Gaudemus Kórus

 

 

A kórus elődje, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Nőikara 1969-ben alakult.

Az énekkar fokozatosan bekapcsolódott a város, megye, majd az ország zenei vérkeringésébe, ünnepségeken, zenei megemlékezéseken, rádiófelvételeken, nemzetközi fesztiválokon és versenyeken vett részt. Fehér Ottó, majd Ferenczi Erzsébet után 1993-tól Ferencziné Ács Ildikó a kórus karnagya.

 

1995-ben a budapesti V. Nemzetközi Kórusverseny Nőikari kategóriájában, valamint 1997-ben a Besztercebányai Nemzetközi Kórusversenyen ezüst minősítést értek el. 2002-ben Nívó-díjat, majd 2004-ben fődíjat kaptak Nagykállóban, a Kállai Kettős Kórustalálkozón.

A szakmai munka legsikeresebb állomásának a debreceni XIX. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt tekintik 2000-ben: az Egyneműkari kategóriában a nyíregyházi Gaudemus Kórus II. díjat nyert, karnagyuk Lantos Rezső-díjat kapott.

2001-ben az Éneklő Magyarország Országos Kórusminősítés keretében Hangversenykórus cum laude minősítést értek el.

 

Az énekkar összetétele az évek soron állandóan változott. A törzstagok ének-zenetanár szakos főiskolai hallgatók. Néhány tanévben velük énekeltek a népzene szakosok is, jelenleg azonban az ének-zenetanár, karvezetés szakosokkal dolgoznak együtt.

A Gaudemus nevet a Nyíregyházi Főiskola megalakulásával egy időben, 2000-ben vették fel.

2004-ig kizárólag nőikarként működtek. Újabb beosztás alapján ekkor a tanszék karvezetős és ének-zenetanár szakos férfi énekesei is csatlakoztak munkájukhoz. Létszámuk nem volt elegendő egy nagyobb vegyeskar megalakításához, ezért kettévált a kórus és a próbaidő. 2004 szeptemberétől egy vegyes- és egy nőikar alkotja a Gaudemus Kóruscsoportot.

 

A karvezetős hallgatók belekapcsolódása óta az énekkar feladatai közé tartozik a karvezetői záróvizsga-hangverseny lebonyolítása is.

A térség, a megye pedagógusképzésében betöltött szerep, a hagyomány és kórusmúlt feltárása, megőrzése indította útjára az elhatározást, hogy a debreceni kórusverseny díjából alapított Gaudemus Egyesület kiadásában, 2002-ben megjelentessék Erdős Jenő Kórusmuzsika Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében című könyvét.