Partifecske monitoring a Tisza mentén

A legkisebb fecske

A partifecske (Riparia riparia) a legkisebb, 11-15 g tömegû fecskénk, de ennek ellenére egyike a világ legelterjedtebb fecskefajainak, amely Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is fészkel. A partifecskével közeli rokonságban csak három fecskefaj ismert a madárvilágban, amelybõl kettõ csak Afrikában él (R. cincta, R. congica), míg a harmadik Afrikán kivûl Indiában és Dél-Ázsiában is fészkel (R. paludicola). Az afrikai eredetû partifecske vonuló madár. Európai állománya a Szaharától délre, Afrika nyugati, középsõ és dél-keleti részén telel. A Magyarországon elõforduló három fecskefaj közül a partifecske érkezik meg az utolsók között, április végén-május elején hozzánk, és indul el az elsõk között, augusztus-szeptemberben.

Homokfalak lakosa és kiszolgáltatottja

Természetes fészkelõhelye a folyók szakadópartjai, ahol többszázas, olykor többezres telepei találhatók. Fészkét a függõleges partfalba ássa be 50-150 cm mélyen. Érdekes az, hogy nagyon ritkán fészkel be az elõzõ évrõl megmaradt fészekbe, és szinte "vonzódik" a frissen omlott falakhoz, ahol 5-14 nap alatt készíti el fészkét. E magatartás hátterében az állhat, hogy a régi fészkekben nagy számban találhatók a partifecske külsõ parazitái, amelyek jelentõs veszteséget okoznak a szülõknek és fiókáknak egyaránt. A folyók szakadópartjai tavasszal évrõl-évre megújulnak és így ideális falakat biztosíthatnak az április-májusban érkezõ madaraknak. Sajnos napjainkban az erõteljes folyószabályozás miatt alig találunk olyan folyókat Európában, amelyeken a természeteshez közeli számban és nagyságban találhatóak a szakadópartok. A partifecskék egyre nagyobb számban kényszerülnek arra, hogy az ember által létrehozott partfalakban fészkeljenek homok-, kavicsbányákban, sõt gödrökben.

Sajnos a védelem ellenére évente több ezer fészket, fiókát és költõmadarat pusztítanak el csak a homokbányákban Magyarországon, nemtörõdömségbõl vagy rosszul értelmezett "kíváncsiságból"! Pedig egy kis odafigyeléssel el lehetne kerülni a törvénytelen pusztítást az alábbiak figyelembevételével: - Szeptembertõl április elejéig a bánya azon részén, ahol a partifecskék költeni szoktak, nyugodtan folyhat a homokszállítás, s javallott is a régi fészkek elhordása. - Április közepétõl szeptemberig a partifecskék által lakott falon, fölötte, elõtte és mellette 5 m-es körzetben mindenfajta földhordást szüneteltetni kell.

Európa legnagyobb természetes partifecske-populációja

Európában a Tisza egyike azon folyóknak, amely bizonyos szakaszain, így a Felsõ-Tiszán, még elegendõ számban és méretben találhatóak olyan szakadópartok, amelyek fontos szerepet játszanak az e sajátos élõhelyet használó állatok, a tiszavirág, a szitakötõk és a partifecske számára. A Tisza kora tavaszi áradásai révén e falak rendszeresen megújulnak és fészkelõhelyet adnak Európa legnagyobb, 17-33 ezer páros, még természetes élõhelyen fészkelõ partifecske-állományának.

A Felsõ-Tiszán költõ populáció dicsekedhet más európai léptékû "legekkel" is, mint a legnagyobb ismert egyedsûrûséggel és a legnagyobb ismert teleppel Tiszateleknél, ahol 1989-ben 2500 pár fészkelt. E napjaink túlszabályozott Európájában egyedülálló méretû, folyó menti partifecske-állomány jó példája lehet annak, hogy egy, a természetes közegében élõ populáció milyen jelentõs szereppel bírhat az élõvilág mechanizmusait feltáró és védelmét szolgáló tudományos kutatásokban.

Vonuló madarak és globális változások

A partifecske egyike azon vonuló madárfajoknak, amelyek életük során egymástól több ezer kilométerre lévõ területeken élnek az év különbözõ idõszakaiban, s vonulásuk során óriási távolságokat tesznek meg rövid idõ alatt. A Szaharán átkelve a 2-3 ezer km hosszú utat lényegében táplálkozás és ivás nélkül kénytelenek megtenni. A vonuló madarak fantasztikus teljesítményei egyrészt lenyûgözik az embereket másrészt fokozódó aggodalommal töltik el a madarak védelmével foglalkozókat. Míg a nem vonuló madarak a fészkelõterületük körzetében élik le életüket, s így jobb esély van a veszélyeztetõ hatások feltárása és kiküszöbölésére, addig a vonulóknál az európai ember számára szinte elképzelhetetlen távolságra lévõ és ma még ismeretlen területek játszhatnak sorsdöntõ szerepet. A természetes környezet erõteljes emberi átalakításai napjainkra már kiterjednek e madarak vonuló- és telelõterületeire is Európában és Afrikában. Sajnos egyre több jel mutat arra, hogy a fokozódó ipari tevékenység miatt jósolt klímaváltozásokat komolyan kell venni. E klímaváltozásoknak katasztrofális, közvetlen hatásuk lehet a vonuló madarakra, egyrészt a Szahara további szélesedése miatt, másrészt az afrikai esõs évszakok szokásos "menetrendjének" felborulása miatt, amelyeket követve "vonatoznak" õsszel le délre és tavasszal fel északra a madarak. A vonuló madarak számában bekövetkezõ változások és azok okainak feltárásához megbízható és pontos adatokra van szükség. Nyugat- és Észak-Európában több évtizedes hagyománya van a fészkelõmadarak, köztük a vonulók számának rendszeres országos felmérésének - madármonitoring - amely több ezer résztvevõvel és tudományosan kidolgozott módszerek alapján, állami támogatással folyik. Sajnos Közép- és Kelet-Európában csak az utóbbi években indult meg az elõkészítõ munka, jórészt támogatás nélkül. E felmérések megbízható és pontos eredményei hívták fel a figyelmet a fészkelõterületek élõhelyeinek átalakítása, valamint a számuk és méretük csökkenése miatt bekövetkezõ jelentõs állományváltozásokra. A Szahara déli peremén elterülõ Szahel-övezetben a hatvanas évek végén bekövetkezett és azóta mind gyakoribb aszály, és az ugyanakkor számos vonuló madárfajnál (mezei poszáta, partifecske, vörösgém, fehér gólya) megállapított drámai mértékû állománycsökkenés döbbentette rá a kutatókat a vonulási és telelési területeken történtek fontosságára. Az alapos vizsgálatok megkezdésével mind több vonuló madárnál várhatunk hasonló eredményeket. Elõfordulhat, hogy egy vonuló madárfaj csökkenõ állományát a legnagyobb akarattal sem lehet megmenteni, ha pusztán csak Európára koncentrálunk, mint ahogy az afrikai problémákra sem lehet minden változást "rákenni".

Partifecske-monitoring

A madarak két költési idõszak közötti túlélési rátájának vizsgálata (amely ráta megadja, hogy az egyedek hányadrésze éli túl a vonulást és telelést), teszi lehetõvé a fészkelõterületen kívüli hatások kutatását. Azonban e nagyon fontos paraméter méréséhez nagy számban kell megfogni és gyûrûzni a madarakat, hogy a késõbbi évek visszafogási adataiból bonyolult számítógépes eljárásokkal módunk legyen a becslésre. Sajnos kevés olyan vonuló madárfaj és -állomány ismert, amely alkalmas lehet e rendkívül idõ- és anyagigényes vizsgálatra. A tiszai partifecske-állomány egyedülálló lehetõséget biztosít nemcsak a túlélési ráta, hanem az egyedszám folyamatos vizsgálatára is. A Kárpát-medencében fészkelõ partifecske-állomány fele-egyharmada költ a Tiszán, s így számuk rendszeres felmérésével Közép-Európa egyik legjelentõsebb populációjáról kaphatunk megbízható képet. A partifecske egyike azon fajoknak, amelyek a legkevésbé érzékenyek a megfelelõen végzett befogásra, és nagy számban foghatók és gyûrûzhetõk telepeken.

Afrikai idõjárás és európai fecskék

A Tiszán és Európa legnagyobb partifecske telepén, Tiszatelken, az MME Nyíregyházi Helyi Csoportjával 1986-ban kezdtük meg azt a partifecske-monitoring munkát, amely révén az állomány nagyságát befolyásoló hatásokat vizsgáljuk. Az 1990 óta végzett, a Tisza egész, 560 km-es hazai szakaszára kiterjedõ felmérés alapján látható, hogy jelentõsebb állomány ott található a Tiszán, ahol elegendõ számú és nagyságú szakadópart van. A tiszai populáció harmad-fele a Tokaj-Tuzsér szakaszon fészkel, ahol 1986 óta folytatjuk felmérõmunkánkat. 1986-1989 között növekedés jellemezte nemcsak a tiszai, hanem a nyugat- és észak-európai állományt is. Megdöbbentõ állománycsökkenés volt azonban 1991-ben, amikor a populáció az 1990-es szám felére esett vissza egyetlen év alatt. A miértre ez esetben a pusztán hazai, sõt európai történések vizsgálata nem tud választ adni. A Tiszatelken végzett rendszeres gyûrûzõmunka adatai alapján becsült értékekbõl látható, hogy a fészkelõ- (adult) madarak túlélési rátája 0.3-0.5 között változik. Egy jó vonulási, telelési idõszak után is 100 madárból csak átlagosan 50 tér vissza, a többi elpusztul, míg egy kedvezõtlen tél után már csak 30 tér vissza! A fiatal (juvenilis) madarak esetében ez az érték még alacsonyabb, 0.1-0.3 között alakul. Nem véletlen, hogy az eddig ismert legidõsebb partifecske 9 éves. Látható, hogy milyen óriási szerepe van a vonulás és telelés sikerének az egyedszámra. A Will Peach és Mike Hulme brit kutatók segítségével kapott adatok alapján 1992-ben nyílt mód annak vizsgálatára, hogy a túlélési rátát mennyiben befolyásolja az afrikai telelõterületek idõjárása. A Szaharától délre elhelyezkedõ Szahel-övezetben az esõs idõszakban lehullott csapadék és a partifecskék túlélési rátája közötti összefüggést elemeztük az e célra kifejlesztett statisztikai módszerekkel. Az eredmények azt mutatják, hogy a fészkelõmadarak túlélési esélye nagymértékben függ attól, hogy az Afrikába érkezésük elõtti hónapokban mennyi csapadék esett az északi szélesség 3° - 10° közötti területen Nyugat-Afrikában. Az e régióban lehullott csapadék mennyisége határozza meg a Szahel-zónán áthaladó két nagy folyó, a Szenegál és a Niger áradásainak intenzitását, amelyek az áttelelõ és a Szahara átrepülésére készülõ madarak, így a partifecske táplálkozásában döntõ szerepet játszó mocsaras, nedves élõhelyeket hozzák létre. Az eredmények alapján egyedülálló lehetõség mutatkozik arra, hogy a fészkelõ partifecskék túlélési rátáját és változását elõre jelezhessük, tavaszi érkezésük elõtt fél évvel. Az 1991-ben tapasztalt drasztikus állománycsökkenéskor a fészkelõmadarak túlélési rátája is az eddig mért legkisebb értéket érte el. A változás hátterében nagyon valószínû, hogy a Szahel-övezetben 1990 nyarán lehullott igen kevés csapadék, és a folyók kis intenzitású áradása áll, amely a táplálkozóterületek jelentõs csökkenésével járt, és a fiatal és öregebb madarak katasztrofális pusztulását eredményezte. Az igen jelentõs pusztulás miatt óriási szerepe van a szaporodásnak a populáció fennmaradásban. Az átlagosan 4-5 fiókát nevelõ partifecskéknél nem ritka a másodköltés, azonban a szaporodás sikerében a mennyiség mellett nagyon fontos a reptetett fiatal madarak kondíciója. Az elpusztult fészkelõmadarak pótlása nem annyira az elõzõ évben reptetett fiatal madarak számától, hanem azok túlélési esélyétõl függ. A fiatal madarak esetében nem találtunk a fészkelõmadarakhoz hasonló közvetlen összefüggést a túlélés és az idõjárási adatok között, s feltételezhetõ, hogy a túlélési esély változása nagyban függ a fiatal madarak fizikai állapotától.

A partifecske telepes fészkelésének vizsgálata sokat segíthet a szaporodási sikert befolyásoló tényezõk feltárásában. E fészkelési mód kialakulásának, mûködésének miértjei azonban igen tisztázatlanok. A természetes élõhelyen fészkelõ tiszai partifecskék telepein egyedülálló lehetõség van a különbözõ tényezõk - ragadozók elleni védelem, táplálkozási hatékonyság, szaporodási lehetõségek, fészkelõhelyek szûkössége - kutatására, amelyek révén reméljük, hogy a tudományos kérdések feltárása mellett a telepesen fészkelõk megtelepítését, áttelepítését segítõ eljárások kidolgozására is mód nyílhat.

Nagy állománycsökkenések elõrejelzése

A tiszai partifecskék rendszeres vizsgálata lehetõséget ad az afrikai hatások elemzésére, amely számos más, a Szaharától délre vonuló, Európában fészkelõ madárfaj védelmét szolgáló kutatást segíthet. A madarak túlélésének elõrejelzését felvetõ eredmények a védelem új, az eddiginél aktívabb módjait tehetik lehetõvé. A madarak érkezése elõtt, ismerve azt, hogy jelentõs állománycsökkenés történt, módunk lehet olyan intézkedések, kampányok megindításában, amely a fészkelési siker növelésével segíthet az elpusztult madarak mielõbbi pótlásában. Az Európában egyedülálló jellegekkel rendelkezõ tiszai partifecskék megóvása és további sokoldalú kutatása nagyban hozzájárulhat a telepesen fészkelõk és a Föld legnépesebb és egyre kiszolgáltatottabb vándorainak, a vonulómadaraknak védelméhez.