A tantárgy neve |
Az európai integráció története 1992-ig |
A tantárgy kódja |
EU1111 |
A meghirdetés féléve |
1. félév |
Kreditpont |
1 |
Összóraszám (elm. + gyak.) |
15 |
A számonkérés módja |
kollokvium |
Előfeltétel (tantárgyi kód) |
nincs |
A tantárgyfelelős neve |
Prof. dr. Czövek István |
A tantárgyfelelős beosztása |
tanszékvezető egyetemi tanár |
Elmélyíteni az Európai Unió történetének ismereteit a hallgatóban. Összefüggésekre hívni fel a figyelmet Európa XIX. és XX. századi története kapcsán.
A XIX. század elején a bécsi kongresszussal elejét vette az az együttműködési politika, amely az európai államok további sorsára nagymértékben kihatott. Igaz, ez egy konzervatív szövetség volt, amelyben egyaránt helyet foglalt a fejlett nyugati civilizáció képviselője, Anglia és a keleti autokratikus nagyhatalom, Oroszország. Az I. világháború után érdekes módon már az USA kezdeményezi az európai országok együttműködési szervezetének létrehozását, valójában érdemben a Briand-féle tervezettel lép a világ elé az Európai Unió gondolata. A II. világháború kettészakította Európát, és Nyugaton az I. Hágai Konferencia tárgyal egy európai parlamentről. Ez a nyugat-európai együttműködés az Európai Tanács létrehozásával valós politikai tényező lett. Tovább erősödött a közös nyugat-európai politika a gazdasági integrációval, amely a MONTANUNIÓ létrehozásával kapott nagy lendületet. Ezeknek a folyamatoknak természetes következménye volt a katonai integráció, az Európai Védelmi Közösség létrehozása, majd átalakítása.
A XIX. századi szövetségi politika jellemző
Az I. világháború hatása Európára
Az Európai Unió Briand-féle tervezete
A II. világháború következményei a nemzetközi kapcsolatokra
Az I. Hágai Konferencia
Az Európai Tanács létrehozása
Törekvések a gazdasági integrációra. A MONTANUNIÓ létrehozása.
Kísérlet az európai katonai integrációra. Az Európai Védelmi Közösség.
Önálló dolgozatok, feladatbeadások, rajzok, zárthelyi dolgozatok, beszámolók.
Lothar Unqerer: Az Európai Unióról röviden. Budapest, 1993.
Európa Fórum. Budapest, 1991. november
Európai tükör. Budapest, 1997.
T. Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana. Budapest, 1995.
Bürger Europas: Wohnen in einem anderen Land der Europäischen Union (Generaldirektion Binnenmarkt und Finanzdienste; Europäische Kommission DE ― 1996― 15 S.
Daheim in Europa: Wohnen in einem anderen Land der Europäischen Union (Generaldirektion Binnenmarkt und Finanzdienste; Europäische Kommission DE — 1996 —15 S.
Das Europäische Parlament und die Tätigkeit der Europäischen Union: Kurzdarstellungen ― September 1993 / Generaldirektion Wissenschaft; Europäisches Parlament DE ― 1994 ― 6.
Einundvierzigster Überblick über die Tätigkeit des Rates: Bericht des Generalsekretärs; Teil I: Zusammenfassung ― 1. Januar ― 31. Dezember 1993 / Rat der Europäischen Union DE ― 1994 ― VII, 80 S.
Bürger Europas: Arbeiten in einem anderen Land der Europäischen Union / Generaldirektion Binnenmarkt und Finanzdienste; Europäische Kommission DE ― 1996 ― 15 S.
Daheim in Europa: Arbeiten in einem anderen Land der Europäischen Union / Generaldirektion Binnenmarkt und Finanzdienste; Europäische Kommission DE ― 1996 ― 15 S.
6. Tárgyi szükségletek: térkép, írásvetítő