A Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézete a 2000-ben integrációval létrejött intézmény egyik jogelődjének, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolának az egységeként alakult meg 1969 szeptemberében Rajz Tanszék néven. A bolognai folyamat irányainak eredményeképpen 2009. február 1-én a Vizuális Kultúra Intézet nevet felvevő egység három alapszakot (képi ábrázolás, plasztikai ábrázolás, környezetkultúra) és egy vizuális- és környezetkultúra tanári mesterszakot gondoz. A Bölcsészettudományi és Művészeti Kar egyik legtöbb hallgatót vonzó egysége korábban rajztanárokat és vizuális kommunikáció tanárokat képzett. Új típusú alapszakjaival erősen nyitott a vizuális kultúra gyakorlati alkalmazásának irányába, de tanár szakja révén megőrizte művészetközvetítő szaktudományos és művészeti küldetését is. Az évtizedek alatt felhalmozódott tapasztalatot magába sűrítő egység a karon jelenleg a legtöbb hallgatót képzi. Hallgatói és oktatói rendszeresen szerepelnek országos és nemzetközi kiállításokon, kapnak elismerő díjakat, és publikálnak művészettörténeti, művészetelméleti és pedagógiai tanulmányokat. A hallgatók különböző önképző körökben is lehetőséget kapnak tehetségük kiteljesítésére. A művészeti oktatás feltételeinek folyamatos korszerűsítése a Nyíregyházi Főiskola koncepcionális fókuszában áll.
Dr. Jánosi Zoltán, rektor
.
|
|

MEGHÍVÓ
Időpont: 2012 szeptember 19. szerda, 14.00-15.30 óra
Helyszín: B/528, Vizuális Kultúra Intézet, Nyíregyházi Főiskola, Sóstói út 31/b.

Program
Az V. Országos Művészeti Diákköri Konferencia díjazottjai:
FESTÉSZET 3. (Helyszín: Artner Palota, 2011.április 20.)
2. Ceh Tibor NYF-BTMK 11/011
KÉPGRAFIKA 1. (Helyszín: Hajnóczy-Bakonyi ház, 2011. április 20.)
2. Bugyi István József NYF-BTMK 11/015
KÉPGRAFIKA 2. (Helyszín: Hajnóczy-Bakonyi ház, 2011. április 20.)
1. Sipos Boglárka NYF-BTMK 11/016
Sipos Boglárka Bugyi István Ceh Tibor

"Romantikus tanulmány" fotópályázat díjazottjai:
Gordán Ágnes, II. helyezett: Szűcs Dóra, III. helyezett:
A 
A
Vizuális Kultúra Intézet
Művészeti Diákkörének őszi házi verseny eredményei kategóriánként
(2010. november 11. Kodály Centrum)
http://otdkvizkult.blogspot.com/
A HÁZI VERSENYRE NEVEZETT 21 PÁLYAMUNKÁBÓL:
I/1. Síkbeli művészet: festészet kategóriában
1. helyezett Ceh Tibor (MA I. évf.) továbbjutó
1. helyezett Kiss Erika (MA I. évf.) továbbjutó
2. helyezett Száraz Anna (BA KAB III. évf.)
3. helyezett Tóth Ádám (BA KAB III. évf.)
3. helyezett Závodszki Etelka (BA KAB III. évf.)I/1. Síkbeli művészet: képgrafika (egyedi- és sokszorosító) kategóriában
1. helyezett Bugyi István József (MA I. évf.) továbbjutó
2. helyezett Talpas Illés (BA KAB III. évf.)
különdíj Kovács Anikó (BA KAB I. évf.)I/1. Síkbeli művészet: tervezőgrafika kategóriában
1. helyezett Sípos Boglárka (MA I. évf.) továbbjutóI/2. Térbeli művészet: szobrászat kategóriában
2. helyezett Árvai István Tamás (BA PAB II. évf.)
2. helyezett Kovács Sára (BA PAB II. évf.)
2. helyezett Radics István (BA PAB II. évf.)I/2. Térbeli művészet: objekt kategóriában
2. helyezett Marhoffer Réka (MA I. évf.)I/2. Térbeli művészet: installáció kategóriában
1. helyezett Csőke Kitti (MA I. évf.) továbbjutó
1. helyezett Hajdú Erzsébet Anna (BA KKB III. évf.) továbbjutó21 házi versenyre nevezett pályamunka került bemutatásra, 7 kategóriában. 6 pályamunka jutott tovább a XXX. Jubileumi OTDK Művészeti Szekciójába, amely 2011. tavaszán a Nyugat-Magyarországi Egyetemen kerül megrendezésre.
A zsűri tagjai:
Szabó Attila Sándor DLA médiaművész, a zsűri elnöke
Nagy Lajos Imre DLA szobrászművész
Orosz Csaba képzőművész
Szepessy Béla grafikusművész

Ceh Tibor: Összekötő elemek

Kiss Erika: Mikroportré Bugyi István: Koraesti Impressziók

Csőke Kitti: Imitáció - létra a balett teremben Hajdú Erzsébet Anna: Szeretetshop
Sipos Boglárka: Karakterek Rejtő módra, avagy Péhovard CMYK-ban
A
XII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia eredményei
(Sopron, 2010. április 6-7.)
Különdíjasok:
- Pelles Edit (III.
évfolyam plasztikai ábrázolás alapszak)
- Bugyi István József (IV. évfolyam rajz-vizuális kommunikáció szak)
- Ceh Tibor (IV. évfolyam rajz-vizuális kommunikáció szak)
- Kovács Beatrix (III. évfolyam képi ábrázolás alapszak)
A
Vizuális Kultúra Intézet
Művészeti Diákkörének tavaszi házi verseny eredményei kategóriánként
(2010. április 13. Kodály Centrum)
I/1 Síkbeli művészet, képgrafika (sokszorosító)
I. helyezés: Egeresi Ilona Lilla (továbbjutó az országos döntőbe))
II. helyezés: Bugyi István JózsefI/1 Síkbeli művészet, képgrafika (egyedi)
I. helyezés: Kun Péter (továbbjutó)I/1 Síkbeli művészet, festészet
I. helyezés: Nikházi Gábor (továbbjutó)
II. helyezés: Ceh Tibor
III. helyezés: Marhoffer RékaI/1 Síkbeli művészet, tervezőgarafika
I. helyezés: Sípos Boglárka (továbbjutó)I/2 Térbeli művészet, szobrászat
I. helyezés: Kulik Krisztina (továbbjutó)I/2 Térbeli művészet, textil
I. helyezés: Mészáros Annamária (továbbjutó)
II. helyezés: Kiss ErikaIII/1 Művészetelmélet, művészettörténet
I. helyezés: Soós Dóra (továbbjutó)