IV. Tanulási egység

    1. Letelepedés szabadságáról általában
    2. A nemzeti elbánás elve
    3. A jogi személyek létrejöttére vonatkozó szabályok
    1.  A társasági jog harmonizációja
    2. Az ezzel kapcsolatos irányelvek bemutatása
    3. A közösségi versenyjog fontosabb szabályainak ismertetése
    4. A verseny jogi jogforrások jellemzői
    5. A kartellekkel kapcsolatos szabályozás
    6. A gazdasági erőfölény fogalma

      7.  

    A letelepedés szabadsága

      A személyek szabad áramlásának elvénél már említettem, hogy ez az elv két nagy részből tevődik össze.

      Egyrészt a személyek alatt nem csak a munkavállaló fogalmát kell érteni,

      hanem ide tartoznak azok a természetes személyek is, akik tevékenységüket nem munkaviszony keretében, hanem egyéni vállalkozóként, szabad foglalkozásúként űzik.

      Nem felejtkezhetünk azonban el a személyek másik nagy köréről a jogi személy kategóriájáról sem.

    Gyakorló feladat: Elevenítse fel ismereteit: kikre vonatkozik a közösségi jog személyi hatálya?

      A letelepedés szabadsága esetében - munkavállaló szabad áramlásával ellentétesen - arról van szó, hogy az egyik tagállam polgára egy másik tagállamban telepedik le.

      Itt a letelepedést úgy kell érteni, hogy ebben a tagállamban valamilyen vállalkozást kíván folytatni.

      Ezt egyrészt lehet egyéni vállalkozás címén, vagy valamilyen vállalkozás, például: ügynökség, vagy leányvállalat keretén belül.

      A letelepedés szabadsága alatt önálló kereskedelmi, szolgáltató tevékenység megkezdése és gyakorlása értendő.

      A fő elv tehát az, hogy mindig az állampolgárságtól, vagy a cég honosságától eltérő államban kíván önálló tevékenységet folytatni, illetve leányvállalatot alapítani, irányítani.

       

    Nemzeti elbánás elve

      Nagyon lényeges eltérés a munkavállaló szabad áramlásával kapcsolatos elvvel szemben, hogy ezt a szabadságot nem lehet korlátlanul gyakorolni, itt mindig a nemzeti elbánás elve dominál.

      Ez azt jelenti, hogy nem a teljes diszkrimináció megszűntetésére törekednek, hanem az adott tagállamban a saját polgáraira illetve, gazdasági társaságaira vonatkozó nemzeti szabályoknak kell érvényesülniük.

      Az Amszterdami Szerződés megfogalmazása szerint:” A letelepedés szabadsága magában foglalja a vállalkozói tevékenység megkezdését és gyakorlását, valamint vállalatok,….társaságok alapítását és irányítását az alapítás helyén a saját állampolgárokra vonatkozó jogszabályokban meghatározott feltételek között…” (1)

       

    Gyakorló feladat: Mutassa be pár mondattal, véleménye szerint milyen területen kell érvényesülni-e a diszkrimináció tilalmának!

      Természetesen, a személyek szabad áramlásán belül a munkavállalók szabad áramlása és a letelepedése között nem húzódik éles határvonal.

      A két elv között szabad az átjárás, például: a fogadó országba munkavállalóként érkező és dolgozó személy továbbra is ott maradhat, ha közben egyéni vállalkozásba kezd.

      Csak ebben az esetben mindig a fogadó ország szabályai lesznek a személyére, munkavégzésére a mérvadóak. 

      Természetesen, a letelepedés szabályain belül is törekednek a hátrányos megkülönböztetésen alapuló korlátozások leépítésre.

       

    Általános program

      1962-ben, ebből a célból születik meg az ún. Általános Program. Részletezi azokat a rendelkezéseket, melyeket a letelepedés szabad biztosítása érdekében, el kell törölni.

      Így, tilalmazzák a hátrányos adórendelkezéseket, vagy a fenti szabadság jogosultainak szakmai képzésben való részvételére, tulajdonszerzésére vonatkozó korlátozásokat. (Gyakran, mint nálunk is az állampolgársághoz kötik, például a tulajdonszerzést).

      Sokszor hivatkoznak, az ún. közvetett vagy indirekt diszkrimináció tilalmára, melynek lényege, hogy a megkülönböztetés nem az állampolgárágon alapszik de fő következménye, vagyis célja, hogy megakadályozza valamilyen tevékenység folytatását a fogadó államban.

      Országhatárokon átnyúló tevékenységeket folytatnak a kereskedelmi képviselők is.

      Tevékenységüket azonban a fogadó országban sokszor korlátozzák.

      Az általános program hatására született meg a 64/224 EGK sz. irányelv a letelepedés és szolgáltatás szabadságának biztosítására a kereskedelmi képviselők vonatkozásában.

      Az irányelv kimondja, hogy ezek a képviselők ugyanolyan feltételekkel működhessenek a fogadó országban, mint a saját állampolgáruk.

      Ha vannak a külföldi kereskedelmi képviselőkkel szemben korlátozások, akkor azokat a tagállamoknak le kell építeniük, például: a működés feltételeként sok helyen az állampolgárságot írták elő.

      Ha a szakmai jó hírnevük bizonyítását követelik meg a fogadó országban, akkor ezt a honosságuk szerinti állam igazolásával is bizonyíthassák.

      Meg kell említeni, hogy itt is ugyanúgy, mint a munkavállalók esetében kivételként szerepel a közszolgálat ténye.

      A közszolgálat lényegét pedig abban látják, hogy tartósan vagy időlegesen a közhatalom időleges gyakorlásával kapcsolatos tevékenységet fejt ki valaki.

      A Római Szerződés 56. cikke általános jelleggel megadja azt a lehetőséget, hogy a letelepedés szabadsága korlátozható, ha a közrend, közbiztonság közegészségügy védelme indokolt esetben megkívánja.

       

    A jogi személyekre (társaságokra) vonatkozó szabályok

       A természetes személyek az egyéni vállalkozók után, tekintsük át a vállalkozásra jogosultak másik nagy körét, a jogi személyekre vonatkozó szabályokat.

      Míg a természetes személyeknél, elsődlegesen az uniós polgárokra kell gondolni, a vállalkozásoknál a pontos fogalmat a Római Szerződés 58. cikke adja meg:

      ”Azok a társaságok, amelyeket valamely tagállam jogszabályai szerint alapítottak, és amelyek alapszabály szerinti székhely, központi igazgatása vagy fő telephelye a közösségen belül van, a jelen fejezet rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából a tagállami állampolgársággal bíró természetes személyekkel azonos elbírálása alá esnek. Társaságnak a polgári és a kereskedelmi jog szerinti társaságon tekintendők, beleértve a szövetkezeteket, a köz- és magánjog szerinti egyéb jogi személyeket, azok kivételével, amelyek nem jövedelemszerzési céllal alakultak”.(2)

      Látható, hogy az alapszerződés igen széles értelmezést ad a társaság fogalmának meghatározásakor, az Unió tagállamaiban nagyon sok eltérő szabályozási forma létezik a társaságok vonatkozásában.

      Fontos az a kérdés, hogy mikor tekint egy tagállam egy társaságra úgy mint a sajátjára.

      Ezzel kapcsolatban két ellentétes elmélet alakult ki. 

       

    Bejegyzés elve

      A kontinentális jog ( pl. német, olasz, francia)szerint az adott tagállamhoz a kapcsolatot a bejegyzés ténye adja.

      Ez azt jelenti, ha a társaságot valaki az adott állam jogszabályait figyelembe véve megalapította, és ebben az államban az érvényes jogszabályi feltételek szerint az arra hivatalos szerv bejegyezte, akkor ezt a társaságot az állam honosának (mintha állampolgára lenne) kell tekinteni.

      Ez a szabály érvényesül nálunk is. Ha például több német állampolgár Magyarországon a magyar szabályok betartásával egy Kft alapít, és azt a magyar cégbíróság bejegyzi, akkor a tisztán német tulajdonosok ellenére, a Kft-t magyarnak kell tekinteni.

       

    Székhely elve

      A bejegyzés elvével ellentétben kialakult egy másik elv is, főleg az angolszász országokban.

      Itt a honosságot létrehozó legszorosabb kapcsolatnak a tényleges tevékenység folytatását tekintik.

      E szerint, ha ennek a Magyarországon bejegyzett cégnek a központi igazgatása, fő tevékenysége Angliában lenne, akkor nem a magyar jog, hanem ennek az országnak a szabályai vonatkoznának rá.

      Ebben az esetben hiába tekintenénk magyarnak a céget, de az uniós szabályok ugyanúgy kiterjednének rá is. Mivel a tényleges tevékenységet Angliában gyakorolja így ez a cég is uniós állampolgárságúnak, honosnak tekintendő.

      Láthatjuk, hogy a vállalkozások honossága egyáltalán nem az alapító vagy a működtető természetes személyek állampolgárságától függ.

      Ezt az Európai Unió Bírósága is kimondta a Factortame II.(C-221/89. ) ügy kapcsán.

      Itt, a brit halászati kvótákat befolyásoló spanyol versenytársak állampolgárságon alapuló diszkriminációjáról van szó.

      Az ügyben olyan spanyol irányítású társaság hajói szerepelnek, melyeket az Egyesült Királyságban lajstromoztak.

      Így, az angol honosságra hivatkozva, a brit kvóta terhére halászhattak a hajók.

      A britek ez ellen úgy védekeztek, hogy kimondták, csak akkor lehet egy hajót felvenni a nemzeti regiszterbe, ha a tulajdonló részvényesek vagy igazgatóinak minimum 75% brit állampolgár (tehát megállapítható a tényleges kapcsolat Angliával).

      A Bíróság azonban, nem fogadta el a brit kormány álláspontját és megállapította fenti szabályról, hogy az állampolgárságon alapuló diszkriminációt valósít meg.

      Fontos megemlíteni azt is a letelepedés szabadsága esetében, hogy az egyéni vállalkozók és a cégek között nem lehet teljes mértékben egyenlőségjelet tenni.

      Leglényegesebb különbség az, hogy az egyéni vállalkozó esetében természetes személyről van szó, míg egy vállalkozás mindig a jog által létrehozott mesterséges képződmény, épp ezért nagyon fontos a kapcsolat az adott társaság és a között a tagállam között, melynek szabályai alapján létrejött.

      Ily módon a letelepedés szabadságának biztosítása nemcsak a fogadott államra ró kötelezettségeket, hanem arra az országra is melyet el kíván hagyni.

      Ezeknek az államoknak nem szabad indokolatlanul akadályokat gördíteni például a székhelyüket áthelyezni kívánó cégek elé.

      Azonban, mivel pont ez az állam hozta létre őket, indokolt esetben különböző szerveinek a jóváhagyásához kötheti országának elhagyását.

      Ezeket az elveket a Daily Mail néven elhíresült jogeset (C-81/87.) kapcsán fejtette ki a Bíróság.

      A perbeli cég az Egyesült Királyságban lett bejegyezve és ott is volt a központi igazgatásának a helyszíne, majd központi igazgatását Hollandiába kívánta áttenni.

      A központi igazgatás áttételéhez azonban, az angol adóhatóság szerint a hatósági hozzájárulási nyilatkozatra lett volna szükség.

      A cég arra hivatkozott, hogy a Római Szerződés 58. cikke is kimondja, hogy az állampolgárokkal azonos elbírálás alá esnek. Ebben az esetben semmilyen korlátozó tényezőt nem lehet felállítani a tagállam elhagyásakor.

      Az ítélet ezzel szemben kimondja: ”A közösségi jog jelenlegi állapotában a Római Szerződés 52. és 58. cikke megfelelően értelmezve nem jogosítja fel a valamely tagállam jogszabályai szerint bejegyzett társaságot, melynek bejegyzett székhelye ebben az államban van, hogy központi irányítási és ellenőrző funkcióit egy másik tagállamba helyezze át.”, amikor ezt az illetékes hatóság nem hagyja jóvá.(3)

      Már említettem, hogy a társaságokat igen szélesen értelmezi a Római Szerződés.

      Kifejezett formákat ugyan nem említ, csak az alaptulajdonságokat jelöli meg a Szerződés 58. cikkében.

      Az egyes tagállamokban igen változatos tartalmú, és összetételű társaságokat lehet alapítani.

      A letelepedés szabadsága körében a társaságoknál is mindig a nemzeti elbánás elve érvényesült, így a Tanácsnak és a Bizottságnak kiemelten kellett ezekre a területekre figyelnie.

      Tevékenységük során, igyekeztek a jogharmonizáció eszközével a különböző gazdasági ágazatokban, lépésről-lépésre feloldani azokat a korlátozó tényezőket, melyek az ügynökségekre, leányvállalatokra, fióktelepekre és természetesen a társaságokra általánosan vonatkozhattak.

       

    A társasági jog harmonizációja

      A társasági jog területén azonban nem elég, ha csak a korlátozó tényezőket, diszkriminatív intézkedéseket törlik el.

      Nagyon fontos, hogy a társaságokra vonatkozó joganyag minimális közelítése is megtörténjen, vagyis az egyes országokban a társaságok alapítására, működésére, ellenőrzésére vonatkozó szabályok ne térjenek el lényegesen egymástól.

      Ez lesz az alapja a társasági jogi harmonizációnak.

      Az alanyi kört a R.SZ. 54. cikk 3. bekezdése határozta meg, melyet az 58. cikk pontosít.

      Így társaságnak a polgári vagy kereskedelmi jogi társaságokat kell tekinteni, ideértik a szövetkezeteket és a köz- és magánjog egyéb jogi személyeit is.

      A Szerződés kivételként említi a jövedelemszerzési cél nélküli non-profit szervezeteket, illetve a politikai, kulturális, vallási és jótékonysági intézményeket.

      Bár ezek között is található olyan, mely gazdálkodást is folytat jövedelem szerzés céljából (pl. egy szerzetesrend, mely szőlőt termeszt és bort állít elő eladás céljából) akkor a fenti paragrafus hatályának rá is ki kell terjednie.

      Igen széles ez a megfogalmazás, mert a közjog jogi személyiségi kategóriáira, az államilag támogatott vállalkozásokra is kiterjedhet.

      Ezek után, tekintsük át sorrendben azokat az irányelveket, melyek ide vonatkozóan születtek.

       

    Az első társasági jogi irányelv (68/151/EGK)

       Tartalma szerint, a következő részekből áll:

    Nyilvánosságra hozatali követelmények

    1.  A társaság alapítását felügyelő bírói, vagy igazgatási szabályokat megsértették.
    2. A társaság alapító okmányai hiányosak.
    3. A társaság tevékenysége, tárgya jogellenes célra irányul, agy a közrendbe ütközik.
    4. Nincs megadva a társaság neve, tárgya, az alaptőke nagysága, megosztása.
    5. Az alaptőkére vonatkozó szabályokat megszegték.
    6. A összes alapító cselekvőképtelen.
    7. A társaság tagjainak száma a belső jog által meghatározott szám alá csökken.

      8.  A semmisség kimondására csak bírói eljárás során, határozatban kerülhet sor.

      A semmissé nyilvánított társaságot úgy kell tekinteni, mintha létre sem jött volna és felszámolási/végelszámolási eljárás keretében rendezik a társaságnak meglévő kötelezettségeit.

       

    Második társasági jogi irányelv (77/91/EGK)

       A második társasági jogi irányelv (77/91/EGK) kifejezetten a hitelezők és a részvényesek védelmét szolgálja.

      Ez az irányelv csak a klasszikus formájú részvénytársaságra vonatkozik bár vannak olyan tagállamok, melyek egyes rendelkezéseit a Kft-re is kiterjesztették.

      Az irányelv részletesen szabályozza a társaság alapítására vonatkozó eljárást, az alaptőkére vonatkozó főbb előírásokat.

      Sok tagállam (de pl. Magyarország is), nem ismeri el az egyszemélyes részvénytársaságot, vagyis azt, ha a részvények egy személy kézében összpontosulnak.

      Maga az irányelv ezért nem teheti az ilyen társaságok elismerését kötelezővé, de azt kimondja, hogy ebben az esetben az egyszemélyesre való átalakulás, nem lehet automatikus megszüntetési ok.

      A bírói megszüntetésig bizonyos türelmi időt kell biztosítani (ez 6 hó 1év között van), hogy a jogszerű állapotot újra próbálják megteremteni.

      Az irányelv megadja az alaptőke minimális nagyságát, mely akkori értéken 25.000 ECU, illetve ennek megfelelő összeg volt.

      Ez az adat a közös piacon nem számít olyan nagy összegnek, így akár kis- és középvállalatok is működhetnek részvénytársaság formájában.

      Az irányelv a jogharmonizáció eszköze volt, így a tagállamok a minimum összegtől eltérve, a zárt alapítású részvénytársaságnál kicsivel nagyobb, még a nyílt alapításúnál lényegesen nagyobb összegben határozták meg  a saját alaptőke nagyságát.

      Az alaptőke milyenségét is megadják az irányelvben: csak gazdaságilag értékelhető forgalomképes vagyon lehet az alaptőke része.

      Így, nem lehet olyan kötelezettségvállalás, hogy valaki a munkájával, egyéb személyes szolgáltatással járul az alaptőkéhez.

      Az alapításkor a kibocsátott részvény pénzben fizetendő ellenértékének minimum egynegyedét kell a társaság rendelkezésére bocsátani.

      A tárgyi apportot a bejegyzéstől számított 5 éven belül kell teljes egészében a rendelkezésre bocsátani.

      Az irányelv ezek után rendezi azokat a feltételeket, hogy mikor szerezhet a részvénytársaság saját alapítóitól vagyont, illetve milyen feltételekkel fizethet azért.

      További szabályozást találunk a saját részvényekre vonatkozóan (a társaság általi megszerzése, az ilyen részvényekhez kapcsolódó szavazati jog változása). 

      Már ebben az irányelvben megtaláljuk a meghatározó befolyás fogalmát, illetve következményeit, de ezzel a témával - fontossága miatt - egyéb társasági jogi irányelv is foglalkozik majd.

      Végezetül a második társasági jogi irányelv az alaptőke megváltozásának részletes szabályait is érinti, így rendelkezik az alaptőke felemeléséről, leszállításáról, az alapvető eljárási jogszabályokról.

                  

    Harmadik társasági jogi irányelv (78/855/EGK)

      Ez az irányelv a részvénytársaságok fúzióját rendezi az egyes tagállamon belül. (78/855/EGK).

      A fúziókra nézve a tagállamoknak kötelező volt valamilyen szabályt alkotniuk (a holland jogban  pl. nem volt jogszabály az irányelvben szereplő fúziókra).

      A fúzió típusai a következők lehetnek:

      1. Beolvadás.

    Ebben a folyamatban a társaság, vagy társaságok felszámolás nélkül megszűnnek, úgy, hogy egy másik társaságra ruházzák a teljes vagyonukat (aktívákat és passzívákat).

    Ennek ellenértékeként a beolvadó társaságok részvényesei a létrejövő társaságtól, általa kibocsátott részvényeket, esetleg pénzbeli ellenszolgáltatást kaphatnak.

    A pénzbeli ellenszolgáltatás azért esetleges, mert ezt a formát a tagállamok többsége nem ismeri a fúziók esetében.

    De az irányelv figyelembe vette az angol jog szabályait, így  bekerült az irányelvbe.

     

    1. Összeolvadás

      2.  Itt a résztvevő részvénytársaságok szintén felszámolási eljárás nélkül szűnnek meg, úgy, hogy a megszűnő társaságok összes vagyonukat az új, általuk alapított részvénytársaságra ruházzák át.

      Itt az ellenszolgáltatás az új részvénytársaság által kibocsátott részvény, illetve pénzbeli juttatás lehet.

      A következőkben a fúziós eljárás alapvető mozzanatait határozzák meg.

      Fúziós tervet kell készíteni, mely minden fontosabb tényezőre ki kell, hogy terjedjen (pl. részvénycserék módja, átadott jogok, kötelezettségek pontos megnevezése, kik milyen előnyöket kapnak a fúzió kapcsán).

      Ezt a tervet közzé kell tenni a közgyűlés előtt minimum egy hónappal. Az érintett társaságok közgyűléseinek minősített többséggel el kell fogadniuk a tervet. Csak ezt követően hajthatják végre gyakorlatban is a fúziót.

      A következőkben nem ismertetem részletesen a társasági jogi irányelveket, hanem csak a témák megjelölésével  szeretném bemutatni, hogy melyek azok a  részterületek, ahol a jogharmonizációt az Uniós szervek fontosnak tartották.

       

    Negyedik társasági jogi irányelv: 78/660/EGK a korlátozott felelősségű alakzatú társaságok éves mérlegére vonatkozó szabályok.

    Az ötödik irányelv: A részvénytársaságok szervezeti és irányítási struktúrájának harmonizálása.

    Fontos ennél az irányelvnél megjegyezni, hogy ez még a mai napig csak tervezet formában létezik.

    A hatodik szabályozási jogforrás társaságok szétválásáról rendelkezik. 82/89/EGK Tanácsi rendelet

    A hetedik az összevont (konszolidált mérlegekre) vonatkozó irányelv: 83/349/EGK irányelv.

    Itt találkozhatunk a konszern tényállások fogalmával is.

    A nyolcadik 84/253/EGK számú irányelv a könyvvizsgálóként történő engedélyezés feltételeinek rendezéséről szól.

      A társaságokkal foglalkozó rész zárásaként fontos hangsúlyozni: „hogy a közösségi harmonizációs szabályok hatóköre a jogterület bizonyos nevesített részeit érinti, a harmonizációs források különálló irányelvekben jelennek meg, ezáltal önálló szabályozási rendszert nem adnak és nem érintik a társasági jogként általában felfogott jogterületeinek csak bizonyos szeleteit .

      Megfogalmazásként sem célszerű tehát az EK társasági jogáról beszélni, mert ilyen nincs” (4).

      Végül azt is meg kell említeni, hogy a magyar társasági törvénybe a jogalkotók (1998. évi CXLIV.) az előbb említett irányelvek többségét szem előtt tartva, az EU jogharmonizációs elveit már beépítették.

       

    A közösség versenyjog fontosabb szabályainak ismertetése

      A társaságra vonatkozó joganyag mellett beszélnünk kell a társaságok piacra jutását, illetve a piacon való működésüket szabályozó versenyjogról is.

      Az EK versenyjog azért is olyan jelentős, mert azt az Unió történetében talán a legjobban kifejlesztett joganyag tartalmazza. 

      Azért is olyan hatalmas az a joganyag mert „a közösségi” gazdasági jog központi joganyagáról „szívéről” a közösség piacgazdaságának dinamikáról van szó.” (5)

      A társaságra vonatkozó anyagrész bemutatásánál rámutattam arra, hogy abban a témában nem találunk részletes közösségi jogi szabályozást.

      Itt a legfontosabb cél a társaságokra vonatkozó joganyag irányelveken keresztül bonyolított harmonizációja.

     

    Gyakorló feladat: Elevenítse fel milyen területekre vonatkozhatnak a társasági jogi irányelvek?

     

      A versenyjogra vonatkozó szabályok azonban már az 1958-as Római Szerződésben is megtalálhatóak (85.-86. cikk).

      Ennek az a magyarázata, hogy a közösségi versenyjog nélkül az egységes közös piacot  nem lehetett volna elképzelni.

      A Római Szerződés 2. cikkében többek közt azt fogalmazták meg: „A Közösség feladata az, hogy a közös piac és egy Gazdasági és Monetáris Unió megteremtése által….az egész Közösségben előmozdítsa a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését,….a magas szintű versenyképességét,..” (6)

      Ez konkrétan azt jelentette,  hogy ezáltal egy nagyobb terjedelmű piacot lehetett létrehozni, ahol a piaci szereplők nagyobb specializációs  lehetőségekre tehetnek szert.

      Ezáltal a nagy volumenű termelést, illetve forgalmazást lehet célul kitűzni.

      Az Európai Unió gazdaságpolitikája már konkrétan egy „egységesített közös piacról „ (unified single market) beszél.

      Ennek az elérése nem jelenthet egyszeri célt. Ezt a közös piacot felépítése után fenn is kell tartani.

      El kell kerülni, hogy a nemzeti piacok elkülönültségét újra visszaállítsák (pl. egy adott nemzeti piacra vonatkozó kizárólagossági szerződéssel).

     

    A versenyjoggal kapcsolatos jogforrások bemutatása:

     

      1. A legfontosabb elsődleges jogforrás a már említett Római Szerződés 85-86. cikke.

      A 85. cikk a versenykorlátozásra vonatkozó szabályokat taglalja, míg a 86. a piaci uralommal, gazdasági erőfölénnyel visszaélés tilalmát mutatja be.

      A Római Szerződés 92-94. cikke az állami intézkedések, illetve ezek hatásával foglalkozik.

      Hasonló tárgyú a 102. cikk, melyet a tagállamok versenytorzító törvényhozásával foglalkozik. Tematikailag ide kell még sorolni a 37. cikket is, mely az állami monopóliumokkal foglalkozik.

      2. Abban, hogy a versenyjog ilyen jól kidolgozott területe lett a közösségi jognak, hatalmas szerepe volt az Unió szerveinek.

      A Tanács több végrehajtási rendeletben a Római Szerződés kartell  tilalmára vonatkozó szabályait pontosította.

      Ezekben a rendeletekben a csoportmentességre vonatkozó szabályokat taglalja.

      Ehhez kapcsolódik a Bizottság munkája is, mely az általa kibocsátott irányelvekben a bagatell kartellra vonatkozó elveket adja meg.

     

    A jogforrások általános jellemzői

      Ezek a jogforrások generalklauzula jellegűek, ami azt jelenti, hogy általános fogalmakkal dolgoznak.

      Épp ezért, az Unió versenyjogában a másodlagos jogforrásoknak a végrehajtási rendeleteknek, irányelveknek igen nagy a szerepük, hiszen ezeket a generalklauzulákat tényleges tartalommal töltik meg.

      Fontos megemlíteni, hogy a Bizottságot a 4064/89 Miniszteri Tanácsi rendelet igen komoly feladatokkal ruházta fel a versenyjoggal kapcsolatosan.

      Bár nem jogforrás, mégis meg kell említeni az Európai Unió Bíróságának jogértelmező, jogfejlesztő joggyakorlatának jelentőségét.

     

    A nemzeti és a közösségi jogi versenypolitika egymáshoz való viszonya.

      A nemzeti versenypolitikák legfontosabb célja, hogy az adott tagállamban legyen verseny, vagyis a verseny fenntartása a cél.

      Közösségi szinten azonban, legfontosabb cél az említett egységesített közös piac fenntartása.

      Fontos megemlíteni, hogy a közösségi jog közvetlen hatálya elsődlegessége miatt, a nemzeti és a közösségi versenyjog sok ponton összeütközhet.

      Természetesen a fenti jellemzők miatt az Unió Bíróságának joggyakorlata lesz a döntő a viták eldöntésében.

      Bár a legfontosabb cél, az egységesített közös piac megteremtése a tagállam országain belül, mégis az Európai Közösség Szerződése meghatároz bizonyos kivételeket is, melyek nem tartoznak a közösségi versenypolitika hatálya alá.

    Kivételek

       Kizárt a versenyszabályok alkalmazása a gazdaság bizonyos ágazatain belül.

       Ilyenek a szén, acél és atomenergia ipar, melyekre korábban már speciális szerződéseket alkottak.

       Kizárt a mezőgazdaság területe is, ahol a Közösség közös politikával próbálja megoldani a felmerülő kérdéseket.

       Kivételként említik közlekedés szabályait is, hiszen ez a terület olyan, melyet nem lehet kizárólag a gazdasági szabályoknak alá vetni.

     

    A kartellekkel kapcsolatos szabályozás.

      A Római Szerződés 85. cikk 1 bekezdése szerint:” A közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalatok közötti megállapodás, vállalatok társaságainak döntése és összehangolt magatartás, amely alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására és amelynek célja, vagy hatása az, hogy a közös piacon megakadályozzák, korlátozzák, vagy  eltorzítsák a versenyt.”(7)

     

    Gyakorló feladat: Került-e már cége olyan helyzetbe, ahol a piaci versenyt valamilyen formában korlátozták? Mutassa be példákon, milyen konkrét intézkedéssel lehet torzítani a versenyt!

      Ennek a tilalomnak kettős célja van, egyrészt közvetlenül a versenykorlátozások feloldása a cél, míg közvetetten a már kialakult egységesített közös piacot védi.

      Először nézzük meg az alanyi kört, vagyis kikre érvényes ez a tilalmi meghatározás.

      Az idézett cikk a vállalat kifejezést használja.

      Ez a fogalom azonban, nagyon széles területet jelöl.

      Főszabály szerint, azok a természetes személyek, egyéni vállalkozók, vagy jogi személyek (társaságok, cégek) tartozhatnak ide, akik olyan gazdasági tevékenységet fejtenek ki, amely alkalmas lehet a verseny korlátozására.

      A Bíróság joggyakorlata 1978 / 3. számú ügyben operaénekest is vállalatként kezel, illetve az 1974 / 2 . számú ügyben egy ügyvéd tevékenységét is vállalatként fogja fel.

      A vállalat mellett másik alanyként szerepel a vállalatok csoportja.

      Ezalatt azt értjük, hogy bár több személy akár egyéni vállalkozó, vagy több vállalat szerepel külön-külön, de tevékenységük szempontjából ténylegesen ezeket egy vállalatnak kell tekinteni.

      A 85. cikkben használt megállapodás alatt természetesen először is a szerződést kell érteni.

      Ez a szerződés magánjogilag, polgári jogilag, kereskedelmi jogilag létrejött érvényes felek közötti megállapodást takar.

      Ide tartozik azonban, az úgynevezett gentlement’s agreement is, ami abban különbözik a szerződéstől, hogy nem  a kötelmi jog szabályai szerint jött létre, lényegében „úriemberek” közötti megállapodást takar és rendes bíróság előtt nem lehet megtámadni, viszont ki lehet kötni a választott bíráskodás joghatóságát.

      A tilalomban használt következő kategória a vállalatok társaságainak döntései.

      A döntést is igen szélesen kell értelmezni. Ide tartozhat minden olyan társasági szervi döntés, amely a tagokra kötelező, illetve olyan döntést is elfogad az Európai Unió Bírósága, amely egyszerű ajánlásnak felel meg, a tagokra nem kötelező, de azt végrehajtották.

      Következő kategória az, amely a leggyakrabban torzítja a versenyt az úgynevezett összehangolt magatartás.

      Ezt a legnehezebb bizonyítani is, hiszen ebben az esetben nincsenek jogilag releváns iratok, hanem csak összehangolt gyakorlat utalhat arra, hogy előzetesen a felek valamilyen megbeszélést, tárgyalást folytattak.

      51/69 jogeset szerint, melyben a festékpiac összehangolását vizsgálta a Bíróság.

      Összehangolt magatartásként értékelte az 5 nagy festékgyártó cég tevékenységét úgy, hogy bizonyítékai nem voltak, csak annyi, hogy a festékáremelést megelőzően ezen cégek képviselői, egy bizonyos helyen, közösen reggeliztek.

      A kartell tilalom másik feltétele, hogy ezeknek a megállapodásoknak, összehangolt magatartásoknak, illetve a vállalatok társaságainak döntéseinek olyan céllal kell megtörténnie, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet hátrányosan érintsék.

      A kereskedelem fogalmát is igen tágan értelmezik. Minden árura és szolgáltatásra vonatkozó gazdasági tevékenységet annak tekintenek, továbbá a kereskedelem fogalma alatt tárgyalják, a valamelyik másik tagállamban történő vállalatalapítást, vagy letelepedést is.

      A kartell megállapodás azért érinti hátrányosan a kereskedelmet, mert a célja, vagy a megállapodás hatása, hogy a közös piacon a kialakult versenyt hátrányosan befolyásolja.

      A 85. cikk felsorol néhány esetet, melyben a fenti fogalmak megvalósulnak:

       „a) közvetlen vagy közvetett módon meghatározzák a vételi vagy eladási árakat és egyéb üzleti feltételeket,

       b) korlátozzák vagy ellenőrzik a termelést, a forgalmazást, a műszaki fejlesztést vagy a befektetéseket,

       c) felosztják a piacokat vagy a beszerezési forrásokat,

       d) különböző kereskedelmi partnerekkel szemben eltérő feltételeket alkalmaznak egyenértékű szolgáltatásokra, ezzel a versenyben nekik hátrányt okozva,

       e) a szerződések megkötését olyan többletszolgáltatásoknak a másik fél általi elfogadásához kötik, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint, nincsenek kapcsolatban ezen szerződés tárgyával.

       (2) A jelen cikk értelmében tiltott megállapodások és döntések semmisek.”(8)

       Az Európai Bíróság a hatás elvvel dolgozik, amelynek lényege, hogy a megállapodás hatását teljes körben kell értékelni, vagyis mind a közgazdasági, mind a jogi hátteret vizsgálni kell. 

       A 85. §-nak megfelelő megállapodások automatikusan érvénytelenséget jelentenek, vagyis az összes ilyen megállapodás semmis, úgy kell tekinteni, mintha létre sem jött volna.

       A gazdasági életben azonban az is elfogadott, hogy bár hatását tekintve kartellnek kell tekinteni egy versenykorlátozó megállapodást, de bizonyos indokok megléte esetén, felmentést kaphat az érvénytelenség joghatása alól.

       Az első ilyen eset az úgynevezett bagatell kartell.

      Ebben az esetben, bár maga a megállapodás hátrányosan befolyásolja a kereskedelmet, de a hatását tekintve ez a hátrány „bagatellnek” tekinthető.

      Az Európai Bíróság döntése alapján arra az árura kötött megállapodás, amelynek piaci részesedése a releváns piacon (a közös piac érintett részén) nem éri el az 5%-ot, bagatell kartellnek tekinthető, tehát mentességet kap a tilalmak alól.

       Maga a szerződés (3) bekezdés adja meg azokat az eseteket, amikor a felek mentesülhetnek az érvénytelenné nyilvánítás alól:”

     

    Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés

       A RSZ 86. cikk szerint „a közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos gazdasági erőfölénnyel való visszaélés a közös piac területén vagy annak jelentős részén, akár egy, akár több vállalat által, amennyiben ez alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására.

      Ez a visszaélés különösen a következőket jelentheti:

       a)    méltánytalan beszerzési vagy eladási árak, egyéb ilyen üzleti feltételek közvetett vagy közvetlen kikényszerítése,

       b)    a termelésnek, a forgalmazásnak vagy a műszaki fejlesztésnek a fogyasztók hátrányára történő korlátozása,

      c)     különböző kereskedelmi partnerekkel szemben eltérő feltételek alkalmazása azonos értékű szolgáltatásokra, ezzel a versenyben nekik hátrányt okozva,

      d)    a szerződések megkötését olyan többletszolgáltatások elfogadásához kötni, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint, nincsenek kapcsolatban a megkötött szerződések tárgyával.”(9)  

      Látható, hogy ez a megfogalmazás is általános jellegű és mindig az adott eset megvizsgálása után lehet eldönteni, hogy a fenti tényállás megvalósult-e.

      Az erőfölény meglétét mindig az érintett (releváns) piacon a termék szempontjából vizsgálják meg.

      „Egy vállalat akkor van a piacon uralkodó helyzetben, gazdasági erőfölényben,

     

    Az egyéni vállalkozókra, szabad foglalkozásúakra vonatkozó szabályok

      Térjünk vissza a kiindulópontunkhoz.

      A letelepedés szabadsága nemcsak a társaságokra vonatkozhat, hanem olyan természetes személyekre is, akik egyéni vállalkozóként állampolgárságuktól eltérő tagállamban kívánnak letelepedni azért, hogy ott valamilyen tevékenységet folytassanak.

       A személyek szabad áramlásán belül, a munkavállalók szabadságára és a letelepedési szabadságára vonatkozó szabályok nincsenek szigorúan elzárva egymástól.

      A természetes személyek tekintetében, mindig megvan az átjárhatóság lehetősége, ez azt jelenti, hogy az egyéni vállalkozóként letelepedett személy, az adott országban, ha kívánja a későbbiekben munkavállalóként folytathatja tovább a tevékenységét.

      Ebben az esetben már a munkavállalókra vonatkozó szabályok lesznek érvényesek rá.

      Így, nem a nemzeti elbánás elvét kell figyelembe venni, hanem a munkavállaló közösségi-jogi fogalmát, illetve a kialakított közösségi-jogi gyakorlatot.

      A nemzeti elbánás elve szerint az egyéni vállalkozókra vagy szabad foglalkozásúakra mindig az adott tagállam azon rendelkezéseit kell alkalmazni, melyek a saját állampolgárokra is érvényesek.

      Itt is problémát jelentett (nemcsak a társaságoknál), hogy a tagállamok hatályos szabályai igen eltérőek lehetnek. A társaságoknál már említettük, hogy az irányelvekben meghatározott minimum illetve maximum előírásokkal, megpróbálták ezeket a rendelkezéseket egymáshoz közelíteni.

      Az egyéni vállalkozóknál a már megszerzett képesítés feltételeit kellett valahogy harmonizálni.

      Az Amszterdami Szerződés 47. cikk (1) bekezdése szerint:” A vállalkozói tevékenység megkezdésének és gyakorlásának megkönnyítése érdekében a Tanács irányelvet bocsát ki a diplomák, vizsgabizonyítványok és egyéb képesítések kölcsönös elismerésére vonatkozóan.(11)   

      Egy Thieffry nevű belga ügyvéd székhelyét Brüsszelből Párizsba kívánta áttenni. Először a párizsi egyetemmel elismertette belga jogi diplomáját, majd már Franciaországban letette az ügyvédi vizsgát. Ezután kérte felvételét a párizsi ügyvédi kamarába.

      Felvételét azonban megtagadták, mert nem rendelkezik francia jogi diplomával. Az Európai Bíróság szerint, bár ezen a területen a francia állampolgárokra vonatkozó szabályok érvényesek az uniós állampolgárokra, azonban itt a kérdés nem a francia diploma megléte, hanem a szakmai képzettség egyenértékűsége kell, hogy legyen.

      A fenti jogesetben pedig, mivel a francia ügyvédi szakvizsgát le tudta tenni, a diplomák egyenértékűsége nem lehet kétséges (C 71/76).

      A letelepedés szabadságánál a Római Szerződés 55. cikke a munkavállalóknál is megfogalmazott kivételt teszi.

      ”A jelen fejezet rendelkezéseit… nem lehet alkalmazni, azokra a tevékenységekre, amelyek a tagállamban – akár csak alkalmilag is – a közhatalom gyakorlásához kapcsolódnak.” (12)

     

    Gyakorló feladat: Elevenítse fel, mit értünk a közszolgálat alatt?

      A fenti kivétel mellett, a következő cikk a szabadság korlátozásának lehetőségét adja meg, a külföldiekkel szemben a közrendre, közbiztonságra, közegészségügyre való hivatkozással.

       

      Szolgáltatás szabadsága

      A letelepedés szabadságával rokonítható ez a fogalom.

      Itt pont az ellenkezőjéről van szó, mint a fenti elvben.

      A szolgáltatások szabad áramlása esetén, a szolgáltatás nyújtója nem megy át (nem telepedik le) egy másik tagállamba, hogy ott tevékenykedjen.

      Itt a szolgáltatást igénybe vevő lesz a külföldi állam polgára.

      A Római Szerződés 60. cikke szerint:” a szolgáltatás alatt értendők, azok a szolgáltatások, amelyeket ellenszolgáltatás fejében nyújtanak és nem vonatkoznak rá az áru, a tőke és a személyek szabad mozgását szabályozó rendelkezések.”

      A bírói joggyakorlat azt is kifejtette, hogy a szolgáltatásnak nem lételeme, hogy az ellenszolgáltatást a szolgáltatás jogosultja fizesse.

      Ilyen például: a tévé műsorának sugárzására szóló szolgáltatás, hiszen itt a műsort, egyrészt az előfizetési díjakból, másrészt a hirdetésekből fizetik meg.

      A hirdetések estében nem a szolgáltatás jogosultja fizeti az ellenszolgáltatást.

      A Római Szerződés felsorolással megad néhány fogalmat, amelyek kifejezetten ez alá a szabályozási terület alá tartoznak.

      Ilyenek például:

      • ipari jellegű tevékenységek,
      • kereskedelmi jellegű tevékenységek,
      • kézműipari tevékenységek,
      • szabadfoglalkozású tevékenységek.

      A közlekedés területét azonban kiveszi a szabályozásból, és speciális szabályokat vonatkoztat rá.

      ”A tőkemozgáshoz kapcsolódó banki és biztosítási szolgáltatások liberalizálását, a tőkemozgás liberalizációjával összhangban kell végrehajtani”.(13)

      Ezt a területet is kiveszi az általános szabályok alól, így az általános biztosítási szolgáltatás nyújtásának kérdése többször is a bírósághoz került.

      Több tagállam is a biztosítás jellegére hivatkozott, mikor korlátozó tényezőket írt elő a biztosítási szolgáltatás nyújtója részére.

      Arra hivatkoztak, hogy a biztosítás igen hosszú időtartamra szólhat, a lakosság nagy részét érintheti. Komoly gondot jelenthetne, ha például hosszú évek után (ami persze díjfizetési kötelezettséget von maga után) derülne ki, hogy a biztosító a biztosítási esemény bekövetkeztekor nem tud fizetni.

      Ezek miatt a specialitások miatt, az egyes tagállamok olyan szigorú szabályok betartására kötelezték a területén biztosítási szolgáltatásokat nyújtó társaságokat, melyek korlátozhatták a szolgáltatás szabadságát.

      A Bíróság kimondta, hogy bizonyos esetekben indokolhatóak ezek a szabályok.

      Így, ha székhely szerinti állam szabályai nem nyújtanak elég garanciális védelmet, a biztosítás igénybevevőknek, akkor csakis a védelem eléréséig, be lehet vezetni bizonyos korlátozásokat.

      A korlátozásokat a közérdekre való hivatkozással is lehet indokolni, azonban ezeknek a nemzeti szabályoknak négy összefüggő feltételnek kell megfelelniük.

             1.    Nem lehet diszkriminatív módon alkalmazni.

       2.       A közérdek imperatív követelményével kell igazolni bevezetésüket.

       3.    Az intézkedésnek alkalmasnak kell lenni a kitűzött cél elérésére.

       4.    Csakis a cél eléréséhez szükséges mértékben korlátozhatja a szolgáltatás vagy letelepedés szabadságát.

    Végül nézzünk néhány érdekes jogesetet, hogy milyen területekre terjesztette ki a Bíróság a szolgáltatás fogalmát.

    1.   Sport, mint szolgáltatás.

      A Walrawe és Koch holland állampolgárságú személyek kerékpárversenyzéssel foglalkoztak.

      Nekik a felvezető segítő motorosaik (”nyulaik”), spanyol állampolgárok voltak. A nemzetközi világszövetség azonban úgy döntött, hogy a kerékpárosoknak és az őket segítő motorosoknak, azonos állampolgárságúaknak kell lenniük.

      Ez ellen a döntés ellen fordultak az Európai Unió Bíróságához, mert a kerékpárosok szerint, ez állampolgárság szerinti diszkriminációt valósít meg.

      Így, összeegyezhetetlen a Római Szerződésben foglaltakkal, hiszen a spanyol állampolgárok szolgáltatást nyújtanak a holland kerékpárosoknak és az ilyen fajta korlátozást semmi sem indokolja.

      A Bíróságnak először is el kellett döntenie, hogy sport-tevékenység egyáltalán a szolgáltatás fogalmába esik-e.

      A válasza igenlő volt, hiszen a mai sport-tevékenységet megvizsgálva megállapította, hogy a verseny és játékszabályok mellett igen fontos a gazdasági tevékenység is, így például a motorosokat a szponzori bevételekből fizetik meg.

      A tevékenységükért ellenszolgáltatás jár, amely a szolgáltatásnak a kulcseleme (C-36/74. sz. ügy).

      A futballrajongók körében ismert az úgynevezett Bossman ügy(C-415/93).

      Itt a labdarúgó csapatoknál meglévő állampolgárságon alapuló diszkriminációt számolták fel.

      A Nemzeti Labdarúgó Szövetség állampolgársági záradéka szerint, egy csapatban egyidejűleg csak kettő külföldi labdarúgó játszhat, ez azonban diszkriminációnak számít, és ilyen alapon nem lehet korlátozni az uniós állampolgárokat, rájuk ez a szabály nem vonatkozhat.

      Így jöhet létre olyan helyzet, hogy például: egy olasz csapatban többnyire francia vagy holland állampolgárságú játékosok játszanak.

     

    A szolgáltatásban való részesülés szabadsága.

      A szolgáltatás szabadsága esetén, eddig csak annak a személynek az oldaláról vizsgáltuk a kérdést, aki a szolgáltatást nyújtja.

      A Bíróság azonban egy bizonyos idő után, a szolgáltatást igénybevevő oldaláról is vizsgálni kezdte a fenti szabadság érvényesülését, és így kialakította a szolgáltatásban való részesülés szabadságának a fogalmát.

      Az első jogeset, melyben erre a részjogosítványra is kitér, két olasz állampolgár ügyével foglalkozik (Luisi és Carbore C- 286/82,C- 26/83).

      A két olasz állampolgár ellen Olaszországban büntetőeljárás indult, mert a megengedetnél nagyobb összegű devizát vittek ki külföldre. Az olasz urak arra hivatkoztak, hogy azért utaztak külföldre, mert gyógyíttatni akarták magukat.

      Ebben az értelemben, mivel az orvosi tevékenység szolgáltatásnak minősül a devizára vonatkozó korlátozó szabályok, magát a szolgáltatás szabadságát akadályozzák.

      A Bíróság elfogadta érvelésüket, és kiterjesztő értelmezéssel kialakította a Római Szerződésben még nem szereplő fenti fogalmat.

      Ennek a kategóriának a keretében ismerte el a két olasz jogát, és kötelezte Olaszországot kártérítés megfizetésére.

      A Bíróság az egyik döntésében a turizmust is, mint szolgáltatást vizsgálta.

      Ian William Cowan, angol fiatalember rövid ideig tartózkodott Párizsban, ahol egy metró kijáratánál súlyos rablótámadás érte.

      A tetteseket nem tudták elfogni, így semmiféle kártérítést, jóvátételt nem kapott.

      A francia büntetőjogszabályok ebben az esetben lehetővé teszik, hogy az államtól a sértett kártérítést kérjen.

      A büntetőjogszabályok azonban, csak a francia állampolgárokra vagy olyan külföldi állampolgárokra vonatkozhatnak, akiknek tartózkodási engedélye van, vagy országával viszonossági szerződést kötött Franciaország.

      A Bíróság, mivel a turisztikai szolgáltatás igénybevételének tekintette magát az utazást, a fenti korlátozást szintén nem látta indokoltnak a szolgáltatások szabadságának igénybevétele során.

      Ezzel a résszel eljutottunk a négy szabadságra vonatkozó közösségi jog ismertetésének lezárásához.

      Remélem mindenkinek hiányérzete támad, s rögtön rákérdez, hol van a negyedik elv, hiszen eddig csak három szabadság elvvel foglalkoztunk (áruk, személyek, szolgáltatások).

      Ez így igaz. A negyedik terület, ahol a korlátozásokat le kívánták bontani, a tőkemozgások területe volt.

      A 2002. január 1-ével bevezetett euró azonban, talán mindenki előtt ismert.

      Az euróra vonatkozó szabályok is bizonyítják, hogy ezen a területen teljes mértékben már megvalósították a tőkemozgások liberalizációját.

      Már az 1997-es Amszterdami Szerződés is hatályon kívül helyezte a Római Szerződés tőkemozgásra vonatkozó szabályait.

      Így, ennek a területnek külön élő jogi alapja nem is nagyon lenne, legfeljebb jogtörténetről beszélhetnénk.

      Ezért, a tőkemozgásokra vonatkozó szabályozás bemutatása kimarad ebből a tanulási egységből.

     

    Ellenőrző feladat:

  1. Véleménye szerint, a társaságra vonatkozó közösségi szabályozás milyen jellegű az Unióban?
  2. Válassza ki, melyikre vonatkozik a letelepedés és melyikre a munkavállalás szabad áramlása!
  3. Jelölje L, illetve M betűvel.
    1. Adja meg egy mondattal a letelepedési szabadságára és a szolgáltatás szabad áramlására vonatkozó elv lényegét! Mikor alkalmazhatjuk az egyiket és mikor a másikat.

 

Gyakorló feladatok megoldása

Összefoglalás

    Ebben a tanulási egységben két igen közelálló szabadság érvényesülési mechanizmusával ismerkedtünk meg.

    A letelepedés szabadsága kapcsán a társaságokról és az egyéni vállalkozókról, a szabadúszókról volt szó.

    A társaságokkal kapcsolatos joganyagot úgy mutattam be, hogy abból a Közösség gondolkodás módja és elérendő céljai kitűnjenek.

    Hangsúlyoztam, hogy a magyar jogi értelemben vett egységes társasági jog nem létezik, csak a tagállamok ilyen típusú szabályait próbálják egymáshoz közelíteni.

    Az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályozás legfontosabb része a nemzeti elbánás elve, illetve ennek megvalósíthatósága.

    A következőkben a szolgáltatás fogalmával, szabad áramlásával foglalkoztam.

    Itt a különböző jogeseteken próbáltam bemutatni, hogy milyen gondolkodásmód jellemzi az Unió Bíróságát.

 

Ajánlott és felhasznált irodalom

  1. Gazdag Ferenc: Európai integrációs intézmények Kjk Bp. 1992.
  2. Európai közjog és politika szerk. Kende Tamás Századvég Osiris         kiadó Bp.1995
  3. Kecskés László: EK jog és jogharmonizáció Kjk Bp.1999
  4. Válogatott ítéletek az Európai Bíróság esetjogából I. kötet Kjk Kerszöv. Bp. 2001
  5. Európai intézmények és jogharmonizáció Hvgorac szerk. dr Lomniczi Zoltán Bp. 1999.
  6. Az Európai Közösség kereskedelmi joga Kjk Bp.1999.
  7. Király Miklós: A diszkrimináció tilalma az Európai Bíróság joggyakorlatában Akadémiai Kiadó Bp. 1998.
  8. Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai, az Európai Tájékoztatási Központ ingyenes kiadványa
  9. Vörös Imre: Az európai versenyjogok kézikönyve Bp. 1996.
  10. Az európai integráció alapszerződései Kjk Kerszöv. Bp. 2000.
  11. Román Zoltán: Az EU vállalatainak véleménye az Egységes Piac bevezetéséről Európai Tükör 1998./6. sz.
  12. Futó Péter: Kis és középvállalkozási politika az EU- tagállamokban és régiókban. Európai Tükör 1999./1.sz.

 

Az idézetek forráshelye a fenti irodalomjegyzékből:

     1.    10. 57. old.

    2.    10. 60. old.

    3.    6. 83. old.

    4.    6. 194.old.

    5.    9. 102. old.

    6.    10. 20. old

    7.    10. 79. old

    8.    10. 81. old

    9.    10. 82. old

    10.    9. 156. old

    11.   10. 60. old

    12.   10. 58. old

    13.   10. 62. old