Bevezetõ Intézetünkrõl Szabályzatok Munkatársak E-mail
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 
Intézetünkrõl

vissza<<<

 

A Képzési és Továbbképzési Intézetet 1997-ben, az akkor induló pedagógus-továbbképzés koordinálására hozta létre a főiskola. Az azóta eltelt évek alatt olyan fejlődésen ment át, s a továbbképzésben és szakmai képzésben akkora részt vállalt az intézet, amire méltán büszkék lehetünk.

Elsődleges célunk ma is, hogy képzési, továbbképzési és szolgáltatói tevékenységünket olyan minőségben és színvonalon valósítsuk meg, amely a hazai és nemzetközi elvárásoknak egyaránt megfelel. Ez folyamatos megújulást, az oktatás területén is jellemző gyors ütemű változásokhoz való alkalmazkodó képességet igényel.

 

OKJ-ben szereplő szakképzés


Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzéseink elsősorban érettségizettek számára előnyösek, akik nem tudnak, vagy nem akarnak felsőoktatási intézményben továbbtanulni. Mindemellett az emelt szintű szakképesítések a felsőoktatási felvételinél előnyt jelenthetnek.
Ajánljuk ezen képzéseket munkanélkülieknek is, vagy azoknak, akik munkanélkülivé válásukat akarják megelőzni azzal, hogy új szakmát sajátítanak el.
Gyakran tanulnak nálunk olyan felnőttek, akik meglévő munkakörükhöz szerzik meg a hiányzó szakképesítést, vagy munkahelyükön előrelépésük érdekében szereznek magasabb végzettséget.
Egyetemi vagy főiskolai hallgatók elhelyezkedési esélyeiket növelhetik azáltal, hogy diplomájuk mellé más szakképesítést is szerezek - ők felsőfokú tanulmányaikkal párhuzamosan is végezhetnek szakmai tanfolyamot.
A pedagógusok emelt szintű szakképzéseink elvégzésével a kötelező továbbképzés követelményeit is teljesíthetik.

Akkreditáció


Az NyF KTI 2003 óta akkreditált felnőttképzési intézményként működik. A Felnőttképzési Akkreditáló Testület AL-1548-as lajstromszámmal kibocsátott tanúsítványa igazolja, hogy az intézet által folytatott felnőttképzési tevékenység, illetőleg az e tevékenységhez kapcsolódó felnőttképzési szolgáltató tevékenység megfelel a 24/2004. (VI. 22.) FMM rendeletben előírt akkreditációs követelményeknek.

Vizsgáztatási jog


Intézetünk több képzésben önálló vizsgáztatási jogosultsággal rendelkezik, 2007-ben alapított szakközépiskolája pedig alanyi jogon szervezi saját szakképzései záróvizsgáit. Külső intézmények számára is vállaljuk a vizsgaszervezést, amennyiben az adott szakmában és régióban erre jogosultságunk van.

TISZK


A Nyíregyházi Főiskola 2005 áprilisa óta szakképzési partnere a Nyírvidék Térségi Integrált Szakképző Központ Kht-nak. A tárulás azért jött létre, hogy az Európai Unió társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési terv keretein belül a pályakezdő fiatalok munkanélküliségét csökkentse, és létrehozzon egy olyan felnőttképzési modellt, amelyet a szakképzési partnerek érdekeik összehangolásával működtetnek. Célja a munkaerő versenyképességének, s így a régió munkaerő-piacának és gazdasági fejlődésének javítása érdekében a gazdaság igényeinek megfelelő szakképzettség és tudás elsajátításának biztosítása megfelelően magas szinten. A KTI szakmai tanácsadással, képzési programok kidolgozásában való közreműködésével és pedagógus-továbbképzési programok lebonyolításával járul hozzá a TISZK célkitűzéseinek megvalósításához.

 

Alapítvány az oktatás és szakképzés fejlesztéséért


2007 márciusában intézetünk létrehozta a Nyíregyházi Főiskola a tanulási kompetenciák, az oktatás és szakképzés fejlesztéséért közhasznú alapítványt. Az alapítvány elsődleges célja az oktatás és képzés fejlesztése, kutatások támogatása, tananyagok, módszertani segédanyagok készíttetése, a közép- és felsőoktatásban résztvevő fiatalok támogatása, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek megsegítése tárgyi- illetve pénzeszközökkel, tanulási, továbbképzési lehetőségekkel.

Középiskolai képzés


Alapítványunk a 2007/2008. tanévtől középiskolát működtet. A Nyíregyházi Főiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskola 183 tanulóval indította első tanévét, az azóta eltelt években pedig mintegy 300-ra nőtt a tanulói létszám.
A felsőfokú szakképzést azon érettségizett fiataloknak ajánljuk, akik 23. életévüket még nem töltötték be, s nappali tagozatos, iskolarendszerű képzési formában olyan OKJ-ben szereplő felsőfokú szakmai képesítést szeretnének szerezni, amely későbbi, felsőoktatási intézményben történő továbbtanulásuk képzési idejébe −kreditpontjai alapján − beszámítható.
Középiskolai szakmai képzéseink 23. életévüket még be nem töltött érettségizett fiataloknak szólnak, akik nappali tagozatos, iskolarendszerű képzési formában OKJ-ben szereplő szakmai képesítést szeretnének szerezni.
A 2011/2012. tanévtől a KTI középiskolája 9. osztályt is működtet.

Pedagógus-továbbképzés


A KTI megalakulása óta koordinálja a főiskolán a pedagógus-továbbképzés teljes spektrumát. Azok az óvodapedagógusok, általános iskolai tanítók, általános és középiskolai tanárok, akik a 277/1997. (XII. 22.) Korm. rend. értelmében eleget kell tegyenek a hétévenként kötelező pedagógus-továbbképzés követelményeinek, illetve bővíteni, korszerûsíteni kívánják szakmai és módszertani ismereteiket, számos program közül választhatnak.
E területen az innováció folyamatos, minden szemeszterben kínálunk új területeken, frissen akkreditált programokat a pedagógus kollégák számára. Az elmúlt évek alatt több mint 50 pedagógus-továbbképzési programot akkreditáltunk, amelyeken több ezer pedagógus szerzett tanúsítványt.

Pedagógus szakvizsga


Főként a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek pedagógusai számára, illetőleg a drámapedagógia és a mentálhigiénia területén pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzéseket indított az intézet 2002 óta. Az NYF KTI-ben szakvizsgát szerzett pedagógusok száma mára eléri a háromszázat. Ezekre az oklevelet adó képzésekre jelenleg a fõiskola Pedagógusképzõ Karán lehet jelentkezni.

 

Innovatív vezetõség és mûködés


Az NyF KTI alapítása óta azon dolgozik, hogy felvállalt feladatát az aktuális társadalmi igényekkel összehangolva, sõt nem ritkán azon túlmutatva valósítsa meg. Mindig a tartalmi és strukturális változásokkal lépést tartó képzési rendszert alakít ki, és valamennyi munkatársával törekszik arra, hogy azt a legjobb tudása szerint töltse meg tartalommal. A cél mindig az, hogy a szakképesítéssel még nem rendelkezõk, illetõleg a már beszámítható kompetenciákkal érkezők is rugalmas megoldást találhassanak a piacképes végzettség megszerzésére.

 

(Késmárki Krisztina)

 
 



 
  Nyíregyházi FõiskolaOktatási Minisztérium Nyíregyháza Megyei Jogú Város FreeStat KTI
Felelõs kiadó: dr. Jeney István Intézetvezetõ - Szerkesztõ: Béres Tamás - Kiadja a Képzési és Továbbképzési Intézet - Presented by Training and Further Training Center, College of Nyíregyháza - Cím: 4400 Nyíregyháza, Nyíregyházi Fõiskola, Sóstói út 31/b, Fõépület földszint 1. szoba / HIK 136/B, 137/B, 138/B - Telefon/fax: 00 36 / 42 440-130 és 00 36 / 599-400 2523, 2524, 2525 mellék, illetve 00 36 / 42 599-421 - Internet: http://www.nyf.hu/~kepzesi E-mail: kepzesi@nyf.hu