II. TANULÁSI EGYSÉG

A TANÁCS

 

Ebben a tanulási egységben Ön megismerkedik

• az Európai Unió legmagasabb szintű testületével, az Európai Tanáccsal,
• az Európai Unió legfőbb döntéshozó szervével, az Európai Unió Tanácsával.

A II. tanulási egység célja, hogy

 

• tisztázza a Tanács fogalmi keretét,
• megkülönböztesse és felismerje a más-más jelzővel ellátott tanácsok közötti különbségeket
• különbséget tudjon tenni az Európa Tanács, az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa között,
• megismertesse az Európai Unió Tanácsa funkcionális rétegződését,
• bemutassa a Tanács működési módját,
• felvázolja döntéshozatali mechanizmusát,
• hangsúlyozza a Tanács és az Unió fő szervei közötti kapcsolat jelentőségét.

 

Tartalom

1. A Tanács fogalmi keretének tisztázása
2. Az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa egymáshoz való viszonya
3. Az Európai Tanács kialakulásának körülményei
4. Az Európai Tanács jogköre és politikai szerepe
5. Az Európai Tanács tárgyalási technikái
6. A csúcstalálkozók menete
7. Az Európai Unió Tanácsának definíciója
8. Döntési eljárások és szavazási módok
9. Az Tanács Elnökségének feladatai
10. Az Európai Unió Tanácsának funkcionális és strukturális rétegződése
11. A COREPER intézménye
12. A Tanács munkáját segítő egységek

 

1. Az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa

Az Európai Uniónak ­névleg legalább is - két tanácsa van. E két intézmény esetében különösen indokolt az elnevezések tisztázásával kezdeni.  A Maastrichti Szerződés óta folyamatosan jelen lévő elnevezési félreértések miatt - egy 1994. február 16-án kiadott Memorandum próbálja meg a kérdést egyértelművé tenni.

Az Európai Tanács határozza meg a fő közösségi politikai irányvonalakat. Tagjai a tagállamok állam- és kormányfői, valamint az Európai Bizottság elnöke. Évente legalább kétszer ütésezik, mely üléseket "Európai Csúcs"-nak hívnak.

Az előbb említett Memorandum által (többek között) az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés óta a korábbi, azaz a Közösségekben működő Miniszterek Tanácsának elnevezése: az "Európai Unió Tanácsa". És ez utóbbi tanácsnál a hasonló elnevezésen túl még egy dolog nehezíti a tisztánlátást.

Az Európai Unió Tanácsa esetében valójában nem egy, hanem több tanácsról, - még pontosabban: - változatlan elnevezéssel, de változó összetétellel működő tanácsról van szó. Ugyanis az Európai Unió Tanácsa mindig a tagállamok azon (szak)minisztereiből áll, mely az adott napirend (tipikus esetben: jogalkotás) tárgyköre szerint illetékes: mezőgazdasági ügyekben a mezőgazdasági miniszterekből, egészségügyi tárgykör esetében az egészségügyi miniszterekből, ... és így tovább.

Sem az Európai Tanács, sem az Európai Unió Tanácsa, sem a további, szakminiszterekből álló tanácsok, sem a (ritkán ütésező) összevont tanácsok között nincs világos hatáskörmegosztás. Megoszlanak a vélemények a szakirodalomban néha már arról is, hogy az Európai Tanács a Tanács (A Tanács) legmagasabb szintjének tekintendő-e, vagy pedig különálló (önálló) intézményről van-e szó. (Az alapító-szerződések nem rendelkeznek erről a kérdésről.) Van olyan szerző, aki egyenesen kijelenti, hogy "szigorú értetemben véve, nincs is olyan fogalom, hogy a Tanács, ugyanis ennek a testületnek az összetétele a kérdéses témakörrel együtt változik"

.Áltatában, ahol egy uniós dokumentum, vagy egy szakirodalmi hivatkozás csak "Tanács"-ot ír - és nem mondja ki egyértelműen, hogy melyikről beszél - ott bizton lehet gondolni, hogy az Európai Unió Tanácsáról, a Közösség alapító okirataiban szereplő, kezdettől fogva létező intézményéről van szó. (Természetesen a szövegkörnyezetből is kiderül általában, hogy az írás szerzője melyik tanácsra gondol.)

És végül ,hogy a dolog még bonyolultabb legyen, az Európai Tanács természetesen nem azonos a strasbourgi székhelyű Európa Tanáccsal sem ( Council of Europe ), mely utóbbi az Európai Unión kívüli nemzetközi szervezet.

A továbbiakban nézzük meg a Közösség mindkét Tanácsát úgy, hogy egyszerre váljanak láthatóvá a közös vonások és a különbözőségek is.

 

Az Európai Tanács (European Council)

 



Az Európai Tanács határozza meg a fő közösségi politikai irányvonalakat, de jogszabályt nem alkot. Tagjai a tagállamok állam- és kormányfői, valamint az Európai Bizottság elnöke.

Nem véletlen az óvatos megfogalmazás: bár látszólag kézenfekvő lenne az Európai Tanácsot a Közösség "fő politikai centruma"-ként definiálni, azonban pontosan erről szól a vita, ez az egyik legérzékenyebb kérdés a közösségi intézményi struktúrában. Mint ahogyan a Bizottság (vagy az Európai Unió Tanácsa, vagy akár bármely közösségi intézmény) esetében, úgy itt is az Európai Parlament érzékenységéről van szó.

A klasszikus politológiai-nemzetközi intézményi kérdés áll a háttérben: hol helyezkedjen el a politikai döntéshozói centrum? A közvetlenül és az arányosság elvének figyelembe vételével megválasztott képviselők intézménye (az Európai Parlament), vagy a "tagállamok által delegált" és szűk körű testület (az Európai Unió Tanácsa, a Bizottság) legyen a centrum.

A Közösségre vonatkozóan a szakirodalomban "kooperatív föderalizmus"-nak is nevezett tanácsközpontú modellben, a Bizottság (és természetesen a többi közösségi intézmény) nemzetek feletti végrehajtói tevékenysége erősen korlátozva van (szemben a centrikus modellel.(Azonban az alkotott képhez hozzátartozik még, hogy jól kirajzolódó trendként látható, miszerint az úgynevezett uniós szerződések (Maastricht, Amszterdam) által és óta folyamatosan bővül az Európai Parlament hatásköre.)

Viszonylag fiatal intézményről van szó (ezzel is magyarázható, hogy általában ahol egy uniós dokumentum, vagy egy szakirodalmi hivatkozás csak 'tanács"-ot ír, és nem mondja ki egyértelműen, hogy melyikről beszél, ott bizton lehet gondolni, hogy nem e fiatal intézményről, hanem az Európai Unió Tanácsáról, a Közösség alapító okirataiban szereplő, kezdettől fogva létező intézményéről van szó):

Az Európai Tanács kifejezéssel az Európai Uniós tagállamok állam-és kormányfőinek rendszeres találkozóját jelölik.

1974. december 10-én a párizsi csúcstalálkozón kibocsátott kommünikében jelentették be a létrehozását, és 1975-ben ült először össze Dublinban március 10-11-én. Ezt megelőzően 1961 és1974 között már kialakult az európai csúcstalálkozók gyakorlata. Jogi elismerést az Egységes Európai okmány adott létezésének, hivatalos státuszát pedig az Európai Unióról szóló Szerződés mondta ki Maastrichtban. Ezért is szokták úgy emlegetni, hogy az Európai Tanács szokásjog alapján felállított szervezet, melyet 1974-ben alapítottak, de hivatalos státuszát csak a ratifikált Uniós Szerződés adhatta meg 1993-ban.

Az Európai Tanács évente legalább kétszer ülésezik, de általában egy évben három találkozóra kerül sor.

Az Európai Tanács ülésein

• a tagállamok állam- és kormányfői,
• az Európai Bizottság elnöke,
• a tagállamok külügyminiszterei és
• egy bizottsági tag (rendszerint a külügyekért felelős biztos) vesznek részt, azaz összesen 32 fő. A külügyminiszterek 1986. óta vesznek részt a csúcstalálkozókon.

Az Európai Tanács keretében az állam- és kormányfők együttesen határozzák meg az európai integráció fontossági sorrendjét és ütemezését, a Tanács maga pedig főszerepet játszik a politikai, gazdasági, szociális és külpolitikai iránymutatás és ösztönzés terén. Az Uniót alapító Maastrichti dokumentum szellemében azt mondhatjuk, hogy az Európai Tanács biztosítja az Unió számára a megfelelő lendületet a fejlődéshez, továbbá meghatározza annak általános politikai irányvonalát.

Az Európai Tanács jogköre, hogy dönt a

• szerződések és az intézmények reformjáról,
• a közösségi költségvetés finanszírozási kérdéseiben,
• az Unió bővítési folyamatának kérdéseiben,
• valamint az EU mint nemzetközi szereplő álláspontjáról.

Döntéseinek formája nem jogforrás, sőt még csak nem is döntés a fogalom EU-hivatalos nyelvében, hanem olyan nyilatkozat, amely később átesik a "szokásos"közösségi jogi procedúrán(azaz: a Bizottság javaslatot tesz, majd az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa szavaz a javaslatról), - és csak ezt követően jelenik meg közösségi jogszabály képében.

A soros elnöki tisztséget félévente más-más tagállam tölti be.

E tanácsot kezdettől fogva kritizálják amiatt, hogy "kilóg" a Közösség és az EU struktúrájából, intézményi koncepciójából egyaránt, mivel klasszikus kormányközi - "hagyományos" nemzetközi intézményi - megoldás, és emiatt gyengíti, gyengítheti az EU "nemzetek felett álló" egyedi természetét.

Elmondhatjuk tehát, hogy az Európai Tanács az Európai Unió legfőbb szerve.

A résztvevők alapján az Unió legmagasabb szintű testülete.

Tevékenysége az Unió mindhárom pillérére kiterjed.

 Szigorúan jogi szempontból nézve nem Európai Közösségi intézmény, következésképpen nincs alárendelve azoknak az alkotmányos fékeknek és ellensúlyoknak, amelyek a Közösséget kötik.

 



 

Az Európai Tanács politikai szerepe rendkívül nagy, ez a testületre háruló feladatok jelentőségéből is adódik, hiszen az Unió fő irányvonalát, az általános politikai irányelveket neki kell meghatároznia, valamint köteles biztosítani az Unió számára a fejlődéshez szükséges ösztönző erőket. A szervezet tevékenységformái, tárgyalási technikái és problémakezelési készségei szélesek, változatosak és a feladattól függően rugalmasan alakíthatók.

Az Európai Tanács gyakran kényszerül arra, hogy a Közösség legfőbb döntéshozó szerveként, valamint fellebbviteli fórumként járjon el azokban az ügyekben, amelyek azért kerülnek a napirendjére, mert az alsóbb szinteken megoldhatatlanok voltak. Ezeknek ez ügyeknek a többségét azért nem sikerül már az alsóbb szinteken megoldani, mert a döntések nulla végösszegű eredményt hoznak, vagyis az egyes felek haszna csak más felek kárára érhető el. Ez pedig a tárgyalási pozíciók ellehetetlenüléséhez, esetenként döntésképtelenséghez vezethet. Az állam-és kormányfők azért alkalmasabbak a megosztó problémák kezelésére, mint a nagykövetek vagy a miniszterek, mert nagyobb a politikai legitimációjuk a szükséges engedmények megtételére, és mert nagyobb lehet az áttekintésük az egymással alkudozó államok viszonyrendszerének egészéről. A tárgyalási metódusok közül érdemes kiemelni a package-deal vagy linkage technikákat. A package-deal technika alkalmazása esetén a tárgyaló felek az összefüggő kérdések kosarakba helyezésével próbálnak tárgyalási csomagokat kialakítani és kompromisszumra jutni a kosár egészét illetően, míg a linkage technika esetén az össze nem tartozó ügyek összekapcsolásával kísérelnek meg átfogó politikai kompromisszumot elérni. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy az állam-vagy kormányfők közötti rendszeres, személyes találkozó és véleménycsere alkalmasabb olyan viták megoldására, amelyeket a zöld asztal mellett - tárgyalóasztal - nehezebben lehetne megnyugtatóan rendezni. Hiszen közismert, hogy az Európai Tanács ülései alkalmasak a személyes, közvetlen hangulatú, akár csak kétoldalú megbeszélésekre, meghitt találkozókra, a fehér asztal melletti tárgyalásokra.

Az Európai Tanács üléseinek napirendje a következő:

A találkozó ebéddel kezdődik, melyet plenáris ülés, közös vacsora, majd a kandalló melletti politikai beszélgetés követ, amelyen csak az állam- és kormányfők vehetnek részt. Ezzel párhuzamosan a tanácskozáson résztvevő külügyminiszterek már a zárónyilatkozatot szerkesztik. A második napot a kétoldalú tárgyalásokra alkalmat adó reggeli nyitja meg, amelyet plenáris ülés követ, majd a közös ebéd következik. Ebéd után még mód nyílik a zárónyilatkozat utolsó stilizálására, amelyet követően sor kerül a kora délutáni sajtótájékoztató megrendezésére és a zárónyilatkozat kiadására. Érdekességként jegyezzük meg, hogy mivel a tárgyalásokról nem készítenek jegyzőkönyvet, előfordul, hogy a tagállamok képviselői már a sajtótájékoztatón eltérően értelmezik a tárgyalásokat és az esetleg elért eredményeket, a megállapodást.

Az Európai Tanács ülései a soros elnökség utolsó hónapjában lezajló csúcstalálkozók. A tárgyalandó napirendeket a csúcstalálkozó előtt két héttel a külügyminiszterek ülésén véglegesítik .A Tanács ülésein a résztvevők száma a korábban jelzett módon meghatározott, szűk körű. A biztonsági intézkedések és eljárások a politikai jelentőséghez mérten rendkívüliek, a média közvetítő, informáló szerepe kiemelten magas.

Az ülések előkészítése nagyrészt a soros elnökség feladata, amit elsősorban a csúcstalálkozót megelőző kétoldalú megbeszélésekkel old meg. Az előkészítésben részt vesz a COREPER, az EPC Politikai Bizottsága, az ANTICI-csoport, a Tanács Titkársága és természetesen a nemzeti kormányok bürokráciája. Az Európai Tanács üléseinek politikai jelentőségét és szerepét jelzi az is, hogy a Közösségben egyik csúcstalálkozótól a másikig mérik az időt. Ugyanez mondható el az előkészületekről is, hiszen e két napos rendezvényt majd féléves előkészítő munka előzi meg.

Végül egy igen érdekes és a mostani "ausztriai ügy" kapcsán aktuális feladatköre az Európai Tanácsnak, hogy fellép válsághelyzetben, és megoldásokat dolgoz ki a tagállamok közötti nézeteltérések esetén, a Közösség intézményei közötti feszültség esetén pedig eljár annak rendezése érdekében.

Összefoglalva: az Európai Tanács a politikai motorja és részben végrehajtó szerve a Közösségnek, a legmagasabb szintű döntéshozó testülete az Európai Uniónak.

Az Európai Tanács nem azonos az Európai Unió Tanácsával, melyen a tagállamok aktuális miniszterei üléseznek, és amely az Európai Parlamenttel együtt fogadja el a törvényeket.

Az Európai Unió Tanácsa nem azonos az Európa Tanáccsal sem, amely az Európai Unión kívüli szervezet, és oktatással, kultúrával és az emberi jogok védelmével foglalkozik.

Az állam- és kormányfők együttesen határozzák meg az európai integráció fontossági sorrendjét és ütemezését.

Az Európai Tanács főszerepet játszik a politikai, gazdasági, szociális és külpolitikai iránymutatás és ösztönzés terén.

Fontos érdekegyeztető, koordináló tevékenységet folytat, a tagállamok közötti nézetkülönbségek esetén keresi a kompromisszumos megoldásokat, törekszik a válsághelyzetek feloldására ill. kezelésére, szükség esetén bíráskodik, fellebbviteli fórumként működik az Európai Unió intézményei között.

Az Európai Tanács döntéseinek politikai súlya jelentős, mivel a tagállamok akaratát fejezik ki, de jogi értékük nincsen. Ezek a döntések csak akkor válnak jogszabállyá, ha előbb átesnek a szokásos közösségi jogi procedúrán, tehát az Európai Bizottság javaslatot tesz, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa együtt szavaz, azaz a döntés megszületik.

Az Európai Tanács tevékenysége során folyamatos kapcsolatot tart fenn az Unió intézményeivel. Minden Európai Tanács ülés, azaz csúcstalálkozó az Európai Parlament elnökének nyilatkozatával kezdődik. Az Európai Tanács ülésein részt vesz az Európai Bizottság elnöke, valamint a külügyekért felelős biztos. A csúcstalálkozók végén az Európai Tanács összegzést készít, számvetést ad az Európai Bizottság számára. Az Európai Tanács kétnapos találkozóját az Európai Unió Tanácsa, a Miniszterek Tanácsa készíti elő. Az állam-és kormányfők által megfogalmazott iránymutatásokat a miniszterek konkrét cselekvési programokká fejlesztik, törvényjavaslatokká alakítják, majd szavazzák meg. Az elnökség minden Európai Tanács ülés végén közzéteszi az " Európai csúcs konklúziói" című kiadványt.

Az Európai Tanács elnöki tisztsége körbejár a tagországok között.

 

Az Európai Unió Tanácsa (Council of the Union)

Ha lehet egyáltalán így fogalmazni, akkor az előbb bemutatott Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa közötti különbségtétel úgy fogalmazható meg, hogy ez utóbbi tevékenysége kevésbé tisztán politikai, hanem inkább az egyes szakterületekhez ("tárcákhoz") kapcsolódó ágazati, illetve funkcionális szaktevékenység. (Természetesen ez távolról sem jelenti azt, hogy nem politikai testület is egyben.)

Ami a legfontosabb: a Tanács jogalkotási tevékenysége jellemzi leginkább e testület

karaktervonását, mivel a Tanács a Közösség fő jogalkotó intézménye, direktívákat (irányelveket), rendeleteket és határozatokat (a Közösség legfontosabb másodlagos jogforrásai) alkot.

A Tanácsnak azonban nincs joga jogalkotási eljárást kezdeményezni.

Még élesebben fogalmazva: ha a Bizottság nem terjeszt a Tanács elé egy adott ügyben jogszabály-tervezetet, akkor a Tanácsnak nincs miről dönteni, nem születik meg a jogszabály. Kérheti ugyan erre a Tanács, de a Bizottság jogi értelemben nem köteles ennek eleget tenni. Egyébként pedig a Tanács gyakran informális módszerekkel és formális határozatokkal próbálja a Bizottságot előterjesztés megtételére "rábírni". (Ez a Bizottság sokat kritizált kiváltsága, melyet ahol csak tehet "meg is bosszulnak" rajta...)

Az 1999. május 1-jén hatályba lépett Amszterdami Szerződés növelte az Európai Unió Tanácsának hatás- és felelősségi körét mindazokon a területeken, amelyek a korábbi kormányközi fennhatóság alól közösségi fennhatóság alá kerültek (ilyen például a belső határok ellenőrzésének megszüntetése, egyben a külső határok megerősítése, a nemzetközi bűnözés és drogkereskedelem elleni küzdelem, bevándorlási politika).

Bár a Tanács nincs alávetve a Parlament irányításának, azonban mégis jelentős tartalmi és formai kötöttségek mellett látja el a feladatát. A Tanácsnak a döntései előtt jó néhány tárggyal kapcsolatban konzultálnia kell a Parlamenttel, ki kell kérnie a véleményét, és köteles azt fontolóra venni - bár a végrehajtás tekintetében nem kötelező követnie. A Parlament évente háromszor készít jelentést a Tanács tevékenységéről, a Tanács soros elnökének pedig beszédet kell tartania a Tanács előző hat hónapjáról, valamint a tervbe vett tevékenységéről. A beszédről a képviselők általános vitában mondják el a véleményüket.

Nemzetközi szintéren a Tanács főtitkára új funkciót tölt be: ő a közös kül- és biztonságpolitika fő képviselője az EU-n kívül.

Mint ahogyan már jeleztük, a Tanács mindenkori összetétele változó: változatlan elnevezéssel, de változó összetétellel működő tanácsról van szó, hiszen mindig a tagállamok azon (szak)minisztereiből áll, mely az adott napirend (tipikus esetben jogalkotás) tárgyköre szerint illetékes.

A Tanács évente körülbelül száz hivatalos ülést tart, melyek során

• rendeleteket,
• irányelveket,
• határozatokat,
• ajánlásokat vagy
• véleményeket fogad el.

 A Tanács döntési eljárásai :

A Tanács

• egyszerű többséggel,
• minősített többséggel vagy
• egyhangúan dönt.

Az ügyek döntő többségében - a Közösség alapító okiratainak rendelkezései szerint - minősített többséggel dönt (pl. mezőgazdaság, halászat, egységes belső piac, környezetvédelem, szállítás).

A "nagyok", a nagyobb országok több szavazattal rendelkeznek, mint a "kicsik".

Az Európai Unió Tanácsában a tagállamok szavazatszáma a következő:

Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Olaszország l0-10 szavazattal, Spanyolország 8 szavazattal,

Belgium, Görögország, Hollandia és Portugália 5-5 szavazattal,

Ausztria és Svédország 4-4 szavazattal,

Dánia, Finnország és Írország 3-3 szavazattal,

végül Luxemburg 2 szavazattal rendelkezik.

Összesen tehát: 87

A minősített többséghez legalább 62 támogató szavazat szükséges. További megkötés, hogy ha nem a Bizottság a szavazásra kerülő javaslat előterjesztője, akkor a 62 szavazatnak legalább 10 tagországot kell reprezentálnia.

Valójában a szavazati arányoktól (majdnem) függetlenül, a Tanács a döntési eljárása során arra törekszik, hogy minél nagyobb arányú, lehetőleg egyhangú támogatást kapjon egy-egy döntése: Ezt a "késztetést" erősíti még az úgynevezett "luxemburgi kompromisszum": francia nyomásra egy kompromisszumos szavazási - valójában inkább nem-szavazási - formát fogadtak el 1966-ban. E szerint, ha az adott döntés a többségi döntési körbe tartozik, de ez a döntés súlyosan érintené valamely tagállam alapvető nemzeti érdekeit, akkor e tagállam kérheti, hogy a kérdést ne tűzzék szavazásra, hanem addig tárgyalják, amíg nem sikerül megállapodásra jutni.

Az Amszterdami Szerződés pedig (a "szorosabb együttműködésről szóló rendelkezések" című, más néven "flexibilitási" fejezettel összefüggésben) már az alaprendelkezések közé iktatta, hogy bár a közös akciókat és azok végrehajtására szolgáló lépéseket csak minősített többséggel tehet meghozni, de bármely tagállam fontos nemzeti érdekeire való hivatkozással megakadályozhatja a döntést (vétó). Ebben az esetben az ügyet a Tanács elé kell terjeszteni, és ott a döntéshozatal már csak egyhangúsággal történhet. A nemzeti érdekre való ilyetén hivatkozás lehetősége tehát nem más, mint közvetett módon a "luxemburgi kompromisszum" beemelése az Alapszerződésbe. 

Az Európai Únió Tanácsa szavazatainak újrasúlyozása
Ország	Szavazati súly		Lakosság (millió fő)
	Régi	Új
Németország	10	29	82
Nagy Britannia	10	29	59,2
Franciaország	10	29	58,9
Olaszország	10	29	57,6
Spanyolország	8	27	39,3
Hollandia	5	13	15,7
Görögország	5	12	10,5
Belgium	5	12	10,2
Portugália	5	12	9,9
Svédország	4	10	8,8
Ausztria	4	10	8
Dánia	3	7	5,3
Finnország	3	7	5,1
Írország	3	7	3,7
Luxemburg	2	4	0,4
Összesen:	87	237	374,6

 

A tagjelölt országokat megillető szavazati súlyok és lakosságuk
Ország	Szavazati súly	Lakosság (millió fő)
Lengyelország	27	38,7
Románia	14	22,5
Csehország	12	10,3
Magyarország	12	10,1
Bulgária	10	8,2
Szlovákia	7	5,4
Litvánia	4	3,7
Lettország	4	2,4
Szlovénia	4	2
Észtország	4	1,4
Ciprus	4	0,8
Málta	3	0,4

A Tanács tagjainak egyhangú szavazata szükséges ahhoz, hogy a törvényjavaslatot a Bizottság beleegyezése nélkül lehessen módosítani. A Tanács mindig arra törekszik, hogy megtalálja a legszélesebb egyetértést, mielőtt dönt.

A Tanács a kormányok képviseletével megbízott miniszterekből áll. A Tanács tagjai tehát politikai felelősséggel tartoznak nemzeti parlamentjeiknek és a közvéleménynek.

A Parlament határozatával szemben a Tanács csak egyhangúan hozhat döntést. Így tehát, az úgynevezett együttműködési eljárás intézményével a Parlament megszerzett egy igen fontos lehetőséget bizonyos döntések megakadályozására, különösen, ha még meg is tud nyerni magának egy tagállamot a döntés meghozatalakor.

A soros elnöki tisztséget az Európai Unió Tanácsában félévente más-más tagállam tölti be. Az elnökséget viselő állam adja a Tanács, a COREPER, a szakbizottságok és az EPC Tanács elnökét is. A féléves váltás előre meghatározott rendben körbejár a tagországok között.

2002. Spanyolország, Dánia,

2003. Görögország, Olaszország,

2004. Írország, Hollandia,

2005. Luxemburg, Anglia,

2006. Ausztria, Németország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét.

 

A Tanács elnöksége

• szervezi és vezeti az üléseket,
• kompromisszumokat dolgoz ki és
• ügyel a döntési folyamat egységére és folytonosságára.

Az elnök

• hívja össze a Tanácsot,
• elnököl az üléseken,
• ő szólít fel szavazásra és
• írja alá az elfogadott aktusokat.

Az elnök képviseli a Tanácsot külállamokkal és az egyéb közösségi intézményekkel szemben, tárgyalás útján konszenzus építésével megkísérli a legnehezebb kérdésekben a mindenki számára megfelelő döntés elfogadását, és széles körben közvetít a tagállamok között felmerülő vitákban.

A soros elnök funkciója presztizsadó, mivel a politikai kompromisszumok megszületése az ő tevékenységétől, azaz munkája hatékonyságától függ. Az elnök személye rendkívül fontos lehet az egyes vitákban, hiszen meghatározhatja a prioritásokat, befolyásolja a napirendet, a viták menetét és nem utolsósorban végeredményét. A soros elnök akarata ellenére döntést hozni a Tanácsban szinte lehetetlen. A soros elnök munkáját segíti egy három ill. négytagú intézmény felállítása és működtetése, az pedig a trojka ill. a csetvjorka.

A trojka a Tanács

• leköszönt,
• soros és
• következő elnökének együttműködő szerve, mely az állandóságot, a kontinuitást és a szakmai hatékonyságot hivatott szolgálni az Európai Unió vezetésében.

Az utóbbi időben a trojka szerepét a csetvjorka vette át, azaz az Európai Bizottság egy képviselőjének részvételével  kibővített  négy tagú testület.

 Az Európai Unió Tanácsát szokás egy többszintű, funkcionálisan és strukturálisan rétegzett tanácsként is ábrázolni. Ebben a többszintű modellben a legmagasabban, a csúcson az Európai Tanács áll, majd az Általános Ügyek Tanácsa, azaz a Külügyminiszterek Tanácsa, ezt követik a Szektorális Tanácsok, és végül az összevont Tanácsok, a jumbok.

 Az Európai Unió Tanácsa

Európai Tanács

Külügyminiszterek Tanácsa

Szektorális Tanácsok

Összevont Tanácsok

 

Továbbra is vitatott kérdés, hogy az Európai Tanács  az Unió Tanácsának része, mégpedig legmagasabb szintű szerve, avagy egy önálló, mindenek felett álló intézmény.

Az Európai Unió Tanácsa, amelyet a Miniszterek tanácsa elnevezéssel is szoktak illetni,jogilag egyetlen intézmény.

Gyakorlatilag azonban témáról témára eltérő összetételben ülésező döntéshozatali testületek, amelyeket valójában a közös néven és az eljárási szabályokon kívül semmi sem köt össze.

A Miniszterek Tanácsa a következő főbb tanácsokból áll:

• Általános Ügyek Tanácsa
• Mezőgazdasági Tanács
• Pénzügyminiszterek Tanácsa (Ecofin)
• Belső Piaci Tanács
• Költségvetési Tanács
• Környezetvédelmi Tanács
• Kutatási Tanács
• Ipari Tanács
• Közlekedési Tanács
• Szociális Ügyek Tanácsa
• Halászati Tanács
• Energiaügyi Tanács
• Oktatási Tanács
• Telekommunikációs Tanács
• Fogyasztói Ügyek Tanácsa
• Egészségügyi Tanács
• Kulturális Tanács
• Katasztrófavédelmi Tanács
• Turisztikai Tanács
• Kereskedelmi Tanács
• Bel- és Igazságügyi Tanács

A Miniszterek Tanácsa kormányközi intézményként jött létre. Kezdettől fogva fő feladata volt az Európai Közösségen belüli döntéshozatal, amelyen keresztül a tagállamok fenn tudták tartani ellenőrzési jogaikat a közösségi ügyek intézése felett. Így jutott kifejezésre a tagállami, nemzeti érdek a Tanácsban, és a közösségi, szaupranacionális érdek a Bizottságban. Sokáig élt és működött az az elv, hogy a Bizottság javasol, a Tanács dönt. Napjainkra ez a felállás oly módon módosult, hogy ma már a Tanács nem tekinthető egyedüli döntéshozatali szervnek, jogosítványainak egy részét csak az Európai Parlamenttel együttműködve gyakorolhatja. De továbbra is változatlan az a tény, hogy az Európai Unió elsődleges döntéshozatali intézménye a Tanács.

A fent felsorolt Tanácsok közül ki kell emelni az Általános Ügyek Tanácsát. A havonta ülésező ÁÜT nemcsak az ülések gyakorisága miatt érdemel szót. Az ÁÜT a tagállamok külügyminisztereiből álló testület. Súlyát és szerepét jelzi, hogy politikai ügyek esetén gyakorlatilag az Európai Tanács helyetteseként működik.

Az ÁÜT munkájában

• a külügyminiszterek mellett
• az Európai Bizottság elnöke és
• az Európai Bizottság  alelnöke vesznek részt.

Az ÁÜT feladatköre, hogy a többi Miniszterek Tanácsa "feletteseként" is működjön, amikor tagjai a közösségi döntéshozatal politikailag érzékenyebb témáit tárgyalják és hoznak döntést ezekben a kérdésekben.

Az ÁÜT tárgyalja azokat az ügyeket is, amelyek

• több Tanács hatáskörébe is tartoznak,
• egy Tanácshoz sem rendelhetők , ill. amikor
• nem sikerül egyetértéssel döntést hozni a témáért felelős szaktanácsban.

Ezek alapján az ÁÜT egyik legfontosabb funkciója a nemzeti érdekek egyeztetése.

 

Az Európai Unió Tanácsa munkáját segítő testületek:

 

1.      A COREPER

A COREPER az Állandó Képviselők Tanácsának intézménye, azaz az EU-hoz delegált nagyköveteket és azok helyetteseit fogja össze. A kezdeti reprezentatív funkció fokozatosan bővült, kiterjedt a közösségi döntéshozatalban való aktív részvételre, és gyakorlatilag napjainkra a COREPER a Tanács "elődöntő" fórumává, az előzetes döntés megalkotójává vált. Az Állandó Képviselők Bizottsága nem csupán technikailag, de tartalmilag, azaz érdemben készíti elő a Tanács aktuális döntéseit. A bizottság két szinten működik.

• a COREPER I.: az állandó képviseletek vezetőinek helyettesei
• a COREPER II.: az állandó képviseletek vezetői, a nagykövetek.

Míg az I.bizottság a szektorális tanácsok elé kerülő döntések ekőkészítésében, az előzetes döntések meghozatalában vesznek részt,

Addig a II. bizottság az Általános Ügyek Tanácsa és az Ecofin elé kerülő, tehát politikailag jelentős és érzékeny ügyek tárgyalását bonyolítja le.

Mindkét bizottságban már az előterjesztés mikéntjével osztályozzák az ügyeket, amennyiben ha

• a COREPER " A " napirendi ügyként terjeszti a Tanács elé az anyagot, automatikus jóváhagyásra alkalmasnak minősíti azt,
• a COREPER " B " napirendi ügyként terjeszti a Tanács elé az anyagot, akkor a határozathozatalhoz még további egyeztetést tart szükségesnek a tagállamok között.

A COREPER-nek joga van befagyasztani, felfüggeszteni ügyeket, vagy visszautalni a munkacsoportokhoz további kidolgozásra, átdolgozásra.

A megnövekedett munka jelentősége és mennyisége miatt mindkét bizottság tevékenysége folyamatos. Hetente üléseznek, titkosan, zárt ajtók mellett, kényesen ügyelve arra, hogy semmilyen információ ne szivárogjon ki idő előtt illetve ne befolyásolja, akadályozza a tárgyalások további menetét.

A COREPER-hez hasonló szerkezetű és működési logikájú, de annál sokkal specializáltabb ügyelőkészítő testület a

2. Mezőgazdasági Speciális Bizottság.

Szerepe: a közösségi politikák közül a kiemelt fontosságú mezőgazdasági ügyek döntéselőkészítésében való részvétel.

Tagjai:

• a tagállamok agrárminisztériumainak főtisztviselői és az
• állandó képviseletek mezőgazdasággal foglalkozó tagjai.

 

3. A Tanács állandó bizottságai

A szakirodalomban állandó bizottságnak vagy munkacsoportnak nevezett testületek a Tanács döntéselőkészítő tevékenységében fontos szerepet játszanak. Tagjai a tagállamok által delegált minisztériumi tisztviselők, tehát nem politikusok, hanem szakemberek, szakbürokraták.. A konfliktusfeloldás, a konszenzuskeresés már itt az alsóbb szinten elkezdődik, s folytatódik a COREPER-ben, majd végül a Tanácsi döntésben testesül meg.

Az állandó bizottságok közül említést érdemel a 113-as bizottság, amely elsősorban kereskedelempolitikai kérdésekkel foglalkozik, illetve az Európai Bizottság ellenőrző szerveként működik, annak nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon való közvetlen fellépései alkalmával. A Foglalkoztatási állandó bizottság nem a tárgyalt napirendek tartalma, hanem sokkal inkább összetétele miatt említésre méltó. Míg az állandó bizottságokban a szakbürokrácia tevékenykedik, addig ebben a bizottságban politikusok, mégpedig a foglalkoztatáspolitikában hatáskörrel rendelkező miniszterek, akikkel együtt lépnek fel a tagállamok érdekképviseleti szerveinek képviselői is.

4. Tanácsadó bizottságok

Ezen bizottságok legfőbb jellemzője, hogy nem csupán a Tanács munkáját segítik, hanem szükség esetén az Európai Bizottságot is tanáccsal látják el. Miután egyértelműen szakmai tanácsadásról van szó, a bizottságokban nem politikusok, hanem szakemberek vesznek részt. A bizottságok témák köré szerveződnek, melyek közül a legjelentősebb a Gazdasági és Pénzügyi Unióval foglalkozó Pénzügyi bizottság.

5. Egyéb bizottságok és munkacsoportok

Mint minden szervezet, így a Tanács is jogosult arra, hogy ideiglenes jelleggel, konkrét célra illetve feladatra irányuló, ad hoc jellegű bizottságokat, munkacsoportokat állítson fel. Ezek száma folyamatosan változó, az ügyek mennyiségétől és tartalmától függően. Jelenleg mintegy 300-ra tehető a Tanács munkáját segítő állandó és eseti bizottságok, munkacsoportok száma.

6. Titkárság

A Titkárság a Tanács adminisztratív tevékenységének irányítója. Feladatát hét főigazgatóságban végzi, melyek nem a szakpolitikákhoz kötődően épülnek fel, hanem kizárólag az adminisztrációs munka jellegétől függően. A Titkárság személyzete csak köztisztviselőkből áll, akiknek jelentős hányada tolmács, fordító és fogalmazó.

 

Összefoglalás és kitekintés: reformfolyamatok az Európai Unió Tanácsában:

A Közösség tanács-központú szervezeti modelljének egyik erőssége a majdnem folyamatos ülésezés, a soros elnöki intézmény bevezetése. Gyakorta több tanácsülés is folyik egymással párhuzamosan, és "így egymással összekapcsolódó kérdések sokoldalú megvitatására nyílik lehetőség.

A reformok tétje a Tanácsban nem más, mint az arányos(abb) képviselet. A nagyobb országok szemszögéből fogalmazva: a tét az, hagy elveszíthetik az erősebb szerepből eredő döntési fölényt.

A jelenlegi rendszerben a kisebb országok a nagyokhoz képest "felülreprezentáltak", azaz a lakosságuk arányához képest a nagyoknak relatív kisebb, a kis országoknak relatív nagyobb súlyuk van a Tanácsban. Ez a szabály tudatosan, a szolidaritás alapelve jegyében alakult ki, és addig viszonylag jól is működött, amíg a nagyobb és a kisebb országok aránya nagyjából kiegyenlített volt. Azonban amikor a Közösség 12 tagállamra bővült (1986.), a minősített többség (a súlyozott szavazatok 71 %-a) már csak az összlakosság 63%-át tudta képviselni, a 15 tagállamra való bővüléssel (1995.) pedig ez a képviseleti arány már 58%-ra süllyedt. Tehát ha a szavazati rendszer változatlan formában maradna, akkor már akár egy taggal való további bővülés is azt eredményezhetné, hogy egy adott többségi szavazás mögött nem áll az EU összlakosság legalább 50%-a.

A Nizzai Szerződés megpróbálja kiküszöbölni azt a veszélyt, hogy a közel 30 tagúra bővülő Európai Unióban rendkívül nehéz lesz egyhangú döntéseket hozni, és így az Unió könnyen "megbénulna", nem lenne képes a cselekvésre. Ezért a nizzai reform csökkenti azon kérdéskörök számát, amelyek esetében a tagállamok megvétózhatják a döntést. 2005. január 1-től megváltozik a szavazatok súlyozása is. A jövőben a minősített többség eléréséhez a következőknek kell teljesülniük:

• egy döntés bizonyos számú szavazatot megkap,
• a döntést a tagállamok többsége elfogadja.

Ezen felül a tagállamok kérhetik annak ellenőrzését, hogy a leadott szavazatok az Unió lakosságának legalább 62%-át képviselik-e, és amennyiben ez az arány 62% alatt marad, a döntés semmisnek tekintendő.

 

Gyakorló feladat: Melyek az Állandó Képviselők Bizottságának fő feladatai?

Irodalom:

1.  Európa Kislexikon. Az Európai Unió és Magyarország. BKEVI Bp.1999.
2. Európai közjog és politika. Osiris/Századvég. Bp. 1995.
3. Európa A-tól Z-ig. Az Európai Integráció kézikönyve. Bp. 1997.
4. Navracsics Tibor: Európai belpolitika. Korona. Bp.1998.
5. Európai intézmények és a jogharmonizáció (szerk:Dr.Lomnici Zoltán Bp.1998.
6. Farkas Beáta - Várnai Ernő: Bevezetés az Európai Unió tanulmányozásába (JATEPress, Szeged, 1997.
7. Horváth Jenő: Az  európai integráció története napról napra, 1945 - 1995. Kronológia. Bp. 1997.
8. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés. Bp. 1998.
9. Kecskés László: EK - jog és jogharmonizáció. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Bp. 1999.
10. Kende Tamás - Valki László: Az Európai unió fontosabb intézményei. Európai Tükör. 1996.október
11. Szűcs Tamás - Kende Tamás: Maastricht árnyékában. Gondolatok az Európai unió 1996-os Kormányközi Konferenciájáról. Európai Tükör,1997.II.évf.6.sz.
12. Vida Krisztina: Az EU intézményei Amszterdam után. Európai Tükör. 1997. II.évf. 4. Sz.
13. Pataki István: Luxemburg után - a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt. Európai tükör. 1997.III.évf. 1.sz.
14. A parlamentek szerepe az Unió kibővítésében. Európai Szemle. 1998. 1.sz.