Általános és középiskolai tanulmányaimat Sárospatakon, egyetemi tanulmányaimat Debrecenben a KLTE-n folytattam. 1971-ben szereztem matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát.
1971-től 1974-ig Nyíregyházán a 110. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben tanítottam matematikát és fizikát, majd 1974-ben kerültem a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Matematika Tanszékére. 1974-től 1979-ig tanársegédként, 1979-től 1984-ig adjunktusként, 1984-től 1996-ig docensként dolgoztam. Kezdetben algebra és analízis szemináriumokat vezettem, 1978-tól tantárgypedagógia előadásokat és szemináriumokat tartottam, valamint koordináltam a hallgatók gyakorlóiskolai munkáját.
1984-ben doktoráltam – summa cum laude – a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Doktori disszertációm címe: A felső tagozatba lépő tanulók problémamegoldó gondolkodásának jellemzői. 1996-ban PhD tudományos fokozatot szereztem.
Angol nyelvből középfokú C típusú, német nyelvből alapfokú C típusú nyelvvizsgám van, mindkét nyelvet használom, olvasok, fordítok, cikkeket írok, előadásokat tartok magyarországi és külföldi konferenciákon egyaránt. Angolul, illetve németül írt tudományos cikkeim megjelentek referált magyar és külföldi folyóiratokban.
Főiskolai oktatói tevékenységem során folyamatosan törekedtem a korszerű munkaformákra, módszerekre. Már 1976–ban számítógépes tanítási-tanulási és vizsga programokat készítettem analízis és algebra tantárgyakból. Ezeket több éven keresztül eredményesen használtuk, amely sikeres és hatékony volt mind az oktatók, mind a hallgatók körében.
1978-tól foglalkozom tantárgypedagógiai, tantárgypszichológiai kutatásokkal.
Kutatási területeim: tantervtervezés, tananyagstruktúrálás, tankönyvek írása, mérések a matematikában és a pedagógiában. Ezeken belül főleg az ismeretszerzés pszichológiai alapjait vizsgáltam, valamint a kompetenciaterületek fejlesztési lehetőségeit a matematikaoktatásban.
Társszerzője vagyok a dr. Hajdú Sándor által szerkesztett matematika tankönyvcsaládoknak. Egy-egy ilyen tankönyvcsalád minden évfolyamra tankönyvet, tanári kézikönyvet, (programot) feladatgyűjteményt, megoldási útmutatót, mérőlapokat, tanulást segítő eszközöket foglal magában.
Ezek a könyvek 20 éves kutató munkának az eredményei. Felépítésük, nyelvezetük, megjelenésük tanulóközpontú, jellemző rájuk a rendszerszemlélet, és a kompetencia alapú matematikaoktatás. Sikeres és népszerű mind a tanárok, mind a tanulók körében. A 8. osztályos matematika tankönyv elnyerte a „Legnépszerűbb matematika tankönyv” díjat. Megjelenésük óta vezető tankönyvcsalád a magyar matematikaoktatásban, az ország általános iskoláinak több, mint 80 % - ában ebből a könyvekből és kiadványokból tanítanak, és tanulnak.
A kutató munka eredményének tudható be a Matematika Tantárgypedagógia I-II. főiskolai jegyzet is, aminek szerzője és alkotó szerkesztője vagyok. Több egyetemen és főiskolán ezt használják a matematika szakmódszertan oktatásában. Négy kiadást ért meg eddig. Ennek továbbfejlesztéseként jelenleg a matematika szakképzettség tanári mesterszak szakmódszertanának jegyzetét írom.
Szerzője vagyok az 1-8. osztályok számára készített Matematika Helyi Tantervnek, továbbá a 2004-ben akkreditált, a NAT-tal kompatíbilis matematika Kerettantervnek.
Szerzője vagyok a Műszaki Tankönyvkiadó által kiadott középiskolai matematika tankönyvcsaládnak is. 2001 és 2005 között jelentettük meg mind a négy osztályra, amely tankönyvet, tanári kézikönyvet, feladatgyűjteményt, megoldási útmutatót, mérőlapokat tartalmaz. Ebben az időszakban írtuk meg a nyelvi előkészítők (0. évfolyam) matematika
tankönyvét is. A középiskolai tankönyvcsaládunk mind a középszintű, mint az emelt szintű érettségire illetve a felvételire való felkészülést jól szolgálja.
Rendszeresen részt veszek az Osztrák-Magyar Matematikadidaktikai Konferenciákon, amelyeken német nyelven előadásokat is tartok. A nyíregyházi konferenciát én szerveztem.
A Debreceni Egyetem Matematika Intézetével való együttműködés keretében évente több konferenciát, tanártovábbképzést szervezünk. Ebből kiemelkedő volt a „Tanítsuk eredményesen a matematikát” konferencia, mely több éven keresztül nagyon népszerű volt a matematikatanárok körében. 2004-ben és 2005-ben én szerveztem meg a határon túli magyar matematikatanárok továbbképzését, valamint 2004-ben a Főiskolák Matematika, Fizika, és Számítástechnika Oktatóinak Országos Konferenciáját. Mindegyik rendezvény nagyon sikeres volt.
Az utóbbi években négy pályázatot nyertem. Kettőt a PSZM által, kettőt a KOMA által meghirdetettekből. Az egyik a matematikatanárok posztgraduális képzésére, a másik egy főiskolások számára írandó tantárgypedagógiai jegyzetre, a harmadik pedig egy tanártovábbképzési program kidolgozására, a negyedik a tanárképzés megújítására vonatkozott.
Hosszú idő óta évente 7-8 továbbképző előadást tartok matematikatanárok számára, megyén belül, megyén kívül egyaránt. (Szolnok, Hajdú, Borsod, Szabolcs, Somogy, Zala, Vas megyék, Budapest) Az előadások témája folyamatosan az aktuális igények kielégítését szolgálta, különös tekintettel a matematikaoktatás rendszerszemléletére, az ismeretszerzés pedagógiai-pszichológiai alapjaira, a differenciálás lehetőségeire, valamint a kompetencia alapú matematikaoktatásra.
2002-ben Portugáliában - Aveiroban, angolul - tartottam előadást egy közös kutatási projekt keretén belül a "Magyar matematikaoktatás jellemzői" címmel.
2003-ban Londonban egy nemzetközi konferencián tartottam előadást angolul a "Magyar Matematikatanár-képzés gyakorlati vonatkozásai" címmel.
Tagja vagyok a Debreceni Egyetem Matematika PhD Doktori Tanácsának, ott vizsgáztatóként, témavezetőként és opponensként tevékenykedem. 2001 februárjától óraadóként is dolgozom a Debreceni Egyetem Matematikai Intézetében, ahol TDK dolgozatok és szakdolgozatok témavezetésével is megbíztak.
Vizsgáztatói és szaktárgyi szakértő vagyok. Ennek keretében koordinálom és szervezem Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék több iskolájának minőségirányítási munkáját, illetve szaktárgyi méréseket végzek ezen megyék iskoláiban.
1987-ben Kiváló Munkáért kitüntetést kaptam.
1999-ben elnyertem a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Kiváló Oktatója kitüntető címet. Ugyanebben az évben megkaptam – 25 éves munkám elismeréseként – a Törzsgárda oklevelet.
2000-ben az Eötvös Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Eötvös Plakettel és Oklevéllel ismerte el a gyakorlóiskoláért kifejtett tevékenységemet.
1993-ban hosszú évek eredményes Tudományos Diákköri témavezető munkám elismeréseként elnyertem a "Témavezető Mester", majd 1997-ben az "Iskolateremtő Mestertanár" címet. Harminc éven keresztül a Matematika és Informatika Intézet Tudományos Diákkörének vezetője és a Nyíregyházi Főiskola Tudományos Diákköre Tantárgypedagógiai Szekciójának tanárelnöke voltam. Több, mint 25 éven keresztül minden OTDK-n legalább 2-3 általam témavezetett hallgató végzett az első három hely valamelyikén. 2003-tól 2008-ig tagja voltam az OTDK Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekció Országos Elnökségének.
1995-ben választottak meg a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Közalkalmazotti Tanácsa elnökének, s ezt a tisztséget azóta is betöltöm a Nyíregyházi Főiskolán.
1999. február 1-jétől megbízást kaptam a főiskola gyakorlati képzésének irányítására és a két gyakorlóiskola munkájának koordinálására, illetve felügyeletére. Ezt a munkáz azóta is folytatom.
2000. március 1-től 2005. január 31-ig a Nyíregyházi Főiskola Matematika és Informatika Intézet igazgatójaként tevékenykedtem. Az Intézet alapításában vezető szerepet töltöttem be, működési rendjét kialakítottam. Vezetésem alatt az Intézet mind személyi, szakmai, mind tárgy feltételek tekintetében nagy fejlődésen ment keresztül. Ezáltal a Matematika és Informatika Intézet a Nyíregyházi Főiskola legprogresszívabb egysége lett.
Jelenleg a Pedagógusképző Kar Szakmódszertani és Gyakorlati képzési Csoport vezetője vagyok. Koordinálom főiskolai szinten a hagyományos, valamint a mesterképzésben résztvevő hallgatók iskolai gyakorlatát, kapcsolatot tartok a partneriskolákkal, és felügyelem, segítem a gyakorlóiskolák munkáját.