, az Európa Tanácsban és az OECD-ben. Más nemzetközi szervezetekben is központi szerepet játszik a külgazdaság-politika meghatározásában, és feladata a társulási és kereskedelmi megállapodások megtárgyalása is.

Fontos azonban tudni, hogy a Bizottság képviseleti joggal léphet fel nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon, de fellépése nem eredményezheti a tagállamok képviseletének csorbulását.

Ezért a Bizottság

• vagy csak mint a tagállami küldöttségek között helyet foglaló, azokkal azonos szintű küldöttség vehet részt a tárgyalásokon,
• vagy - ha egyedül képviseli a tagállamokat a tárgyalásokon - előzőleg a Tanácsnak jóvá kell hagynia tárgyalási mandátumát. A tárgyalások során folyamatosan egyeztetni köteles a Tanács egyik speciális bizottságával, a 113-as Bizottsággal, a tárgyalások végeztével pedig a Bizottság által elfogadott eredmény csak akkor érvényes, ha azt a Tanács minősített többséggel elfogadja.
• Formailag az Európai Bizottság a gazdája az Európai Unió külképviseleti szerveinek és tárgyal az EU nevében harmadik országokkal társulási szerződésekről, valamint jelentős szerepet játszik a tervezett bővítések technikai előkészítésében. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az EU második pilléreként kormányközi alapon működő közös kül- és biztonságpolitika csak meglehetősen szűk mozgásteret szab a Bizottságnak. Így reprezentációs és külkapcsolatokkal kapcsolatos tevékenysége elsősorban nemzetközi kereskedelmi ügyekre korlátozódik.

 

Gyakorló feladat: Sorolja fel melyek az Európai Bizottság legfontosabb hatáskörei?

 

A Bizottság felépítése: a biztosi rendszer

Az Európai Bizottság fogalmi kerete kettős:

• egyrészt jelenti a 20 biztosból álló testületet, a "kormányt",
• másrészt a több mint 15 ezer főből álló apparátust.

A Bizottság első dimenziója: a biztosok.

A biztosok olyanok, mint a nemzeti kormányokban a miniszterek, amennyiben minden biztos rendelkezik egy bizonyos területtel, a felügyelete alá tarozó szakterülettel.

A bizottsági apparátus a kormányzati apparátushoz hasonló munkát végez.

Biztos csak a tagállamok állampolgára lehet és a jelenlegi rendszerben két biztosnál több nem származhat ugyanabból az országból. Nizza alapján a bővítés után minden tagállam csak egy biztost delegálhat majd a Bizottságba.

A biztos feladata kettős:

• egyrészt az általa vezetett tárca politikai felelőse, a bizottsági apparátus politikai vezetője,
• másrészt köztisztviselő.

A biztosok közösségi funkcionáriusok.

Nem államukat képviselik, hanem a Közösséget.

Nem államuktól, hanem a Közösségtől kapják a fizetésüket.

Nem fogadhatnak el utasításokat sem saját, sem más nemzeti kormánytól.

Kötelezettségeiket a Közösség általános érdekeit szem előtt tartva kell teljesíteniük.

Megbízatásuk 5 évre szól.

Mandátumuk lejártáig gyakorlatilag elmozdíthatatlanok, mert

• a delegáló tagállam nem hívhatja vissza,
• a Bizottság elnökének nincs joga leváltani,
• az Európai Parlament bizalmatlansági indítvány alapján csak az egész testülettől vonhatja meg a bizalmat, az egyes biztosok irányában ezt nem teheti meg.

Mindezek alapján valóban azt mondhatjuk, hogy a biztos hivatalba lépésétől fogva valóban független, a közösségi érdek megtestesítője. A delegáló tagállam csak a mandátum lejárta után fejezheti ki támogatását, avagy ellenérzését, amennyiben meghosszabítja a biztos megbízatását.

A biztos nemcsak szakmailag, hanem politikailag is felel a tárca ügyeiért. Érdekes módon a tárcák elosztása azonban nem a szakértelem, nem is politikai hovatartozás kérdése, hanem általában a biztost delegáló tagállam tekintélyének és befolyásának nagyságától függ, hogy melyik biztos milyen területeket kap meg felügyelete alá. A tárcák elosztása hosszú és gyakran éles vita közepette zajlik, ezért is terjedt el az a kifejezés, hogy a választás nem más, mint a " hosszú kések éjszakája". Az összehasonlítást a hitleri időszakkal és módszerrel nemcsak szerencsétlennek, túlzónak, de alapjában véve abszolút helytelennek véljük.

 A biztosok munkáját a kabinetek segítik.

A kabinetek tagjai

• részben a közösségi intézményekben,
• részben pedig a nemzeti adminisztrációkban dolgozó tisztviselők.

Annak érdekében, hogy a kabinet ne tisztán nemzeti minisztériumként funkcionáljon, legalább egy tagnak a biztos állampolgárságától eltérő tagállam állampolgárának kell lennie. Ebben is a közösségi érdek, a függetlenedés a tagállami érdektől alapelv tükröződik.

Egy biztosnak több kabinetje is van. A kabinetek egy-egy tárcára, főigazgatóságra, területre specializálódva segítik a biztos munkáját és készítik elő a bizottsági üléseket. A kabinetek élén a kabinetfőnökök állnak, akik a biztosok személyes alárendeltjei és a kabineten belüli, valamint a kabinetek közötti koordinációért egyaránt felelősek. Az Európai Bizottságban a kabinetek összlétszáma már meghaladta a 300-at.

Általános gyakorlat, hogy a "nagy államok" biztosai ellenőrzik az Európai Közösség számára kulcsfontosságú területeket, míg a "kisebb" tagállamok biztosainak meg kell elégedniük a marginálisabb jelentőségű területek feletti rendelkezéssel. Mivel a Bizottság jelenleg 20 biztosból áll, ebből eredően vannak biztosok, akikhez több terület is tartozik. Az Amszterdami Szerződés rendelkezése alapján a külkapcsolatok valamennyi aspektusát (így a bővítési kérdéseket is) egy bizottság ­alelnöki rangú biztos (Günter Verheugen) irányítja.

A Bizottság elnökének személyére a tagállamok kormányai tesznek javaslatot, de a jóváhagyás az Európai Parlament jogkörébe tartozik.

Az elnök pozíciója az Amszterdami Szerződéssel megerősödött azáltal, hogy

• részt vesz a biztosok kiválasztásában,
• hatáskört kapott az Unió politikai irányvonalának kidolgozásában, és
• növekedett a mozgástere a Bizottságon belül is a feladatok felosztásában.

Míg korábban a Bizottságot a tagállamok kormányainak közös egyetértésével nevezték ki, az Amszterdami Szerződés óta a biztosokat a tagállamok kormányai delegálják.

A "nagyok" (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország) 2-2 biztost, a többi tagállam, a "kicsik" 1-1 biztost delegálnak a Bizottságba. A biztosok mandátuma 5 évre szól.

A biztosok a kormányaiktól teljes körű felhatalmazással rendelkeznek,

• nem utasíthatók,
• kizárólag a Parlament gyakorolhat felettük ellenőrzést, illetve
• mondathatja le (kétharmados többséggel) a Bizottságot kollektívan.

A Parlament közvetlen politikai ellenőrző-felügyelő szerepe mutatkozik meg abban is, hogy a Bizottság tagjainak szóban vagy írásban választ kell adniuk a Parlament által feltett kérdésekre.

Az Európai Bizottság második dimenziója: a bizottsági apparátus.

A biztosok munkáját adminisztrációs és technikai Főigazgatóságok (Directorate General) látják el. Jelenleg 25 Főigazgatóság működik, melyek igazgatóságokra, illetve osztályokra tagozódnak, hasonlóan a nemzeti kormányok minisztériumaihoz.

A főigazgatóságok tevékenysége:

• a döntéselőkészítés és
• a döntések végrehajtásának megszervezése, felügyelete.

A főigazgatóságok és a biztosok tárcamegosztása nem teljesen esik egybe. Ezért van olyan biztos, aki alá több főigazgatóság is tartozik, vagy fordítva, van olyan főigazgatóság, amelyik több biztoshoz is tartozik. Az egyszerű eset, ha egy biztoshoz egy főigazgatóság kerül.

Az Európai Bizottság adminisztrációs hálózatához tartozik a főtitkárság is.

A főtitkár irányítása alatt működő főtitkárság feladata:

• a főigazgatóságok közötti koordináció,
• a biztosok tevékenységének előkészítése, megszervezése, technikai feltételek biztosítása.

A bizottsági apparátus harmadik csoportját az ún. speciális egységek alkotják.

Ennek a csoportnak a tagjai nem vesznek részt a bizottság döntéshozatali mechanizmusában.

Feladatuk: technikai, kisegítő jellegű.

A speciális egységekhez tartoznak:

• a jogi szolgálat,
• a szóvivői szolgálat,
• a fordítói szolgálat,
• a statisztikai hivatal,
• a biztonsági szolgálat.

A Bizottság az alkalmazottait pályázati rendszerben választja ki, többnyire szakértelmük, hozzáértésük alapján. A Bizottság működését eljárási szabályzat szabályozza, mely szerint a testületi felelősség elvének megtartása mellett az egyes hatáskörök az egyes biztosokhoz vannak delegálva.

A Bizottságnak több mint 15 ezer állandó alkalmazottja, és 5-6 ezer körüli más státuszú további munkatársa van. Az alkalmazottakat pályázati rendszerben választják ki. Bár az előmeneteli rendszer elvben csak az érdemeken alapul, azonban mindig figyelemmel vannak a nemzeti hovatartozás szerinti "méltányos egyensúly" fenntartására.

 

A Bizottság eljárási módjai.

Az Európai Bizottság működését eljárási szabályzata határozza meg.

Általában a javaslatok a főigazgatóságok alsóbb szintjein fogalmazódnak meg, a korábban kidolgozott közösségi politikák és iránymutatások alapján, majd a javaslat a hierarchiában felfelé haladva eljut a döntéshozó szintig, a biztosok testületéig.

A biztosok kollégiuma - jelenleg a 20 tagú bizottsági testület - hetente ülésezik, ülései nem nyilvánosak.

Döntéseit egyszerű többséggel, gyakorlatilag azonban mindig egyhangúlag vagy elsöprő többséggel hozza.

A bizottsági döntés mindig testületi döntés, döntés után egyéni véleményüket nem tarthatják fenn.

A döntés meghozatalakor a tárcáért felelős biztos véleménye mértékadó.

Az Európai Bizottság kollégiumában írásbeli eljárás során is születhetnek döntések. Ilyenkor a témáért felelős biztos körözteti a javaslatot, és ha meghatározott időn belül senki sem ellenzi a javaslatot, akkor az elfogadásra kerül, azaz megszületik a döntés. Ezt a formát a gyorsítás, az egyszerűsítés érdekében igen gyakran alkalmazzák, természetesen nem a politikailag jelentősebb kérdésekben.

Ugyancsak a bizottsági eljárás gyorsítását szolgálja az a forma, amikor a testületi hatáskört egyes biztosokhoz vagy biztoshoz delegálnak, akik a Bizottság nevében és a Bizottság felügyelete mellett gyakorolják hatáskörüket. A testületi felelősség elve ebben az esetben is fennmarad.

Az európai bizottság struktúrájába nem illeszthető kérdések esetén ideiglenes, ad hoc jellegű bizottságok felállításával törekednek a döntéshozatalt megvalósítani.

 

Tájékoztatásképpen ismertetjük a jelenleg kormányon lévő Európai Bizottság összetételét, jelezve azt is, hogy a biztos melyik tagállamot képviseli, és milyen tárca, szakterület tartozik a hatáskörébe.

Bővebb információért kattintson ide.

Egy kis kitekintés

A Bizottságról alkotott képhez hozzá tartozik még, hogy jól kirajzolódó trendként látható, miszerint az úgynevezett uniós szerződések (Maastricht, Amszterdam) által és óta folyamatosan bővül az Európai Parlament hatásköre, valamint, hogy a hivatalos politikai filozófiává vált szubszidiaritás gyakorlati értelmezése ("aprópénzre váltása") révén elsősorban a Bizottság intézkedési és kezdeményező hatásköre egyre jobban korlátok közé szorul. Ugyancsak érinti a Bizottságnak a jogalkotási-jogérvényesítési folyamatban betöltött (többféle) szerepét, hogy a Bíróság egyre dinamikusabbá váló "ítélkezési és jogértelmezési gyakorlata kezd jogfejlesztő, sőt egyes esetben indirekt jogalkotói természetűvé (is) válni, és ítéletei révén egyre jobban behatárolja, pontosítja a Bizottság mozgásterét.

 

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az Európai Bizottság a Közösség legnagyobb szerve, több mint 15 ezer fős apparátussal működik. A Bizottság szűkebb testülete a biztosok kollégiuma, amely ma 20 tagból áll, és ezt a szervezetet szokás a Közösség kormányaként emlegetni. A Bizottság azonban olyan kormány, amely saját végrehajtó apparátussal nem rendelkezik, a végrehajtás a tagállamok hatóságainak feladata. A Bizottság szupranacionális szerv, a közösségi érdek megtestesítője. A Bizottság tevékenységi köre rendkívül széles. Hatáskörei révén - kezdeményezés, jogalkotás, végrehajtás, gazdasági-ellenőrzés, költségvetés előkészítése, külképviselet - a Közösség életének meghatározója.

Irodalom:

1. Európa Kislexikon. Az Európai Unió és Magyarország. BKEVI Bp.1999.
2. Európai közjog és politika. Osiris/Századvég. Bp. 1995.
3. Európa A-tól Z-ig. Az Európai Integráció kézikönyve. Bp. 1997.
4. Navracsics Tibor: Európai belpolitika. Korona. Bp.1998.
5. Európai intézmények és a jogharmonizáció (szerk:Dr.Lomnici Zoltán Bp.1998.
6. Farkas Beáta - Várnai Ernő: Bevezetés az Európai Unió tanulmányozásába (JATEPress, Szeged, 1997.
7. Horváth Jenő: Az  európai integráció története napról napra, 1945 - 1995. Kronológia. Bp. 1997.
8. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés. Bp. 1998.
9. Kecskés László: EK - jog és jogharmonizáció. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Bp. 1999.
10. Kende Tamás - Valki László: Az Európai unió fontosabb intézményei. Európai Tükör. 1996.október
11. Szűcs Tamás - Kende Tamás: Maastricht árnyékában. Gondolatok az Európai unió 1996-os Kormányközi Konferenciájáról. Európai Tükör,1997.II.évf.6.sz.
12. Vida Krisztina: Az EU intézményei Amszterdam után. Európai Tükör. 1997. II.évf. 4. Sz.
13. Pataki István: Luxemburg után - a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt. Európai tükör. 1997.III.évf. 1.sz.
14. A parlamentek szerepe az Unió kibővítésében. Európai Szemle. 1998. 1.sz.